Magyar író Jack London nyomában (Hírpress)

Főzött a Balaton jegén, aludt autómosóban és barlangban, Facebook oldalának követői szavazták meg, hogy merre menjen.


  
Fotó: facebook – Magyar író Jack London nyomában
Centauri, író, húsz napig vándorolt az országban, így emlékezve kedvencére, az amerikai íróra, Jack Londonra. Centauri február elsején fejezte be a stoppos túrát, amelyre mindössze csokit, whiskyt, ötezer forint készpénzt és egy jó nehéz hátizsákot vitt magával.
Facebook oldalának követőire és ismeretlenekre bízta magát, ők szavaztak az útirányról, és ők segítették alkalmi szállásokra jutni. Járt Miskolcon, Szekszárdon, Pécsett, a Balatonnál. A magyar író Jack Londonról készült regénye tavasszal jelenik meg, és talán a mostani, különös utazás élményeit is megírja egyszer.
Centauri a Kossuth Rádió Közelről című műsorában elmondta: a húsz nap alatt nagyon sok minden történt vele. Az igencsak fárasztó kalandtúra teljesen kiszámíthatatlan volt – ahogy Jack London vándorlása is –, nem lehetett előre tudni, hogy mikor jut ételhez, vagy mínusz húsz fokos hidegben éjszakára lesz-e fedél a feje felett. Végül nagyon pozitív élményekkel gazdagodott az út alatt. A teljes kiszolgáltatottságban úgy érezte, számíthatott az emberekre, s többször fordult elő az is, hogy az olvasói mentették ki egy-egy helyről, ahol ott rekedt.
A túra egyszerre szólt Jack Londonról, akire szerette volna ráirányítani a figyelmet, és persze önmagáról, tette hozzá Centauri, aki úgy érzi, megváltoztatta az elmúlt húsz nap.
Január 29-én a következőket írta az oldalán:
“Hétfőn február elseje. Ez az a dátum, ameddig mindenképp menni szerettem volna, állni a sarat-havat. Halkan, de talán már mondhatom, ez sikerülni fog. S hétfőtől mi legyen? Tegnap este sokat gondolkodtam. Sajnálom, hogy sok meghívásra nem jutottam el. Szép történeteket, visszajelzéseket kapok, és még egy olyan pillanatom is volt, amikor úgy éreztem: ha hétfőn befejezem, elárvul az út. Üres lesz a széle. Ez persze nem igaz. Amíg út az út, mindig lesz a szélén valaki.”
[2016.02.06]
FORRÁS

Hozzászólások lezárva.