Jack London emléktúrára indul Centauri (KönyvesBlog)

Az útnak mindössze 5000 forinttal, 5 deci vízzel, 5 csomag gyorslevessel, 5 doboz dohánnyal, 5 deci Jack Daniel’s-szel és 5 tábla csokoládéval vág neki

screenhunter_02-jul-17-18-46.gifMárcius elsején jelenik meg Centauri új regénye, a Jákob botja, melynek főszereplője nem kis hasonlóságot mutat a fiatal Jack Londonnal. 2016 Jack London születésének száznegyvenedik, halálának pedig századik évfordulója, Centauri pedig az évfordulók és a regény apropóján január 12-én, az író születésnapján világgá megy. Jack London Emléktúrára indul, melynek alakulása kizárólag a véletlen, vagyis a Facebookra érkező olvasói szavazatokon múlik.
Jack London a rabszolgamunka, és anyja, Flora Wellman helyett választotta a csavargást, és leginkább vonatokra kapaszkodva közlekedett. Dolgozni nem nagyon akaródzott neki az út során, saját bevallása szerint az emberölést kivéve minden létező bűnt elkövetett, hogy fenntartsa magát. Úticélja nem volt, jobb napokon jómódú családok invitálták be magukhoz egy ebédre vagy egy éjszakára, de pár óra múlva már ismét úton volt.
Centauri azért megy világgá, hogy hogy tisztelegjen az író emléke előtt, és megtudja, olyan volt-e London útja, ahogy azt ő elképzeli. Vonatok helyett stoppal fog közlekedni, bűncselekmények helyett pedig alkalmi munkákból szeretné fenntartani magát. Bár tudja, hogy az ilyesmi itthon nem szokás, de ha bárki segít neki koszttal, kvártéllyal, munkával, azt szívesen fogadja. Az útnak mindössze 5000 forinttal, 5 deci vízzel, 5 csomag gyorslevessel, 5 doboz dohánnyal, 5 deci Jack Daniel’s-szel és 5 tábla csokoládéval vág neki, ezen felül természetesen lesz nála meleg ruha, és a táborveréshez, valamint a kapcsolattartáshoz szükséges eszközök.
A kulcsszó nála is a bizonytalanság: szeretne február elejéig úton lenni, de arra indul, amerre az első kocsi viszi, és ha kereszteződéshez ér, az olvasóira bízza magát. Első körben a Dunakanyar, a Balaton, Győr, Debrecen, Szeged és Pécs közül választhatnak útirányt a követői, ő pedig arra veszi az irányt amerre a legtöbb szavazat érkezik.
„Sokak szerint mifelénk a közöny és bizalmatlanság az úr” – írja Centauri. „Szerintem pedig segítőkész emberekre mindenütt találni. Elválik majd, melyik igaz.” Sok szerencsét!
Az út Centauri Facebook-oldalán követhető.

Centauri Jack London 100 túra

Hozzászólások lezárva.