2017 – Ajtó- és ablaknyitogató író (PRAE.hu)

A prae.hu tízéves születésnapját ünneplő rendezvénysorozat első részében Centauri, a „rejtőzködő” szerző csodálatos világába léphettünk be. Bár nem fotózhattuk őt, de megtudtuk, hogy miféle robbanásból született, hol kezdődik és ér véget álnevének a határa, miért bánt el regényeiben az anyákkal, és hogyan kell kincset találni.

Kelet kávézó irodalom író olvasó találkozó Centauri Laik Eszter Benedek Anna Balogh Endre könyv regény kortárs irodalom Jákob botja Jégvágó Magvető Kiadó interjú

Fotó: Bach Máté

Egy szerző számára izgalmas felvetéssel indult a beszélgetés. Centauri megnyílt a közönség előtt és az est folyamán „kincskeresőként” folyton a felszín alatt rejlő dolgokat próbálta feltárni, így tartva ébren a hallgatók érdeklődését. A prae.hu főszerkesztőjének, Balogh Endrének arra a kérdésére, hogy a látomás vagy az indulat mozgatja-e őt alkotás közben, egyértelműen a látomás mellett tette le a voksot. A prózához hideg fej kell, fegyelem, és az indulat már eleve úgyis ott van az írásban, abból inkább csak nyesni kell, már a szöveget visszaolvasva, a szerkesztés fázisában. Épp a látomás miatt szeret bemenni az írás, a történetek világának „ajtaján”, és biztos abban, hogy ez a kíváncsiság nem engedi majd – a közmondással ellentétben –, hogy megöregedjen. Tapasztalatból tudja, hogy írás közben jön meg az ihlet, és ha végképp nem jut semmi az eszébe, elakad a munkában, maximum három napon és három éjjelen át való kitartó kísérletezés után biztosan eredményre jut, mert az ember vágyik a célba érésre. És ez utóbbi gondolatán, akkor is, ha első hallásra / olvasásra könnyen érthető alapigazságnak tűnik, érdemes egy kicsit meditálnunk. Számomra itt volt egyértelmű, hogy pozitív emberrel van dolgunk, aki az „adok” attitűdjét választva, még sok ráébresztéssel szeretne a beszélgetés alatt szolgálni.
Benedek Anna, az író másik beszélgetőpartnere, a művészeti portálirodalom rovatának szerkesztője Centauri figuráját szerette volna jobban megismerni. Hogy jutunk be a világodba? Hogyan jött létre ez az univerzum? Hol ér véget az álnéven író szerző a civil „cinkosához” képest? Ketté lehet-e őket választani? A célravezető, valójában roppant egyszerű válasz szerencsére sokára körvonalazódott, így még több részletet, gondolatot ismertünk meg a Centauri-világról, -ból. Például azt, hogy az embernek mindig van egy olyan érzése, hogy az életben valami nincs rendben, hisz az iskolában is azt tanuljuk, ki, mit, hol rontott el a történelemben. De fontos lenne tudnunk – és Centauri erre még gyerekkorában rájött –, hogy ez nem egy általános érvényű rendetlenséget jelent, hanem csupán a tökéletlen ember káoszát. Éppen ezért fontos lenne a „rend”-hez kapcsolódnunk, az ásványok, növények, állatok világát tanulmányoznunk, illetve, nagyobb rendszerekben gondolkoznunk, embernél nagyobb léptékeket választanunk, hogy megőrizzük belső harmóniánkat, és mélyebb igazságokat fedezzünk fel.
Kelet kávézó irodalom író olvasó találkozó Centauri Laik Eszter Benedek Anna Balogh Endre könyv regény kortárs irodalom Jákob botja Jégvágó Magvető Kiadó interjú

Fotó: Bach Máté

Kiderült, hogy a civil, hús-vér ember, akinek az író a bőrébe bújt, teljesen azonos magával Centaurival, így Benedek Anna rákérdezett, hogy akkor miért volt szükség erre az álnévre. A név jóval fontosabb, mint gondolnánk – hangzott a válasz –, sokszor identitásképző szereppel bír. Az ember nem is gondolná, milyen nagy szabadsággal élhet, miért is ne választhatna magának nevet, és formálhatná ezzel személyiségét. Az is kiderült, hogy Centauri egy nagy robbanásból jött létre, ahogy minden ezen a világon, hisz a keletkezés aktusa kettősséget hordoz, a születés magában rejti a tragédiát is.
Centauri regényeit olvasva Balogh Endrének olyan érzése volt, hogy azokban nehezen lehet elválasztani egymástól az olvasmányélményt az életből vett személyes tudástól, tapasztalattól. Az író szerint, ha egy lakoma asztalán együtt tálalhatunk teljesen különböző ételeket, miért is ne élhetne egymás mellett a realitás világa a fikcióéval. Egy jó könyv például segít az olvasónak a privát életében is, a történeteknek rendkívül fontos szerepük van. Az első betűtől igaz lehet az is, amit a fantázia szült.
Megkerülhetetlen és fontos kérdés (nemcsak afféle tisztelgés az ősök emléke előtt), hogy kik egy író irodalmi példaképei. Centaurit a magyar irodalom sokkal kevésbé vonzotta, mint például az orosz. Legjobban talán Paul Auster hatott rá, annak ellenére, hogy ő „városi” író, azért, mert őt is, mint saját magát, „ajtó- és ablaknyitogató” írónak tartja, akit a kulisszák mögötti világ, nem pedig a „kirakat”  érdekel.
A Jégvágóban és a Jákob botjában is egy-egy rettenetes anyával találkozunk. Miért bántál el így velük? – tette fel a kérdést Benedek Anna. Centauri elárulta, hogy Jack London anyukája annyira elviselhetetlen volt, hogy muszáj volt a figurát így hagynia. Ráadásul a két regényt szinte egy időben, egymással párhuzamosan írta, így valószínű, hogy az egyik mű hatott a másikra. Benedek megjegyezte, hogy – bár az anyák indítják el a szereplőket a meghatározó úton – mégis hiányérzete van az ő figurájuk megjelenítésével a regényben. Balogh Endre ekkor – hogy enyhítse a nőket, és velük együtt az írót érő vádakat – felhívta rá a figyelmet, hogy a szeretők viszont pozitívan vannak mindkét műben ábrázolva.
Kelet kávézó irodalom író olvasó találkozó Centauri Laik Eszter Benedek Anna Balogh Endre könyv regény kortárs irodalom Jákob botja Jégvágó Magvető Kiadó interjú

Fotó: Bach Máté

Egy másik közös vonás a két regényben, hogy az elbeszélők az olvasókhoz egyes szám második személyben szólnak. Balogh úgy érezte, hogy míg a Jégvágóban ez egyfajta „kötekedő” hangnemhez vezet, addig a Jákob botjában konkrétan létezik egy megszólított, aki talán maga a múzsa lehet. Centauri bevallotta, tökéletes a megérzés. Olyannyira, hogy a Jákob botjának létezett egy olyan verziója, amelyben kiderült, hogy ki is ez a megszólított.
A hivatalos, egyórás beszélgetést egy kötetlenebb követte, ahol a közönség kérdésekkel fordulhatott az íróhoz, és ahol Centauri – Jack London példáját követve – ásvány- és kincskereső kalandjait mesélte el. Minimális pénzzel a zsebében, egy hideg éjjelekkel takarózó márciusban bejárta a Börzsönyt, ibolyát evett és a patakból ivott, hogy megtudja, milyen érzés gránátra, zafírra lelni, a vízből aranyat kimosni. Az ilyen utakon tanulta meg, hogy az ember képes a cél előtt hajszálnyival majdnem feladni, és el tud baltázni olyan dolgokat is, amikről pedig pontosan tudja, hogyan kellene csinálni. A befagyott jég alatt például, egyik útja során, gránátot látott, párat egy léken keresztül ki is tudott venni. Tudta, hogy még olvadás előtt kell majd visszamennie az ásványért, mielőtt azt a víz egészen más utakra terelné. Mégis későn érkezett. Úgy is mondhatnánk, hogy, akárcsak Orpheus, visszanézett a másvilágra. De tudja, hogy az élet rövid, és inkább nem a hibákkal, vagy mulasztásokkal szeretné ezentúl a sajátját gazdagítani.
FORRÁS ÉS MÉG TÖBB FOTÓ

Hozzászólások lezárva.