A bolygó Centauri (Népszabadság)

Mert öt tábla csokival elindulni a mai magyar valóság süllyesztőjébe egy kissé túlzott önbizalomra vall.

Olvasói levél (Sántha József)
A nagyon tehetséges, ám évek óta álnév mögé bújó író a Népszabadság január 9-i számában tette közhírré, hogy a napokban egy hónapos országos vándorútra kél, részint, hogy a valóságismeretét mélyítse, másrészt, hogy a Facebookon keresztül rajongóival érintkezve végre feltárja kilétét mindazok előtt, akik hajlandók vele találkozni. Nem lenne különösebb hírértéke a dolognak, ha mindez a tizenkilencedik században történne, amikor még igazi honfiúi buzgalom fűtötte a honfiak és honleányok kebelét, s egy bizonyos petőfiesen sovány alak miatt akár ezrek is megmozdultak, hogy a köpenyét megérintsék. Ám a ma közéleti és irodalmi hangulata, valóságérzékelése különös képzetekre ragadtatja a kritikus elméjét.
Egyrészt elismeréssel adózik az író önmagát reklámozó furmányos ötlete láttán, másrészt kétségei támadnak, hogy valóban elé­ri-e nemes célját az igencsak fáradságos túra. Mert öt tábla csokival elindulni a mai magyar valóság süllyesztőjébe egy kissé túlzott önbizalomra vall. Már maga az évszak is kétségeket ébreszt. Látom magam előtt a köd- és hógubába rejtett alakot a puszta közepén, amint az első piros Lada befékez mellette, és őt ott hagyván elragadja öt darab keserű csokiját. Miért nem ragyogó nyárban, vért melengető májusban indultál el, drága hősöm, amikor egy lenge pendely is megvédett volna az időjárás viszontagságaitól? ­Van-e elegendő rajongód, mint vala annak idején a börtönből éppen kiszabadult Benedek Aladárnak, aki – Krúdy szerint – efféle országlásra ragadtatta magát, hogy kiadandó kötete számára megrendelőket szerezzen? Nem tudom, miféle helyeken, útszélén, őszről ott maradt kukoricásban véli elképzelni az író a találkozást? S miképp fog a kocsis néki válaszolni, ha az út szélén odapörköli hetykén a nevét: Én vagyok Centauri! Nem szédül-e le ámulatában a szekérről, vagy csak egyet suhint az ostora hegyével, meg sem emelvén hóval fedett kalapját.
Magam is drukkolván e szeretni való naivitásnak, ezzel a levéllel is csak a dolog reklámfelületét akarnám növelni, ám a kétségeim egyre csak gyűlnek, és újabb és újabb gonoszkodó képzeteim támadnak. Mert ha e költészetet szerető kishazában valóban van még becsülete az írónak, az is előfordulhat, hogy ál-Centaurik indulnak el könnyű kosztot és kvártélyt remélve a szent költészet nevében. Nem nehéz elképzelni, ha az ál-Petőfik akkora sikert arathattak a Bach-korszakban, hogy többtucatnyi csavargó járta az országot, s hihetőleg jól megéltek a hónuk alatt hordott kötet jóvoltából; lehettek kövérek, soványak, törpék vagy jól sikerült hasonmások, egyedül csak a bajusz valódiságát nézegették a költő közelségétől elaléló lánykák. Ám ha számításba vesszük, hogy Centauriról semmiféle képzet nem él az emberek elméjében, lehet akár foghíjas vén leányzó avagy báránybőrbe bújt farkas is, előfordulhat, hogy egy elhagyott, csak a szél búbolta pusztaszakállasi korcsmában egyszerre hét férfiú állítja majd magáról, hogy ő Centauri, s mivel a kocsmárosnak sejtelme sem lesz, miért is kéne akár egynek is ingyért vacsorát, szállást adni, kiebrudalja őket, hogy botjaikkal egymás közt döntsék el, melyik is az ál-igazi.

FORRÁS

Centauri író writer irodalom szerző regény könyv Magvető Kiadó Jákob botja

Hozzászólások lezárva.