2017 – A magyar Jack London kalandjai (Irodalmi Jelen)

Az ember ugyan kaotikusnak érzékeli a világot, de ez csak az ember káosza – a természetben rend uralkodik. Csak a léptéket kellene kitágítanunk, hiszen az ember megérett arra, hogy egy jóval nagyobb egész részeként képzelje el magát.

Kelet kávézó irodalom író olvasó találkozó Centauri Laik Eszter Benedek Anna Balogh Endre könyv regény kortárs irodalom Jákob botja Jégvágó Magvető Kiadó interjúEddig száz fát ültetett, ismeri a nyaktekercset és megannyi fű-fa-madár nevét, Jack London nyomában jár, és körbetúrázta a fél világot. Az irodalmi élet rejtélyes névtelenje, pontosabban a nagyon is emlékezetes nevű Centauri, aki az Irodalmi Jelen szerzője is, élőben mutatkozott a Prae.hu estjén.
 
Aki szemfüles és szerencsés volt, kedden megnézhette hús-vér valójában az évek óta sikeres, ám kilétét titokban tartó írót, Centaurit. Fotón most sem tudjuk megmutatni az arcát – Balogh Endre, a Prae.hu főszerkesztője nyomatékosan megkérte, ne fotózzuk a szerzőt, csupán a folyóirat fotósa örökíthette meg – a tarkóját. Centaurit Facebook-posztjain is csak így láthatják követői, rajongói, de a Kelet Kávézó jótékony homályában, a pódium sötét sarkában azért kivehetők voltak vonásai, még a széles karimájú cowboy-kalap alatt is. És míg Balogh Endre távolabbról, művészetelméleti kérdéssel indította a beszélgetést – inkább a látomás vagy az indulat mozgatja-e meg az írót alkotás közben? –, a kíváncsiságot Benedek Anna szerkesztő csigázta fel a húsbavágó kérdéssel: kicsoda Centauri? A Balogh Endrének adott válaszából kiderült, hogy egyértelműen a „látomás” alkotója, és bár indulat is kell az íráshoz, ám jellemzően ebből kell visszametszeni sokat a szerkesztés folyamán. Kíváncsisága folytán rendkívüli módon szeret ajtókon belépni, még ha azok képletesek is, például egy folyó ajtaja – mesélte Cen (ahogy sokan becézik).
Kelet kávézó irodalom író olvasó találkozó Centauri Laik Eszter Benedek Anna Balogh Endre könyv regény kortárs irodalom Jákob botja Jégvágó Magvető Kiadó interjúArra, hogy ki is ő, igen messziről, a világűrből kezdte a választ. Az ember ugyan kaotikusnak érzékeli a világot, de ez csak az ember káosza – magyarázta –, a természetben rend uralkodik. Csak a léptéket kellene kitágítanunk, hiszen az ember megérett arra, hogy egy jóval nagyobb egész részeként képzelje el magát, de mégsem teszi. Később az író kitért neve konkrét eredetére is – a Centauri csillagrendszer képe kettős: egyrészt vizuális, másrészt rádiósugárzás által kibocsátott hullámokból áll. Egy kicsit az írás is ilyen – gondolta tovább az író, aki úgy érzi: ahogy a Centauri születését is egy robbanás okozta, az emberiség s benne minden egyes ember is egyfajta ősrobbanásszerű „baleset” eredményeként született. Vagyis választott nevében ehhez a kollektív tragédiához való viszonya is benne rejtőzik. A névhez szorosan kapcsolódik az identitás alakulása – melyről szintén behatóan faggatta Benedek Anna –, és azt tartja róla, hogy az embernek joga van újrameghatároznia, alakítania önmagát. A nevünket kapjuk, de ezen változtathatunk – „az indiánok gondolkodását követem”, fogalmazott Cen. Egyébként a Kentauri sincs ellenére, sőt: ez is a kontextus része. Az író arra is kitért, nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítanunk a „polgári” neveknek: ismerősei jó részének nem is tudja az „igazi” nevét, igaz, ők főleg szubkultúrákban mozognak.
A név és valós név viszonya hívta elő a történetek és a valós élmények kapcsolatának kérdését: Balogh Endre megfogalmazása szerint a regényekben egyértelműen érződik az „átéltség”, gyakran összemosódik az olvasmány- és a valós élmény. Centauri elmondta, lenyűgözi az őt körülvevő világ, ami most már biztosan így is lesz élete végéig. Szereti tudni a fák, virágok, madarak nevét, miközben megvan az a képessége, hogy túllásson a reáliákon. Miért is ne tálalná ezt együtt? „Amikor Jack London életével kezdtem foglalkozni, nagyon sokat megértettem a magaméból” – mondta Centauri, hozzátéve: akármilyen konzervatív nézet, ő hisz abban, hogy az irodalomnak, művészeteknek funkciója van: segítenek. A Jégvágóban – hozta fel példának egyik regényét – Dan anyja annyira bedühödik az apára, hogy elégeti annak összes versét. Centauri elárulta: ez pontosan megtörtént az ő apjával is. De nem érdemes szétszálazni, mi az „igazi” élmény a regényekben, és mi fantázia: egy jó könyvben minden igaz. Sőt, tette hozzá Balogh Endre, akkor jó egy saját történet, ha maga is toposszá válik.
Kelet kávézó irodalom író olvasó találkozó Centauri Laik Eszter Benedek Anna Balogh Endre könyv regény kortárs irodalom Jákob botja Jégvágó Magvető Kiadó interjúBenedek Anna egy Centaurihoz vezető érdekes „elérési útvonalról” számolt be: egy természetszerető ismerőse Jókai után kapott rá a 21. századi kolléga műveire. Mégis, kik az előképei? – kérdezte a szerkesztő. És itt természetesen máris Jack Londonnál, a nagy ősnél és hősnél jártunk, bár Centauri megemlítette még az orosz és a skandináv irodalmat, no meg Paul Austert, aki legyen bár ízig-vérig városi ember, New York-i, mégis nagy „ajtónyitogató”, s ezért közel áll Cen szívéhez. S hogyan lett Jack London példakép és minta? „Nagy küzdőnek tartom – mondta az író –, és az ő generációja küzdeni tudása ma nagyon hiányzik.” Jack London már a Jégvágó című regénynek is egyfajta rejtett hőse, a Jákob botja pedig már az ő élettörténetére épül – de azt azért hangsúlyozta Centauri, hogy egyáltalán nem szolgai életút-követésről van szó. Ha például leülnének ma Jackkel sörözni – így az író –, kapásból fizetnie kéne neki egy kört amiatt, hogy a regényben az ő nyakába varrt egy tettet, amit valójában Karl May követett el, és kapott érte három év börtönt.
Van, amit viszont egyáltalán nem változtatott meg – például a Jégvágó és a Jákob „borzalmas” anyafigurái (Benedek Anna fel is hívta rá a figyelmet), nem véletlenül ilyenek. Jack London anyja valóban szörnyű, démoni nő volt, magyarázta Centauri. De hogy ne vethessük a szemére, hogyan látja a nőket: ott van a könyvtárosnő alakja; ha ő nem támogatja-segíti Jacket fiatalkorában, nem ad a kezébe könyveket, talán ma azt sem tudnánk, kicsoda Jack London. Balogh Endre rákérdezett a jellegzetes egyes szám második személyű beszédmódra, az olvasó vagy „valaki” folyamatos megszólításának funkciójára. Centauri úgy válaszolt: ezzel hozta még közelebb magához a témát, hiszen nem tagadhatta le például a Jack és saját apja közötti rendkívül erős hasonlóságot, már-már azonosságot.
A beszélgetés végén a közönség is kérdezhetett, így jött szóba az emberek és állatok közötti kapcsolat, amelyre az est folyamán újra és újra visszatért Centauri. Szerinte ugyanis messze nem „váltunk le” oly mértékben az állatvilágról, mint ahogy azt szeretjük gondolni. Cen elmesélte, amikor részt vett a Jack London-túrán, az jobb emberré tette, és akkor gondolkodott el azon is: miért tartjuk magunkat többre a tudatosságunkkal, mint az állatokat. Hiszen az állatok ösztönösen, gondolkodás nélkül tudják, mit kell tenniük az életben maradáshoz, miközben az embernek folyamatosan döntésekre van szüksége. Tehát, amit szabadságnak nevezünk és amiről azt gondoljuk, az állatok fölé emel bennünket, valójában veszteség: az ösztönösségünket veszítettük el. Centauri a kutya példáján illusztrálta gondolatmenetét: egy kiskutyából minden körülmények között kutya lesz, de ha egy embergyereket egy kutyára bíznánk, hogy nevelje föl, már soha nem tudnánk belőle „embert faragni”. Az író szerint, ha ez az önhittségünk eltűnne, az lehetne az ösvény, amely az agresszió megszűnéséhez vezet. E szép végszóval zárták a beszélgetést, ám aki még közelebbről akarta megismeri a szerzőt, kihasználni az alkalmat, hogy akár farkasszemet nézhet Jack London utódjával, az személyesen is elbeszélgethetett vele. (Laik Eszter)
FORRÁS IRODALMI JELEN

Hozzászólások lezárva.