Novella öt percben: A kanári-próba

Nataschát nem lehetett nem imádni. Imádta is mindenki, s azt várta boldog-boldogtalan, hogy a grófnő végre maga is boldog legyen. Hogy magasan trónoló, pompás békéje és ereje méltó párt és célt találjon. Ám a várakozásokkal szöges ellentétben Natascha évek múltán is egymagában ragyogott, akár a Nap.

centauri magvető kék angyal jégvágó jákob botja villanovellák villák kortárs irodalom regény novella író szerző kiadóKőnig Nataschát semmi sem jellemzi jobban, minthogy az ő idejében a villa élete folytonos változásban volt, nem mintha újra és újra felforgatta volna. Ellenben ellenállhatatlan szépsége és ereje mindenkit lüktető életre sarkallt. Hetente léptek be és ki emberek a személyzetből, de nem úgy, mint például a házsártos Síkfőkúti Róza idejében. Nem elbocsátották őket, mindössze az történt, hogy sorra estek szerelembe (és teherbe), sorra mentek férjhez, terveket vettek a fejükbe, barátokat, támogatókat szereztek, és elvesztett testvérekre találtak.
E pezsgés hátterében leginkább Natascha furcsa kettőssége állt. A hölgy ugyanis egyfelől mindent megigézett, amire csak ránézett, ideértve a kert körtefáját is. Kunó később sokszor emlegette, hogy a vén fa korábban már alig hajtott valamicskét tavasszal, s jó évnek számított, ha nyár végén két-három gyümölcsöt találtak rajta, bezzeg a grófnő idejében annyit termett, hogy még pálinkát is főzhettek belőle! Másfelől Natascha távolságtartása messze földön hírhedt volt.
Nataschát nem lehetett nem imádni. Imádta is mindenki, s azt várta boldog-boldogtalan, hogy a grófnő végre maga is boldog legyen. Hogy magasan trónoló, pompás békéje és ereje méltó párt és célt találjon. Ám a várakozásokkal szöges ellentétben Natascha évek múltán is egymagában ragyogott, akár a Nap. Sütött mindenkire egyformán, és ellenállhatatlanul, de amint a Naphoz sem léphet közel senki, ő is megközelíthetetlen maradt. Még a kézcsókot sem engedte, amely az etikett szerint voltaképp durva ellenségességnek számított, ő viszont tette mindezt úgy, hogy érinthetetlensége udvarias és lenyűgöző maradt.
Mindezt a személyzet, a távolról érkező vendégek, a közeli környék arisztokratái öntudatlan csodálattal szemlélték, egyetlen ember volt csak, aki természetesnek látta. Ez pedig nem volt más, mint Kunó, a komornyik. Nem csoda, hisz hasonlóképp viselkedett ő is. A régi alkalmazottakat is újra és újra meglepte a figyelmességével, ám a legbarátságosabb gesztus után sem merült fel, hogy a szigor enyhülését jelentené vagy a legcsekélyebb alapot szolgáltatná bizalmasságra.
Ebben a világban, amelyet a két ember – Natascha és alkalmazottja, Kunó – minden előzetes megállapodás nélkül teljes összhangban, egyenrangú félként irányított, tiszta és szabályozott volt minden, s mégis, élettel telített. A lánykérések és nősülések miatt hamarosan új embereket kellett felvenni a házhoz. Natascha úgy döntött, hogy többet is, mint amennyi kilépett. A felvétel napján Kunót arra kérte, vigye a kanárikat az első emeleti teraszra, ugyanis ott hallgatják meg a jelentkezőket. Ez sem volt megszokott. Az ilyesmit a komornyikra szokták hagyni, ám Kunó nem lepődött meg. A kanárikról pedig azt gondolta, Natascha annyira szereti őket, hogy már pár órára sem nélkülözheti a társaságukat.
A felvétel napján tizenhét ifjú embert és lányt hallgattak meg. Valamennyien kiváló ajánlással érkeztek, s szereplésük, modoruk kifogástalan volt, úgy tűnt tehát, hogy nehéz lesz a választás.
– Ön kit venne fel? – kérdezte Natascha Kunót.
– Igen képzett s jó modorú jelelöltjeink voltak, nehéz dönteni, de talán a váci inast.
– Valóban, lenyűgöző, amit láttunk, és a fiatalember jártassága is imponáló, de ő nálam csak a második.
– Ha meg nem sértem, miért nem az első?
– Nézze, kedves Kunó. Azok, legyen bármilyen jó a modoruk, akik pillantásra sem méltatták a kanárikat, szóba sem jöhetnek. Aki egy madarat észre sem vesz, bárhogy tesz is, a vendéget is semmibe veszi.
– De hisz a váci fiatalember meg is dicsérte őket – vetette közbe Kunó, arra gondolva, talán rosszul emlékszik a grófnő.
– Igen, Kunó, megdicsérte. Mi több, az ujját is bedugta a rácson. Ez pedig megengedhetetlen. Észrevette, de nem tisztelte. Bizalmaskodott. A váci inas nem ért semmit! És Ön, kedves Kunó, ért engemet? – kérdezte Natascha, amikor is Kunó, életében először, szíve mélyéből rácsodálkozott a grófnőre, és végre megértette, mit üzen Natascha méltán híres, gyönyörű távolságtartása. Azonnal megértette, hogy így csak olyasvalamit őrizhet, amely a majdani férfinak mindennél drágább lesz. És míg Natascha a Nap valószínűtlenül közeli, csaknem bizalmas ragyogásával fürkészte az arcát, Kunó azzal is szembesült, hogy végre olyan embert láthat, aki éppoly pontos, gondos, éleslátó, és ugyanakkor éppoly szenvedélyes is, akárcsak ő, és ez a másik ember ráadásul nő!

Villanovellák a Látóban

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.