Novella öt percben: Fekete vagy fehér

A grófnő viszont szelíden és óvatosan közelebb hajolt, mire a férfi elfúló, gyűlölködő hangon azt mondta: Ön felháborítóan gyönyörű! Felháborítóan!

centauri magvető kék angyal jégvágó jákob botja villanovellák villák kortárs irodalom regény novella író szerző kiadóSok későbbi vendég kérte, mutassunk egy képet a Villa hajdani tulajdonosáról, a legendás szépségű Kőnig Natascháról. Örömmel mondtuk volna:
– Mi sem természetesebb, s a legnagyobb örömmel!
Ám a helyzet sajnos az, hogy hosszas nyomozás után sem leltünk egyet sem. Tudunk ugyan két festményről, mindkettőt igen neves piktorok készítették, s ráadásul mindkettőt itt, a Villában, vagyis Natascha fénykorában, ám ezek a képek, bár valahol talán megvannak ma is, elérhetetlenek.
Az egyik, amely életnagyságban ábrázolja a körtefa alatt álldogáló grófnőt, 1910-ben tűnt el egy betörés során. Ez ügyben három körülményt kell említenünk. Akkoriban az efféle rablás sokkal ritkább volt, mint manapság. Másodszor, a villa környéke régen is a legbiztonságosabb körzetnek számított, vagyis a betörés igazán kirívó eset. Harmadszor: bár a ház ezüst és arany dísztárgyakkal volt tele, ezekből egy sem tűnt el. Az 1910-es betörés során kizárólag a festménynek veszett nyoma, világos tehát, hogy a betörőt semmi más nem érdekelte, csakis Natascha. A kérdés már csak az, hogy eleve a festményt akarta, vagy esetleg eredeti tervét megváltoztatva, pusztán a villába jutva s megpillantva a képet, döntött úgy, neki ez kell, és semmi más. Ez utóbbi valószínűtlen feltételezésnek tűnhet, de ha arra gondolunk, hogy a másik, mára szintén eltűntnek nyilvánított képről egy tizenkilenc éves fiatalember még 1957-ben is elragadtatottsággal írt, nem kevesebbet állítva, hogy a képen látható nő iránt egy pillanat alatt olthatatlan szerelemre lobbant, tehát amennyiben ezt a beszámolót is figyelembe vesszük, elképzelhető, hogy a betörő is így járt. Ugyanakkor nem zárhatjuk ki azt sem, hogy valamelyik törzsvendég rabolta el a festményt. Tudjuk, hogy többen is szerették volna megvásárolni, ám Natascha és a ház komornyikja ettől minden esetben elzárkózott.
Natascha magnetikus ereje miatt a legvalószínűtlenebb lehetőséget sem vethetjük el. Kunó Brazíliába küldött, édes húgának, Elvirának címzett levelei bőséges forrást jelentenek. Igaz, Kunó is rajongott Natascháért, s így nem tekinthetjük elfogulatlan forrásnak – amint senkit sem, aki ismerte a grófnőt. Még a korabeli hölgyek, Natascha vetélytársai is hódolattal írnak alkatáról, modoráról, nemességéről. A brazil levelek mellett más források is beszámolnak az alábbi esetről, amely hűen jellemzi Nataschát, és érthetővé teszi, hogy mindkét festmény eltűnt, s végső soron talán mindkettő egy-egy reménytelen rajongóhoz került.
Amint azt talán már tudják, Natascha és Kunó gyakorta állt a reggeli órákban a kávézó végében a vendégsereget szemlélve. Egy ilyen alkalommal korábban sosem látott férfi lépett a Villába, rendkívül magabiztosan. A botjára támaszkodva levette kalapját, és bizonyos fölénnyel mérte végig a kávézót, mint aki a közönséget méri fel, illetve ha az nem rangon aluli, üres asztalt keres. Amint így szemrevételezett, megakadt a szeme Kunón és Nataschán. Természetesen leginkább Nataschán. Még pontosabban, kizárólag Nataschán, ám ezt abban a pillanatban senki sem tudhatta.
Az úr jéggé dermedt, kiesett a kezéből a bot és a kalap, az arcából kifutott a vér, megtántorodott, először az ajtóba kapaszkodott, de valami okból hirtelen ahhoz sem maradt elég ereje, így aztán a következő minutában hatalmas erővel elvágódott. Mire Kunó hozzáugrott, már eszméletlen volt, és oly mozdulatlan, akár egy halott. Kunó az inast orvosért szalasztotta, aztán felvitték a férfit a szalonba. A homlokát törölgették, paskolták, legyezték, és próbálkoztak repülősóval is. Jó darabig hasztalan. Kőnig Natascha hidegvérét megőrizve, ám aggódva figyelte, miként próbálják magához téríteni a sosem látott vendéget. A repülősó végre megtette hatását, és az ájult úr lassan éledezni kezdett. Nyögdécselt, a fejét fájlalta, a kalapját kereste, és azt kérdezgette:
– Hol vagyok? Hol vagyok?
A látása csak lassan tisztult, az egyensúlyát is csak fokozatosan nyerte vissza, s amikor felült, hátulról a szobalány nyúlt a hóna alá. Amint a férfi kicsit jobban érezte magát, kérte a botot, kissé bizonytalan mozdulatokkal, ám kézbe vette, és megint körbenézett, épp úgy, amint korábban a kávézóban. Ekkor ismét megpillantotta Nataschát, ezúttal sokkal közelebbről. Az úr abban a pillanatban ismét elernyedt, a feje hátrabicsaklott, valósággal belehanyatlott az ijedt és gyönge szobalány ölébe, aki könyörögve nézett Kunóra, segítsen már megtartani a magatehetetlen embert. Kunó erősen aggódott, hol marad már az orvos, s újra próbálkozott a repülősóval. A férfi másodszor is magához tért, valamivel gyorsabban, mint először, de továbbra is homályosan látott. Ennek ellenére harmadszor is megakadt a szeme Nataschán, s egyfajta dühvel nézett rá. A grófnő viszont szelíden és óvatosan közelebb hajolt, mire a férfi elfúló, gyűlölködő hangon azt mondta:
– Ön felháborítóan gyönyörű! Felháborítóan! – ismételte, aztán kiabálni kezdett:
– Engedjenek el azonnal, követelem, hogy engedjenek el, nem maradhatok itt tovább egy pillanatig sem!
Natascha békíteni akarta, és még közelebb lépett, ám a hadonászó férfi rárivallt:
– Ne merészelje! Ne merészeljen megközelíteni! Ne merészeljen ilyen gyönyörűséges lenni, távozzon tőlem, engedjenek, engedjenek! – és akkor úgy tett, mintha kitépné magát a szobalány karjai közül, holott senki sem tartotta vissza. Erőtlensége ellenére talpra ugrott, és bár azon nyomban megtántorodott, botjával hadonászva, mintha világtalan lenne, a kijáratot kereste, és mivel először nem találta, faltól falig rohangált, végül szánalmas csetlés-botlással levergődött a lépcsőn, átvágott a kávézón, végül kiviharzott az ajtón, hogy többé soha senki, a környéken se lássa.
Az a férfi egy kávét sem ivott a villában, az a férfi mindössze egyetlen-egyszer látta Kőnig Nataschát, mégsem lenne meglepő, ha kiderülne: az elrabolt festmény hozzá került. Némelyek szerint viszont, lehetetlen feltevés ez, mivel a férfi valóban vak volt. E vélemények szerint Natascha szépsége volt annyira erős, hogy azokban a percekben a férfi mégis látott – semmi mást, csakis Nataschát. A festményt viszont nem láthatta, ezért értelmetlen lett volna megszereznie. Máig tartó vita, hogy a hisztérikus úr botja valójában milyen volt. Ébenfekete vagy hófehér?

Villanovellák a Látóban

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.