Kereken 20 évig csak írtam, így aztán a regények egy része még nem jelent meg. Itt ezekből a „jövőbéli” regényekből adok ízelítőt. Jó böngészést!
A többnyire véletlenszerűen feltűnő kutatók kezdeti lelkesedése általában gyorsan alábbhagyott. Legnagyobb hévvel a Népegészségügyi Minisztérium által is támogatott vizsgálatok indultak meg 1962 őszén, ám a lendületet hamar megtörte, hogy ’63. március 10-én, a Hór-völgy közelében három, a lépdelőket vizsgáló szakember tűnt el nyomtalanul.
Az 1930-as évek vége felé, a folklorisztika virágkorában, gazdag mondaanyagot gyűjtöttek a vidéken, amint sokfelé Európa-szerte, de már az első kutatók sem igen tudtak mit kezdeni a Nagy-karszt regéivel, mert azok – más tájegységekhez mérten – nem annyira a múlt emlékeit vagy szimbolikus történeteit, mint inkább a jelenkor meghökkentő légkörét adták vissza. Ahogy az utóbbi években egyre növekvő figyelmet keltő, úgynevezett Rudolf-naplókban olvashatjuk: A jelennek csudás borzalmait, s borzalmas csudáit.
Bizonyos lényekről – akiket a tudósok csupán a karsztbéliek képzeletvilágának tulajdonítottak – kiderült, hogy valóban létező állatfajok, s ezek idővel „leírást és besorolást is nyertek”. Míg a sámánok, mesemondók, regösök alakjai majd’ minden tájon felbukkantak, addig kizárólag a Nagy-karszton ismerték az úgynevezett mondogatókat, hangicsálókat, barangolókat és üldögélőket. Ezek a nyugtalanító, civilizált, mégis valamiként erdei emberek (Homo ferusok) a hatvanas években, a pszichológia térhódításának idején irányították a figyelmet újra a tájegységre. A korábban vizsgálódó antropológusok ugyanis azzal zárták le a mondogatók és egyéb fura – mesélőkhöz vagy sámánokhoz nem hasonlítható – szerzetek kérdését, hogy a hegységben meglepően nagy arányban születnek értelmi fogyatékosok. Azt a magától adódó kérdést, hogy ennek hátterében mi állhat, fel sem tették. A hatvanas évek pszichiáterei már igen, de választ ők sem találtak. A többnyire véletlenszerűen feltűnő kutatók kezdeti lelkesedése általában gyorsan alábbhagyott. Legnagyobb hévvel a Népegészségügyi Minisztérium által is támogatott vizsgálatok indultak meg 1962 őszén, ám a lendületet hamar megtörte, hogy ’63. március 10-én, a Hór-völgy közelében három, a lépdelőket vizsgáló szakember tűnt el nyomtalanul. Általánosan ismert volt, hogy a karszt bizonyos részei nehezen járhatók, a gyakori kőomlások miatt életveszélyesek is, ezt az esetet mégis bűnügyként kezelték, mivel az etnográfusok keresése során olyan mondogatóra találtak, aki motorikus hajlongás kíséretében az egyik eltűnt nevét ismételgette. A nyomozás idejére felfüggesztették a kutatásokat, és mire a megoldatlan ügyet lezárták, a program feledésbe merült, ráadásul az anyagi források sem álltak már rendelkezésre.
Az elszórt és felületes vizsgálódásokon túl máig nem született a Marble-jelenségekről elfogadható vagy legalábbis alapos kutatás után felállított tézis. Igazán csak egyetlen emberről, egy viharos természetű, s alig ismert, fiatal nemesről mondható el, hogy behatóan vizsgálta a hegyvidéket. Ő volt az, aki az 1870-es évek végén összefüggést vélt felfedezni az antropológiai sajátosságok és a Hór-völgyi köd között. Jellemző, hogy épp ez a minden bizonnyal túlérzékeny, életkori adottságai, valamint a századfordulót megelőző hangulat miatt sok tekintetben bizonytalan és labilis fiatalember vált a táj kutatójává, 1890 tájára már inkább kétes hírű megszállottjává. A túlzottan kifinomult, dekadens, s meglehetősen középszerű Portestein família utolsó sarjáról van szó.
Fotó: Centauri
A Bajorországból származó család csak a vesztfáliai békét követően, 1649-ben kapott nemesi rangot. Talán e kései felemelkedéssel magyarázható, hogy a Portesteinek egyik tagja sem vívott ki magának említésre méltó elismerést a történelem pódiumán. Még a szóban forgó ifjabb Rudolf Portestein gróf sem, aki pedig nem volt híján ambícióknak. Mint a XIX. század végén minden jobb gondolkodású fiatal arisztokrata, ő is a tudománynak vagy a világ jobbításának akarta szentelni az életét, és bár tehetségben alig maradt el a kortársaitól, sokoldalúsága ellenére sem lett a növényföldrajz megújítója, neves csillagász, egyiptológus vagy világutazó. Neve a geológia területén sem vált ismertté, pedig leginkább a földtudományok vonzották. Végül azt a rejtélyt sem oldotta meg, amire 1872. augusztus 24-én, Henrik Gustermann báró barátságának köszönhetően akadt rá a Nagy Marble-karszton. Annak ellenére sem, hogy „a Hór-völgy légköre valósággal rabul ejtette”, és egyetlen nap alatt örökre megváltoztatta az életét.
El kell ismerni, hogy a kevesek által ismert, az útleírásokban csupán helyi nevezetességként megemlített Hór-völgyi ködben ma is van valami minden más rejtélynél erőteljesebb. Ma sem tudni, mi zajlik a szurdokban, amikor a karsztvidék legendásan sűrű ködje megül benne, és még a nyári hónapokban is elrejti a katlan óriási fáit. A szurdok manapság is járhatatlan terület, noha a környéke viszonylag szelíd, és számos turistaút közelíti meg. Nem hasonlítható az Urál vagy a Kaukázus barátságtalan, lakatlan és meredélyes hegyeihez, azoknál jóval barátságosabb, mégis: a Hór-völgy jelenségeire ma sincsenek elfogadható válaszok.
Az észak–dél irányú hasadék keleti, nyugati és északi fala függőleges, néhol befelé dől, ezért sehol sem vetheti meg rajta az ember a lábát. A déli fal dőlésszöge kedvezőbb, viszont folytonos mozgásban van, évente többször is hatalmas darabok válnak le róla. A jelentősebb omlások dörejei ötven mérföldre is elhallatszanak, és olyan rezgéseket keltenek, hogy olykor egészen távoli települések talaja is beleremeg. Rudolf első útja, vagyis 1872 óta két és fél mérföldet növekedett a hasadék. A leomlások csak ritkán teszik lehetővé a leereszkedést. Ennek köszönhető, hogy 137 évvel a gróf útja után még mindig Rudolf számít az egyetlennek, aki – valószínűsíthetően – bejárta az egész Hór-völgyet.
A Rudolf idejében még állandóan látható, jellegzetes, a völgy fölött lebegő „szivar alakú ködképződmény”, az úgynevezett Hór-völgyi felhő ma már csak ritkán észlelhető, és vitatott, hogy azonos azzal, amiről a gróf 1872 és 1891 között többször is, igen részletesen beszámolt. A felhő létezését Rudolf naplóján kívül számos levéltári forrás bizonyítja, többek között nyolc, 1511 és 1844 között készült metszet, illetve litográfia. A legrészletesebb és leghitelesebb leírásokat azonban kétségkívül a gróf adta, akinek naplói nemrégiben kerültek elő. Az 1872 és 1876 között írottak a Gustermann-hagyatékból, a későbbieket pedig – amelyek Rudolf eltűnésével együtt vesztek el – 1947 májusában találta meg Fridrich Flick, német pilóta, amikor kisebb légi csata során Messerschmittjével a hasadékba zuhant. Flick csodával határos módon épségben megúszta a becsapódást, mi több, kijutott a Hór-völgyből, magával hozva az ott talált Rudolf-naplókat. A megtalálás körülményeiről nem tudni többet, mivel Flick, a rövid hadifogság ideje alatt súlyos depresszióba zuhant, s nem sokkal a háború vége után, egy dél-franciaországi ideggyógyintézetben lobotómiát hajtottak végre rajta, vagyis a jobb és a bal agyféltekéjét műtéti úton elválasztották egymástól. Ezt követően a ma 89 éves pilóta örök szótlanságba süllyedt. Mivel később Flickről már nem ejtünk szót, itt említjük meg: egyáltalán nem biztos, hogy a sziklafalakon felmászva jutott ki a Hór-völgyből, ugyanis a hasadékot és a két mérföldre eső Kistöbör nevű helyet minden valószínűség szerint „föld alatti út”, a Kistöböri-barlang köti össze, amelynek bejárata ma is nyitott, és háromszáz lábnyi szakasza járható is. Épp a Flick által felhozott naplókból tudjuk, hogy Rudolf gróf átjárót talált, illetve épített a Hór-völgy és a Kistöböri-barlang között. Talán épp a naplók útmutatásai vezették ki Flicket a völgyből és szorult helyzetéből? Tény, hogy amennyiben Flick a Hór-völgytől indul lakott helyet keresni, legnagyobb valószínűséggel az Istenesi-elágazónak mondott hely környékén bukkanhattak volna rá, ezzel szemben a sokkos pilótát a Kistöbörtől alig pár száz lépésnyire találták meg a karszterdőkben bujkáló ellenállók, akik a háború végéig a Rudolf-naplók rajzai alapján kerestek újabb és újabb búvóhelyeket. Vagyis talán éppúgy segítették őket a gróf iratai, amint korábban Flicket.
Ezt leszámítva a Rudolf-naplóknak továbbra sem jutott jelentős szerep, bár a kalandos esettel felületesen foglalkozott a háború utáni sajtó, majd pár sor erejéig egy Tantalics nevű helytörténész is említette. A Gustermann-hagyatékban található iratokról ekkor már szinte senki sem tudott, a Flick által felhozott utolsó kötetek pedig először a védelmi minisztérium irattárába, később a bécsi levéltárba kerültek. Végül szerencsés véletlen hozta úgy, hogy egy zoológus jóvoltából a teljes Rudolf-napló nyilvánosságot kapott. A fent említett helytörténész egyik tanítványa 1989-ben a Nagy-karszt állatvilágáról szóló monográfiához fajlistát állított össze. Ennek során a kis-ködháti erdész feljegyzéseiben utalást talált arra, hogy Rudolf Portestein gróf és egy Boggies nevű botanikus „háromujjú hőcsiket” lőtt a Hór-völgy melletti sarj-fenyvesben. Mivel e harkályfaj egyetlen adatáról volt szó, Tantalics tanítványa átvizsgálta a bécsi levéltár naplóit, amelyekből azonnal nyilvánvaló lett a további naplók létezése. A monográfia végül nem jelent meg, viszont a Rudolf-naplók teljes terjedelmükben hozzáférhetővé váltak, és ma már minden korábbinál gazdagabb forrás áll mindazok rendelkezésre, akik a Hór-völgyi köd homályát szeretnék eloszlatni.
Sajnos, a gróf eltűnt a ködben, hiába vártunk rá egyre növekvő lelkesedéssel. 🙁
Ebben az esetben hiába szedném össze a nol.hu-ról az ott megjelent részeket, azok – a Rondóval ellentétben – nem adnák ki az egészet.
Nincs mit tenni, várni kell tovább.
Hosszú várakozás lesz, attól tartok. 🙁
Sajnálom, nem tudom cáfolni, valóban hosszú várakozás lesz, s nem ez lesz a következő regény 🙁 De azért mindjárt megnézem, találok-e valami “grófosat” 🙂 🙂
Örülök, szívesen – de olvastam ám még az első hozzászólásodat is, s arra csak annyit, hogy annyira tudtam, hogy ezzel nem feltétlenül könnyítem meg a dolgot – legalábbis jó esetben. Mert ha jó a novella, akkor kellene még belőle… De annyi baj legyen, s reméljük, hogy eljön majd a megjelenés napja is, lesz elég időm, egészségem, lehetőségem befejezni, megírni, kiadni mindent, 🙂
Pontosan ez a helyzet, nagyon jól látod! 🙂
Te pedig vigyázz az egészségedre, okosan gazdálkodj az erőddel és az időddel, hogy legyen lehetőséged mindenre, amit szeretnél még!
KÖNYV KARÁCSONYRA :-) “A Jákob botja a kortárs magyar prózának hasonlíthatatlan darabja, mely egyetlen regény erejéig képes visszahozni ifjúkori olvasmányélményeink, úgy hihettük, talán már örökre hátrahagyott izgalmát. (ÉLET ÉS IRODALOM)
Egy jó hétben reménykedem :-) 2019.12.10.
KÖNYV KARÁCSONYRA :-) “Bár stílusában valóban hasonló a Zabhegyezőhöz, Centauri nagyot alkotott a Jégvágóval. Ezt bizonyítja, hogy amint befejeztem a könyvet, kedvem lett volna rögtön újrakezdeni.” (Olvasókuckó)
"Sorra érkeznek a madáretető-kutatóhálózat tagjaitól a kérdőívek. Jól látszik, hogy szinte mindenütt ezekben a hetekben indult be a madáretetés igazán. Most nyílik lehetőség egy kis trükközésre is Ezért adom elétek ismét ezt az írást,
hisz az erdők megújulása fontosabb, mint valaha, főként az ökológiai szempontból legértékesebb tölgyerdőké.
Osszátok meg másokkal is, hátha mások, másutt is alkalmazzák az erdő felújítás természetes módszerét. Ha valaki azért aggódna – találkoztam ilyennel is – , hogy a szajkó elriasztja a kisebb madarakat, ettől nem kell félni."
"Az írás magasabb rendű működése a kissé alantas dicsvágy alól a talajt kihúzza. Ehhez viszont tudni kell írni, ahhoz pedig, hogy az írás legalább egy kicsit működhessen, legalább részben dicsvágy nélkül kell az asztalhoz ülni. Paradoxon ez, de működhet. Első körben azt kell tudomásul venni, hogy az írás nem az ego hízlalását szolgálja."
"Sok szó esett azóta erről, ám viszonylag kevés arról, hogyan hatott ez az élővilágra. Március elejére sok vonuló ért vissza Európába. A hosszú úton elfáradt madarak nem tudtak megküzdeni a márciusi tél kihívásával. Aznap én is autóban ültem."
"FONTOS: Azok a napok is borzasztó fontosak, amikor váratlanul eltűnnek a madarak, amikor csak lézengés megy. Ezekről a napokról pontos adatokat gyűjteni legalább olyan fontos, mint a nagyforgalmú napokról. Szóval: ha gyér egy napon vagy héten a forgalom, akkor is írjuk össze a madarainkat!"
"Mindig eszembe jut ez december hatodikán. Sok emlékezetes utam volt, túrám, madarászatom, de ez a legszebbek közül való, bár éppenséggel ezen a napon nemigen láttam madarakat. Gondoltam, ne legyen üres ma reggel a csizma, elétek hozom, már csak azért is, mert sokan nem olvasták még. Fogadjátok szeretettel, és legyen jó napotok!"
"Míg a legelején egyáltalán nem lehettek elképzeléseink arról, hogy mi rajzolódik ki ebből, kirajzolódik-e egyáltalán valami, most már határozott körvonalakat látni, s egyre izgalmasabb. Egyre inkább otthonosan mozog az olvasó és azt hiszem az író is ebben a sok kéz alatt születő, hétről hétre fejlődő regényben."
"Madarakat etetni télen nemcsak hobbi. Sokaknak már-már hivatás. Időről-időre még szakemberektől is elhangzik, hogy a madáretetés voltaképp „csak” a saját örömünket szolgálja. Ezt erősen vitatom, s erről részletesen írok hamarosan. Most csak szeretném leszögezni, hogy a madáretetés legalább három dolgot szolgálhat.
1. Természetesen a madárszerető ember örömét, ez nyilvánvaló
2. Ugyanakkor igenis jelentős segítségnyújtás ez a vadon élő madarak számára
3. Végül a madáretetés remek lehetőség madaraink kutatására is."
"Magyarországon az Írók Boltjában biztosan megkapjátok.
IRODALMI SZEMLE – ÁLNÉV: Már csak néhány nap, és itt az Irodalmi Szemle decemberi lapszáma, amelynek témája az álneves-maszkos irodalom, Sárbogárdi Jolán, Centauri, Rosmer János, Csendes Sirály Toll és Speigelmann Laura mellett felbukkan Lill Emília és Mandra Gora, Poszt Péter, Fekete Anna és Kozmár Klára… és mindez csak a kezdet..."
"A maga nemében ez a legnagyobb szabású ilyen kutatás.
“Azt akartuk megtudni, hogy a különböző klímaváltozási előrejelzések miként hatnak egyes térségekre, azok miként válnak klimatikusan alkalmatlanná az ott élő fajok számára. A biodiverzitásra leselkedő kockázatokat úgy mértük, hogy számba vettük azokat a fajokat, amelyek esetében már jelezték, hogy a klímaváltozás miatt földrajzi elterjedésük több mint felét elveszítik” – idézte Rachel Warren professzort, a tanulmány vezető szerzőjét a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál. "
"Van, aki gyűlöli a karácsonyt. Ez visszaköszönt a tavaly karácsonyra az Élet és irodalomnak írt elbeszélésemben is (Chatkarácsony). De a többség számára a karácsony a legnagyobb, legfontosabb ünnep. Nem is arról van szó, hogy mindig a többség számít, csupán azt szeretném rögzíteni: én is a karácsonyt tartom a legszebbnek. Tartsuk, ünnepeljük bármiért.
Az adventi időszak pedig talán azok számára is fontos, akik nem tartják az adventet az eredeti értelemben. Készülődni, várakozni, felkészülni bárki akarhat. Egy estére. Bárhogy van is, fontos és szép időszak ez."
"Pontosan tudtam, mire megyek – amennyiben bármely előadás esetében pontosan tudhatjuk – mégis a táncost akartam látni. Talán hiba volt. Nem szeretnék tipikus kritikussá válni. Ugyanakkor azt sem titkolhatom, hogy kicsit csalódtam. Ezzel egyébként sikerült teljesen kiakasztanom azt a rajongót, aki elcsalt Bécsbe. Nehéz ezt korrekt módon megfogalmazni. Nagyon tipikus művész-színházat láttam; olyat, amely sok szempontból a rajongók imádata miatt működik. Még érthetőbben: a színész személye, ez esetben Baryshnikov nimbusza hitelesít minden mozzanatot, nem pedig az adott percben leadott teljesítmény, nem az adott pillanat meggyőző ereje."
"Érdekes cikk jelent meg a napokban a vándormadarakról a 24.hu-n. Korábban én is írtam arról (többször is), hogy például a szajkó milyen jelentős szerepet játszik az európai tölgyesek fennmaradásában, amikor a tölgy makkját nemcsak fogyasztja, hanem eltárolni is igyekszik. Épp az idén írtam arról, hogy ebben az esetben ráadásul a szajkó tárolási szokásai, kombinálva a szajkó vonulásával olyan rendszert alkot, ahol Közép- és Nyugat-Európa tölgyerdőinek megújulását vendégmunkások, Ukrajna és Oroszország felől érkező szajkók tízezrei teszik hatékonyabbá."
"Éttermünk számos pihenésre alkalmas búvóhelyet kínál, tujáink, borókáink és fenyősorunk tökéletes menedéket nyújtanak karvaly-támadás esetén is.
Ha valaki éjszakára is maradna, az étterem körül számos odúból választhat, három különféle méretben és három különböző röpnyílással, mások pedig kényelmes helyet találhatnak másfél kilométer hosszú galagonyával vegyes kökénysorainkban, ahol akár nagyobb csoportok is biztonsággal és kényelmesen szunyókálhatnak."
"A kísérletekből konklúziókat vonunk le, megnézzük, mi hogyan működik, működik-e egyáltalán, aztán – ha elég kísérletet végeztünk – levonjuk a konzekvenciát, és lépünk. Változtatunk valamin. Létrehozunk az új tudás birtokában valamit.
Ez az, ami az új kor elhatalmasodó kísérletezőkedvében és égig növekedő individualizmusában gyakran elmarad."
"Viszonylag sok helyről hoztam képeket, például Bécsből, bár azokat a képeket nem novemberben, hanem tavasszal lőttem. Mégis, ezek is színesítették a felhozatalt. Három hónapon át haladtunk előre. Képben és szövegben. Ez alapvetően nem hosszú idő, de a semmiből fenntartani, feltölteni a honlapot napról napra kemény kihívás, higgyétek el. Nem vinnyogásra akarok hegyezni, csak magyarázom az elégedettségemet. Ami oly ritka. Boldog vagyok, hogy nem omlott be a honlapépítés folyamata ebben a három, gyönyörű őszi hónapban. Három hónap háromszoros növekedést hozott."
"„Nézze, Rudolf! Látja, eljöttem magához. Bécs ősszel a legszebb, s hol vagyok most? Itt vagyok immáron egy hete. Még erre a kopár hegyre is feljöttem, de tudja, mit? Nem bánom. Itt, ahol senki sem hall, lehetek őszinte. Magánál nincs fontosabb, rájöttem. Maga a legszebb, leghősiesebb férfi, akit valaha láttam, esküszöm, nincs magához fogható az egész udvarban, egész Európában, sehol a világon! Nem is értem, hogy nem csaptak le még magára, de tudja, mit? Kész szerencse! Istenem, mekkora tragédia lenne, ha másé lenne már a szíve!"
"Ma pár perc erejéig ránéztem a Balatonra. Papírforma szerint ez volna az ideális hétvége megcsípni a balatoni madárvonulás csúcspontját. Ráadásul az évszakhoz mérten kedvezőek voltak a feltételek. Semmi köd, szél is csak módjával, ragyogó napsütés. De a Balaton viszonylag csöndes. Még a legforgalmasabb helynek számító tihanyi szorosban is. Talán a hosszú, enyhe ősz miatt késnek a sarkvidéki madarak. Ahogy a birding.hu adatai alapján látom, mások sem akadtak bele ordenáré csapatokba vagy ritkaságokba."
"Ahogy a természeti világ felosztása megtörtént – a történelem során többször is – úgy a virtuális tér is felosztásra kerül. Hozzászokunk ehhez is. Észrevétlenül. Nem is gondolnánk, hogy a legártatlanabbnak tűnő, fizikai térben létrehozott objektumaink miként rontják le a természet gigászi rendszereinek átjárhatóságát. Természetesnek vesszük, hogy sztrádák, kerítések, légkábelek, árkok, csatornák, vasútvonalak, légifolyosók hálózata szab milliárdnyi darabra évmilliók alatt tökéletesre csiszolt, komplex rendszereket. Megszűnnek az átmenetek, az átjárók. A hatalmas, szabad tér mozaikokra hullik szét."
"Van bárki is, aki esélyesnek gondolja a csíkosfejű nádiposzáta visszatérését?
KGK: Sokkal könnyebben el tudom képzelni, mint a keselyűk természetes visszatérését. De a hód visszatelepülése is pl. egy irracionális folyamat, mégis megtörtént. A fajt tudatos, célzott pusztítás nem fenyegeti, a Hortobágy van akkora, hogy költőhelyet néhány madár biztosan talál, a korábban említett negatív dolgok egy 700 éneklő hímes állomány meglétét teszik kétségessé. Igen, én gyerekkoromtól kezdve minden évben láttam, ismerem a hangját, megismerném az énekét, ha hallanám. Még fényképeztem is, gyér eredményekkel."
"Nagyon fiatal voltam, ráadásul a tanáromtól valami kissé homályos instrukciót kaptam arra vonatkozóan, hogy illedelmes legyek, és ne tévesszen meg, ha a „mezítlábas doktor” nem lesz velem nyájas. Úgy éreztem, hogy most egy mozdulaton, egy gesztuson múlhat minden. Egy túzok. Hogy láthatok-e gulipánt. Láthatok-e kígyászölyvet vagy ugartyúkot.
Vagyis, ezen múlhat minden. Mert akkor ez volt nekem A MINDEN.
Oda sem értem a házhoz, s már tudtam: jó helyen járok. A ház pusztára néző teraszán spektív állt. Ráfordítva a pusztára. Amúgy sehol senki."
"LASER: Nem semmi? Megmondom én neked, mi a nem semmi. Éjjel odamenni.
C.: Mert ezzel a lánnyal éjjel mentetek oda?
LASER: Aha. Állat vagány csaj volt, raftingolt, ejtőernyőzött, motorozott, meg minden. Én mondtam, tudok egy jó helyet az erdőben, de gondoltam, elviszem majd másnap délután, de ő meg mondta, menjünk most. Nekem az ilyesmi kicsit para, meg kényelmetlen is, ősz volt, szóval annyira már nem volt meleg sem, de ha menni akar, menjünk! Egy ilyen csajjal? Naná!
C.: Éjjel nem is olyan könnyű odatalálni a fához. Könnyű elkavarni a fenyves sűrűjében."
"Eleinte sokat tépelődtem azon, vajon nem visszás-e emlékekkel bíbelődni, s miért is lenne fontos egyik vagy másik emlékem bárki másnak. Csakhogy író vagyok, és mint ilyen, sok egyéb mellett épp az emlékeimből dolgozom, szóval, úgy tenni, mintha nem volnának az emlékeim fontosak, képmutatás lenne."
"Történeteket írni több mint remek. De vannak kész – ahogy mondani szokás: igaz – történetek is. Meghökkentők, elgondolkodtatók, izgalmasak, tanulságosak, szépek. Rövidek. Egyszeriek."
"Miért nem repül el a hátára fektetett madár?
A természet nem fukar, de nem ismeri a pazarlást sem. Van egy képlet, amellyel pontos számításokat végez egy-egy faj jellemzőire, hogy azokat optimalizálja. Mondhatnánk például, hogy bár a vakond a föld alatt aligha venné hasznát a látásnak, mégiscsak jó volna, ha nem volna szinte vak."
Sajnos, a gróf eltűnt a ködben, hiába vártunk rá egyre növekvő lelkesedéssel. 🙁
Ebben az esetben hiába szedném össze a nol.hu-ról az ott megjelent részeket, azok – a Rondóval ellentétben – nem adnák ki az egészet.
Nincs mit tenni, várni kell tovább.
Hosszú várakozás lesz, attól tartok. 🙁
(Ma éppen errefelé böngészgettem… 🙂 )
Sajnálom, nem tudom cáfolni, valóban hosszú várakozás lesz, s nem ez lesz a következő regény 🙁 De azért mindjárt megnézem, találok-e valami “grófosat” 🙂 🙂
Tudom, hogy nem ez a következő megjelenő regény, azért szomorkodtam picit, ha már idekeveredtem. 🙁
Kíváncsian várom, akad-e a fiókodban valami “grófos”! 🙂 🙂
felraktam már, de sajnos nem a fiókból – wincsiről kellene kimenteni 🙁 – és attól tartok, hogy a neten talán már olvastad is – de mennyire örülnék, ha ez most új volna neked! 🙂 http://centauriweb.hu/novellak/elbeszelesek/herr-donau-duna-eredetenek-igaz-tortenete/
Erre még nem bukkantam rá a neten, ezért aztán frenetikus erővel hatott most rám, amikor olvastam,
Köszi! 🙂
Örülök, szívesen – de olvastam ám még az első hozzászólásodat is, s arra csak annyit, hogy annyira tudtam, hogy ezzel nem feltétlenül könnyítem meg a dolgot – legalábbis jó esetben. Mert ha jó a novella, akkor kellene még belőle… De annyi baj legyen, s reméljük, hogy eljön majd a megjelenés napja is, lesz elég időm, egészségem, lehetőségem befejezni, megírni, kiadni mindent, 🙂
Pontosan ez a helyzet, nagyon jól látod! 🙂
Te pedig vigyázz az egészségedre, okosan gazdálkodj az erőddel és az időddel, hogy legyen lehetőséged mindenre, amit szeretnél még!
igyekszem 🙂
🙂