PROTONAUTÁK – Az első templomos merénylet


Az orvosok nem győztek álmélkodni,
a kisváros lakói meg szörnyülködni,
hisz arra sem emlékeztek már,
mikor került be valaki közülük a kórházba.

 

Részlet a Protonauták című regényből (2019.10.25.)


 
Cherokee Creek a tökéletes, amerikai kisváros, az Államok legszebb vidékén, Minnesotában. Legalábbis így tartják az ottaniak, mind a 212 lakos, akik felettébb büszkék rá, hogy náluk soha senki nem szavazott egyszer sem a demokratákra. Épp így büszkék rá, hogy ugyanaz az ember, Will a polgármester immár harminchárom éve, előtte Will apja töltötte be ezt a tisztséget negyvenkét évig, azelőtt meg annak az apja, az öreg Bill huszonhárom hosszú és szép éven át. Cherokee Creek lakói között egy sincs, aki istentelen volna, mindannyian unitáriusok, és egy sincs, aki vasárnap ne menne el a templomba.
A városka határában tágas, széljárta mezők, legelők zöldellnek, a legelőket smaragdkék patakok szabdalják szabálytalan, ám annál festőibb darabokra. Erdőikben nyüzsög a vad, a levegő gyógyít, olyan tiszta. Itt mindenki tudja a dolgát, az idegent örömmel fogadják, de nem marasztalják, ha egy életre ott maradna. Úgy tartják, Cherokee Creek úgy tökéletes, ahogy most van, ahogy annak idején megalapították, s nem kell itt változtatni semmin, nem kell ide véletlenül se egy demokrata, egy mormon vagy református, egy kínai vagy egy spanyol. Nem kellenek gyárak se, üzemek se, megélnek az erdőből, a vadból, a horgászatból, s újabban abból is, hogy városi népek jönnek tavasztól pecára. De ők szerencsére tovább állnak, miután jó pénzért kifogtak pár kövér pisztrángot.
Az MCI nyolcadik utasának visszatérését követően nem sokkal, Casper Brown, a helyi kisbolt tulajdonosa, egy verőfényes vasárnapon, mindössze pár órával az istentisztelet után rosszul lett folyóparti házában. Minden előjel nélkül váratlanul erős hányinger tört rá, oly hirtelen, hogy arra sem maradt ideje, hogy egy székben megkapaszkodjon. Hirtelen a földre rogyott, összegörnyedt, és két fia és felesége legnagyobb rémületére, egy szemvillanás alatt kiadta a vasárnapi ebédet. Mikor felsegítették, összevissza motyogott, lemosták az arcát, de alig törölték szárazra, szédülésre panaszkodott, és mielőtt a hálóba vezethették volna, elhagyta minden ereje, és bár próbálták megtartani, termetes ember lévén egész családját magával rántva elterült a padlón.
Rose, a felesége elsápadt a rémülettől, hisz Casper nemcsak hatalmas termetű férfi volt, de bivalyerős is, soha az életben rosszul nem volt, talán még tüsszenteni sem tüsszentett soha.
– Azonnal hozd ide a telefont, Albert! – parancsolt rá a nagyobbik fiára, míg Casper fejét a szoknyájába vette.
Albert kiszaladt az előszobába, felkapta a telefont, de mire visszaért, az anyja már elengedte férjura fejét, négykézláb állt kissé odébb, a komód előtt, összegörnyedve, görcsökben, és azt suttogta:
– Istenem! Istenem! – majd épp úgy, amint korábban Casper, elhagyta őt a komplett vasárnapi ebéd.
A fiú odaugrott Rose-hoz, ám akkor ő is megszédült és émelygést érzett a gyomrában.
– Anya! – kiáltotta, de Rose képtelen volt válaszolni neki.
Ekkor Albert hamar tárcsázta a nagynénjét, aki mindössze egy utcával feljebb, a hajdani malom mellett lakott, de csak annyit tudott mondani:
– Clara néni! Baj van – és azzal kiejtette kezéből a telefont.
Mire Clara és férje, Bob átrohantak a Brown-családhoz, már mindenki a földön feküdt. Bobék kihívták a mentőket. Estére az egész Brown-család kórházba került. Az orvosok nem győztek álmélkodni, a kisváros lakói meg szörnyülködni, hisz arra sem emlékeztek már, mikor került be valaki közülük a kórházba. Az orvosok súlyos gyomorrontásra gyanakodtak. Ennek megfelelően a család minden tagját kimosták, méregtelenítették, széntablettákat etettek velük, de a helyzet semmit sem javult.
Estefelé, mikor a nyugvó nap már rózsaszínre festette a közeli tó finoman fodrozódó vizet, amikor az erdőszélben megjelentek az első szarvasok, és amikor egy kicsit megélénkült az élet a város egyetlen ivójában, másról sem folyt a szó, mint a Brown-családról. A törzsvendégek szót ejtettek arról is, hogy nem jött le egy pofa sörre Charlton McDowall, holott nincs olyan vasárnap este, amit kihagyna, amikor nem nyomna le egy sakkpartit Arthur Jakobsszal, az iskola földrajz-történelem szakos tanárával. Épp kezdtek volna bemelegedni a találgatásba, amikor először Hugh Schaffner, alig pár perccel később James Wilson – mindkettő helyi halász – rosszullétre panaszkodott.
– Hé, Morton! – szólt oda a hasát fogva Hugh Schaffner – Mi az istent kavartál ebbe a sörbe? Émelyeg tőle a gyomrom.
– Én ugyan semmit – válaszolta Morton, a helyi ivó tulajdonosa.
– Hát akkor tán megromlott?
– Kötve hiszem! Két napja sincs, hogy új hordót vertünk csapra.
– Hát én nem tudom, de ez valahogy most nem esik jól.
– Nekem se – csatlakozott James Wilson. – Nem akarlak megbántani, cimbora, de én mindjárt elhányom magam – ám ekkor nem James Wilson, hanem Hugh Schaffner hányta el magát, de oly hirtelen, hogy elfordulni se volt ideje.
 
 
Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!
 
 
 
Egyetlen kattintás, és hírt kapsz a legfontosabb újdonságokról 🙂
 

Név*

Email cím*

 

Protonauták – Első prológus / pszicho thriller x sci-fi krimi

Két próféta New Yorkban – Centauri: Protonauták

Protonauták – Messiás a diliházban

Protonauták – Interjú Isaac Newton úrhölggyel

11 Comments:

  1. Szabó Edit

    Ez megint egészen más, mint az eddigiek, mintha nem is ugyanabból a regényből volna. Köszi ezt a részletet is!

    Az MCI nyolcadik utasának visszatérése megmozgatta a fantáziámat a sorozatos rosszulléteket illetően. 🙂 (Bár most még nem tudom, mi az az MCI, és azt sem, hogy a nyolcadik utas honnan tért vissza, csak ötleteim vannak. 🙂 )

  2. Holsky Péter

    És milyen remek az idill és a szatíra keveredése a városka és környékének rövid bemutatásában! Már-már gyomorforgatóan szép vidék 🙂

  3. Marsovszki Viktória

    És ma elolvasom egyben a Protonauták öt részét. 🙂 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.