A természetben töltött időt az iskolai élet mindennapjaivá kell tenni

család iskola természet gyerekek

Fotó: Centauri

Kevés az olyan család, az olyan iskola, ami megad mindent egy gyereknek, amire csak a fejlődéséhez szüksége van. Kár ezt kozmetikázni.

2019.11.09. Eddig is előfordult, hogy külföldről hoztam híreket, néha olyat is, amivel a hazai sajtó nem foglalkozott, de ezután igyekszem valamivel több ilyen hírt szállítani. Nem feltétlenül azért, hogy azt a sztereotípiát erősítsem, miszerint mi elmaradottak vagyunk.

Az alábbi hír amolyan klasszikus „kis színes” – ám ha köveztetéseit komolyan vennénk, néhány generációval később sok problémánkat oldhatnánk meg.

A brit Wildlife Trust, természetvédelmi szervezet egyik kutatása azt vizsgálta, hogy napi 1 óra a természetben mennyire segíti a gyerekek fejlődését. 450 nyolc és kilenc év közötti általános iskolás gyereket vontak be a kutatásba, akik olyan tevékenységekben vettek részt, mint a növények és fák meghatározása, a vadon élő állatok szükségleteinek tanulmányozása, valamint azt vizsgálták, hogy a saját életükben mennyire fontos a természet. A foglalkozások eredményeként a gyerekek közérzete drasztikusan javult, de nem pusztán szociálisan segítette őket a napi egy óra, hisz egyúttal jól szórakoztak is.

A gyerekek kreativitásának előmozdításán túl, rengeteg módon segített nekik a természetben töltött idő: jelentősen javult a közérzetük, de konkrétan a fizikai állapotuk, egészségük is!

90% gondolta úgy, hogy tanult valami újat a világról
79% érezte, hogy ez az élmény segít az iskolai az tanulmányokban
81% értett egyet azzal, hogy jobb kapcsolatokat tudtak kialakítani a tanáraikkal
79% számolt be arról, hogy erősebb kötődést alakított ki az osztálytársaikkal
84% gondolta úgy, hogy képes lenne valami új dolog kipróbálására is


Fotó: Centauri

A szervezet célja, hogy felhívja a kormány figyelmét a természetben töltött idő fontosságára, és igyekszik elérni, hogy az oktatás részévé váljon, mivel nemcsak a gyermekek közérzetét javítja a természetben töltött idő, hanem motiváltságukat és magabiztosságukat is növeli.
Ehhez annyit tennék hozzá, hogy évekkel ezelőtt egy jóval nagyobb mintán szintén végeztek hasonló kutatást. Akkor azt vizsgálták, hogy az állatok közelsége milyen hatással van a gyerekek mentálhigiénés fejlődésére. A Wilflife Trust 450-es mintájával ellentétben, jóval több, sok ezer gyereket követtek nyomon hosszú éveken át. A vizsgálat még a kutatók számára is megdöbbentő eredményt hozott.

A kiskamasz – és kamaszkori szuicid hajlam és depresszió nagyságrendekkel ritkábban alakult ki abban a csoportban, ahol a gyerekek hat éves koruk alatt rendszeres kapcsolatba kerültek bámiféle állattal.

Volt otthon aranyhal, papagáj, macska, kutya, esetleg vidéken éltek, ahol volt kapcsolatuk háziállatokkal. Általában is bármiféle lelkibetegség, pszichés zavar jóval ritábban fordult elő. A két kutatás eredményeit összefoglalva azt mondhatjuk:

A természettel rendszeres kapcsolatba kerülő gyerek egészségesebb, kiegyensúlyozottabb, kreatívabb, magabiztosabb, szociálisabb, motíváltabb, együttműködőbb, komplexebb gondolkodású, bátrabb, progresszívebb, tájékozottabb, barátságosabb.

Nagyjából ennyi. Azért ez nem kevés. Hozzáteszem: miután feláll a gyerek és a természet közötti állandó kapcsolat, a gyerek már akkor sem unatkozik, ha a szülő vagy a tanár épp nem tud elég időt szánni rá. Az ilyen gyerekek sokkal könnyebben találnak a maguk számára értelmes elfoglaltságot, nem mellesleg nehezebben alakul ki náluk internet- vagy játékfüggőség.

Ehhez hasonló eredményeket évtizedekkel ezelőtt is kaptak már kutatók, csak épp az elméleti következtetések sosem kerültek át a gyakorlatba. Bár próbálkozások voltak. Az idősebbek emlékezhetnek rá, hogy a rendszerváltás előtt egy időszakban szinte minden általános iskola folyósóján volt terrárium vagy akvárium. Ez részint központi előírások miatt alakult így, más kérdés, hogy a célját nem érte el. Ebben sajnos a pedagógusoknak – iskoláknak is van némi felelőssége, mivel sok helyen a legkönnyebb utat választották, vagyis olyan állatot, amivel nincs semmi gond és a jég hátán is megél. Ezért volt olyan sok helyen teknős.

Könnyű belátni, hogy egy olyan állat, akinek éves produkciója annyi, hogy az évnyitó napján elindul a terrárium egyik végéből, hogy aztán év végére átérjen a túloldalra, egy ilyen állat nem a legjobb választás a gyerekek és a természet intenzív kapcsolatának kiépítésére.


Fotó: Centauri

A magam részéről elmennék odáig, hogy a természettel való intenzív kapcsolat temérdek hiány pótlására alkalmas. Kevés az olyan család, az olyan iskola, ami megad mindent egy gyereknek, amire csak a fejlődéséhez szüksége van. Kár ezt kozmetikázni. A napokban is kendőzetlenül írtam arról, hogy én sem ideális családban nőttem fel. Ennek következtében támadtak, illetve támadhattak volna bennem ordító hiányok.

Nem azt állítom, hogy tökéletessé tett három gyík és öt nádiposzáta, de állítom: annyit biztosan számított, hogy őszintévé és bátorrá tett, amire ha nincs is más bizonyítékom, annyi bizonyosan, hogy beszélek erről, írok erről, kihoztam belőle a legjobbat.

A magam példáján túl is sok esetben láttam, mennyire fontos ez. Tudom, naponta záporoznak ránk a fontos tudnivalók, s mindegyik észvesztően fontosnak tűnik egy adott pillanatban, de higgyétek el, ez valóban fontos. Ez a kezdetekhez, a psziché evolúciójáig visz vissza. Minden, ami emberi, társadalmi, orvosi, vagy szociális kategória, már csak suta válasz a következményekre.

Visszatérve a Wildlife Trust kutatására, és abbéli törekvésére, hogy felhívja az iskolák és a kormányzat figyelmét a gyermek–természet kapcsolat jelentőségére, hadd egészítsem ki azzal: míg egy kormányzat, egy oktatási rendszer megmozdul – még ha mobilis és nyitott és gyors is – nemzedékek nőhetnek fel a gyermek-civilizáció kapcsolat, a gyermek-beton kapcsolat homogenitásában.

Ellenben a szülők és a pedagógusok léphetnek azonnal. Már holnap. Sőt, akár ma is.

Kérlek, oszd meg ezt az írást másokkal is. Segíts, hogy eljusson a lehető legtöbb pedagógushoz és szülőhöz. Előre is köszönöm! (Ezügyben további cikkeket hozok majd 🙂 )


Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Egy gyors regisztráció után értesülhetsz a legfrissebb bejegyzésekről 🙂

Név*

Email cím*


Fotó: Centauri

Ars poetica – A világ legszebb árvaháza

Rosszra tör és a jót cselekszi

Tőzike

Anyám helyett apám

Az éltető víz csodája – Kíváncsi gyerekeknek és felnőtteknek

 

 

16 Comments:

  1. Szerintem zseniális kezdeményezés! Nem tudom, hogy az így is zsúfolt tantervbe a napi egy óra beleférne-e, de a heti két-három alkalomnak illene beleférnie. Kell, hogy a gyerekek környezettudatos nevelést kapjanak és itt most a környezettudat alatt leginkább azt értem, hogy ismerjék és tiszteljék a természetet, tudják mi minden veszi őket körbe. Ha igazán megismernék az őket körülvevő világot, azt a tudást életük végéig hasznosíthatnák, mind a magánéletben, mind pedig a munkájuk során.

    Bízom benne, hogy eljut az illetékesek füléig ez a gondolat, de azt is tudom, hogy a kivitelezése nem lenne egyszerű, pusztán azon oknál fogva, hogy a tanárok (ahogy az emberek) nagyrésze nem ismeri a környezetét és nem is feltétlen fogékony a befogadásukra.

    • Köszönöm, Anna, és azon leszek, hogy eljusson – intenzíven eljusson – az “illetékesek” fülébe. Tisztában vagyok azzal, mennyi problémát vet fel egy ilyen kezdeményezés, de jó pár dologra van megoldás. A szülők többsége – na jó, egy része – például mobilis, nyitott, és ha azt hallja, van valami, amivel segítheti a gyerekét, akkor lép. Ami pedig azt illeti, hogy maguk sincsenek közel a természethez, abban például akár én is segíthetek valamicskét.

  2. Remek kezdeményezés volt anno az erdei iskola. Sok helyen, sok éven át működött, de valahogy az utóbbi években nem nagyon van tanerő, aki fontosnak tartaná. 🙁 Persze biztos vannak kivételek.
    https://tizperciskola.blog.hu/2016/02/09/amikor_az_iskola_kikoltozik_a_szabadba

    • Erdei iskolákban annak idején én is jártam párszor, vittem gyerekeket erdőre, de a legtöbb helyen ez pár nap volt, legjobb esetben egy hét az iskola és a gyerekek életében – még ennél is többre volna szükség.

  3. Nagyné Ica

    Az én időmben még része volt a természet közelsége és ismerete az oktatásnak, de a jelenlegi oktatási rendszerbe ez igazán fér bele.
    Másrészről nagyon nagy az érdektelenség a gyerekek részéről is, mert elmenni kirándulni, sétálni egyet a természetben: ” olyan uncsi “. Nincs kellő motiváció, belevesznek az internet világába.
    Természetesen vannak ez alól kivételek, nevükben elnézést az általánosításért, de amint a közmondás is szól: ” egy fecske nem csinál nyarat “. Itt összefogásra és az oktatási rendszer változtatására lenne szükség.
    Természetesen osztom!

    Kellemes vasárnapot kívánok mindenkinek! 😊🍁🍂🐦

    • “uncsi” – itt szembe jön velünk az a probléma is, hogy olyan tanárok, “erdei vezetők” kellenek, akikkel minden lépés az erdőn izgalmas. Attól tartok, hogy az internet, az “elkütyüsödés” csak részben felelős azért, hogy a gyerekek jelentős része “uncsinak” érzékeli az erdőt, mezőt; a vezető, a pedagógus dolga lenne úgy kinyitni az “erdőre néző ablakot”, hogy aztán a gyerek az ablakban lógjon egész életében, ne pedig a neten.

  4. Marsovszki Viktória

    Osztom, osztom, de az nem elég! Elküldöm volt iskolámnak is, ahol 13 erdei iskolát (3-5 naposat) vittem végig. Igen, a szülők rengeteget segítettek nekem, mert a gyerekek ez alatt a pár nap alatt jószerével “átformálódtak.”
    Milyen formában lehetne ezt “nyomatékossá” tenni, Cen’? Ha tudok segítek.
    Iskolámban van utódom, két kolléganőm, látom csinálgatja, akik többször jöttek velünk. 🙂
    Az erőltetetten bevezetett mindennapos testnevelést át lehetne váltani erre., pl.
    Mit lehet tenni ennek érdekében, hogy tényleg meglegyen a napi aktív egy óra a természetben? Ki kellene nevelni egy olyan tanító korosztályt, akik számára ez valóban fontos, Lelkes óvónőket, tanítókat kellene először felkészíteni erre, akik beviszik az iskolákba ezt a szellemet! 🙂 Merre lépsz, Cen’?
    Én most azt tervezem, hogy nyáron bejelentkezek Magassy Katihoz, aki ásotthalmi tanyáján táboroztatja a gyerekeket. Beszerzünk távcsöveket, madárhatározót, növényhatározókat, és nekivágunk együtt a pusztának, együtt tanulmányozzuk a vidék flóráját, faunáját. (Gondolom tanulni fogok velük együtt, tőlük én is, nem keveset. 🙂 ) Már tájékozódom, tanulom… Közelében van az ásotthalmi láprét, tanösvénnyel, óriási terepe a megismerésnek. 🙂 Várom ebben az ügyben a híreket tőled, Cen’! 🙂

  5. Nagy boldogsággal olvastam. Az idei őrségi tökfesztiválon a túra vezetőnk elmesélte, hogy a 3 éves kislánya aki járt vele a lápba gőtézni, kijavította az óvó nénijét amikor az egy gőtére azt mondta a gyerekeknek-gyík:-). Azt is elmesélte, hogy emiatt behívatták az óvodába, hogy “problémás ” -szemtelen a gyermeke, s nagyon elcsodálkoztak amikor az Anyuka elmondta ott helyben a gyerekeknek hány féle gőte él a környezetükben:-))). A tanárok tehetnek a legtöbbet a szülők után, ez csak szemlélet és hozzáállás kérdése.
    Nekem nagyon jó iskolám volt falun, szinte a nap felét az összevont osztály(1-3 és 2-4 )az iskola melletti erdőben, vagy a kaszálón töltötte.
    Természetesen viszem és osztom ezt az írást is.

    • Sose felejtem el, amikor általános iskolában egy jeggyel rosszabbat kaptam egy fogalmazásomra, mivel abban egerészölyvet írtam, a tanítónő pedig kijavította “egerésző ölyvre”. Amikor reklamáltam, rendkívül dühös lett. Mivel dühös lett, másnap bevittem a Peterson-féle Európa madarait, hogy elmagyarázzam: a fogalmazásban szereplő madár, nem egy egerésző, vagyis egerekre vadászó ölyv, hanem egy faj. Ettől a tanítónő még inkább kiborult. Végül – bár én nem örültem neki – anyám is bement, újabb kísérletet tett arra, hogy elmagyarázza, itt egy fajról van szó, a fajok-fajnevek helyesírása pedig más tészta, mint amit a tanítónő tanít, és bár anyám határozott és éles nyelvű nő volt, ő sem járt sikerrel. Maradt a jegy, s maradt a dolgozatban a rosszul kijavított ölyv.

      • És maradt egy bocsánat, de hülye tanár, aki személyes sértésnek veszi, ha nem ért vele egyet a nebuló 🙂 de elegem van az ilyen tanárokból, kéne valami teszt, ami ezt kiszűri és nem engedi át, nem kell hogy a gyerkőcök életét még ők is megnehezítsék – bár az igaz, hogy így legalább korán megtanulja a gyerek, hogy hiába van igaza, az sokszor nem megy semmire 🙂 bocs, ez most pesszimista lett.

        • Nem pesszimista, de ne feledkezzünk meg azokról sem, akik viszont életmentő útravalót adnak a nebulóknak, ahogy nekem többek között Hetési tanárbácsi, akiről többször is írtam. Arányaiban pedig talán több az elhivatott, odafigyelő tanár, mint a korlátolt. És persze bármilyen szakmát nézünk, mindenütt vannak gyengébbek, és jók, még jobbak és egészen kiválók. Brutális frázis ez, tudom, de azért nem szabad megfeledkezni erről sem. Más kérdés, hogy néha úgy tűnik: nekem kivételes szerencsém volt; minden életszakaszomban felbukkant egy-egy meghatározó tanár – s nemegyszer megírtam már: nélkülük nem az lennék, ami ma vagyok.

      • Az okos gyermekek kilógnak a sorból- a tantónénik nem szeretik, mert máshogy kell velük foglalkozni:-) de helyes kis srác lehettél- okoska kompresszorka:-)))

  6. Marsovszki Viktória

    Az állami iskolák zömmel ott maradtak, ahol kérszáz évvel ezelőtt voltak, nem tudnak elszakadni a porosz stílustól, ami ugye a tekintélyelvre épülő, értelmetlen követelésekkel megterhelt felépítmény. A tanerőnek mindig igaza van! És, hogy milyen nehéz bevinni az újat, azt tanúsíthatom, 38 évig ért elég gáncs, maradtam magamra mindig próbálkozásaimmal, másféle módszereimmel: tanítási dráma, erdei iskolák, mediáció… stb. Vannak nagyon jó tanárok is mindenütt, ez személyiségfüggő elsősorban. De az állami iskolák ugyanúgy a bürokráciára épülnek, legfontosabb az adminisztráció, mint a nagy társadalomban. Örömmel mondhatom, hogy egyre több jó szellemű iskola indul, ahol ablakot nyitnak a gyerekeknek, és értő, segító tanítók fogják kézen a gyerekeket. 🙂 Drukkerként részt veszek én is egy ilyen vállakozásban.
    A fent említett Magassy Kati is kiugrott az állami oktatásból, nem véletlen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.