Néha a föld is megmozdul, hogy hallhatatlan mű szülessen.
Ez történt a Frankenstein esetében is. 1816 júniusában Lord Byron, a „vad és féktelen” angol költő (többek között a Don Juan szerzője), egy igazán extravagáns jellem (velencei palotájának előterében például zsiráfot tartott, de élt együtt egy medvével is) meghívta barátait a Genfi-tó közelében álló Villa Diodatiba. Igen jó, öt fős társaság verődött össze. Az egyik legizgalmasabb figura egy bizonyos John Polidori volt, aki körülbelül olyan viszonyban volt Byronnal, mint amilyenben Salieri Mozarttal (Byron mellett eltörpülni látszott). Ott volt még Byron barátja, Percy Bysshe Shelley (szintén nem akárki), Shelley mostohatestvére, Claire Clairmont, és Shelley későbbi felesége is, az akkor még csak 18 éves Mary Shelley. Byron társaságában – mindig ő volt a középpontban – iszogatással, hosszú sétákkal, diskurálással, csónakázással volt szokás múlatni az időt. Ez esetben is így történt volna, ha jó az idő.
Csakhogy rendkívül hideg volt, nemcsak a Genfi-tónál, hanem az egész világon.
Mary Shelley
Nem túlzás ezt állítani, ugyanis pontosan 200 éve, 1815. április 5-én tört ki a Tambora nevű vulkán, amely olyan mennyiségű hamut bocsátott a légkörbe, hogy a következő évben a Föld számos pontján szó szerint elmaradt a nyár, éhínségek és járványok pusztítottak. Ez okozta a Byronék gondtalan mulatozását megakadályozó komor időjárást is. Ekkor – egyes források szerint június 16-án – Byron azzal állt elő, hogy jobb híján írjanak rémtörténeteket. Így került sor arra, hogy a 18 éves fiatal lány elméjéből (amint texasi kutatók állítják, nem kis részben a holdfény és egy rémálom hatására) kipattanjon Frankenstein figurája, aki mindmáig az egyik legismertebb irodalmi alak, arról nem is szólva, hogy sokan Mary könyvétől számítják a sci-fi megjelenését is. (Polidori szintén ekkor írt A Vámpír című munkájával pedig a vámpír-kultusz veszi kezdetét.)
Azt hiszem, ezt méltán mondhatjuk pillangóhatásnak.
Lord Gordon Byron
A Tambora kitörésének hatásait kutatva valóságos kincsesbányára bukkanunk. Először is, ha már Byron mindenképp előkerül, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a költő élete önmagában is rendkívül izgalmas. Az a benyomásunk támad, hogy sokszor botrányos élete inkább egyfajta szokatlan aktivitás volt (mint a Tamboráé?), mely gyakran hívott elő különleges helyzeteket és teljesítményeket. Nemcsak ő volt képes radikális mozgásokra, hanem másokat is arra sarkallt.
Mivel az egyik lába születésétől fogva sérült volt, és több orvosi, ortopédiai beavatkozásnak köszönhetően sem jött helyre teljesen, Byron egész életében bizonyítani akarta fizikai teljes értékűségét. Ennek egyik módja volt – és ez oly jellemző rá -, hogy egy alkalommal
fogta magát és egyszerűen átúszta a La Manche csatornát.
Ada Byron
Botrányos és szenvedélyes szerelmi életet élt, s hogy egy időre csituljanak az őt érő támadások, feleségül vett egy matematikus nőt, Anne Isabella Milbanke-t, épp a Tambora kitörésének évében, 1815-ben. E házasságból még egy lánya is született: Ada. Jellemző – és talán érthető is –, hogy felesége Byront egyszerűen csak őrültnek gondolta (főként miután fény derült Byron vérfertőző, féltestvérével folytatott viszonyára), s mint ilyet be is perelte. A frigy gyorsan tönkre ment, így Ada az apját nem ismerhette (amint Byron sem ismerte az övét) és mivel Anne Isabella Milbanke attól tartott, hogy Ada az apjához hasonló őrült lesz, igen hamar matematikára oktatta. Részben ennek eredményeként
Ada Byron lett a világ első programozója!
1980. december 15-én (Ada születésnapján) az USA védelmi minisztériuma elfogadta az új ADA programozási nyelvet. Katonai szabvány szerinti azonosítója: MIL STD 1815 melyben a szám Ada születési éve. A Microsoft termékek eredetiségét igazoló hologramon pedig az ő képe látható.
Lord Byron találta fel az almaecet kúrát is, egyesek szerint az első anorexiások egyike volt, bár ezt állítani talán túlzás. Mindenesetre valóban kényesen vigyázott az alakjára. Fogyókúrájáról így ír:
„Hét mellényt és egy nagykabátot hordok és ebben az öltözékben futok és krikettezem, és mikor a verejtékezés már egészen kimerített forró fürdőt veszek, 24 óra alatt egy negyed font színhúst eszem csak, nincs reggeli és vacsora, sör helyett csak kevés bor és sok torna…”
Byron kapcsolatai, viszonyai megérnek több misét is, s igen gazdag irodalma van. Amint a Tambora kitörésének is. Nemcsak a Frankenstein született a kitörés következtében, hanem Byron Sötétség című verse is.
Reggel jött, ment, jött – s nem hozott napot,
S az emberek feledtek szenvedélyt
A puszta rettenetben, és szívük
Önző fényt kérő imává fagyott:
Őrtüzek körül éltek, és a trónt,
Felkent királyok várát, házukat
És minden élő minden lakhelyét
Felgyújtották; sok nagyváros kihamvadt
S mindenki égő otthona köré gyúlt,
Hogy egymás arcát utoljára lássák.
Turner
Kisfaludy Károly: Éjjeli szélvész – 1816 körül
A Tambora kitörését követően feltűnően intenzív színekkel dolgoztak bizonyos festők (legismertebb példa Turner), ám ez nem valamiféle kordivatnak volt köszönhető, hanem a Tambora okozta káprázatos napnyugtáknak, és a kitörést követő rendkívül viharos, szeles, hideg időnek. Magyarországi festőnél is találunk erre példát (Kisfaludy Károly: Éjjeli szélvész). A Tambora miatt az északi féltekén 1816-ban gyakorlatilag elmaradt a nyár, minek következményeként éhínség sújtott számos régiót. Megrendítő képet találni például arról, hogy Svájcban az emberek végül már füvet ettek! Egyesek szerint még a Napóleon sorsát megfordító waterlooi ütközet kimenetelét is a Tambora döntötte el, legalábbis a csatát az a köd is befolyásolta, amely nagy valószínűséggel a Tambora kitörésének köszönhetően alakult ki. Ez az összefüggés kicsit bizonytalan, viszont tény:
„Az 1800-as évek elején mind a holland, mind a brit utazókat meglepte, hogy Sumbawa szigetén az indonéz nyelvjárástól eltérően beszélő, fejlett kultúrájú embereket találtak. A feltárt tárgyakon lévő díszítések arra utalnak, hogy a Mon-Khmer nyelvcsoporthoz tartozó nép élt itt. A Tambora 1815. áprilisi kitörése teljesen eltüntette ezt a népet.” (forrás)
Idehaza is pokoli volt a nyár. A hideg, és csapadékos időjárás mellett sűrűn követték egymást a heves, jégveréssel kísért viharok. Szemere Pál 1816. szeptember 19-én Kazinczynak írt leveléből is drámai kép rajzolódik ki:
„Három tehenem, két borjam ’s ugyan annyi hámos lovam megdöglenek, tyukmonnyi [tojásnyi] jég veri el pénzen szántatott ’s pénzen vett tavaszimat, ’s zöldséges kertemet az ár’ iszapja teszi használhatatlanná, ’s a rozsnak csomoja alig ád egy vékát ’s a’ tisztáé nem sokkal többet, valamint a’ más határon megmaradott árpáé is, a’ Arendasom Vatán késedelmezik fizetni ’s pedig a’ szőlő is oda van jég és ragya ’s virágzásakori esőzések miatt, ’s azonban még egynehány kilát pénzen szántatnom, ’s az idén épített ’s hoszszára tizeneggy ’s szélességre hat és fél öl csűrömet husz forintos százú náddal fedetnem, deszkával kapuztatnom, továbbá négy ökröt vennem ’s új esztendőre cselédeimet fizetnem kellene. Sok baj van egyszerre. Boldogabb körülményeket kívánok.”
Köszi, Ibolya! Nem mintha először járnál az oldalamon, de azért üdv neked itt! És persze a legjobbakat. Addig, míg a Facebookra nem sikerül visszajutni (már ha sikerül), itt is “találkozhatunk. Ez persze nem olyan interaktív, de sebaj. Innen is oszthattok meg tartalmakat a Facebookon (még ha én nem is oszthatok). A legjobbakat!
Hú micsoda “láncreakció”! Köszi és üdv Cen’! Olyan jó, hogy végre, valamilyen formában – ha nem is éppen úgy mint korábban – tudunk némileg kommunikálni. ( a like-ra kattintva látom, ezt a posztot 2015. április 07.-én közé tetted a FB-on )
Épp azon gondolkodtam a minap, hogy mért nem lehet a honlap bejegyzéseidhez hozzászólni. Könnyen lehet azonban, hogy csak én voltam ügyetlen. “Boldogabb körülményeket” Neked is! Ez csak a net világára vonatkozik, mert amilyen körülmények nálad vannak, annál szebbet, jobbat senki nem kívánhat.
Köszönöm! A honlap korábban is kommentelhető volt, de azt hiszem, mindenki – majdnem mindenki – a Facebookra hagyatkozott. Most kénytelenek vagyunk itt diskurálni Ami az időjárást illeti és ezt a helyet: szebbet aligha kívánhatok, de kemény napok jönnek, s jut idő rá, írok is róla (blog). Nagy lehetőséget sejtek a következő napokban, elsősorban a fotózásra koncentrálok (ma is építettem egy új lessátrat). Úgy érzem magam most itt, mintha a világ végén (legeslegvégén) volnék, mint a jó öreg Jack Alaszkában.
Igen, olvastam az Instagramon, hogy Alaszkához hasonlítottad a jelenlegi időjárási helyzetedet. És nem csak emiatt érezheted most magad a világ “legeslegvégén”. Személy szerint én örülök, hogy már ennyit is javult a helyzet. És nem vagy egyedül! Mennyi madarad van és mint írtad a minap, az őzek is meglátogattak. …és persze osztogatjuk a FB-on az itteni tartalmakat. Szép estét, jó hétvégét! Itt találkozunk ( ha nem bánod ) Üdv. Ica
Nagyon örülök, hogy itt vagy, de ezt le se kellett volna írnom. Remek ez így ahogy van, sőt szuper! Ott egye a fene a fb-t!
Csodaszép hétvégét és csupa jókat Neked!
Ugye, megbocsájtható nekem, ha ebből az esszéből az én érdeklődésemet a Byron lányáról szóló rész keltette fel leginkább?
Hallottam már az ADA programnyelvről (strukturált és objektum-orientált ), és azt is tudtam, hogy Lady Ada Lovelace-ről nevezték el, csak azt nem tudtam – vagy elfelejtettem? -, hogy ő Byron lánya volt.
Köszönöm!
"Kissé érzelgős lett ez a felvétel, de az a helyzet, hogy van olyan lény, akihez igen nehéz másként viszonyulni, főként amikor élete első útján, újra és újra hozzád rohan biztonságért."
"Olyasfajta átgondoltság ez, amihez hasonlót mi sosem leszünk képesek létrehozni, annak ellenére sem, hogy talán az ember az egyetlen faj, amely más fajok mérnöki megoldásainak elmélyült tanulmányozására képes. Ugyanis a természetnek van egy behozhatatlan előnye velünk szemben. Számunkra egy-egy mérnöki fejlesztés évtizedeket vesz igénybe, amely egyrész hosszú idő, másfelől töredéke annak az időnek, amit a természet évmilliók során fektetett a fejlesztéseibe. A mi időnkbe egyszerűen nem fér bele annyi teszt. Mert a természet is tesztek tízezrei és milliói során tökéletesítette rendszereit, így a bíbictojást is. De olyan sok teszttel, ami számunkra nem lehetséges."
"A hazai irodalom másik híres rejtőzködője tulajdonképpen már nem is rejtőzködik annyira: szinte minden pályatársánál erőteljesebben van jelen a közösségi médiában, köztudott róla, hogy egy nagyobb földbirtokon él a Dunántúlon, és komoly madárrajongó, sőt kiállt már a közönség elé is, előbb külföldön, majd idehaza."
Természetesen még ezek az adatok is változni fognak, de annyit máris mondhatok: a saját több évtizedes megfigyeléseimmel szinte tökéletesen szinkronban van. Csak itt már azt mondhatjuk: ezeket az arányokat jóval nagyobb merítés rajzolja ki a számunkra, vagyis tudományos szempontból is nagyobb súllyal esnek latba. Fogadjátok szeretettel ezt a kis kedvcsinálót! Ha nem küldtétek még vissza az ívet, legyetek oly kedvesek, küldjétek! Annál is inkább, mert madáretető-térkép és egyáltalán madáretetőügyben hamarosan egy igen szép meglepetéssel szolgálhatok.
A beérkező ívek feldolgozása gőzerővel folyik, nem túlzás azt mondanom, hogy megfeszített tempóban, de a feldolgozás így is sok időt vesz igénybe. Mindenesetre a dolgok jelenlegi állása szerint sok következtetésre lesz módunk, ha továbbra is ilyen ütemben jönnek az ívek. A feldolgozás előre haladásával régebben közzétett adatok is jelentősen módosultak. Így például korábban úgy tűnt, hogy átlagosan 9.000 forint körül költünk a madarainkra. Az új számok szerint egy szezonban átlagosan 14.000 forintot fordítunk rájuk (14.051), ez azt jelenti, hogy
csak azok, akik regisztráltak kb. 21 milliót költöttek el az idén.
"Aki madarakat etet, szinte biztosan találkozott karvallyal, még ha nem ismerte fel, akkor is. Erről tanúskodnak a madáretetős kérdőívek is. Arra a kérdésre, hogy melyik volt a legemlékezetesebb esetetek a madáretetőn, meglepő gyakorisággal említettétek a karvalyt, sőt a legkedvesebb madarak közé is felkerült :-) Épp ezért gondoltam, mesélek róla pár dolgot."
"Ez a diagram két dolgot is látványosan demonstrál. Az egyik az, hogy a madáretető népe mennyire színes!
Meggyőződésem, hogy a madarakat etető ember TERMÉSZETénél fogva a tarkaságot szereti. Ki ne akarná, hogy az etetőjén felbukkanjon még egy új madárfaj?
Ez az igazi sokszínűség! – amit az ökológia diverzitásnak mond. A másik, ami nagyon látványos, és ami annak ellenére meglep, hogy ha jobban átgondolom a dolgot, várható volt: milyen sokfélék vagyunk. Ez valami leírhatatlanul szép. És akkor nincsenek még itt az indoklások. Ugyanazt a madarat két tucat különböző dolog miatt kedveljük. "
"Ilyenkor úgy tűnik, hogy talán odafönt nincs is senki, mintha csak az égből szivárogna-csobogna az ének. Ez egészen megbabonázó,
és ha egy ilyen réten áll az ember, valami okból egészen felszabadul, egészen bizakodó lesz – ahogy a pacsirták emelkednek, úgy benne is egyre nagyobb távlatok nyílnak."
"Látnom kellett volna. Ha látnom nem is, legalább hallanom. Én azonban olyan süket voltam, mint a dürgő fajdkakas. Amikor először magamhoz tértem, közvetlenül a hátam mögül jött a hang: először a fegyverek rideg, fémes felzörgése, majd egy kiáltás..."
mégis ott vagytok a Tejút örvényében, mécsként pislákoltok az Univerzum szupersötétjében, s csak azért gyújthattak életre titeket, mert a Föld szelíd és kitartó, és nem áll meg. A Hold sem lassít, és nem zuhan le rátok. A Nap sem hűl ki hirtelen. A szív sem hagy cserben álmotokban, s nem áll le, pedig: Föld, Hold, Nap és szív is örömmel pihenne. Ki kérte a Földet: „Ne állj meg ma éjjel!” Ki könyörgött a Holdnak: „Ma még ne zuhanj rá a Földre!”
Erre egyenként és közösen is büszkék lehetünk!
De most jönne a java. Ezek egyrészt megközelítő számok, tehát előttem áll az a feladat, hogy minden etetőt felvigyek egy olyan adatbázisba, amely halál pontos számokat ad (ez már folyamatban). A könnyebb kezelhetőség végett minden regisztrált etetőhely kap egy „fantázianevet”, amelyről mindenki értesítést kap.
Páran talán felfigyelnek arra, hogy bármerre járunk, bárhová érkezünk is, élnek-élhetnek ott mások is. Az üzenet jó: Ne taposs le mindent! És bár erről nem szól a fáma, de kódoltan ott van az az üzenet is, amire én is gyakran, sok helyzetben hivatkozom: a pacsirta volt ott előbb. Ez pedig csaknem minden fajról elmondható, minden olyan területen, ahová az ember beteszi a lábát.
gyűrűzést eredetileg arra találták ki, hogy megtudjuk, hová vonulnak a madarak, ám ennél jóval többre képes. Mit gondoltok, azon az etetőn, ahol 70 széncinegénél többet sosem láttam, hányat fogtunk? Pontosan 555-öt!! Vagyis – szemben a megfigyelésekkel – minimum 555 széncinege járt az etetőn. De a helyzet ennél is bonyolultabb.
A madarat etető ember nyitott és figyel másokra. Ablaka nem elválaszt a külvilágtól, hanem kilátást biztosít. A madarat etető ember önzetlen, hisz soha semmit nem kap cserébe. A madarat etető ember univerzális nyelvet beszél, és tökéletesen érti, hogy a köszönet a madarak jelenlétében van.
Kevés idő, és egy forintba se kerül. Ráadásul kényelmes is. Akár fűthetünk is benne, és mivel igen közel kerülhetünk a madarainkhoz, akár egy amatőr géppel is remek felvételeket készíthetünk. Egészen közelről figyelhetjük meg az óvatos fajokat is.
"...tegnap hajnalban mínusz tizenhetet mértek, de akkor nem volt ennyire nyílt az ég, a csillagok se nyüzsögtek így, tehát most még hidegebb lehet, megvan talán mínusz húsz is, abban pedig reggelre úgy megfagyok, hogy három napig forgathatnak a kemencén, míg végre kiolvadok."
Ez a fiatalember 32 évesen lát várost életében először, és amit lát, nem akármi.
"Értem, miért mondja apám egyre többször, hogy északra kell menni, ott kell építeni egy szerény faházat, isten háta mögötti, lakatlan zugban..."
"Mire 80 leszek, még messzebbre jutok és 90 éves koromban behatolok a dolgok titkaiba. 100 évesen bizonyára elérkezem majd a legmagasabb mesterségbeli tudás stádiumába, és mire 110 leszek, minden, amit alkotok, minden pont és vonás élővé válik. Aki addig él, ameddig én, megláthatja, hogy betartom a szavamat."
A tél utolsó napja – ám holnap, március elsején lesz a tél legkeményebb hajnala. Nem tudom, előfordult-e már ez valaha. A mai nap is cudar volt, pedig zavartalanul sütött a nap. Ez is megkönnyítette, hogy 6 órát feküdjek a fűtetlen lessátorban.
Ezt a napot mások szemével láttam, mintha a madárcsapat egy tagja volnék én is. Elképesztő forgalom volt, élet és színek – kemény küzdelem az elemekkel. Pár képet gyorsan kiválasztottam, és most örülök. Alig élek, de boldog vagyok. Higgyétek el, ez az: boldogság.
"...háton fekve bámultam a csillagokat, s úgy gondoltam, most, ahogy itt fekszem, igazolást nyer a világegyetem tágulásáról szóló tan, mivel látom, tisztán látom, ahogy tágul a kozmosz, nem, nem a szokott szédülés jön rám, hanem látom tágulni az eget, méghozzá hihetetlen gyors tágulás ez, és persze tudom, mert hülye azért nem vagyok, hogy veszélyes így feküdni, akkor is, ha úgy érzem, egyáltalán nincs hideg..." (In vitro veritas)
Most van szükség leginkább a madáretetőkre. Több okból is. Először is a telelés pokoli próbatétel az apró madaraknak. Másodszor: főként az olyan extrém télben, ami a következő napokban köszönt ránk. Végül: a tél végére a természetes tartalékok teljesen kimerülnek, így még kedvező körülmények között is bajba kerülhetnek.
Mennyi mindent nem tudtunk Byronról, eddig!
Köszi, Ibolya! Nem mintha először járnál az oldalamon, de azért üdv neked itt! És persze a legjobbakat. Addig, míg a Facebookra nem sikerül visszajutni (már ha sikerül), itt is “találkozhatunk. Ez persze nem olyan interaktív, de sebaj.
Innen is oszthattok meg tartalmakat a Facebookon (még ha én nem is oszthatok). A legjobbakat!
Hú micsoda “láncreakció”! Köszi és üdv Cen’! Olyan jó, hogy végre, valamilyen formában – ha nem is éppen úgy mint korábban – tudunk némileg kommunikálni.
( a like-ra kattintva látom, ezt a posztot 2015. április 07.-én közé tetted a FB-on
)
Épp azon gondolkodtam a minap, hogy mért nem lehet a honlap bejegyzéseidhez hozzászólni. Könnyen lehet azonban, hogy csak én voltam ügyetlen. “Boldogabb körülményeket” Neked is! Ez csak a net világára vonatkozik, mert amilyen körülmények nálad vannak, annál szebbet, jobbat senki nem kívánhat.
Köszönöm! A honlap korábban is kommentelhető volt, de azt hiszem, mindenki – majdnem mindenki – a Facebookra hagyatkozott. Most kénytelenek vagyunk itt diskurálni
Ami az időjárást illeti és ezt a helyet: szebbet aligha kívánhatok, de kemény napok jönnek, s jut idő rá, írok is róla (blog). Nagy lehetőséget sejtek a következő napokban, elsősorban a fotózásra koncentrálok (ma is építettem egy új lessátrat). Úgy érzem magam most itt, mintha a világ végén (legeslegvégén) volnék, mint a jó öreg Jack Alaszkában. 
Igen, olvastam az Instagramon, hogy Alaszkához hasonlítottad a jelenlegi időjárási helyzetedet. És nem csak emiatt érezheted most magad a világ “legeslegvégén”. Személy szerint én örülök, hogy már ennyit is javult a helyzet. És nem vagy egyedül! Mennyi madarad van és mint írtad a minap, az őzek is meglátogattak. …és persze osztogatjuk a FB-on az itteni tartalmakat. Szép estét, jó hétvégét! Itt találkozunk ( ha nem bánod ) Üdv. Ica
Nagyon köszönöm
Jó hétvégét neked is – és igen, én itt leszek (ha a hó el nem temet, és marad a net
)
Nagyon örülök, hogy itt vagy, de ezt le se kellett volna írnom. Remek ez így ahogy van, sőt szuper! Ott egye a fene a fb-t!
Csodaszép hétvégét és csupa jókat Neked!
Viszont!

Ugye, megbocsájtható nekem, ha ebből az esszéből az én érdeklődésemet a Byron lányáról szóló rész keltette fel leginkább?
), és azt is tudtam, hogy Lady Ada Lovelace-ről nevezték el, csak azt nem tudtam – vagy elfelejtettem? -, hogy ő Byron lánya volt.
Hallottam már az ADA programnyelvről (strukturált és objektum-orientált
Köszönöm!
Abszolút megbocsátható – sőt örülök, nem véletlenül vettem őt ide ilyen hangsúlyozottan
Ezt a választ lájkoltam.