Tambora – Byron – Frankenstein

200 ÉVE EGY VULKÁN SZÜLTE FRANKENSTEINT

Néha a föld is megmozdul, hogy hallhatatlan mű szülessen.

Ez történt a Frankenstein esetében is. 1816 júniusában Lord Byron, a „vad és féktelen” angol költő (többek között a Don Juan szerzője), egy igazán extravagáns jellem (velencei palotájának előterében például zsiráfot tartott, de élt együtt egy medvével is) meghívta barátait a Genfi-tó közelében álló Villa Diodatiba. Igen jó, öt fős társaság verődött össze. Az egyik legizgalmasabb figura egy bizonyos John Polidori volt, aki körülbelül olyan viszonyban volt Byronnal, mint amilyenben Salieri Mozarttal (Byron mellett eltörpülni látszott). Ott volt még Byron barátja, Percy Bysshe Shelley (szintén nem akárki), Shelley mostohatestvére, Claire Clairmont, és Shelley későbbi felesége is, az akkor még csak 18 éves Mary Shelley. Byron társaságában – mindig ő volt a középpontban – iszogatással, hosszú sétákkal, diskurálással, csónakázással volt szokás múlatni az időt. Ez esetben is így történt volna, ha jó az idő.

Csakhogy rendkívül hideg volt, nemcsak a Genfi-tónál, hanem az egész világon.

---

Nem túlzás ezt állítani, ugyanis pontosan 200 éve, 1815. április 5-én tört ki a Tambora nevű vulkán, amely olyan mennyiségű hamut bocsátott a légkörbe, hogy a következő évben a Föld számos pontján szó szerint elmaradt a nyár, éhínségek és járványok pusztítottak. Ez okozta a Byronék gondtalan mulatozását megakadályozó komor időjárást is. Ekkor – egyes források szerint június 16-án – Byron azzal állt elő, hogy jobb híján írjanak rémtörténeteket. Így került sor arra, hogy a 18 éves fiatal lány elméjéből (amint texasi kutatók állítják, nem kis részben a holdfény és egy rémálom hatására) kipattanjon Frankenstein figurája, aki mindmáig az egyik legismertebb irodalmi alak, arról nem is szólva, hogy sokan Mary könyvétől számítják a sci-fi megjelenését is. (Polidori szintén ekkor írt A Vámpír című munkájával pedig a vámpír-kultusz veszi kezdetét.)

Azt hiszem, ezt méltán mondhatjuk pillangóhatásnak.

---

A Tambora kitörésének hatásait kutatva valóságos kincsesbányára bukkanunk. Először is, ha már Byron mindenképp előkerül, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a költő élete önmagában is rendkívül izgalmas. Az a benyomásunk támad, hogy sokszor botrányos élete inkább egyfajta szokatlan aktivitás volt (mint a Tamboráé?), mely gyakran hívott elő különleges helyzeteket és teljesítményeket. Nemcsak ő volt képes radikális mozgásokra, hanem másokat is arra sarkallt.

Mivel az egyik lába születésétől fogva sérült volt, és több orvosi, ortopédiai beavatkozásnak köszönhetően sem jött helyre teljesen, Byron egész életében bizonyítani akarta fizikai teljes értékűségét. Ennek egyik módja volt – és ez oly jellemző rá -, hogy egy alkalommal

fogta magát és egyszerűen átúszta a La Manche csatornát.

---

Botrányos és szenvedélyes szerelmi életet élt, s hogy egy időre csituljanak az őt érő támadások, feleségül vett egy matematikus nőt, Anne Isabella Milbanke-t, épp a Tambora kitörésének évében, 1815-ben. E házasságból még egy lánya is született: Ada. Jellemző – és talán érthető is –, hogy felesége Byront egyszerűen csak őrültnek gondolta (főként miután fény derült Byron vérfertőző, féltestvérével folytatott viszonyára), s mint ilyet be is perelte. A frigy gyorsan tönkre ment, így Ada az apját nem ismerhette (amint Byron sem ismerte az övét) és mivel Anne Isabella Milbanke attól tartott, hogy Ada az apjához hasonló őrült lesz, igen hamar matematikára oktatta. Részben ennek eredményeként

Ada Byron lett a világ első programozója!

1980. december 15-én (Ada születésnapján) az USA védelmi minisztériuma elfogadta az új ADA programozási nyelvet. Katonai szabvány szerinti azonosítója: MIL STD 1815 melyben a szám Ada születési éve. A Microsoft termékek eredetiségét igazoló hologramon pedig az ő képe látható.

Lord Byron találta fel az almaecet kúrát is, egyesek szerint az első anorexiások egyike volt, bár ezt állítani talán túlzás. Mindenesetre valóban kényesen vigyázott az alakjára. Fogyókúrájáról így ír:

„Hét mellényt és egy nagykabátot hordok és ebben az öltözékben futok és krikettezem, és mikor a verejtékezés már egészen kimerített forró fürdőt veszek, 24 óra alatt egy negyed font színhúst eszem csak, nincs reggeli és vacsora, sör helyett csak kevés bor és sok torna…”

Byron kapcsolatai, viszonyai megérnek több misét is, s igen gazdag irodalma van. Amint a Tambora kitörésének is. Nemcsak a Frankenstein született a kitörés következtében, hanem Byron Sötétség című verse is.

Reggel jött, ment, jött – s nem hozott napot,
S az emberek feledtek szenvedélyt
A puszta rettenetben, és szívük
Önző fényt kérő imává fagyott:
Őrtüzek körül éltek, és a trónt,
Felkent királyok várát, házukat
És minden élő minden lakhelyét
Felgyújtották; sok nagyváros kihamvadt
S mindenki égő otthona köré gyúlt,
Hogy egymás arcát utoljára lássák.

A Tambora kitörését követően feltűnően intenzív színekkel dolgoztak bizonyos festők (legismertebb példa Turner), ám ez nem valamiféle kordivatnak volt köszönhető, hanem a Tambora okozta káprázatos napnyugtáknak, és a kitörést követő rendkívül viharos, szeles, hideg időnek. Magyarországi festőnél is találunk erre példát (Kisfaludy Károly: Éjjeli szélvész). A Tambora miatt az északi féltekén 1816-ban gyakorlatilag elmaradt a nyár, minek következményeként éhínség sújtott számos régiót. Megrendítő képet találni például arról, hogy Svájcban az emberek végül már füvet ettek! Egyesek szerint még a Napóleon sorsát megfordító waterlooi ütközet kimenetelét is a Tambora döntötte el, legalábbis a csatát az a köd is befolyásolta, amely nagy valószínűséggel a Tambora kitörésének köszönhetően alakult ki. Ez az összefüggés kicsit bizonytalan, viszont tény:

„Az 1800-as évek elején mind a holland, mind a brit utazókat meglepte, hogy Sumbawa szigetén az indonéz nyelvjárástól eltérően beszélő, fejlett kultúrájú embereket találtak. A feltárt tárgyakon lévő díszítések arra utalnak, hogy a Mon-Khmer nyelvcsoporthoz tartozó nép élt itt. A Tambora 1815. áprilisi kitörése teljesen eltüntette ezt a népet.” (forrás)

Idehaza is pokoli volt a nyár. A hideg, és csapadékos időjárás mellett sűrűn követték egymást a heves, jégveréssel kísért viharok. Szemere Pál 1816. szeptember 19-én Kazinczynak írt leveléből is drámai kép rajzolódik ki:

„Három tehenem, két borjam ’s ugyan annyi hámos lovam megdöglenek, tyukmonnyi [tojásnyi] jég veri el pénzen szántatott ’s pénzen vett tavaszimat, ’s zöldséges kertemet az ár’ iszapja teszi használhatatlanná, ’s a rozsnak csomoja alig ád egy vékát ’s a’ tisztáé nem sokkal többet, valamint a’ más határon megmaradott árpáé is, a’ Arendasom Vatán késedelmezik fizetni ’s pedig a’ szőlő is oda van jég és ragya ’s virágzásakori esőzések miatt, ’s azonban még egynehány kilát pénzen szántatnom, ’s az idén épített ’s hoszszára tizeneggy ’s szélességre hat és fél öl csűrömet husz forintos százú náddal fedetnem, deszkával kapuztatnom, továbbá négy ökröt vennem ’s új esztendőre cselédeimet fizetnem kellene. Sok baj van egyszerre. Boldogabb körülményeket kívánok.”