Mire jó, ha elér minket a szaharai homok?

cen_logo_circleSzél támadt délről, erős és halálos, hatalmas örvénylő homokoszlopokat hozva, ami teljes egészében beborította a katonákat” (Hérodotosz)


A múlt héten finomszerkezetű, aranysárga homok lepett be mindent, különösen a kocsikon volt ez látványos. Marokkó fölött támadt akkora vihar, mely a homokot felvitte a magaslégkörbe, onnan pedig egy front hozta fölénk az egészet. Ugyanez a déli front nemcsak homokot, hanem ritka, délvidéki madárfajokat is besodort a Kárpát-medencébe (ITT). Akkor ígértem, hogy írok pár sort arról, hogy a szaharai homoknak akár áldásos hatása is lehet 🙂 
SIELŐK “PIROS” HAVON

 

 

 Jól mutatja a Föld jelentős “homokforgalmát”, hogy hányféle néven illetik azokat a szeleket, amelyek gyakran okoznak homokviharokat. Egy MTA tanulmányban 34 ilyen nevet számoltam össze 🙂
A meteorológusok szerint kb. öt évente fordul elő ilyesmi a térségünkben, de vannak olyan régiók is, amelyek rendszeresen kapnak szaharai homokot a nyakukba. Azt hihetnénk, hogy elsősorban a Szaharához közeli területek, de nem. Igaz, a Földközi-tenger vidékének talaja is az idők folyamán feldúsuló szaharai homoknak köszönhetően vörös, ám az afrikai szélviharok nyomán a homok rendszeresen vándorol jóval messzebbre is, így például hatalmas mennyiség jut át Dél-Amerikába. De mire jó ez a légkörben vándorló homok? Okoz problémákat is, ezek közül a „piszkolás” vagy a „piros hó” a kisebb gond. A mediterrán térségben a porkoncentráció egészségügyi határértékeit lehetetlen tartani bizonyos időszakokban, 

ugyanakkor a légköri homok, minthogy a napsugárzás jelentős részét visszaveri, hűti a légkört.

A homok lúgos kémhatású is, ezért gátolja a savasodást.

Ez nem elhanyagolható hatás egy olyan korban, amikor az ipar által kibocsátott szennyező anyagok hatására savas esőkkel és a tavak elsavasodásával kell számolni. Európa déli területeire hulló szaharai homoknak köszönhető, hogy míg az utóbbi évtizedekben sok skandináv tó elsavasodott, a déli területek tavai megúszták ezt. Ami talán a leginkább meglepő, hogy ez a homok sokfelé talajjavító hatású, mi több, lombtrágyának sem utolsó. Az újabb kutatások szerint ennek a kontinensek fölött átívelő homokforgalomnak óriási szerep jut abban, hogy a dél-amerikai esőerdők olyan burjánzók.
A növényi anyagcsere folyamatokban és az energiaháztartásban betöltött szerepénél fogva a foszfor a termésképzés szempontjából alapvető jelentőséggel bír. Nélkülözhetetlen tápelem, mely a fotoszintézisben, a légzésben és szinte valamennyi biokémiai folyamatban szerepet játszik. Kulcsfontosságú jelentőségű az örökletes tulajdonságokat hordozó- (DNS, RNS), valamint a növények energiaháztartásáért felelős vegyületekben is.
Bizonyos értelemben a Szahara a dél-amerikai esőerdők kertésze, hiszen évente 22 ezer tonna foszfort ad ennek a területnek – ez körülbelül annyi, amennyit az esőerdőkből az esők és árvizek kimosnak. A nitrogén és a kálium mellett a műtrágyáink másik fontos alkotóeleme is a foszfor. A szaharai homok azért tartalmazhat ilyen nagy mennyiségben foszfort, mert nem mindig volt sívó pusztaság. A földtörténet bizonyos időszakaiban mocsarakkal, folyókkal és tavakkal gazdagon tagolt füves síkság volt, nyüzsgő életnek adott otthont.
Itt látványos felvételeken látni, hogyan ápolja a Szahara a dél-amerikai dzsungeleket

 

John Steinbeck az Érik a gyümölcsben leírja a Joad család történetét, akik oly sok bajtársukkal együtt kénytelenek elhagyni oklahomai otthonukat és szerencsét próbálnak Kaliforniában. A gazdasági válsággal közel egy időben kezdődött száraz évek és a földeket traktorokkal feltörő farmerek együttesen hatalmas katasztrófát idéztek elő. A szárazság során az immáron természetes növényzetétől megfosztott szántóföldek kiszáradt finomszemcsés legfelső rétegét a szél könnyen a levegőbe emeli és hatalmas porviharok formájában több ezer kilométeres távolságra is elszállíthatja. A kansasi, coloradói, oklahomai, texasi, új-mexikói, észak- és dél-dakotai családok ezrei menekülnek el a megélhetésüket biztosító mezőgazdasági termelés ellehetetlenülése, a banki hitelek és az iszonyatos életkörülmények miatt. Egyes térségekben az évi száz napot is meghaladta a porviharos napok száma. Ezek a porviharok gyakran a látótávolság nullára csökkenéséhez vezettek és fulladásos halált is okozhattak azok számára, akik nem tudtak valami menedéket találni. A még éhen nem pusztult háziállatok tömegesen pusztultak el, mivel képtelenek voltak levegőt venni. A házak nyílásait vizes ruhákkal tömték be, de ez sem jelentett megoldást, a porszemcsék megtalálták mindenhova a bevezető utat. Még a hűtőszekrények belsejébe is jutott a porból. Ezt a porviharos időszakot hívjuk Dust Bowl-nak („porkatlan”). A nagyobb ciklonokhoz kapcsolódó hidegfrontok hatalmas területeket érintenek, így egyes esetekben a porviharok a kanadai préritől lenyúltak egészen Texas déli területéig, és kiterjedtek Montanatól az Atlanti-óceánig. Összességében kb. 6,5 millió hektárnyi szántóföldet érintettek ezek a talajpusztító évek, melynek 43%-a rendkívül súlyosan sérült. 1934 májusában egy ilyen hatalmas porvihar során mintegy 300 millió tonna port emelt fel a szél és még az ovális iroda íróasztalára is jutott belőle, sőt a keleti parttól 300 mérföldre tartózkodó hajók fedélzetén is észlelték a kihulló szemcséket. Öt órára sötétbe borult New York, Baltimore és Washington.” (Varga György, MTA)
De azért jobb, ha ritkán találkozunk homokviharokkal. Főként ott, ahol egyébként is sivatagosodásra hajlamos egy terület (halkan mondom: a Kárpát-medence is ilyen). A homokviharok gyakran vezetnek tragédiákhoz. Röviden írtam is egy ilyen viharról a Jégvágóban: “Gyakran gondolok a tatát támadó okkult erőkre. Ő még volt valaki, ellenében moccant a fél világ, kettéhasadt még Kalifornia is,, s nem kevesebbet vártak el tőle, mint hogy túlélje. De tőlem mit várnak? Hogy kössem meg rendesen a cipőfűzőt, akasszam helyére a kabátot, szerezzek jogsit, és nem mondjam folyton, hogy “meg minden”. Miattam miért nem robban fel semmi? Miattam nem támad porvihar, miattam nem találnak ki New Dealt, új szektát, pártot, új társaságot; nem írnak petíciót, és nem mozdul meg a föld. Bezzeg a tata miatt! Nem elég, hogy már 1848-ban megpecsételődött a sorsa, végig, egész élete során az elpusztítására tört minden. 1929-ben – még a Golden Gate-építkezés előtt – próbált munkát találni Közép-Nyugaton is. Nagyjából a mai 66-os út nyomvonalán haladt keletre, ám alig hagyta el Kaliforniát, szembe jött vele a fekete vasárnapi vihar, minden idők legnagyobb porfelhője, mely négy állam elől takarta el a napot. Fuldokló farmerek és családjaik vánszorogtak nyugatnak, jajveszékelő anyák, köhögő, síró gyerekek, akik – ellentétben a tatával – épp Kalifornia felé menekültek.”

 

porviharSteinbeck regényében szereplő porvihar egy korabeli fotón

Narancssárga hó, vékonycsőrű sirály, bajszos poszáta

 

 

2 Comments:

  1. Szabó Edit

    😮 Nahát! Ez nagyon érdekes volt, köszi!!
    Az afrikai kontinens gondoskodik a dél-amerikai kontinensről. Talán nem felejtette el, hogy valaha összetartoztak. 🙂

  2. Ibolya Nagy

    Nagyszerű poszt, Cen’, hálás köszönet, ezt másnak is el kell olvasnia!😊

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.