Létezett az Éden?

Létezett az Éden? Hieronymus Bosch gyönyörök kertje

Hieronymus Bosch gyönyörök kertje (Kép: Wikipédia)

cen_logo_circle2018.09.11. Nem volt Édenkert, vagy ha mégis, ma is abban vagyunk, és az Édenkert ma is az a pokolbeli állapot, ami Ádám idejében volt. Ha mégis volt Édenkert, olyan megelőlegezett kegyelmi állapot, amire az ember meg nem értett nosztalgiával tekinthet vissza, az nem az ember Édenkertje volt.

Vigasztaló azt mondani: bezárultak előttünk az Éden kapui – mert ez magában foglalja a lehetőséget (ha csak elvi lehetőséget is), hogy ezek a kapuk megnyithatók.

Majd ha visszatalálunk, egyenként, mint az eltévedt zarándokok, vagy párosával, akár a tévelygő szerelmespárok, netán csapatokban, mint egy üdvhadsereg, ami a Mennyek országát akarja annektálni bármi áron, elárulva Krisztust és öccsét: Jézust, elárulva Júdást és bátyját: Pilátust, elárulva bármit; és bárki álljon lángpallossal ott, mi, paradicsombéli, odavaló, jóravaló emberek, tékozló fiúk és tékozló örömlányok, mindenkit szerető Magdolnák és lázálomból riadó Lázárok, újra bevesszük egyszer, ha kell, erőszakkal is. Jótéteményeink és ideáink kartácsaival lőjük majd az aranykaput, őrzőket, védőket, terminátorokat és kerubokat, mi, az „aranycsapat” egyszer visszanyerjük a jogot, megnyerjük ezt a meccset is, lesz itt még 6:3, barátom! Vagy filozófiáink, vallásaink, misztériumaink bocsátanak ki magukból delejes sugarakat, olyan napalmlángot, amely a radioaktív űr után megnyitja számunkra a bűnbeesés előtti állapotokat is, boldogtalanságunk nukleáris ütegei lövik le a kvantumlakatot, ezt hihetjük, míg arra gondolunk: az Édenkert kapui bezárultak.

Az Édenkert kapui sosem voltak nyitva.

10:0 az állás – ugyanennyi volt már az első félidőben; az első félidő első percében is, már az első sípszó előtt. Az ember az Édenkerten kívül született. Sosem járt odabent. Fogalma nincs, miről beszél. Ha odakerülne mégis, az számára maga lenne a pokol. (És fordítva is igaz: „Nem küldik el a Pokolba, mert az neki Éden volna.”). Évezredes meccse csak gombfoci. Hogy meccsnek higgye gombfocipartiját, ez a tökéletes szerepe.

Igen, talán igaz, hogy “az ember eredetileg benne élt a harmóniában, teljes közösségben a természettel, tárgya volt a rendnek” – amikor még állat volt. De már nem az.

Ugyanakkor azt is megkérdezhetjük: honnan tudjuk, hogy a nem állati ember (nem emberi állat?) már (még?) nem tárgya a rendnek? Meghasonultsága, mennybe vágyódása vajon nem része egy magasabb szintű szerveződésnek? Ha valóban létezik egyfajta Rend (mi volna az?), miért ne oldhatná meg ugyanazt a problémát egyszer meteorokkal, másszor nem állati emberekkel, vagy nem emberi állatokkal? Amennyiben nem tételezünk fel semmiféle rendet, általános rendező és szervező erőt, akkor az ember semmivel sem áll szemben, és semminek se része. Ha viszont létezik az említett rend, akkor paradoxon, hogy egy rész képes önerőből elszakadni tőle. Vannak paradoxonok, de a részletekben, és nem az egészben, amint mondják: az ördög a részletekben lakozik.

Az Egész nem önellentmondásos, a részt és annak státuszát viszont azzá teheti.

Az ember elvágyódása, mítoszai önmagukban nem bizonyítják az Édenkert létét, amint kiszakadását sem, s főként nem hihető, hogy az ember zavart vethessen a „roppant szerkezetbe”. Inkább a „roppant szerkezet” vet zavart az embernek mondott állati részbe, s nyilván azért, mert ennek a zavarnak is szerepe van, volt és lesz, akkor is, ha még nem tudjuk, mi az, és talán meg sem tudhatjuk. Mire e szerepet betöltjük, addigra más rész fog hasonló vagy gyökeresen különböző paradoxontól kínlódni, s az ő kínja éppúgy az egész fenséges és végletes céljait szolgálja majd, amint a miénk most.
A feltételezett Rend nem akkor elégedett, ha jámbor megadással a kozmoszban nekünk szánt sorsot keressük, hanem amikor a belénk plántált felemásságtól szenvedve lázadunk. Lázadásunk, eleve elrendelt bukásunk, minden kísérletünk, minden lehetőségünk, pro és kontra, kalkulálva vagyon; vagyis küzdenünk kell, a nemlétező mennyekért is, és bele kell bukni, egyenként, és párosával, újra meg újra, míg csak egyetlen nem emberi állat, nem állati ember él; nem tehetünk másként;

nyugvásunk is lázadás; lázadásunk megnyugvás is; beletörődésünk és villongásunk együttesen biztosítják azt a dinamikus egyensúlyi állapotot, ami hivatásunk, sorsunk beteljesüléséhez, az ember leszerepléséhez és eltűnéséhez vezet.

Addig is, az Édenkertet olyan helynek képzelem, ahol nem jártunk még. Amikor inkább ember vagyok, és kevésbé állat. Éden? Az állat bent van. Az ember odakint. Két összetartozó rész, amely sosem találkozhat. Így kellett lennie, ezt akarta a kozmosz, nem tudni miért, de ezt akarta, és ha eddig így maradt, így is marad már – mindörökre. Isten hozta hát önöket, érezzék jól magukat ezen a forró és egzotikus, gejzírektől hangos, trópusi tájon, amely meghökkentő erővel egyesíti Ruanda fülledtségét Izland tüzével, gondolják meg mindig, hová lépnek, kígyóba vagy hasadékba, igyanak sokat, fogyasztás előtt mossanak meg mindent, vigyázzanak a leégéssel, és használjanak százfaktoros napolajokat: a Pokolban.

 

Az öldöklő civilizáción túl

5 Comments:

  1. Tyűűű! Ez kemény!

  2. Szabó Edit

    😮
    Tudtuk már, hogy a jövőnket illetően egy cseppet sem vagy optimista, de ezt most nagyon össze- és ideraktad.
    Az okfejtésed meglepő, nagyon érdekes és mindenképpen elgondolkodtató…

    Talán az lenne a jobb, ha az Éden nem létezett volna, mert ha visszatalálunk, tőlünk tényleg kitelik, hogy be akarnánk jutni minden áron. Igaz, most egyáltalán nem úgy néz ki, hogy erre esélyünk van. :-(

  3. Ibolya Nagy

    Létezett Cen’, mindaddig, amíg az ember be nem tette a lábát a földre🙂 Ezt valójában inkább komolyan írtam, mint nem, Nagyon fajsúlyos kérdést boncolgatsz. Akár utalhatnék az Öldöklő civilizáción túl c. opuszodra is.

  4. Marsovszki Viktória

    No, a mai kellemes beszélgetés veled – helyett, elolvashatom még jónéhányszor ezt a filozófiai értekezésedet, Cen. -Úgy kell nekem! :) De inkább rákeresek az Ibolya által említett írásodra, mert azt még nem olvastam.
    Vergődök egy kicsikét! :)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.