Klímaváltozás helyett klíma-krach

fehértó 12

Fotó: Centauri

2cen_logo_circle018.07.25. (18:46) Kedves Emberek! Megtisztelő a figyelmetek, mely annak ellenére is kitart, hogy mostanában ritkábban posztolok. Ahogy azt a napokban írtam, e viszonylagos csönd egyik oka a sok munka, és sok írás. De mondani (írni) bármit lehet :-), ezért hadd álljon itt egy rövid részlet egy friss, most formálódó, igen hosszú esszéből, amely annak apropóján készül, hogy ez a nyár minden idők legextrémebb nyara. Ismét olyan klimatikus jelenségeknek vagyunk szemtanúi, amire még a “pesszimisták” sem számítottak (hadd ne soroljam fel most az utóbbi hetek erre vonatkozó híreit, a japán hőhullámtól a skandináv forróságig). Korszakhatárokról beszélni mindig kockázatos – általában csak utólag határozható meg egy-egy korszak határa pontosan, hozzátéve, hogy éles határokat csak igen ritkán találni.

Meggyőződésem azonban, hogy a klímaváltozás ügyében megdöbbentően éles lesz ez a határ, és ha pontosan ezúttal sem detektálható, de valahol itt, ezekben az években van; az sem lepne meg (cseppet sem), ha 50 év múlva a tudomány (a társadalomtudományok és történészek is) 2018-at jelölnék meg korszakhatárként.

Az idősebbeknek talán már nem is kell magyarázni, hogy vitán felül áll: ma már egy másik korban élünk. Ez nem ugyanaz a világ. Ezek már nem ugyanazok a nyarak, tavaszok, szelek és viharok. A legfontosabb feladat azonban az lesz, hogy ezt valamiként a fiatalabb generációkkal is megértessük; azokkal, akik most épp 30 fokos sarkvidéki kánikulákba nőnek bele. Muszáj lesz megoldani ezt a feladatot; muszáj lesz valahogy megértetni velük is, annak ellenére, hogy számukra nincs, nem lesz ezzel kapcsolatosan összevethető élettapasztalat. Muszáj lesz, mert az új világ, az új klíma kihívásaira nekik kell majd választ adniuk. Az én generációm, és az én generációmat megelőző generációk ezt már elnyesték – és szemlátomást képtelenek vagyunk szembesülni ezzel a siralmas helyzettel, ebből következően ezek a generációk jóindulatú megközelítésben tehetetlenek, sötétebb szemüvegen át nézve magunkat pedig azt kell mondani: ezek a generációk legjobb esetben is csak annyira képesek, mint a “sportszeletes csávó” – csak rontanak a jelenlegi helyzeten.

cropped-winnetou-3.jpg
Mindezek ellenére továbbra is legjobbakat kívánom, és mindenkinek szép nyarat. S akkor álljon itt pár sor a már említett esszéből:
A rendszer – ahogyan azt már sokan leírták – úgy működik, mint az inga, a tömeg pedig, mint a hitelességmérő. Amikor az egyik oldal, épp a fenti túlzásoknak, apokaliptikus lódításoknak, manipulálásnak, hazugságoknak köszönhetően elveszti hitelét, a tömeg átáll a másik oldalra, míg ott is átéli ugyanazt a hitelvesztést, átesik ugyanazokon az apokaliptikus stációkon, s visszatér. Miután ez ismétlődik, a rendszernek már jó ideje meg kellett volna állnia, hisz a tömeg keljfeljancsinak érezheti magát; erre egy részmegoldás, hogy bár lényegét tekintve újra és újra ugyanaz történik (ezt egy nem túl árnyalt módon a tömeg és a közbeszéd is rögzíti), viszont a kilengés mértéke egyre nagyobb és nagyobb, és ez, bár nem fedezi a hitelesség-deficitet, mégis bizonyos helyzetekben az újdonság érzetét kelti, és újra meg újra képes bevonni a tömegeket az inga működtetésébe. Többek között az alapvetően kiábrándító ingaműködés lehet az oka annak, hogy az apokaliptikus látásmód a klímaváltozástól függetlenül is felerősödik a tömegekben. Ám az inga működtetői ahelyett, hogy ennek a látásmódnak, ha tetszik, reális tárgyat mutatnának, igyekeznek megfelelni neki oly módon, hogy az apokaliptikus szemléletmód privilégiumát kisajátítják, s az apokalipszis okzójaként mindig az éppen aktuális ellenoldalt jelölik meg. Míg mind e fölött ott dübörög egy valóban életveszélyes folyamat. Tágabb értelmezésben korábban – sokáig – a tett irányította az életünket; mára a tetteken, a terveken, az akaratunkon felül kerekedett korábbi tetteink következménye. Már a következmény irányít – mely egyben azt is jelenti, ahogy az már aligha tagadható, hogy kicsúszott a kezünkből az irányítás. Elszenvedők lettünk, amivel nem is lenne nagy baj, ha ugyanakkor érettebbek is volnánk – megértünk volna a következményre. Ez a pozíció sok szempontból inkább passzivitást igényel, semmint aktivizmust, ezzel azonban a politika, az inga, nem tud mit kezdeni. A politika mindig mozgosítani akar, joggal, bár hozzátehetnénk: pár ezer év alatt eljuthatott volna más eszközök kifejlesztéséig is. Egyrészt úgy tűnik, hogy az inga, valójában már hinta, amit olyan magasra löknek, hogy a jónép, de a politika is, előbb-utóbb, vagy balról vagy jobbról, egyszerűen kirepül belőle, vagy átpenderül, és a csúcsponton, fejjel lefelé kizuhanunk a betonra. Ehelyett meg kellene állítani, és egy kevésbé dinamikus, jóval higgadtabb, lineáris, egyenesvonalú működést kellene felvennünk – a haladás érdekében; s a passzivitás, a kiszolgáltatottság azon formáját is tudomásul kellene venni, melyben elsőrangú feladatunk már nem a régi foltozása, nem még nagyobb tömegek hintába ültetése, hanem a következmények belátása. Ahogy Lovelock, a Gaia-hipotézis megalkotója figyelmeztetett a legutóbbi klímacsúcs apropóján: újabb végzetes hibát követünk el, ha most, mintegy észbe kapva, a felmelegedés megállítására koncentrálunk, az ugyanis, ezen a ponton már nem lehetséges. Ez a vonat elment. Sorban kellene haladnunk, és most felismernünk, hogy a kár bekövetkezett, vagyis az elsődleges feladat már nem a kár elkerülése, hanem a kárelhárítás: felkészülni a következményekre. Ha ezúttal is rosszul határozzuk meg a feladatot és az időzítést, újabb vonatot engedünk el – ez a vonat ráadásul az utolsó lesz.

 

 

Hiszek egy Földben – Föld napja

12 Comments:

  1. Biztos voltam benne, hogy az utóbbi hetek, hónapok időjárási anomáliái, + a globálisan érdekvezérelt hozzáállás egyszer inspirálja a “tolladat”. Ha ez az év a fordulópont, te még 50 év múlva újra előveheted a témát, írhatsz róla egy újabb esszét, de én már akkor tuti nem olvasom. :)

  2. Szabó Edit

    Nehezen viselem a hőséget. :-( Régebben azt mondtam, hogy nekem a sarkkörön túlra kellett volna születnem.
    Mostanában már nem tudom, hova kellett volna. Mint ahogy azt sem tudom, hogy képesek leszünk-e felkészülni a klímaváltozás következményeire. :-(

    • Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy valószínűleg nem – inkább visszafelé lépkedünk, semmint előre; régi és meghaladottnak hitt működések erősödnek fel ahelyett, hogy a helyzetünknek (a következményeknek) megfelelő új metódust alakítanánk ki. Két problémával állunk szemben: 1. A régi problémáinkat nem sikerült megoldani 2. Megoldási kísérleteink során újabbakat, s minden korábbinál súlyosabb gondokat szültünk. – E kettő, akár a prés, lassan kiszorítja a szuszt is belőlünk.

  3. Ibolya Nagy

    Köszönöm ezt a nagyszerű posztot és az motoszkál bennem, hogy remélem, megtalálod hozzá az értelmes, felelősen gondolkodó és cselekedni is képes közeget. Nekem úgy tűnik, hogy a jelenlegi fő döntéshozók erősen ellene dolgoznak😞😠
    A https://www.youtube.com/watch?time_continue=17&v=gOXTdFbjtSg e verziója telitalálat!

    • Őszintén szólva, sok remény nincs bennem – többek között azért sem, amit Szabó Editnek írtam. Ahhoz hit kell, hogy valaki elképzelhesse: itt lesz majd valamiféle kollektív ráismerés a helyzetre. Amint se az inkák, se Róma, soha egyetlen civilizáció nem fogta fel időben, mi történik vele, a miénk sem lesz ebben különb; de az egyes ember státusza mindebben fontos; fontos lehet úgy élni, hogy tisztában vagyunk a korral, amelybe születtünk, és fontos, hogy a kollektív hülyeség ne kényszerítsen minket vakságra; ne kényszerítsen arra, hogy mi is hozzájáruljunk. Nagyjából ezt gondolom elérhető maximumnak – ami egyfelől siralmasnak tűnhet, másfelől ez azért nem kevés, hisz azt jelenti, hogy egy civilizáció radikális romlásának kellős közepén az egyén még képes – ha másutt nem is, a saját életében biztosan – minőséget teremteni.

  4. Marsovszki Viktória

    *
    És mit tehetünk, Cen, mondd csak!

  5. Felkészülés az új világra – szerintem bizonyos helyeken meg fog történni, de nem jár majd a tömegeknek, s így elég csúnya lesz. Lehet, ezt a felmelegedést sehogy se tudtuk volna megállítani, mert túlnépesedtünk, és ez az oka vagy olyasmi, amiről még nem tudunk túl sokat, mert porszemek vagyunk benne.
    Épp most költözöm Skandináviába, persze szempont volt, hogy ott hűvösebb van.. 😀 s van még mindig valóban. A híradóikat elnézve, szélesebb tömegeket is érdekel a klíma téma, persze globálisan az ő érdeklődésük és ténykedésük csekélység, sajnos.

    • Sajnos ki kell mondanunk: egyértelmű már, hogy mi tehetünk róla. Azt hiszem a New York Times közölt egy összeállítást arról – talán 1 hete – , hogy 1970 és 1980 között volt az az évtized, amikor még megállíthattuk volna. Valószínűleg jól látom, hogy itt, 2018-ban (vagy ezekben az években) valóban fordulatról kell beszélnünk. Valami ránk szakad, valami végérvényessé és visszafordíthatatlanná válik. Ezt a posztot követően számos portál írt ehhez nagyon hasonlókat. Tehát nem egyedül én látom így a helyzetet. Még olyan portálok is sokat cikkeztek erről, melyek általában inkább az ember mindenhatósága, a tudomány mindent megoldóképességébe vetett vak hit propagálói. Még egyszer mondom: itt most az lenne a fontos, hogy ezt tudomásul vegyük, és ne kövessük el ugyanazt a hibát, ne halogassuk a tennivalókat. Fel kell készülni a következményekre, nehogy aztán 2045-ben vagy 2052-ben meg arról cikkezzünk, hogy 2018 és 2028 között volt az az évtized, amikor még felkészülhettünk volna a következményekre. Most az a helyzet, hogy nyakig ülünk a szószban, de még sok mindent tehetünk annak érdekében, hogy a forró üvegházzá váló Földön mégis megmaradhassunk (például olyan gabonafajokat kell találni, de k..va gyorsan, melyek bírják a szárazságot és a többi), de ha ezúttal is hülyék leszünk, újabb 20-30-40 év múlva már erre sem lesz lehetőség.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.