Jonathan Franzen – népszerű de gusztustalan

Jonathan Franzen

Nemcsak ír, hanem él is. Akkor is él, ha ír, és – bár ez nem veszélytelen a környezete számára – akkor is ír, ha él. Javára válik, ha nem az íróasztalnál tölti minden idejét. Azért jó így írni-élni, élni-írni, mert nincs kidobott idő.


2019.10.08. Meg nem mondom már, melyik posztnál, de valamikor a napokban Rajna Edit felemlegette Jonathan Franzent, többször is, s mit ad isten, az imént szembe jött velem a keresőben az alábbi írásom. Rég megfeledkeztem róla. Tudjátok, mire kerestem rá? A “levendulás máglyára”! Komolyan. A net bugyrai. 🙂 De hát legyen. Jelnek veszem. Lementettem, felrakom ide, mert innen titokzatos mód hiányzik. Fogadjátok szeretettel!
PS.: Nem tudom, meddig lesz efféle utánpótlás a netről, de gondolom lassan kifogy. Addig is bocsássátok meg nekem, ha az elém kerülő régi írásokból, a hiányzókat átköltöztetem, annál is inkább, mert ezek egy része másutt nincs meg, csak a hálón. Az alábbi írás is ilyen, azt meg tudjuk, hogy ami ott van ezer éve, ott volt tegnap, és ott van ma is, az holnapra úgy tűnhet el, mintha soha ott sem lett volna. Hát ezért. Gördüljetek hát a kép alá, és jó olvasást vagy bosszankodást. A Drót ugyanis így kommentálta ezt a posztot: A Könyvfesztiválról szóló blogbejegyzésében kiderül, hogy milyen hasonlóságok vannak közte és Jonathan Franzen között, továbbá azzal bosszant még mindig – ha jól értjük -, hogy a posztmodern halott és történet nélkül aligha lehet igazán jó próza. (Ezt ugyanis a 2017-es Könyvfesztivál idején írtam) 

Jonathan Franzen birdwatching

Ni csak! Távcső egy író kezében 🙂


Miért bukkan fel időnként a világ két különböző szegletén két egymáshoz nagyon hasonló alkat? Jack Londonban sem az írói léte érdekel, inkább az, hogy bizonyos működéseim miért hasonlítanak az övéihez. Ugyanígy a Könyvfesztivál idején árgus szemmel figyeltem az amerikai Franzent.


2017.04. Elsőként arra kaptam fel a fejem, hogy szabadidejében madarak után jár. Aztán – ahogy szaporodtak a hazai interjúk – egyre másra bukkantam olyan mondatokra, amit akár én is mondhattam volna, sőt már mondtam is. Legalább húsz tételt sorolhatnék fel, de csak egyet emelek ki.
Franzen is a történet fontosságáról beszél, emiatt „régimódi” íróként is aposztrofálják, holott ez per pillanat inkább progresszivitás.
Ha kevésbé pökhendi korban élnék, meg is állhatnék itt. Pont. Ám itt és most, rögtön felvetődik a kérdés: már hogy a viharba lehetne progresszív bármi, amit a szemétdombról hozunk vissza? Először is: a történetet nem mindenki dobta ki. Másodszor: nem először fordul ez elő. Gondoljunk a szélre („vagy a bőrmellényrojtfésülő automata horonycsapágyra” – L’art pur l’art Társulat). Évszázadokig használtuk, vitorláson utaztunk, szél forgatta a malmot, aztán jött a szén, a gőzgép, az olaj, a benzin, és a szélenergia elavultnak tűnt. Épp Jack London ifjúkorában zajlott ez a váltás. És ma, bár szép lassan, visszajön a szélenergia. Rossz lóra tettünk, amikor száz százalékosan lemondtunk róla, s inkább pöfögő gépekre alapoztuk a jövőt.
Most a megújuló erőforrás a progresszív, nem a szén, nem az olaj. Még csak nem is az atom. Nagyon hasonló a helyzet a történettel is,
és talán az sem véletlen, hogy a történet fontosságát hangsúlyozó (a „kardoskodót” a békülékenyebb hangnem kedvéért „hangsúlyozóra” cseréltem) Franzen a környezet védelmére is érzékeny. Jó pár ügyben másként érvelnék, mint ő, mégis, Franzen nyitottabb, mint általában az irodalom hogyanja-mikéntje fölött vitázók. Franzen ((és én)) és más sem mondja azt, hogy írjunk csak nyugodtan pocsék mondatokat, csak a történet, a történet, az jó legyen!
Ugyanakkor időről-időre olyat hallani, hogy a történet alantas és „ósdi”. Népszerű, ámbár gusztustalan.

A nyelv fontos. Jó mondatokat írni igenis nehéz. Gyakorlat, kitartás, ritmus- és arányérzék kell hozzá, de nehogy már elhiggye bárki, hogy történetet írni könnyebb! A szavakat ideális sorba rakni, mindig eltalálni a kellő hangfekvést vagy a mondathosszúságot, ha sikerül, lenyűgöző intellektuális bravúr. Hiteles történet szülése esetén pedig a szerző professzionálisan cincálja szét önmagát (és a közös pszichét is), de nem bababelező, cserebogárkínzó kisfiúként, hanem mint egy mérnök, aki a rendelkezésre álló részekből új egészet rak ki. A nem rendelkezésre álló részekből is.
A jó történetet író szerző: érző mérnök. Arról nem is szólva, hogy mekkora befektetés kell egy jó mondatokból álló történethez. Ott a szerző egyrészt toppon van intellektuálisan és nyelvileg, másrészt (kimondom) érzelmileg és mérnökileg is.
Toppon, vagyis a csúcson és a sűrűjében. Nemcsak ír, hanem él is. Akkor is él, ha ír, és – bár ez nem veszélytelen a környezete számára – akkor is ír, ha él. Javára válik, ha nem az íróasztalnál tölti minden idejét. Azért jó így írni-élni, élni-írni, mert nincs kidobott idő.
A nyelvben élő, és ugyanakkor történetben lévő író mindenből profitál. Még egy kardinális pintyből is.
 
Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!

Jonathan Franzen társaságban madarászik 🙂 (Internet)


Centauri és Jonathan Franzen

A fotón nem Franzent nézem, hanem egy fiatal szirti sast, aki valahol a kopáros fölött kering.

2017 – Szeméttelep felett rajzó varjúfélék – Prae évvégi körkérdés

Jonathan Franzen lesz a Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége

Hedonista utópia – egy szép új világ

Hülye minden természetimádó? – Bevezetés II.

Mitől műveltség a műveltség? – avagy ordító lovak!

2018 – A világban valójában rend van – Transindex

7 Comments:

  1. 🙂 🙂 Megoldódott egy rejtély. 🙂 Most én emlegetem folyton, és anno te hívtad fel a figyelmem. Megmondom őszintén, már nem emlékeztem, hogy miként találtam rá. 🙂 🙂 Na akkor köszönöm!! 🙂 🙂

  2. Ibolya Nagy

    A 2017-es könyvfesztivál díszvendége volt, akkor Veiszer Alinda rajongva beszélt róla, olvasni akkor kezdtem, amikor te is felhivtad rá a figyelmet, Cen’.
    A világ végének vége kötetben röviden elmélkedik az esszéről megemlíti Henry Fingert, aki szerkesztője volt a New Yorkernel, idézi őt: minden esszé, még ha színtiszta elmélkedés is, valójában történetmesélés.
    Ennél a kötetnel időnként úgy érzem, mintha Centaurit olvasnek 🤠.
    Nagyon jó fej, nem áll messze tőle az önirónia sem. ☺️

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.