Ezt a félelmet megköszönöm – Jordán Tamás – Márton partjelző fázik

jordán tamás

(Fotó: Mészáros Zsolt – Forrás: szinhaz.org

Jordán Tamás nem akárki. Ő volt már József Attila is. Nem eljátszotta. Ő volt az. Ráadásul a legsötétebb óráiban.


EGY SZÍNDARABRÓL – MÁRTON PARTJELZŐ FÁZIK – SZOMBATHELY, WEÖRES SÁNDOR SZÍNHÁZ

Szereplők: Jordán Tamás, Szerémi Zoltán,

Bálint Éva, Trokán Péter, Horváth Ákos.
Díszlet: Valló Péter.
Jelmez: Benedek Mari.
Dramaturg: Duró Győző.
Zeneszerző: Melis László.
Zenei szerkesztő: Termes Rita.
Súgó: Zsohár Amália.
Ügyelő: Bors Gyula.
Rendezőasszisztens: Kovács Nóra.
Rendező: Valló Péter.


2019.11.17. Viszonylag keveset járok színházba, ez az én nagy bűnöm, de azon túl, hogy lehetetlen ott lenni az íróasztalnál egy regény írásában, a birtokon kaszálásban, a vadonban és fotózásban, és ugyanakkor színházban meg moziban is, ezentúl van egy másik ok is. Nehezen hiszek a színháznak. Igaz, a filmeknek se hiszek könnyen. Ami a legrosszabb, a regényeknek se hiszek – illetve csak kivételes esetekben. De ebben a mezőnyben a színház áll a legrosszabbul nálam. Nem egészen tiszta előttem se, miért. Lelombozóan sok a kifogásom. Általában a túljátszottság, a manír zavar a legjobban. A harsánykodás. Hogy az első perctől az utolsóig a színészeket látom. Amint dolgoznak, és mindvégig színésznek gondolják magukat. Legyen szó bármely szerepről, bármilyen karakterről, valamiként önmagukat hozzák. Minden alkalommal azt játszák el, hogy ők színészek, estéről estére. Gyakran láttam azt is, hogy a rajongóknak ez bőven elég, talán épp ezt várják el, én viszont nem. Azt akarom, amit egy filmtől és egy könyvtől is akarok; hogy megfeledkezzem a színészről, az íróról, a rendezőről, és végre elhiggyem: ez az ember itt, épp meghal előttem. Ha mágus van a színpadon, rettegjek, és ne menthessem azzal ezt a rettegést, hogy a mágus csak egy színész. Legalább tartson bizonytalanságban. Ne lehessek egészen biztos abban, hogy nem varázsol és nem ront meg másokat holnap is, otthon, utcán, civilben.

Talán bennem van a hiba. Nem jó velem filmet nézni. Nem jó velem a moziban. Színházban a legrosszabb velem. De tudjátok, kinek a legrosszabb? Nekem.

Éhezem és szomjazom a mágusokba vetett vak hitet. Kell nekem, nagyon kell, hogy valaki mágusként és szolgaként, egy Csehov darabban éppúgy, mint egy posztmodernben, elhitesse velem, hogy ő pont olyan, ő ott, épp előttem, akkor, azon az estén, abban az órában, az óra minden rohadt percében önazonos, ő Hamlet, valóban ő a gyilkos vagy az áldozat, s azért nem lát engem, csak azért nem döf le engem is, mert valamiféle téridőkapun át leshetek be oda; abba a téridő helyszínbe, amit színpadnak mondanak; egy párhuzamos valóságba.


szombathely színház jordán tamás

Fotó: Centauri

Kevesen vannak színészek és rendezők téridőkapuk. Téridőgépek. De Jordán Tamás mindig az volt. Az én generációm meghatározó élménye a Szabad ötletek jegyzéke az ő előadásában, amint az előadást övező vita is. A József Attila-kultusz kellősközepén. Egy helyen azt mondta Jordán, hogy amikor először olvasta, úgy érezte, József Attila megfogta a kezét. Épp ez az, amire vágyom a nézőtéren. Érezzem, hogy most megragadott egy kéz. Bátran, erősen, magabiztosan, a mellkasomba nyúl és ott túr egy hosszú kéz, bennem valaki.

Jordán Tamást azon kevesek között tartom számon, akik erre képesek. Akik a színpadon többek, mint a büfében. Jordán Tamás nem akárki. Ő volt már József Attila is. Nem eljátszotta. Ő volt az. Ráadásul a legsötétebb óráiban.

De sosem láttam őt színpadon. Tegnap este ennek is eljött az ideje, és persze féltem. Kicsit csak, de azért féltem. Azzal bíztattam magamat, hogy a színészek jelentősen különböznek a zenészektől. Sok zenész hamar túljut a zeniten, hogy aztán még évtizedekig játsszon a saját árnyékában. A nagy színészeknél ez hál istennek ritkább – gondoltam a büfében. Ők inkább – legalábbis a java – beérnek, megnemesülnek, végleg magabiztosak lesznek, a szó legnemesebb értelmében rutinosak, nem egyszerűen mesterségüknek, hanem a metamorfózisnak is nagymesterei.

Ez az első, amit a szombathelyi színház „Márton partjelző fázik” című előadásáról mondhatok: Jordán Tamás tovább nemesedett, és pár méterre tőle pontosan azt érezni, amit annak idején megannyi tévés szavalatánál vagy a Szabad ötletek jegyzékénél. Boldogság. Hogy nincs csalódás.

Nincs ereszkedés, alászállás, és míg a test megállíthatatlanul süllyed egy idő után, az elme útja nem feltétlenül ez; a test gyors süllyedésével párhuzamosan és azzal ellentétben a psziché a csúcs felé tarthat mindvégig.

Ördögi-angyali ellentét ez a színpadon. Látni egy embert, egy nagy színészt pályája utolsó negyedében, amint munkájával a psziché uralmát hírdeti, épp egy olyan szerepben, amely a psziché kitettségét, védtelenségét, és satnyulásra való hajlamát tárja elénk. Ez nehezebb, mint átkelni a tűfokán. Mutasd magad szegénynek, mikor kőgazdag vagy. Ne is mutasd, ne játszd, legyél az! Csóró, míg a hátországod hét nagy birodalom.

Nem vagyok színikritikus. Sőt, tegnap este író sem voltam. Megtörtént, amire vágytam: senki lettem. Csak egy elme, csak egy védtelen lélek, melyre egy másik sors minden fanyarsága, humora (!), nyomorúsága rávetül.


szombathely Weöres Sándor színházNémi szabadsággal mentem be a színházba, de korlátolt volt a szabadságom. Félelmek és averziók korlátozták, hol oktalanul, hol joggal, de szabadon jöttem ki. Féktelen szabadsággal és félelemmel. De az a félelem már nem a gúzsba kötő félelem, nem az oktalan gyanakvás, hanem az okos és mélybe szakadó félsz: csak nehogy olyanná váljak, mint Márton partjelző. Csak nehogy elkövessek az ő hibáiból egyet is. Nehogy magánmitológiákba csomagoljam én is kisebb-nagyobb kudarcaimat. Nehogy olyanokkal vegyem körbe magamat, akik szintén zsákutcába jutottak. Nehogy Márton partjelzővé váljak, csak nehogy egyszer én is ugyanúgy fázzak.

Ez az a félelem, ami szabaddá tesz.

Ez az, amire szükségem van. Nem a gyanakvás, nem az attól való félelem, hogy valaki megérinthet, hozzám nyúlhat, szóval, tettel, mulasztással, belekotorhat a mitológiámba, akár a sorsomba is, hanem az a félelem, ami tisztán mutatja fel, nekem sincs egy jó és helyes, értelmes és felfelé ívelő életre biztosításom; nekem se jár a tiszta tudat alanyi jogon; ijedten gondolok arra, hogy van, amit én is, van amit már most is folyton ismételgetek.

Ez a félelem tesz szabaddá, nem a kényelem.

Ritka az olyan félelem, amit meg kell köszönnünk annak, aki ránk ijeszt.

De a tegnapi estét nehezen csituló remegéssel a szám sarkában: köszönöm.


Fotó: Centauri


Légy oly kedves, oszd meg ezt az írást! 🙂


Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Gyors regisztrálás után értesülhetsz a legfrissebb és legfontosabb bejegyzésekről 🙂

Név*

Email cím*


25 éves Tarantino kultfilmje, a Ponyvaregény

Mi a hygge? – Valóban a boldogság receptje?

A beszűkült tudat minősített esete Hollandiából

Ahol a mű terem – Szűcs Attila műtermében

LEGSZEBB EMLÉKEIM

KÖNYV

22 Comments:

  1. Szabó Edit

    Egyszer egy interjúban már elmondtad, hogy miért nem szereted a színházat. Most félve elmerészkedtél egybe, és hála Jordán Tamásnak, olyan élményt kaptál, amilyet elvársz egy színháztól.
    Az ilyen színházi élmény ritka. Én elég gyakran járok színházba, de nem sok hasonlóra emlékszem. (Talán Vári Évával a Rose ilyen volt.) De igazad van, az átlagnéző ezt nem is várja el, ő csak szórakozni akar. Ezért nem üresek a színházak. 🙂

    Márton partjelző, aki egyszer már majdnem meccset is vezetett. Kár, hogy Szombathely olyan messze van, szívesen megnézném a darabot.
    Jordán Tamás tényleg hatalmas színész. Sajnos még én sem láttam színpadon.

    Az írást megosztottam. Kár, hogy ő nem fogja elolvasni, pedig biztosan örülne.

    • Nem emlékszem arra az interjúra 🙁 / Talán kicsit erős voltam, nem arról van szó, hogy nagy ívben kerülöm a színházakat, de egyrészt kevés idő jut rá, másrészt valóban kevés igazán katartikus előadást láttam. Nem akarok odaöregedni, hogy belecsusszanjak a “régen jobb volt” mitológiába, de mintha mégis, kicsivel gyakrabban ütöttek volna szíven a színpadról – vagy akkor még könnyebb volt ütni rajtam? Nem tudom. / Sihederként rendszeres vendég voltam a győri balett előadásain, annak fénykorában, nemritkán a premiereken, a színház is fontos volt, sőt egy pár hónapig Mensáros László szomszédja lehettem, és a többi, és a többi, egyszer kamaszként pedig én szavaltam színpadról Villont, de az utóbbi 15 évben jó párszor egyenesen bosszantott pár előadás, mások pedig erősen gyöngék voltak. A közelmúltban is láttam darabokat, olyat is, amit nagy dérrel-dúrral beharangoztak, és sikert arattak, én viszont csalódottan jöttem ki, de azokról nem írok. Nem szeretem a sok panaszt. Állandóan felmutatni a selejtet, vadászni a rosszra, a gagyira, a nem tudom én mire, az nem az én dolgom, esetleg az újságíróké, esetleg a kritikusoké. Most viszont megrendültem, és örültem ennek. / Nem igazán voltam méltányos a darab többi szereplőjével, hisz Jordán Tamás alakíthat bármekkorát, ha a körötte lévők percenként vágják tönkre a darabot, arról nem is szólva, hogy a rendező munkája és tehetsége is ott van minden percben – de erről máskor, később 🙂

      • Szabó Edit

        No, itt most alaposan megtréfált a memóriám. 🙂
        Nem csoda, hogy nem emlékszel az interjúra, mert ezt nem te mondtad, hanem Dan mondja a Jégvágóban (79-80. oldal). Bár, most ebből a posztból kiderült, hogy áttételesen ugyan, de mégis csak te mondod. 🙂

        Ami nekem mostanában nem tetszik, amivel nem igazán tudok egyetérteni, hogy klasszikus darabokat “modernizálnak” arra való hivatkozással, hogy a mai fiatalok számára csak így lehet vonzóvá tenni ezeket a darabokat, csak így lehet őket becsábítani a színházba. (Pl. így jelenik meg a Hamletben egy terepjáró, a III. Richárdban a mobiltelefon, stb. ) Nem tudom, hogy ez jó-e.

  2. Ibolya Nagy

    Láttam József Attilát mondani, a Szabad ötletek jegyzéket is, lenyűgözött. Azóta számomra ő József Attila.

  3. Patai Mária Zsuzsanna

    Soha nem késő. Örülök, hogy végre részed volt egy “igazi” előadásban!

  4. Most kicsit én irigykedem, már hallgatni is élmény Jordán Tamást! 🙂

  5. Na még akkor annyi: tavasszal például ott voltam Bécsben, Baryshnikov – talán lehet azt mondani, ő ma a legnagyobb élő balett-táncos – előadásán is. El is határoztam most, hogy írok róla. 🙂 Készültek képek is.

    • Ibolya Nagy

      Úristen, most meglepődtem, ő még aktív?
      Kérlek, Cen’, feltétlenül írd meg nekünk, nagyon szeretem.

      • Ibolya Nagy

        Nekem csak Barisnyikov marad, hiszen született orosz az istenadta és megfilmesitettek , hogyan lépett le a híres orosz balett-tarsulattol külföldön.
        Azóta szeretem, amióta ezt a filmet láttam.

    • Marsovszki Viktória

      Basszus, Cen’, ahogy olvastam a színházi jegyzeted, utánagondoltam, mint nagy színházjárót, mi söpört be így a pad alá, és egyszersmind emelt az egekbe. És a Győri Balett A Nap szerettei előadása ugrott be. Nagy szerencsém volt vele, hogy a tatabányai színházban kaptam rá jegyet, az első sorban ültem. Ez a színház kisebb, mint a győri, egészen közel kerültem a táncosokhoz, nem egyszer arcomba csapódott az izzadság a hajukról. Magukkal vittek, a Nap közelébe kerültem. És mit gondolsz mi fogadott, ahogy kitámolyogtam a színházból? Puhán, fehéren hullongált a hó, az előadás alatt fehér lett a kinti szürkeség.
      Mindez még nem volt elég, másnap eljött a barátnőm hozzám, és hozott nekem ajándékba egy lemezt.
      Hát, persze, hogy a Carmina Burana volt, A Nap szerettei zenéje! Ilyen is egyszer történik meg az emberrel életében.
      Várom, hogy írd a bécsi élményt, küldd a képeket. Jordán Tamást föltétlen megnézem, és, ha mód nyílik rá, a Baryshnikovot is.

  6. Marsovszki Viktória

    Hetek óta ezt a képet látom, nézem itt mellettem az asztal sarkán. 🙂
    Markó mint Dan.

    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2750556401678052&set=a.561514857248895&type=3&theater

  7. Marsovszki Viktória

    No, még egyszer! 🙂 úzus

    https://mail.google.com/mail/u/0/#inbox/KtbxLxgdfKdrsvwzmgZqNjHSXLnMrgkvmL?projector=1&messagePartId=0.1

    Látom, ez is elég gagyi beillesztési mód, de ennyire futotta bő egy óra alatt. 🙂

  8. Marsovszki Viktória

    Elmondod, Cen’, hogy melyik darabját láttad a Gyóri Balettnek, és mikor?
    Kiszámoltam, 🙂 a fent írt előadás idején 6-7 éves forma gyerekecske lehettél. 🙂
    De még játszották ’95-ben is, tudom. Lehet, hogy ezt láttad te is?

  9. Marsovszki Viktória

    Cen’!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.