• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Ember és zene – Értelem és érzelem

A Homo sapienst igen ritkán tudom elragadtatással szemlélni, de van egy kivétel: ha éneklő embereket látok. Az éneklő-zenélő ember az egyetlen, aki képes feledtetni, kik vagyunk.


2020.04.08. Ez nem lesz könnyű. Talán nem véletlen, hogy sosem kísérleteztem ilyesmivel, holott sokszor„akadtam el” egy-egy videoklipnél, hogy csak egyet említsek: van egy Roger Waters koncertfelvétel (a koncerten én is ott voltam annak idején), ahol egy fekete énekesnő úgy énekli a The Wall-ról a Mother-t, hogy az ember a szemét sem tudja levenni róla (sajnos ez a felvétel pár éve eltűnt a Youtube-ról 🙁 ).

Hasonló klipre bukkantam az éjjel, s úgy döntöttem, megkísérlem leírni, mi látható a felvételen, bár ez már első olvasásra is botorságnak tűnhet, hisz a zene hallgatni, s nem megírni való. Igen, de ahogy nem értjük tisztán, mitől hat ránk a madárdal – ha már tegnap erről írtam ITT –, úgy egy klip esetében sem feltétlenül látjuk át rögtön a megbabonázó emberi rezdülések kincsestárát.

A Homo sapienst igen ritkán tudom elragadtatással szemlélni, de van egy kivétel: ha éneklő embereket látok. Az éneklő-zenélő ember az egyetlen, aki képes feledtetni, kik vagyunk.

Másként: egyedül az éneklő ember kelti bennem azt a benyomást, hogy a szívünk mélyén vagy alaptermészetünket illetően nem olyanok vagyunk, mint amilyennek egymás között vagy a nagyvilágban mutatkozunk.

A vállalkozás nehézsége részint abból fakad, hogy az íráshoz időnként meg kellene állítanom a felvételt, de eddig nem sikerült. Megbabonázva nézem, újra és újra elképedve az emberi rezdülések, szenvedélyek, és képességek láttán.

Hetek óta gyűjtögetem a zenéket munkához, szerkesztéshez, de azzal a szándékkal is, hogy összegereblyézzek egy karanténos csokrot is. Ma éjjel aktív keresgélésbe kezdtem, s némi szörfölés után botlottam az alábbi felvételbe. Ez azonban csak egyfajta bevezető volt – mint hajnalra kiderült. A műfaj most lényegtelen. Többségetek tudni fogja, hogy az alábbi felvételek nem jellemzők a zenei profilomra – de nyitott vagyok, keresem az újat, zenefogyasztásom egyfajta műfajok közötti bolyongás is.

Nincsenek előítéleteim; nevetni, sírni, és szórakozni is tudok; vadulni, szelídülni, száguldani és andalogni is.

Az első felvételnél három dolog kényszerített megállásra. Egyrészt van ebben a zenében valami bizsergés, valami izgalmas, sőt izgató feszültség, főként az első hallásra szinte kiszámíthatatlan dallamvezetésben – énekelni sem könnyű. Már itt is feltűnt az énekesnő feszültsége, koncentráltsága, de miután többször is meghallgattam, másvalaki vonta el a figyelmemet. A baseball-sapkás, szakállas csóka. Ahogy néha szinte vicsorog. Nem semmi figura. Érdemes megnézni a felvételt többször is, mert egyszerűen képtelenség mindenkire egyszerre figyelni.

A pali valami egészen rendkívüli arc.


Ha ilyesmibe botlok, egyenes út vezet újabb felvételekig. Jött is szembe velem egy, ami továbbra is a szakállas palin tartotta a fókuszt, ráadásul ez vágatlan felvétel, így zavartalanul szemlélhetjük a reakcióit. Eszement. Nem is tudom, mikor láttam embert ennyire örülni zenélés közben;

leüt két akkordot, és annyira boldog, mintha az imént kétszeres gyorsításban lejátszotta volna Bach D-moll toccatáját.


Az a legszebb, hogy míg mindenki más belülről énekel-zenél, addig ő kontaktust keres másokkal; állandóan kinéz erre-arra, mintha azt kérdezné: „Ugye, milyen klassz?” –, de bárhogy nézeget is, senki sem veszi fel vele a kontaktust, ám ez cseppet sem zavarja, hogy is zavarná?, hisz minden pillanatban aranylövést él át. Ezen a felvételen elvonja a figyelmet mindenről, s itt szinte teljesen megfeledkeztem a szőke lányról, de szerencsére szembe jött egy harmadik felvétel is,

és ez az, ami miatt írásra szántam el magam; ez az a felvétel, ami rabul ejtett.


Először nézzük itt is palit – mert odateszi magát megint. Érdemes megnézni először úgy, hogy csak őt figyelitek. Itt is azt csinálja, mint a másik felvételen, rettentő benne a boggie, de az a legjobb, amikor 2:33-nál a fejét rázza, mint aki azt mondja: „Egyszerűen hihetetlen mekkora jók vagyunk!” És amúgy tényleg jók. Nem mellesleg a többiek is végtelenül aranyosak, különösen a bal oldalon játszó basszgitáros.

De a nagy csoda a lány, az előtérben. Egy emberi lény. Egy koncentrált, érzékeny, szenvedélyesen izzó, s végtelenül finom rezzenésekből felépülő nő. Nézzétek meg megint, de csak őrá koncentráljatok! Le ne vegyétek a szemeteket róla!

Amit elsőként meg kell állapítani: a lány éneklés közben szinte tökéletesen „egyedül van”, az idő javában fel sem néz, többnyire csukott szemmel énekel.

Nagyon erős koncentráltság jellemzi, ahogy már az első felvételen is. Mégsem görcsös. Ez a rettentő koncentráltság nem látványos gesztusok vagy hangok létrehozásához kell, épp ellenkezőleg: hogy megtalálja a legfinomabb megoldásokat. A klip elején, 0:10-nél van az első megbabonázó pillanat: alig láthatóan, félmásodperc erejéig igazít picit az állásán; ahogy mondani szoktuk, ha valamit nagyon akarunk: „beleállunk”. Hát ő is! Beleáll, baromira, de teszi ezt két apró mozdulattal. Ezt követően végig lefelé néz vagy lehunyt szemmel énekel, de érdemes figyelni a kezét: mint aki a levegőben keresi a hangokat, mint aki onnan veszi az áramot, néha pedig, mint aki ott adja le vagy ott formálja. Gyönyörű.


2:50-nél beindul a zene, de ő akkor se néz ránk. 1:05-nél járunk (az egész klip 2:52), amikor először felnéz, az viszont nem semmi. Nem is felnéz, hanem felpillant. S olyasvalaki pillanat fel, aki eddig állati távol járt; távol, egy izzó és gyönyörű helyen, lakatlan hang- vagy dallam-szigeten, ahonnan most úgy vet ránk pillantást, mintha egy idegen világ pillantana át a mi világunkba;

de mielőtt felfognánk bármit, ismét bezárul, és az élete-éneke megy tovább, ahogy azt hangországban egyedül ő éli.

1:20 környékén figyeljétek a bal kezét! Három ujjal finoman csípi meg a hangokat a levegőben, sőt, ha alaposan figyelünk, láthatjuk, hogyan játszik az ujjbegyeivel, mintha úgy tapintana valamit, ahogy a selyem vagy szatén lágyságát tapintanánk.

Míg el nem jön a csúcspont – a legszebb, legérzékenyebb pillanat – közbevetőleg azt is meg kell jegyeznem: milyen egyszerű, természetes megjelenésű lény. A ruhája például. Ennél egyszerűbbet aligha választhatott volna, egy kicsit kopottas farmer és egy kék trikó, ennyi, és persze – amennyire férfiszemmel megítélhetem – semmi smink. Nincs is rá szüksége. Kicsit sem. Ha valami öltözteti, akkor az, ami akaratlan gesztusaiból és a hangjából jön.


1:50-nél csendesülünk kicsit, a kamera rámegy a basszgitárosra, sajnos. Mert így pár másodperccel lemaradunk arról a pillanatról, amikor a lány a legkoncentráltabb, legfinomabb pillanataiba lép.

Itt a lefátyolosabb, legérzékibb a hangja, és ismét ránk néz.

1:55 és 1:58 között – vagyis három másodpercben – történik az, ami miatt újra és újra visszanéztem ezt a felvételt. Az erő és visszafogottság, a szenvedély és finomság egymással nehezen kibékíthető erőinek őszinte rezdüléseit látjuk sorra, három másodperc alatt, három felvonásban. A kinyújtott bal kéz ezúttal is finom csipeszként tartja a levegőben a dallam fonalát, de most a feszültségek ideális kiegyenlítésének igényétől alig láthatóan megrándul a kar; megrándul egyszer, aztán megint; és amikor érzelmileg a leginkább töltött rész jön, a lány váratlanul – mintha megijedne – röviden hunyorít. Egy pillanatra, ahogy a fellobbanó szenvedély visszarántja oda, ahol azelőtt volt. Megint csak gyönyörű. Ennél szebb pillanat nincs – s ettől fogva megint lehunyt szemmel énekel egészen a klip végéig.

Ecce homo. 🙂

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*


    http://https://centauriweb.hu/archiv/madarakrol/madarakrol-mindenkinek/mire-tanitanak-madarak-tobb-szerenyseget/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/zene/luktetes/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/zene/blues/1-hour-swamp-rock-swamp-blues/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/esszek/40-eves-minden-idok-legjobb-albuma-pink-floyd-the-wall/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/esszek/emocio-racio-ihlet-es-ket-agyfelteke/

    8 Comments:

    1. Huhh, ez nagyon tetszett!🥰
      Elolvastam először is írásod.
      Meghallgattam a zenét.
      Visszamentem írásod elejére, s részletesen, ahogy Te tetted, újra hallgattam, néztem,figyeltem, éreztem.
      Természetesen nekem így már könnyű dolgom volt,de egyszerűen lehengerlő,ahogy ,amilyen alapossággal kielemezted ezt a videót.😯🥰
      Tömény, érzelem…nekem…Köszönöm!🙃
      Őrületesen tetszett!
      S a legvégén pedig még csukott szemmel is meghallgattam, ott már mindent láttam, érzékeltem.
      Gyors lábadozást,vigyázz Magadra!🙃
      Mert már nagyon izgat, mi lehet borzékkal!😁

    2. Ibolya Nagy

      Örömzene 👏☺️

    3. Ibolya Nagy

      Azért az a Walking Blues felvétel a főoldalon, az se semmi!
      Amikor az értelem kézen fogva jár az érzelemmel.

    4. Kálmán Péterné

      Ilyen tűpontos elemzésre csak az olyan ember képes, akinek a receptorai mximálisan érzékenyek a külvilág legapróbb rezdüléseire is. Ez varázslat Cen’! Ezért találnak el írásaid sokunkat. Szép estét Neked!

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük