Egy forrás nem forrás – az internet és a hírfogyasztás veszélyei

internetfüggőség

2019.11.21. Itthon (Fotó: Centauri)

Hatékonyabbak leszünk abban, amit muszáj elvégezni, és sokszorosan leszünk hatékonyak abban, ami igazán fontos nekünk. Mindennek tetejébe, az a csökkentett idő, amit mégis a neten és portálokon töltünk valóban szolgálni fogja a tájékozottságunkat.


2019.11.21. A tegnapi poszt után, melyben a sajtó tisztességéről írtam (ITT), bár nem érkezett sok hozzászólás, mégis elszaladt velem a ló. Úgy döntöttem, mint már annyiszor, hogy válaszomat külön posztban írom meg.

Kevés az online pályán a tiszta játékos. Épp ezért én a magam részéről két dolgot teszek: korlátozom a hírfogyasztásom, de ha mégis elengedem a gyeplőt, és egy kérdés foglalkoztat, akkor viszont szánok rá időt, és megnézem a lehető legtöbb forrást.

Gondoljunk csak bele! A tudományban – az ornitológiában is – alapvetés, hogy “egy forrás nem forrás”.

Vagyis mielőtt azt írnánk például, hogy a balatoni mólókon szórványosan előfordul hósármány, még ha számos esetben láttuk magunk is, felhajtunk minden elérhető erre vonatkozó adatot, hogy az állítás a lehető leghitelesebb legyen. A tudomány jó esetben koránt sem annyira ingoványos terület, nem ad annyi teret a szubjektivitásnak, mint a publicisztika vagy az újságírás. Mégis, ott alapkövetelmény a sok forrás.

AKKOR MIÉRT NEM AZ A HÍRFOGYASZTÁS TERÉN?

Attól tartok, el kell döntenie mindenkinek, mit szeretne: hogy kielégítsék a neki épp megfelelően hangolt orgánumok, vagy tájékozódni akar tényleg. Ha utóbbi, nem lehet megúszni azt a fáradtságos munkát, amit a forrásgyűjtés jelent; nem lehet megúszni, hogy a velem élesen más álláspontot képviselőt is meghallgassam, elolvassam.

Észre kell venni, amikor a hírforrásokat már nem tájékozódásul olvasgatjuk, hanem szórakozásra használjuk, vagy arra, hogy megmártozhassunk ismét abban a körben, ahová tartozónak tartjuk magunkat.


Ezzel sincs gond. Gond csak akkor van, ha a divatosan BUBORÉKNAK mondott valamiből úgy szólunk ki másoknak, mintha ugyan tájékozódtunk volna, mintha ugyan igyekeztünk volna megérteni, urambocsá respektálni egy másik álláspontot. Az nem egészen jogos. Olyankor jön a hülyézés. Nem azt állítom, hogy nincsenek hülyék a világon, azt se mondom, hogy nem lehet senkit lehülyézni, adott esetben nagyon is lehet, de ezt nem teheti meg olyan orgánum, amely a tájékoztatást tűzi a zászlajára, és nem teheti meg olyan ember, aki buborékban él, s csak a sajátjaival kommunikál.

Brutális nyomás alatt élünk mindannyian. Erősen kell figyelni arra, hogy mennyi időnkről és energiánkról mondunk le csak azért, mert ezt az időt és energiát maguknak követelik mások.

Nehéz ügy ez.

Azt is gyakran kérdezem magamtól: volna ennél jobb dolgom is? Ennyi idő alatt tudnék valami olyat tenni, végezni, teszem azt írni, ami ennél többet ér? Ami ennél maradandóbb! Fontos kérdések ezek, és keményen, őszintén kell válaszolni. Ha pedig megvan a válasz, fel kell rakni a szűrőt, és be kell indítani magunkban a szuperszelektálót. Biztos vagyok abban, hogy aztán ez nemcsak a valódi tájékozottságunkra lesz áldásos hatással, hanem más területeken nyújtott teljesítményünkre is.

Kevés olyan dolog van, amivel annyit nyerhetünk, mint a szuperszűrővel.

Míg átrobogna a fejünkön száz új (struktúráját tekintve azonban kaptafára gyártott) hír, és poszt és poén és mém, mi ötször annyit végezhetünk abból, amiből rendesen ötöd annyit szoktunk; és kétszer annyit abból, amiből semennyit sem. Hatékonyabbak leszünk abban, amit muszáj elvégezni, és sokszorosan leszünk hatékonyak abban, ami igazán fontos nekünk. Mindennek tetejébe, az a csökkentett idő, amit mégis a neten és portálokon töltünk valóban szolgálni fogja a tájékozottságunkat. Valóban minket fog szolgálni, és nem mi szolgáljuk őt. Meglepődve látjuk majd, hogy tized annyi idő alatt hétszer többet tudtunk meg, és amit megtudtunk, zömmel meg is jegyezzük, és amit megjegyeztünk azt egy nappal később, két héttel később használjuk is.

Ismételten meggyónom. Ez nálam is csiki-csuki, én is visszaeső vagyok, habár sosem toltam betegesen, kényszeresen a szörfölést, ezért könnyebb is lejönnöm róla. De tudom, mit beszélek. Napokat, heteket, ha összeadjuk éveket vesztünk el a neten. Megéri? Amikor hetven évesek, nyolcvan évesek leszünk, amikor beüt a krach, akkor is úgy gondoljuk majd, hogy ez frankó volt?

Nem fognak hiányozni életünk utolsó évtizedéből azok az évek, melyeket alapvetően a Facebookon és hírportálokon töltöttünk el?


Nem az internet ellen beszélek, hisz én is ott vagyok, épp ott, azaz épp itt írom mindezt. Csak annyit mondok, amit sokan mondtak már: rohadt nagy útvesztő ez. Elveszejti az időnket, anélkül, hogy bármit felfognánk belőle. És ha elveszejti az időnket, elveszejti az életünket is. Vagyis minket. Megtévesztő, mikor úgy érezzük, vezet. Vezessünk mi! Arra menjünk, amerre mi akarunk, s ne pedig arra, amerre a logaritmus vezet.

Logaritmusok fogják ma a kezünket! – s nem emberek. Nem nyugtalanító ez?

Mivel hiszek az értelmes létben, hiszek az internet értelmes használhatóságában is. De észnél kell lennünk nagyon.

Olyan kor ez, amikor a magamfajta író (honlapszerkesztő) is garantáltan hibázik. Szolgáltató és fogyasztó is gyakran csak tapogat ebben a percenként változó és burjánzó online világban. Nem tehetjük meg, hogy tudomást sem veszünk róla. De nem áltathatjuk magunkat azzal sem, hogy tudjuk, mi az egyedüli és helyes online-életmód; ahogy mindenki, aki gyarapítja a hálót kísérletezésre van kárhoztatva, úgy a fogyasztó is folytonos harcra;

naponta kell megküzdenie azért, hogy ő használja ezt a teret, és ne mások használják őt kényük-kedvük szerint ebben a térben.

Végső soron azért kell itt megküzdenünk, egyenként és együtt is, az online csatatéren, hogy az időnk értelmet nyerjen, az életünk ne szivárogjon egy virtuális világ homokjába;

végső soron azért kell megküzdenünk, hogy szabadok maradhassunk, hogy továbbra is mi rendelkezzünk az életünk felett.


Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!

Gyors regisztrálás után értesülhetsz a legfrissebb, legfontosabb posztokról – és én igyekszem nem teleszemetelni a postafiókodat 🙂

Név*

Email cím*


 

Minősíthetetlen minősítések – a magyar sajtó minősége, állapota

Az öldöklő civilizáción túl

A távcsőhasználat mint tudatmódósító szer

Pozitív gondolkodás, boldogság, kontra divat és rezignáltság

Mi történik, ha unatkozol?

18 Comments:

  1. Szabó Edit

    Jó, hogy elszaladt veled a ló! Ez a téma nagyon aktuális, megér egy külön posztot.
    Viszont az utána gondoláshoz még túl korán van, de délután majd reagálok rá.
    Szép napot neked!

  2. Szabó Edit

    Úg sejtem, ez a poszt több hozzászólást generál majd, mint a tegnapi.

  3. Nem egyszerű szelektálni, de akinek sok más dolga van, aki ezer félét csinálna naponta, az úgyis kénytelen a maga módján megtanulni. Rettentő rövid egy nap, és az élet ahhoz, hogy ne tudjuk a sok szemét között megtalálni azt ami számunkra érték. Nem csak a neten kell szűrni, mindenhol, csak kint az erdőben, a parton, vízen nem, ott nincs aki, ami félrevezessen. 🙂

  4. Ibolya Nagy

    “_Végső soron azért kell itt megküzdenünk, egyenként és együtt is, az online csatatéren, hogy az időnk értelmet nyerjen, az életünk ne szivárogjon egy virtuális világ homokjába;”
    Ebben a posztban benne van minden.
    Ha figyelünk és GONDOLKODUNK is közben, ha használjuk az évek során kialakult szűrőinket, ezáltal szelektálni tudunk és szerencsés esetben kellő önmérsékletet is fel tudunk mutatni, akkor mindaz megvalósulhat, amit itt leírtál, Cen’ és a világháló inkább lesz áldás, mint átok.
    Biztosan ma is vannak sokan, akik ezt már megvalósítottak.

    • Szerintem az remek módszer, egy hosszú szörfölés után megkérdezni: mi mást tehettem volna ez idő alatt. Ettől én annyira szarul érzem magam, hogy hosszú időre fegyelmezett maradok. Persze ehhez az kell, hogy az ember valóban drágának gondolja az idejét. Tulajdonképp – ha jól meggondolom – önbecsülés dolga is. Az időmet is akkor tartom sokra, ha magamat is tartom valamire – az állandó szörfölésnél többre érdemesnek.

  5. Szabó Edit

    Nagyon sok igazságot írtál le ebben a posztban, Cen’.

    Én az utóbbi időben tudatosan próbálok több forrásból tájékozódni, próbálom megérteni mások álláspontját is – az utóbbi nem mindig sikerül -, de egyre inkább beleütközöm egy dilemmába: melyik forrást fogadhatom el hitelesnek, melyiknek hihetek fenntartások nélkül. Ezt nem mindig tudom eldönteni.

    Az vitathatatlan, hogy ma már nem lehetünk meg internet nélkül. Akadnak persze még kivételek – én is ismerek ilyet, ő a 88 éves nagynéném, aki ráadásul tipikus műszaki antitalentum, még az is gondot okoz neki, hogy a mobiltelefonon megnézze, milyen üzenete érkezett – de ők ma már nagyon kevesen lehetnek. El kell ismerni, hogy a mai felgyorsult világban az internet nagy segítség. (Vagy éppen az internet használata miatt gyorsult fel a világ?) Sok szempontból könnyebbé teszi az életünket, de a használatában mértéket kell szabni, szűrőket felállítani, ahogy te is írod. Ez nem könnyű.

    Ha a konyhában teszek-veszek, mindig szól a rádió. Így futottam ma bele egy rádióműsorba, ami ezzel a poszttal rokon témát járt körül, mégpedig a mobiltelefon használatot. Mikor válunk függővé? Felismerjük-e, hogy azok vagyunk? Mit tehetünk tudatosan ellene? Ott hallottam először ezt a kifejezést, hogy “digitális diéta”.
    (S a végén ajánlottak egy appot, amit le lehet tölteni. Az majd figyeli és kiértékeli a telefonhasználatot, és láthatod, hogy függő vagy-e vagy sem. Hát…)

    Én ahhoz a korosztályhoz tartozom, akinek még jócskán volt un. offline élete, és ezért könnyebben le tudok mondani a net használatáról. A fiatalabbak, akik ebbe nőttek bele, már nem biztos, hogy ilyen könnyen el tudnak szakadni tőle.

    • Telefont én például egyáltalán nem használok. Ebből következik részint – azt hiszem – hogy amikor viszont a neten vagyok, nem böködésről van szó, mint inkább valóban tájékozódom. Mondjuk én egy kicsit speciális eset vagyok, mivel szinte mindig célirányosan haladok, valami miatt megyek fel, keresek valamit, gyűjtök, forrásokat ellenőrzök. Nekem a net leginkább egy hatalmas digitális könyvtár. De még így sem sikerül elkerülnöm mindig a kontraproduktív erre-arra kattintgatást.

      Ne aggódj: egy forrás hitelességét megállapítani rohadt nehéz – nemcsak neked. De azt gondolom, ha az ember huzamos ideig forráskritikával olvas, szemlél, keresgél, egy idő után kialakul benne nemcsak egy szűrőrendszer, hanem egyfajta szimat is. Megorrintja, ha valami nincs rendben. Ezért is gondoltam, hogy a tegnapi poszt talán ad pár szempontot. Milyen eszközökkel operál a média – és ha ezen eszközök használata felsejlik, akkor már gyanakodhatunk: ez itt épp talán nem a legtisztességesebb eljárás, és talán nem a legtisztább forrás.

  6. Mindenki lóg a neten(nem a szeren:-)))- ez van, rengeteg idő elmegy a szűréssel is, mi érdekes, mi nem. Az a helyzet sokkal egyszerűbb rákeresni valamire , mint elballagni a könyvtárba és ott molyolni. Nekem pl. csakis elektronikus lehetőségeim vannak a szakmámban. Valahol áldás is, csupán a mértékkel van baj. Engem hihetetlen szorongással tölt el amikor azt látom, hogy munkaidőben is pörög a mobil képernyője, boltban, utcán, buszon, kórházban(képzeljétek olyan is van, hogy műtét közben a sebész oda kéri a telefonját mert valaki hívja…)Szóval az egészséges határok elmosódtak, óriási az élmény éhség a nem tudom mire:-)))) Minden esetre én 6-8 óra monitoros meló után a sétára szavazok akkor is, ha nincs határozott célja. Városban is nagyszerűen lehet csinálni. S mekkora kincs lett egy kézzel írott levél:-)

    • Elgondolkodtatott megint, amikor azt írod: a szűréssel is sok idő megy el. Igen. Valóban. És miután futott az ember ötven kört, gyakran ugyanott van. Felteszem a kérdést: hogyan is van ez nálam? Miért nem olyan krónikus? Azt hiszem azért nem, mert nem élni jövök ide. Az életem nem a neten van. (még ha a látszat bizonyos értelemben ezt sugallhatja is). Munkám van, céljaim, szenvedélyeim, örömeim, szorongásaim. Tudásvágyam, bizakodásom, kíváncsiságom. Jól körül írható területeken élem az életemet – az internet pedig arra jó nekem, hogy ebben az “élésben” segítsen. Ezért érzem annyira élesen, és bántóan, amikor ezzel ellentétesen akar hatni, amikor eltéríteni akar, kivenni a kezemből az erőmet és időmet.

      Nem mindegy, hogy az internet életpótlék – vagy segédeszköz az élethez.

      Nagyon nem mindegy.

      • Ibolya Nagy

        Nekem mindenképpen segédeszköz már jó ideje.
        Amellett küzdök a hoaxok, az álhír oldalak ellen, több kevesebb sikerrel.

      • Nagyon igaz:-)
        Bár azt hiszem nekem pl. lehet, hogy bizonyos értelemben -esetenként- életpótlék, pl. alig várom, hogy ide benézhessek- az intellektuális éhségem hajt:-))))rengeteg szösszenetből lehet válogatni, meg újraolvasni, mindig bedobsz valami olyant amitől gondolat rohanása lesz az embernek:-)))
        Amúgy meg az írónak muszáj ott lennie a neten, egyébként honnan tudnánk mi jelent meg, mit lenne jó olvasni stb.

  7. Ibolya Nagy

    A kapcsolódó posztok közé nagyon illene még a Chatkarácsony is, igazi fricska lenne és hamarosan aktuális.
    https://www.es.hu/cikk/2017-12-20/centauri/chatkaracsony.html

  8. Marsovszki Viktória

    Elsősorban én is digitális könyvtárnak használom a netet,
    Nekem még arra is kiváló, hogy kövessem tanítványaimat, lássam, ki milyen úton, hogyan, hová halad, szót váltsak velük. Hol tudnám ezt megtenni máshol?
    Bár kicsit méltatlankodva szóltál az online szerzett pl. madártani ismeretekről, de nekem igen sokat segítenek ezek a a facebookos oldalak a tájékozódásban, ismeretszerzésben.
    A netes hírportálok hidegen hagynak, Egyre több irodalmi folyóirat is. Elmondom neked, hogy az ÉS-t jó ideje nem veszem rendszeresen, mióta elburjánzott benne az “Élet”, nagyon is az Irodalom rovására. Mert az élet ebben a lapban is politikai megnyilvánulásokká silányodott, pártos megnyilatkozások tömkelegének közlésével. Nem lenne tiszte ez ennek a lapnak. Rendkívül sajnálom, hogy nem születnek napjainkban Horgas Bélák. ♥
    Kicsinyt elkakandoztam a netes hírportálok ingoványos területéről,.., átcsúsztam egy másik lápvidékre.

    • Nem emlékszem, hol “szóltam méltatlankodva az online szerzett pl. ismeretekről”, vagy talán a hírforrásokról mondottak voltak félreérthetők?

      Az ÉS-hez annyit, ha már szóba hoztad. Nem először hallok ilyet. Az ÉS valószínűleg tudatosan is egy réteget céloz meg. És akkor nem szarozok én sem 🙂 Úgy gondolom, hogy az ÉS-nek kellene nyitnia a természet, a zöld vonal felé. Nem azért, mert mániás vagyok, de sosem volt ez aktuálisabb. Élet és irodalom – mondja a cím. Na, ezért is kellene még több élet, csak másfajta élet, mint amit te kifogásolsz. Sőt, ezzel meg is kerestem már valakit. Nagyon itt lenne az ideje egy ilyen váltásnak vagy bővítésnek. 🙂

  9. Holsky Péter

    Mindezzel csak egyetérteni tudok – így van! Erre van, volna szükségünk mindannyiunknak a neten, a nettel szemben, a nethez viszonyulva: önkontrollra, önreflexióra, lényegismeretre, cél és eszöz, fontos és efemer elkülönítésének képességére. Alapjában pedig halandóságunk tudatára: arra, hogy milyen rövid az életünk – aminek milyen hosszú részét töltjük a képernyők előtt.
    És, persze, mindez nem csak a neten érvényes: “maradék”, offline életünkben is.

    A “méltatlankodva szólás”-t talán a balatoni hósármányról szóló mondatodra értette Viktória – de ott (ha jól értem) nem a forrás online formáját, hanem az egyetlen forrásnak való kritikátlan önkiszolgáltatásunkat bírálod.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.