Az ötlet halmazállapota

Liget, 2009/10

Ekkor arra gondolok, talán azért van bor a Földön, hogy otthon lehessünk itt – annak ellenére, hogy egy egész kozmosz vesz körül. Ám ha ezért van körünkben a bor, akkor nem lehetett hamarabb, mint a világ, még az embert sem előzhette meg. Először így szólt az úr: Nem jó az embernek egyedül – s amikor ezt a gondot (úgy ahogy) megoldotta, látta, hogy az ember még párosával, sőt, csapatban, hordában, tömegben is szorong. Nem jó a tömegnek egyedül – mondá az úr, és megteremtette a bort. Istenítik is sokan, amint én is.


Centauri fotói. Bor, borászat. A szerző kötetei: Pátosz a káoszban (Liget, 2007), Kék angyal (Magvető Kiadó, 2008), Jégvágó (2013) irodalom könyv novella

Fotó: Centauri

Akárki akármit mond, a borról szóló beszédnek sosem lesz vége. Hála Istennek, és hála a bornak! Nem állítom, hogy mindenkinek bort kell inni, nem állítom, hogy mindenkinek boros-könyvet kell írni, de állítom, hogy boldogok, akik szeretik a bort és írhatnak róla. A borról számtalan veretesség született – a tokajiról mondják: A királyok bora, a borok királya. Na és borban az igazság. Unalmasak és fárasztóak a véghetetlenül keringő mondatok – nekem ilyen unalmas és fárasztó lett egy idő után Hamvas Béla rigmusa is, miszerint: Végül csak ketten maradtak, az Isten és a bor.
Ha elfárad egy gondolat, az ember két dolgot tehet. A tűzbe veti, akár a gallyat – vagy megvizsgálja, vajon miért kerül elő ugyanaz újra meg újra. Nem is olyan régen górcső alá vettem a Hamvas-idézetet. Megpróbáltam elképzelni, hogy Isten (ha van) és a bor (ha van) milyen kapcsolatban lehetnek. Arra jutottam, hogy a dolog épp fordítva igaz. Vagyis kezdetben volt az Isten és a bor. A bor talán annak az ötletnek a neve, ami később a világ teremtéséhez vezetett. Nem mintha bármely embert isteni princípiumokkal akarnék felruházni, de mégis: velünk is megesik, hogy egy később megvalósuló terv ötlete, homályosan, még körvonaltalan állapotban, ám dinamikusan, nemegyszer viharos érzelmi hullámzás kíséretében bukkan fel a semmiből. Érzetek sokaságaként, mintha illatok és ízek rajzanának, és csak később találja meg magának az ötlet (ihlet) a megfelelő tárgyat, az anyagot, a formát, a kinyilatkoztatás lehetőségét, vagyis a megvalósulást. Az a benyomásom, hogy a bor a kezdetekhez kötődik, s nem a véghez. A bor valami ötletféle – zseniális ötlet, s a világ, amiben szőlőültetvények hosszú lombfalai között édesen ring a felmelegedett vulkáni talaj fölött a zamatos fürt, már „csak” az ötlet pazar kivitelezése.
Beszéljünk a bor esetében is találmányról! Mindig a találmány van először, s csak azután épül fel hozzá a gyár. A világ a gyár, s a találmány a bor, vagyis a bor volt előbb, amihez felépítették ezt a nagyszerű üzemet. Ne gondoljuk, hogy csak Tokajt, Bordeaux-t vagy Toscanát! Ha a híres borvidékektől távoli helyeken mozdítunk meg bármit, az egész rendszer megváltozik. Az üzem része a Nap is, a Hold is, tökéletesen forgó-pörgő, gigantikus komplexum ez. Hatalmas gépezet állandó és barátságos robaja hallható világűr-szerte a teremtés kezdete óta, csak azért, hogy a végtelen egy nagyon is véges, sőt, jelentéktelen szegletében víz áramoljon apró, zöld bogyókba, cukorrá és savakká alakuljon bennük mindaz, ami a Napból (az űrből) és a földből (a Földből) jön, hogy aztán egy szintén jelentéktelennek tűnő droid, az ember, aki ebben a pillanatban mégis kiváltságos lénynek látszik, az érett bogyókból, mintegy engedelmeskedve a teremtő vagy a véletlen akaratának létrehozza a bort, bevégezze az ötlet vagy a törvény érvényre jutásának utolsó mozzanatát. Már csak ezért sem fogyhatunk ki a borról szóló szóból, mert a lugas alól nézve a máskor oly barátságtalan és hideg, ellenséges és sivár űrt először hallhatom barátságosan duruzsoló nagyüzemnek. Ha iszom egy pohárral, még inkább így érzem. Az első palack cabernet után az addig is végtelen világűr épp a kétszeresére tágul, de egyúttal a szolidaritása és a rám sugárzott szeretete is nő. Igen, erre csak a bor képes. A sörtől viccesek leszünk. Ha töményt iszunk, elönthet minket a tömény félelem, de a bor mámorral ajándékoz meg. Ekkor arra gondolok, talán azért van bor a Földön, hogy otthon lehessünk itt – annak ellenére, hogy egy egész kozmosz vesz körül. Ám ha ezért van körünkben a bor, akkor nem lehetett hamarabb, mint a világ, még az embert sem előzhette meg. Először így szólt az úr: Nem jó az embernek egyedül – s amikor ezt a gondot (úgy ahogy) megoldotta, látta, hogy az ember még párosával, sőt, csapatban, hordában, tömegben is szorong. Nem jó a tömegnek egyedül – mondá az úr, és megteremtette a bort. Istenítik is sokan, amint én is. Általa a kozmosz jelentéktelen kis sarkában kitüntetett lénynek érzem magam. Olyasmit ihatok, ami – bárhogy volt is – valóban lehetett volna egy másik világ ötlete. Amint a borban évről-évre, évjáratnak, időjárásnak, kedvnek, párának, gazdának köszönhetően és megfelelően mindig valami vadonatúj ér tetőpontjára.

Centauri oborok

Fotó: Centauri

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.