• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Észre sem vettük, mikor pusztult ki a csíkosfejű nádiposzáta

csíkosfejű nádiposzáta acrocephalus paludicola

Ezt a példányt Spanyolországban fogták. Egy-egy véletlenül befogott madárnál többre nálunk már nemigen van remény (Forrás)


Európa legnagyobb vagy egyik legnagyobb (a források eltérőek) állománya, a hortobágyi, körülbelül 600-800 párból állt, vagyis 1200-1600 példányból. Ez bőven alatta van a kritikus határnak.


Azt sem tudom, hogyan kezdjem. Egy szomorú-személyes visszaemlékezéssel, vagy in medias res, tegyem fel a kérdést rögtön: azt hiszitek talán, hogy Magyarországról nem pusztulnak ki madárfajok napjainkban? Nem tűnnek el fajok úgy, mint annak idején a kékcsőrű réce? Egy biztos: míg új fajok megjelenését rögtön észleljük, legalábbis lajstromozzuk, így beszélhetünk a lazúrcinege első vagy a hosszúcsőrű cankógoda ötödik hazai előfordulásáról, addig a kipusztulás tényét csak utólag rögzítjük. Hisz adott évben honnan tudhatnánk, hogy nem kerül elő már, nem fészkel nálunk többé. Ez lehet az oka, hogy nem találni olyan cikket – legalábbis én nem bukkantam rá – amely egyértelműen kimondaná:

megint elvesztettünk egy fajt. Tíz éve már, hogy nem költ nálunk a csíkosfejű nádiposzáta (Acrocephalus paludicola).


A hortobágyi puszták madara volt (Fotó: Centauri)

Néha felbukkannak az emlékeim között fajok – olyanok is, akikre nagyon vágytam. Például a csíkosfejű nádiposzáta. Minap ismét eszembe jutott. De jó volna látni egyszer! S aztán eszembe jutott:

tényleg, mi van vele?  

Emlékszem: sóvárogva bámultam a puszta belseje felé, mikor életemben először jártam a Hortobágyon. Nagyiván határában álltam, és az a puszta, ami laikus szemnek oly semmitmondóan nyújtózik Pentezug felé, csodaországnak tűnt, hisz tudtam, hogy ott költ Magyarország, egyben Európa legnagyobb csíkosfejű nádiposzáta állománya. Aztán úgy alakult, hogy se akkor, se később, soha, amikor a Hortobágyon jártam, nem találkoztam vele. De abban reménykedtem, hogy látom majd másutt; összefutok vele valahol véletlenül.



Van egy másik faj, ami hasonlít hozzá, és rendkívül gyakori a vízpartokon: a foltos nádiposzáta (Acrocephalus schoenobaenus). Évtizedek alatt ezrével néztem meg mindegyiket, külön-külön, abban a reményben, hogy eggyel több csík van rajta. A csíkosfejű nádiposzátát ugyanis leginkább az különbözteti meg terepen a foltostól, hogy a fején eggyel több csík van – plusz egy a fejtetőn. A kezemben is ezrével fordultak meg foltosok, de csíkosfejűhöz sosem volt szerencsém. Ennyi idő, ennyi várakozás után természetes, ha néha rá gondolok.

Emlékszem, voltak problémák vele, sőt szerepelt Sára Sándor egy filmjében is (Tüske a köröm alatt). Valamiként meg is nyugodtam őt illetően, úgy voltam vele, előbb-utóbb eljutok a költőhelyre, hogy legalább egyszer láthassam. De ez már nem jön össze.

Európa legnagyobb csíkosfejű nádiposzáta állománya eltűnt. Utoljára épp 10 éve, 2009-ben költöttek nálunk. Ennyi idő után kimondhatjuk: kipusztult.

Annál is inkább, mert egész elterjedési területén válságos a helyzete. Régóta az. Mára eltűnt élőhelyeinek 95 százalékáról. Sok forrás Európa legveszélyeztetettebb énekesmadaraként tartotta számon tíz évvel ezelőtt is.

2007-ben még futott egy kutatás, hogy rábukkanjanak a telelőhelyére:

„Ötévi kutatás után találtak rá az ornitológusok Európa legveszélyeztetettebb énekesmadarának afrikai telelőhelyére. A csíkosfejű nádiposzáta Szenegál nyugati részén tölti a telet, de hogy pontosan hol, azt eddig nem tudták, pedig a telelőhely ismerte nagyon fontos a faj védelme szempontjából. Hogy rátaláljanak a ritka madárra, a szakemberek ezúttal a hagyományos terepi kutatás mellett bevetették az izotópvizsgálatot, és a számítógépes modellezést is. Európában gyűjtöttek nádiposzáta tollakat, amelyeket a madarak afrikai telelésük idején növesztettek. A tollak szénizotóptartalmát számítógépes modell segítségével összevetették Nyugat-Afrika izotóptérképével, s arra jutottak, hogy az egyik telelőhelynek valahol a Szenegál folyó környékén kell lennie.” (National Geographic)

Akkor még felvetődött az a kérdés is – s megválaszolatlan maradt –, hogy a Szenegálban telelő madarak között ott vannak-e a hortobágyiak is. Ezt valószínűleg sosem tudjuk meg.

A világon jelenleg körülbelül 15.000 csíkosfejű él. Ez rémisztően kevés. Tudni kell, hogy bizonyos populációméret alatt a faj már genetikailag is veszélyeztetett. Korábban a szakemberek úgy tartották, hogy ez a kritikus határ valahol 3000 egyed környékén van. Vannak persze kivételek, fajonként, csoportonként eltérőek az adottságok, a ludak például néhány egyedből is képesek több tízezres populációkat létrehozni, ám a fajok többsége erre nem képes. Ezzel együtt is a 15.000 nem tűnhet kevésnek, de ne feledjük, itt egy énekesmadárról van szó, ahol ez elenyészőnek számít. Tovább rontja az esélyeket, hogy itt már sajnos nem beszélhetünk egységes állományról,

egymástól távoli, elszigetelt állományok maradtak fenn, melyek között talán nincs is már kapcsolat.

Jellemző, hogy Európa legnagyobb vagy egyik legnagyobb (a források eltérőek) állománya, a hortobágyi, körülbelül 600-800 párból állt, vagyis 1200-1600 példányból. Ez bőven alatta van a kritikus határnak. Részint talán ezzel magyarázható, hogy nem sikerült megvédeni őket, annak ellenére sem, hogy a fészkelőhely évtizedek óta a legszigorúbb védelemben részesül. Nem véletlen, hogy én sem juthattam be a területre. Mondhatnánk: nem olyan nagy ügy ez, maradt belőle másutt.

Csakhogy a hazai állomány egy ennyire veszélyeztetett faj közel 10 százalékát tette ki! Ez óriási veszteség.


csíkosfejű nádiposzáta

A csíkosfejű nádiposzáta (Acrocephalus paludicola) elterjedési területe Eurázsiában (Forrás). A rózsaszín is olyan területeket jelöl, ahonnan valószínűleg kipusztult már 🙁


És hogy végképp ne lehessenek vérmes reményeink: az egymástól elszigetelt populációk óriási területen szóródnak szét Eurázsiában.

Gondoljátok csak el, ha valaki szétszórna 15.000 pingponglabdát Mongólia (a fészkelőterület keleti határa) és Szenegál (a telelőterület) között, hányat találnánk meg, és hány pingponglabda esne egymás mellé?

Kicsit javít a helyzeten, hogy a vonulási irány viszont minden populációnál ugyanaz, és sok madár más populációk egyedeivel találkozhat a szenegáli telelőhelyen. Más kérdés, hogy onnan hová mennek vissza. Az énekesmadarak ugyanis a fészkelőhelyen választanak párt, és nem Afrikában. Vagyis telelés után szinte biztosan arra a helyre térnek vissza, ahol születtek; ahol egyre kisebb eséllyel találnak párt, és egyre kisebb eséllyel képesek fenntartani az adott populációt.


Csíkosfejű nádiposzáta fiókák (Forrás)

Drasztikus megfogyatkozást jelez az is, hogy miután eltűntek tőlünk az utolsó fészkelők, látni is bajos. Másként: nemcsak költőként tűnt el, hanem megfigyelésének gyakoriságát tekintve is a legritkább madarak közé került. A birding.hu adatai alapján

2009 óta mindössze egy helyen bukkant fel, távol az eredeti költőhelytől, Baranyában fogtak egy példányt.

Az irodalom egy része szerint 1971 óta költött a Hortobágyon, de valószínűbb, hogy csak akkor fedezték fel. Az ő jelenlétének is fontos szerep jutott abban, hogy a Hortobágy lett Magyarország első nemzeti parkja. Rendkívül érdekes, hogy áttekintve az irodalmat, több helyen is azt olvassuk (például a Magyar Madárvonulási Atlaszban – melyet épp a kihalás évében adtak ki), hogy állománya 1971 óta növekszik. Ezek szerint közvetlenül az eltűnésük előtt is növekedésben volt.

Vajon mi történt?

Tanulságos ez mindenképp, és intő jel. Ha egy faj eljut a kritikus szintre, könnyen omolhat össze az állománya egyik napról a másikra. Az okok után nyomozok még, de könnyen lehet, hogy az összeomlás okáról sosem alkothatunk pontos képet.


FRISSÍTÉS: A cikk óta egy alkalommal fogtak egy példányt Tihanyban

Csíkosfejű nádiposzáta újra Magyarországon

 

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!

Kérlek, oszd meg ezt az írást másokkal is!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki! 

    Név*

    Email cím*


    Madárritkaságok

    Mi a jelentősége madárritkaságok megfigyelésének? Van-e jelentősége egyáltalán?

    madárritkaságok

    A zsezse egy a csízhez némiképp hasonló, méretben megegyező, apró, csinos pintyféle, mely azonban a csízzel ellentétben kimondottan ritka.

    madárritkaságok

    Tegnap pedig Európa legritkább hattyúfaját, a kis hattyút észlelték Berettyóújfalunál

    madárritkaságok

    A tengeri sirályok közül is van egy, aki a többi tengeri sirályhoz képest is extrém „tengerimádó”. Hogyan lehetséges ez?

    madárritkaságok

    Jó jel, hogy a két megkerülés időben közel esik egymáshoz; arra utalhat, hogy ebben az időszakban akár többen is megjelenhettek nálunk.

    madárritkaságok

    Európa legnagyobb vagy egyik legnagyobb (a források eltérőek) állománya, a hortobágyi, körülbelül 600-800 párból állt...

    madárritkaságok

    Majdnem hihetetlen! Egy olyan ritkaság, mint amilyen a fehércsőrű búvár (Gavia adamsii), ismét felbukkant nálunk, ráadásul kétszer ugyanabban az évben!

    madárritkaságok

    Talán hihetetlen, de a vonulás időszakában néha extrém távolságokból is kapunk madarakat, kivételes esetben távoli földrészekről, így Észak-Amerikából is.

    madárritkaságok

    Ezek az észak-amerikai kóborlók szinte kivétel nélkül mindig nyugatról érkeznek, vagyis “átkelnek” az óceánon. Pontosabban erős szelek, rendszerint hurrikánok ragadják el őket Amerikai partjairól.

    madárritkaságok

    Gondoljunk csak arra, hogy kedvezőtlen körülményekre hogyan reagál egy növényfaj. Lassú fogyatkozásba, „haldoklásba” kezd, mely eltarthat évtizedekig is, így ez nehezebben érzékelhető és mérhető,
    míg egy madárfaj egyik napról a másikra képes áthelyezni telelőterületét, fészkelőhelyét.

    madárritkaságok

    Rokona, a vékonycsőrű víztaposó szintén elenyésző számban vonul át Magyarországon, de többé—kevésbé rendszeres, viszont a laposcsőrű annyira ritka, hogy 1925 és 1996 között mindössze 11-szer látták nálunk.

    madárritkaságok

    Páran talán emlékeztek rá, hogy két éve ilyenkor nagy izgalommal figyeltünk egy rendkívül szép és titokzatos madarat, a rózsaseregélyt vagy pásztormadarat

    madárritkaságok

    Ilyen madarat eddig mindössze két alkalommal láttak Magyarországon, de nem csak ezért hozok hírt róla.

    madárritkaságok

    Évenként is változó, hogy melyik faj tisztel meg minket leginkább. Az idén az ékfarkú halfarkas a sláger.

    madárritkaságok

    A szirti fecske első magyarországi előfordulását hitelesítenie kell még az úgynevezett Nomenclator Bizottságnak, de ebben az esetben ez nem lesz gond, mivel első szirti fecskéinkről fotók is készültek.

    madárritkaságok

    Nem akármilyen hétvége volt ez. A tegnapi nap új madárfajt hozott Magyarországnak, de nem is akármilyen fajt

    madárritkaságok

    Érdemes a következő hetekben fokozottan figyelni a ragadozókra, gyakrabban felnézni az égre, és ha köröző madarat látunk, nézzük meg, vajon nem keselyű-e.

    madárritkaságok

    A feketetorkú szürkebegy első magyarországi megfigyeléséről írva megjegyeztem, hogy a madárka sajnos nincs jó állapotban

    madárritkaságok

    Talán túlzásnak tűnhetett, de íme, itt a bizonyíték,
    egy madáretetőn akár olyan fajok is megfordulhatnak, amelyeket eddig nem figyeltek meg idehaza.

    madárritkaságok

    Az etetőket érdemes továbbra is alaposan figyelni, egyrészt, mert lazúr előfordulhat másutt is még (milyen szép volna egy második és harmadik hazai adat!), másrészt nemcsak ő bukkanhat fel, hanem újabb ritkaságok is. A lazúrcinegéről se hallott az etetősök zöme, de arról, aki a múlt héten bukkant fel egy etetőn, talán még kevesebben tudnak.

    madárritkaságok

    A pásztormadár bonyolult, számunkra és a tudomány számára is nehezen átlátható stratégiát követ.

    madárritkaságok

    A vadludak általában kevésbé dekoratív madarak, alapszínük szürke vagy szürkésbarna, de van egy, amely minden szempontból kilóg a sorból, ez pedig a vörösnyakú lúd.

    madárritkaságok

    A pásztormadár 2018-as beözönlését folyamatosan figyelemmel kísértem. A velük kapcsolatos posztokat, írásokat itt találjátok meg idősorrendben s egy helyen.

    madárritkaságok

    Sokan tudjátok már, hogy a sarki csér teszi meg vándorlásai során a legnagyobb távolságot. Egyes számítások szerint ez legalább 50.000 kilométer évente!

    madárritkaságok

    A fejér megyei Sárkeresztúron lassan már 2 hete egy alaszkai madárfaj nyaral, egy amerikai pettyeslile (Pluvialis dominica).

    madárritkaságok

    A két kutató rájött tehát, hogy az interneten ma már annyi videó van, akár a víztaposókról is, hogy terepi munka nélkül is kutathatók.

    madárritkaságok

    Tudtad, hogy ami most leszállt nálunk, az egy tökéletesen sima sztrádáról sem tud felszállni? Tudtad, hogy ez a madár annyira messziről jött, hogy rajta sincs a térképen?

    madárritkaságok

    Ez a madár még sosem fordult elő az országban, legalábbis nem tudunk róla, ám feltételezhető, hogy 1-1 példány elvetődik ide, a nagy kékcinkés időszakokban, Szibéria felől, de még senkinek sem sikerült bizonyítani az előfordulását.

    previous arrow
    next arrow
    previous arrownext arrow
    Slider

    previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider

    Slider

    Slider

    http://https://centauriweb.hu/archiv/madarakrol/madarritkasagok-ritka-madarak-magyarorszagon/hosszucsoru-cankogoda-magyarorszagon-otodik-elofordulas/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/madarakrol/madarakrol-mindenkinek/uj-madarfaj-magyarorszagon-lazurcinege/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/madarakrol/madarritkasagok-ritka-madarak-magyarorszagon/ujra-keselyuk-magyarorszagon-fako-keselyu/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/madarakrol/madarritkasagok-ritka-madarak-magyarorszagon/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/madarakrol/madarakrol-mindenkinek/

    13 Comments:

    1. Marsovszki Viktória

      Ó, jaj! Baj ez, nagy baj, de amilyen szertelen népség a madármépség, valahol megmenthetik magukat, Cen’, nem? Nyomozz, csak, írd, hogy hogy van! Hogy vannak-e?
      A Naplás-tónál először vettem tenyerembe foltos nádiposzátát, míg élek, nem felejtem el!

    2. Marsovszki Viktória

      kb. így állok szomorú híreid előtt
      https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10214986322158248&set=p.10214986322158248&type=3&theater

      Ez a Laci Kárpáti egy akkora madármentó fazon, talán még a csíkosfejűket is befolyásolja, ugyan, ne már. 🙂

      • Marsovszki Viktória

        Bocs, Cen’, megmagyarázom!
        A kismadarat Laci Kárpáti Magyar Madarász, az MME Soproni Csoportjának vezetője osztotta meg a face-en. , viszont itt nem az ő oldaláról jelenik meg, hanem, ahonnan ő osztotta.
        Tavasz óta, mióta MME-tag lettem, követem, látom mit dolgozik a madarakért. Szerintem ő főállásban, éjjel-nappal ezt csinálja. , azért írtam, amit írtam. Az ugyan ne már pedig véletlen ott maradt egy félig törölt mondatból. Így lett érthetelen zagyvaság a fenti.
        Igyekszem “moderálni” jövőbéli hozzászólásaimat.

        • Kárpáti Lászlót volt szerencsém párszor meghallgatni konferenciákon, azt hiszem most a nemzeti parknak dolgozik 🙂 elkötelezett ember nagyon. A tüzesfejű királyka fotó meg briliáns, köszönet érte 🙂

    3. Szabó Edit

      Azt megtudtam tőled már, hogy ha feltűnik Magyarországon egy új madárfaj, akkor azt hitelesíttetni kell, és akkor lesz hivatalos – ha jól emlékszem.
      Visszafelé nincs valami hasonló? Ha már egy adott ideje nem figyelnek meg egy fajt, akkor hivatalosan is kihaltnak nyilvánítják valakik valahol? (Butaságot kérdezek? 😐 )

    4. Kizárható, hogy a faj egyedszámának csökkenéséért, az Afrika partjainál, a vonuló madarak ködhálós csapdázása a felelős????

      • Ibolya Nagy

        Rögtön az jutott eszembe nekem is, amit Franzen leírt a könyvében.

      • nem zárható ki, de az is érdekel, hogy itthon volt-e valami változás az élőhelyén

        • Lehet csak felesleges agyalás részemről, de két dolog van, ami esetleg az élőhely csökkenését okozta. Az egyik, a hektikus éves csapadék eloszlás. Tavasszal időszakos tavak jönnek létre, nyáron meg kiszárad a nem időszakos is. Ez megvolt régen is, de az utóbbi években sokkal nagyobb mértékű. A másik, az elmúlt 10 évben , több nagyon komoly tűz sújtotta a nádasokat a Hortobágyon, ami általában emberi felelőtlenségre vezethető vissza.
          Én már össz.: három okot is feltéleztem, kíváncsi vagyok, hogy valójában kiderül-e egyszer a tényleges.

          • bármelyik lehet, vagy ezek együtt, vagy kombinációk 🙂 de keresem a leginkább megfelelő embert – tudom, kit keressek – és ha elérem, első kézből lesznek biztos-hasznos infók 🙂

    5. Marsovszki Viktória

      Szóval, reménykedünk, a csíkosfejú poszáta nem hal ki, nem hagyja magát.

    6. Ibolya Nagy

      Csak az vigasztal, hogy máshol még élnek csíkosfejű nádiposzáták. Biztosan törted a fejed, Cen’, hogy innen miért tűnhettek el?
      Csodaszépek, nemkülönben a foltos nádiposzáták is.

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük