A pszichopata avagy karvaly a Trabantban

1 karvaly v

Aki madarakat etet, szinte biztosan találkozott karvallyal, még ha nem ismerte fel, akkor is. Erről tanúskodnak a madáretetős kérdőívek is. Arra a kérdésre, hogy melyik volt a legemlékezetesebb esetetek a madáretetőn, meglepő gyakorisággal említettétek a karvalyt (ITT), sőt a legkedvesebb madarak közé is felkerült (ITT) J Épp ezért gondoltam, mesélek róla pár dolgot.
Engedjetek meg először egy rövid ismertetőt, mielőtt a lényegre, a „pszichopatára” rátérnék – azok kedvéért, akik esetleg nem, vagy csak felületesen ismerik.
A karvaly galambméretű ragadozó, és szerencsére viszonylag gyakori. A Dunántúlon a második leggyakoribb ragadozómadár az egerészölyv után, az Alföldön inkább csak a harmadik (ott megelőzi a vörös vércse). Jellemző rá, hogy bár fészkelőhelye háborítatlan erdőkben van, szívesen jár be lakott területre. Az ő nagytestvére, nagyobb testű rokona, a hozzá megszólalásig hasonlító héja. Néha az utóbbi is felbukkan, ám jellemzően a karvaly támad etetőink apró madaraira. Sokan talán haragszanak is rá emiatt, de nem kell.

A karvalynak fontos szerep jut az énekesmadarak természetes szelekciójában,

ráadásul a madarainkat egyáltalán nem tölti el olyan félelem miatta, mint amilyen félelemmel mi szemlélnénk a karvalyt a helyükben. Mert emberi szemmel nézve a karvaly (és ez igaz a héjára is) egészen „kegyetlen”, sőt „pszichopata”.
Itt a héját láthatjátok 🙂

 

Ahogy korábban írtam már arról, hogy a különböző énekesmadár-fajok egymástól eltérő stratégiát használnak karvalytámadás esetén (ITT), úgy a különböző ragadozómadárfajok stratégiái is mások. Némiképp leegyszerűsítve (hogy legyen hol elhelyezni a karvaly-stratégiát J ):
GYORSASÁG: A sólymok a gyorsaságukban és a meglepetés erejében bíznak (így például a Föld leggyorsabb állata, a vándorsólyom is): a levegőben támadnak, nagy sebességgel és nagy magasságból, de ha elvétik a prédát, csak ritkán üldözik tovább, s akkor sem kitartóan.
ERŐ: A sasok inkább szelektálók. Méretüknél fogva se a gyorsaságukra, se a meglepetés erejére nem számíthatnak. Jóval inkább az erejükre. Ők a leginkább szelektálók. Gyakran viselkednek úgy, mint a farkasok: hosszas méricskélés és terelgetés után szúrják ki azt az egyedet, mondjuk a vadlúd csapatból azt a ludat, aki elég gyönge ahhoz, hogy utolérjék.
ÜLDÖZÉS: A harmadik stratégia sok szempontból a leglátványosabb, s ezzel találkozhattok a madáretetőkön is. Az első sokszor egy pillanat műve, a második gyakran „kínosan” hosszú terelgetésbe torkollik, aminek a végén támadás sincs, ám az üldözéses stratégiát választó karvaly (és héja) támadásai rendkívül látványosak. Ez a két madár tökéletesen erre a módszerre csiszolódott, testfelépítésben épp úgy, mint mentalitásban.

Hogyan alakul a ragadozók testfelépítése a sratégiának megfelelően?

SÓLYMOK Első a gyorsaság, ezért keskeny, hegyes szárnyú vadászok (Gondoljunk csak arra, hogy minél nagyobb sebességre terveznek egy repülőgépet, annál kisebb a szárnyfelület – egy utasszállító szárnyaihoz képest egy vadászgép szárnyfelülete szinte jelképes.) Nagy sebességhez kicsi szárnyfelület, ez a szabály.
SASOK Az erejükre-méretükre alapoznak, ott a legfontosabb az emelőerő – hogy a viszonylag nagytermetű áldozatokat is felemelhessék: ehhez viszont a lehető legnagyobb szárnyfelület kell. Ezért a sasokra igen jellemző a hatalmas, téglalapalakú szárny.

De mi kell kitartó üldözéshez?

Azon túl, hogy az üldözésre tervezett madárnak kitartónak, „túlfűtöttnek” kell lennie, igen nagy fordulékonyságra van szüksége. Ez se keskeny, se hatalmas szárnyaknál nem megy. Legalábbis nem megy olyan jól, mint a karvaly és a héja esetében. E két ragadozó szárnya rövid és lekerekített, s ezzel nemcsak azt a problémát oldják meg, hogy miként változtassanak irányt a levegőben semmi perc alatt, hanem azt is,

hogy a menekülő áldozatot a legképtelenebb helyekre is követhessék, ne akadjon el a szárny semmiben.

Rövid, kerek szárny a megoldás – és elképesztő koordináció. A szem félelmetes felbontására nem térek ki most, mert az minden ragadozómadárra jellemző, ám a támadás koordinációjában (bár a sólymok se akármit produkálnak 300 km/h fölötti sebességnél) a héja és karvaly az élbolyhoz tartozik mindenképp. Az alábbi video épp azt mutatja, hogy

a héja (a felvételen) és a karvaly igen nagy sebességnél, az egészen szűk helyeken is, akrobatikus ügyességgel suhan át.

Erről lenyűgöző felvételeket láthattok ITT
Mindehhez társul egy olyan erős vadászösztön, olyasfajta „elvakultság”, ami miatt a karvaly támadásai után percekig borzong az ember. A karvaly – szemben a sólymokkal és sasokkal – túlmegy egy határon. Akkor is üldöz, amikor már nincs esélye. Levakarhatatlan. Az embernek néha önkéntelenül is azok a képek jutnak eszébe, amit horror filmekben lát:

a pszichopata az, akit semmi sem állít meg. Aki, késsel a kezében a nyomodban van az örökkévalóságig.

1 karvaly

KARVALY (Fotó: Wikiwand)

Nos, a karvaly kicsit ilyen. Legjobb, ha erre inkább példát hozok.
Sosem felejtem el, amikor egy reggel madarászni indultunk egy gyerekkori jó barátommal. Akkor még Trabanttal. Megálltunk egy boltnál, én a kocsiban maradtam. Csöndben üldögéltem, résnyire lehúzott ablak mellett, amikor is váratlanul egy házi veréb, mint a golyó, behasított az utastérbe. A veréb sem hülye, ha nem muszáj, nem száll be egy pár centis résen egy Trabiba. Magamhoz se tértem a meglepetésből, amikor szinte ugyanabban a pillanatban – sutty – egy karvaly húzott be a veréb után. Mi történt? Mint aztán oly sokszor láttam, a karvaly üldözőbe vette a verebet, aki ki tudja hányadik fedezéket kereste ellene, de hiába, s végül, jobb híján, hogy mentse a bőrét, a Trabantba repült. Ekkor került életemben először a kezembe élő karvaly.
Ugyanezzel a barátommal évekkel később kertes házuk bejáratában beszélgettünk. Jobbról-balról szépen nyírt, derékmagasságú sövény volt, meg egy magas tuja. A tujában vagy száz veréb zsinatolt. Talán ismeritek ezt: összeülnek a verebek egy bokorban, és be nem áll a szájuk. Mármost

ha ez a zsinatolás úgy marad abba, mintha elvágnák, és olyan néma csönd támad, mintha verebek ezer év óta nem jártak volna a környéken, biztosak lehetünk abban, hogy megjött a karvaly.

szuper repn

Karvaly-támadásra felrebbenő csapat (Fotó: Centauri)

A tuját körülbelül fejmagasságig felkopaszították. A következő minutában a karvaly árnya vágott be a tuja felső harmadába. Kitört a ricsaj, a pánik, de a verebek nem mertek kirepülni, inkább a tuján belül menekültek egyre lejjebb. Álltunk ott dermedten, és figyeltük, amint a hangok egyre lejjebb haladnak a tujában, végül a tuja alján, mintha egy nagy zöld szoknyából potyognának, verebek hullottak ki, s egyik a másik után átszállt a sövénybe, némelyik a lábunk között. Kizúdult így közel száz veréb – meg némi szünet után a kicsit megkésett utolsó. Ő már úgy, hogy a karvaly centikre volt tőle. Áthúzott közöttünk ő is, durr, be a sövénybe, a karvaly utána. Csakhogy a sövény már olyan sűrű volt, hogy a karvaly sehogy sem fért be az ágak közé, ezért az egyik lábával megkapaszkodott a sövény oldalában – mindezt tőlünk karnyújtásnyira –, míg a másikkal szó szerint az ágak között kotorászott, nyúlkált a verebek után, újra és újra. Egymásra néztünk. Hát jó. Kapjon most leckét a karvaly – s egyszerűen levettük őt a sövényről. Ekkor volt életemben másodszor a kezemben élő karvaly. Szegény pár másodpercig fel sem fogta, mi történt, s csak aztán próbált meg szabadulni és védekezni.
De mielőtt a szívetek szakadna meg az etetők aprónépe miatt: az etetők madárcsapatai meglepően hatékonyan védekeznek a karvaly ellen. Annak idején épp ezt kutattam bő tíz évig. Annyira hatékonyan, hogy bizonyos létszám fölött már nem is igen látni karvalyt az etető közelében. De ez hosszú történet, erről majd legközelebb. 🙂

 

Kedvenceink a madáretetőn

6 Comments:

  1. Hrabecz Ildikó

    Köszi!! 🙂 Tényleg nagyon látványos, ahogy fáradhatatlanul kergeti a kismadarakat a fenyőfán fel-le, és nem akad el soha az ágakban. Feltűnt viszont az is, hogy én egyáltalán nem érdeklem, nem fél. Mozoghatok az udvaron, fotózhattam 8-10 méterről – ugyanazzal a hideg, borzongató tekintettel meredt csak rám.
    Egyébként ahhoz képest, hogy hányszor megjelenik egy nap, nem gyakran jár sikerrel; a kicsik riadólánca szinte tökéletesen működik.

    • Ó, igen, ráismerek 🙂 Volt olyan is, hogy annyira kitartóan vadászott – végül felült az etetőhöz legközelebbi fára – hogy az aprónép nem tudott enni bő egy órán át. Amikor kimentem meg sem mozdult. Ráztam a fát, akkor sem. Végül seprűvel mozgattam meg alatta az ágat, mire leugrott róla. Vadászat közben pedig se hall se lát, ilyenkor totálisan “beszűkült tudatállapotban” van, csak azt látja, amit üldöz 🙂 Van esetleg róla egy jó fotód? 🙂

  2. Szabó Edit

    Én mint az Alföldön felnőtt gyerek csak a vércsét ismertem. (Így már értem, miért. 🙂 Köszi!)
    Emlékszem, hogy a kiscsibéket félteni kellett tőle. A kotlós hangjából már tudtuk, hogy vércse van a közelben, mert hívta a csibéket és begyűjtötte maga alá. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.