Mentsük a rigókat!

szuper 10

Fenyőrigó (Fotó: Centauri)


1 téltavasz

Fotó: Centauri – 2018.03.19.

FRISSÍTÉS (17:29): Ez egészen durva! Havazik, de hogyan? Szakad, hömpölyög, és mindent elborít. Az a kevés hely, ami még kilátszott (fasorok közelében), az is fehér már. Gyerekkorom óta árgus szemmel figyelem az időjárást és a madarakat, de ilyet nem láttam még. VALÓBAN nehéz napok jönnek a madarainkra – nagyon-nagyon nehéz, életveszélyes napok. 🙁
2018.03.19.
Mínusz 3 fok, északi szél (hőérzet kb. mínusz 7-8), havazás – és didergő, meglepett madarak, főként rigók. Pontosan az történik, amit jósoltam. Tettem egy kis kitérőt a környéken is: igen hasonlóképp  2013 katasztrofális, márciusi teléhez, most is megjelentek az országutak szegélyén a legyengült madarak: énekes rigók, vörösbegyek, szürkebegyek, és erdei pintyek (utóbbiak jobban állják a sarat-havat). Tavaly írtam arról, hogy az énekes rigó 2017-re heverte ki némiképp a 2013-as mészárlást (ITT), s ez meg is látszik ezekben a napokban. Igen szép számban jöttek vissza (ennyien utoljára 2013 előtt voltak). Zömük Olaszországból, Korzikáról és Szardínia szigetéről (ezt gyűrűzési adatok alapján tudjuk). Hasonlóan Olaszországból érkezik a vörösbegyek java is.

Azok is itt vannak már, akik nem az etetőinknél töltötték a telet.

Nálam a korábbi egy szem énekes rigóval szemben most a ház körül 15-20 példány mozog, ezek között néhány már szemlátomást legyengült és nem bírja a hideget.  1 kilométeres körzeten belül további 80-100 énekes rigó. Az udvar egy szem vörösbegyéhez továbbiak érkeztek, így a háznál már legalább 5-6 példány keresgél, de a tágabb környéken is sok van. Elvileg a vörösbegy tavaszi átvonulásának csúcsa felé járnánk, ha normális időjárás lenne. Így is rengetegen visszaértek már – és ők most sok helyen szintén az utak mentén bukkannak fel. Nincs mit tenni: új adag napraforgó és sok alma. Etetni, etetni, etetni! Az OMSz szerint egész hétre fagyok várhatók, és ma és holnap is sok helyen havazik. Ez összességében azt jelenti, hogy kerek egy hónapot csúszik a tavasz. A madarainknak nincs más esélye, csak a madáretető. Ez most 2013-nál is durvább lehet. Régóta tart, és bár március utolsó harmadába léptünk már, nincs vége.

etető énekes

Őt még az első hideghullámban fotóztam. Bár rátalált az etetőre, de már sajnos későn: 2 nappal később elpusztult. Akkor egyedül volt itt, most legalább 100 énekes rigó keresgél a környéken.

Az első kalkulációk szerint 2017/18 telén a regisztrált etetőkön 38.200 almát adtunk ki a madarainknak.

Ez egyfelől szép szám, de az a helyzet, hogy ezt viszonylag kevés olyan etetőhelynek köszönhetjük, ahol rengeteg almát használnak fel. Ugyanakkor feltűnő – sajnos erre még nem tudok pontos számot hozni –, hogy az etetőhelyek jelentős részén egyáltalán nem használunk almát, vagy ha igen, akkor is csak pár darabot. De FONTOS tudni, hogy főként ilyen extrém időjárási helyzetben épp a rovarevők kerülnek a legnehezebb helyzetbe (ilyenek a rigók és a vörösbegyek is). Etessünk tehát almát, amennyit csak lehet!

1 téltavasz 1

A völgy ma délután (Fotó: Centauri)

Új részadatok madáretetőkről

22 Comments:

  1. Szabó Edit

    Errefelé valamivel jobb a helyzet: ma még nem havazott, viszont hideg van. 🙁
    A cinkék rendületlenül jönnek az etetőre egész nap.

    Kérdésem lenne, mert elbizonytalanodtam. Hangsúlyozod az almát, Cen’. Cinkéknek is adjak? Én az első etetős telemen tettem ki nekik, de nem ették. Azóta nem raktam ki.

    • Szia! A cinegéknek a napraforgó nemcsak elég, hanem a legjobb is. Az almát kimondottan a rigók miatt mondom. A cinegék valóban nem favorizálják, bár a kék cinege kivétel, ő néha akkor is rámozdul, ha egyébként bőségesen áll rendelkezésére napraforgó is 🙂

  2. Ibolya Nagy

    Köszönöm ezt a szép-szomorú posztot! 🐦🐦🐦 https://youtu.be/qwUJHNFF0lc

  3. Nagyné Ica

    Sziasztok!
    Ma délután hazafelé jövet, a közelben, az út mentén három fekete rigóval találkoztam. Azon a helyen még nem láttam őket. Láthatóan frissek és egészségesek. Reggel arra megyek és viszek almát, az van itthon. Remélem megtalálom őket és ők az eleséget.

    PS: Itt elég komoly a helyzet. Szombat este 29 település, több mint 19 ezer ember maradt áram nélkül. Még mindig van olyan település ahol nem sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást. Több tucat villanyoszlop tört derékba, a vezetékre ráfagyott ónos eső miatt, és vezeték súlya alatt összeroppant. A testvéremék 2 napig voltak áram nélkül és sajnos emiatt a fűtés sem volt náluk. Szinte egész nap havazott ma is. 🙁

  4. Nagyné Ica

    ….és klassz hír a madáretetős könyvvel kapcsolatban 🙂

  5. …én ma felástam a veteményt…szakadt a hó,remélem nem látta senki😊szétkaptam a komposztdombot,és az avarkupacokat…egész nap kajált kb.30-40 rigó.Pucércsiga nem lesz az idén,sajnos giliszta sem😑holnapra van még két avarkupacom,és a kis komposztáló szétterítése,azután marad a nedves kutyakaja…nem tudom meddig tart ez de màr nagyon ki van a…amim nincs

    • Hrabecz Ildikó

      Óriási vagy!! Mekkora ötlet! Én csak a kesergésig és a kétségbeesésig jutottam… Igaz, eddig csak egy fekete- és egy énekes rigót valamint egyetlen vörösbegyet láttam a hétvégén. Erdei és fenyőpintyet viszont annyit, amennyit eddig összesen sem. Egyszerre kb. 30 erdei és 10-15 fenyőpinty – eddig meg rendesen nyomoznom kellett őket…

      • Nálam – leszámítva, hogy itt rengeteg a rigó – ugyanez a helyzet. Kicsit meg is lepődtem, hogy a fenyőpintyek is ilyen sokan itt vannak még (nekik bőven észak felé kellen már tartani). És ma az erdei pintyek is jóval többen jöttek – hozzátartozik, hogy az erdei pintyek egy része is elvonul télen (főként a tojók), de valószínűleg már a vonulók is visszajöttek, talán ezért vannak most hirtelen sokkal többen. 🙂

    • Kriszta! Tényleg szuper! Nagyon jó! 🙂 🙂 🙂

    • marsovszki viktória

      Nagyszerű vagy, Kriszta, még ha ki van a faszod, akkor is. 🙂

  6. 😊Ildikó! Ha nekiheveskedsz holnap,akkor tanács: a megtisztított!!! bakancsot vagy gumicsizmát,ásót,villát,lapátot bőségesen befújod WD40-el(ha nincs akkor finom gépolaj is megteszi) és jól áttörlöd száraz ronggyal,hagyod megszáradni.Nem ragad rá a komposzt,és a sár…

  7. Itt szombaton volt világvége, orkánerejű széllel, 25-30 cm-es hóval, (ahol összefújta, ott méteres is van) , nem volt véletlen a csütörtöki és pénteki cinege invázió. Ma itt is énekes rigók lepték el az utak mentét, de a kertekben is megjelentek, ugyanígy a vörösbegy is. Nálam folyamatosan van kint alma, ma is, de nem az érdekelte őket, hanem próbáltak a picit a hómentes részeken, (pl. kocsibejáró) a földből szedegetni. így én az összes itthon lévő gilisztát, (horgászcsali) kiborítottam neki, pillanatok alatt rácsapott egy vörösbegy, de az énekes rigók is. Kár, hogy nem tudok itt fotót csatolni, mert kattintottam a gilisztázásról párat. 🙂 Holnap kifosztom a horgászboltot, de lehet a kertet is feltúrom. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.