• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Fake news és rémhírterjesztés a madárvilágban

kék cinege

Kék cinege (Parus caeruleus) (Fotó: Centauri)

Kicsit messziről indítok, de lényegretörő leszek. A téli madáretetőnél alapvetően három dolgot kell megoldania egy madárnak:
1. Hogyan jusson elegendő táplálékhoz
2. Hol éjszakázzon biztonságban
3. Hogyan ússza meg a ragadozók támadásait
Mindhárom probléma megoldására más és más stratégiát használnak a különböző fajok. Vegyük például a ragadozókkal szembeni védekezést, elsősorban a karvalyra gondolva, mely előbb-utóbb minden etetőn felbukkan. Vérmes kis ragadozó, tehát vele mindenképp számolni kell. Kissé leegyszerűsítve a dolgokat, legalább három, fő stratégiát különböztethetünk meg. Támadás esetén:
A cinegék szétszóródnak
A verebek elbújnak egy sűrű tujában vagy bokorban
A pintyfélék felhúznak a magasba, mivel ott a karvaly nem olyan ügyes

 
madarak

Fotó: Centauri

Történt egyszer, hogy az etető madaraiban gyönyörködtem. Rengetegen voltak már, közel hatszázan, és a karvaly is sűrűn támadta őket. Egy ilyen támadás alkalmával azt láttam, hogy cinegék, verebek, zöldikék és tengelicék együtt húztak be a közeli bokorba. Vagyis úgy tűnt, mintha a pintyfélék és a cinegék feladták volna a rájuk jellemző stratégiát, mintha közös stratégiára váltott volna a csapat. Ez annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy kisebb megszakításokkal több mint 10 évig kutattam az etetők madarait. Az volt a fő kérdés, hogy miként alakulnak a telelő madarak szociális viszonyai, mikor és miért adják fel a nagyobb biztonság érdekében a fajspecifikus stratégiákat. Igen bonyolult kérdés-komplexumba keveredtem pár hét alatt, s a következő évben többek között hetente háromszor már kamera vette egész nap az etető madarait. Az úgynevezett interakciókat, vagyis az egyes madarak közötti agresszivitást, érintkezést vizsgáltam. Az anyagot november és március között vettem fel, ám az elemzése közel 3 évet vett igénybe. Az eredményekről hosszan írhatnék, de most maradjunk csak azon az úton, ami a titokzatos és alig ismert erdei szürkebegy felé vezet.

tavasz 22

Széncinege (Parus maior) (Fotó: Centauri)

Fontos tudni, hogy az etetők életében a széncinegének egészen kitüntetett szerep jut. Nemcsak azért, mert szinte mindig ő fedezi fel elsőként az etetőt, mert az is ő, aki a hírét viszi, hanem mert a széncinege a csapat egészének védelméért is „felelős”. Veszély esetén a széncinege riaszt, s mint a felvételekből kiderült, külön hangjelzést használ a karvalyra és pl. a macskára.
Ez amolyan egyezményes jel, madáreszperantó, amit minden más faj tökéletesen ért, a mezei verébtől a csízig mindenki.
Ha ez rendkívül éles „ci-ci-ci” felhangzik, fejvesztve menekül mindenki, s a pillanat tört része alatt kiürül az etető, s néma csönd lesz. Ezt valószínűleg sokan tapasztalták már.
Amikor azt vizsgáltam, hogy melyik madárfaj a legérzékenyebb más fajok közelségére – úgy is fordíthatnám: ki a legkevésbé toleráns?, ki a leginkább antiszociális? –, akkor két madárfaj nagyon kilógott a sorból. Az egyik – ez igazán megdöbbentő volt, és erről írok is majd külön posztban – a házi veréb volt. Ő egyáltalán nem szerette a nagy nyüzsgést. De még nála is kevésbé az erdei szürkebegy, aki gyakorlatilag csak akkor jött ki a placcra, ha a többi madár épp nem volt ott. Igen ám, csak épp amikor keményre fordult az időjárás, a hatalmas csapat szüntelenül az etetőn bandázott. A szürkebegy – ha nem akart éhen halni – kénytelen volt a többiek közé ugrálni. Aztán történt valami.

 
erdei szürkebegy

Erdei szürkebegy (Prunella modularis) (Fotó: Centauri)

Egymást érték a riasztások: „ci-ci-ci”, „ci-ci-ci”, „ci-ci-ci”. A csapat minden tagja menekült, kiürült az etető, csak egy madár maradt ott: a szürkebegy. Amikor a többiek is visszaszállingóztak, újabb riasztás következett, szétspriccelt mindenki, ismét csak a szürkebegy maradt az etetőn, de ami a legfurcsább volt: tíz és húsz riasztás után sem jött a karvaly. A videófelvételeken azonban egyértelműen látszott, hogy mi történt valójában. A szürkebegy megelégelte a tömeget, és ő adta le a széncinege vészjelzését, újra és újra. Ha a szürkebegyről ITT korábban írottakat is figyelembe vesszük, a napnál világosabb, hogy a szürkebegy nem semmi jószág. Amit pedig esetenként a többiek megtévesztésével művel kimeríti az álhír, sőt a rémhírterjesztés fogalmát is. Hiszen ez a jel karvalyt jelent, a karvaly pedig minden énekesmadár számára halálos veszély.
Megosztásoknak továbbra is nagyon örülök 🙂
 

20 Comments:

  1. Szóval nem csak paranoiás, hanem introvetiert is
    ☺️☺️☺️

  2. Nagyné Ica

    Leleményes kismadár 🙂

  3. Aki tanulékony, több esélye van, így van ez! 🙂 Talán egy új evolúciós morzsa a madaraknál. A széncinegék is sokkal okosabbak, mint én bármikor gondoltam. Picit elkényeztettem őket, többet volt dió az etetőkben, mint napraforgó, mert nekem az van ingyen. Viszont ha csak napraforgó volt, akkor egy szóvivő érdekes hangon reklamált, már megismertem ezt a hangjelzést. Feltálaltam a diót, egy újabb hangjelzés jött, és pár perc után megtelt az etető a cinkékkel. 🙂 Furán hangzik, így ez, lehet többet képzelek a madarak kommunikációjába, mint az valós lenne, de én megszoktam nyaranta, hogy a fecskék is jeleznek nekem, ha valami gond van a családdal. Erről van egy nagyon szép történetem, egyszer megosztom majd a madárbarátokkal. 🙂

    • Ó, én simán elképzelem mindezt! Először is a madarak ezer dolgot megjegyeznek. Megjegyzik a jó tetőket, és oda évről évre visszatérnek, sőt nemegyszer viszik a családjaikat is, ezért van az, hogy a friss etetők madárlétszáma évről évre duzzad. Néha egészen nagy távolságokból is ugyanoda mennek telelni. Volt például egy Norvégia északi részén költő fenyőpinty, aki Közép-Európába, egy bizonyos falu egy bizonyos portájára járt minden télen. De embereket is felismernek és megjegyeznek. A Városligetben fotóztam egyszer, ahol sűrűn jönnek-mennek, amikor egyszer csak az összes galamb szárnyra kapott, voltak vagy négyszázan, és egyetlen emberhez szálltak, aki akkor még igencsak messze járt; szinte ellepték a palit. Mint utóbb kiderült, az az ember régóta etette őket nagyban. A galambok meg csak ültek a tetőkön és várták “a nagy őt”. Az én madaraim például, ha késik az etetés, nem ritkán az ablakba szállnak. Volt egy postagalambom is, aki – ha tovább aludtam a kelleténél – az ablakba szállt, és mivel az ágyam közvetlenül az ablak mellett állt, szabályosan kopogtatott: és a reggelivel mi lesz? Ez egzakt. Az már nem, hogy ilyenkor még mintha a tekintetéből is azt olvastam volna ki: ki az ágyból, kajaidő! – mégis azt gondolom, pontosan ezzel az infóval állt a párkányon és pontosan ez volt az üzenet. És hosszan sorolhatnám. Egyszer olyan etetőm is volt, ahol kézre szálltak a fenyvescinegék… stb stb stb.. 🙂

  4. Ibolya Nagy

    Kicsi, kiszolgáltatott, esendő és nagyon okos (és nagyon szeretni való) a túlélés nagy hajtóerő. Hol lenne már, ha nem lenne ilyen dörzsölt.😊🐦

  5. Landy-Gyebnár Mónika

    Ó, nálunk a szajkók játszanak ilyet 🙂 Ők azonban nem a kicsik riasztóhangját, hanem karvalyrikoltást, illetve tökéletes macskanyávogást vetnek be, a végeredmény ugyanaz: szabad a pálya a “vályúnál”. Néha 4-5 szajkó jön együtt, akkor nincs szükség trükkre, mert elmennek maguktól a kicsik, de a becsapást a magányosan érkező szajkó rendszeresen folytatta egész télen át.
    És a szajkó szereti a cinkegolyót is, leül az ágra, felhúzza a zsinegnél fogva a golyót, egyik lábával megtartja kapaszkodás közben, aztán szépen nekiáll falatozni. Ahol csak hurokkal volt feltéve a golyó, ott könnyedén le is emelte a kampójáról, s levitte a földre enni.

    • Nálam tavaly csöve kukoricára kapaszkodtak fel. Voltaképp csak amolyan őszi dekornak lógattam fel őket, ám a szajkók úgy gondolták, hogy nekik szántam. Állati jól nézett ki, ahogy pörögtek a csövekkel, el is neveztem ezt szajkóforgatónak. Az idén is próbálkoztam ezzel, szerettem volna felvenni videóra, de nem jött össze, holott a szajkók az idén is jártak az etetőre, legalább 3-4 példány.

  6. Bekéné Szegedi Tünde

    Kedves Centauri! Szuper lett ez az oldal, élvezet olvasni történéseket, infókat madarakról.
    Immár 14 éve etetjük a madarakat. Mindig elnézem ablakból őket, örökös veszekedő meggyvágókat, verebeket akik szintén tudnak harcolni egymással kajáért, magányos kis vörösbegyet, mindig egyedül jön etetőre, széncinkéket, zöldikéket, tengeliceket, fenyvescinkéket, őszapókat stb.
    Élvezet figyelni viselkedésüket, habár mi csak laikusok vagyunk, de nagyon élvezzük, kezdetben csak én, de férjemet is megmérgeztem. Én biztos sokáig itt leszek veled, veletek. Köszönöm a sok hasznos infót, beszámolót, amit élmény olvasni és képeket.

    • Kedves Tünde, köszönöm a hozzászólást. Maradj is itt, míg csak lehet – s remélem, mindig találsz magadnak valami látni- és olvasnivalót; hol olyat, ami hasznos, hol olyat, ami gyönyörködtet, akár az etetőtökre járó madarak. 🙂

  7. Kedves Centauri!

    De jó hogy a fiam megmutatta ezt az oldalt. Élvezet olvasni ezeket a történeteket.
    Nagyon szeretem a madarakat. Évek óta etetjük őket, s szerencsére egyre többen igénylik. Jó látni ahogy csipegetnek, iszogatnak, esetenként civódnak, és betölti a kertet a mindenféle madár csicsergés. Köszönöm a jó sztorikat, felvidítanak….

    • Részemről az öröm, Évi – és üdv a fiadnak is! Köszönöm, a hozzászólást, ez megerősít abban, hogy érdemes dolgozni ezen az oldalon – hetente változik-fejlődik rajta valami, és gyakran frissül. Ha néha pár órára támad is még egy kis csönd, az annak köszönhető, hogy olyankor szoktak archív (régebben a Facebookon vagy másutt) közölt anyagok tömegével áttelepülni ide, azokat pedig nem mindig rakom ki. Érdemes talán keresgélni, barangolni. Remélem, sokszor látunk itt 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük