• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

A paranoia bajnoka – egy kismadár nagy titkai

 
Erdei szürkebegyHa azt mondom: az erdei szürkebegy még David Attenborough műsorába is beküzdötte magát, csak részben mondok igazat. Ha a szürkebegy tudna valamit a médiáról, akkor sem küzdene a bekerülésért, épp ellenkezőleg. Ugyanakkor akaratlanul még a közismert tévés figyelmét is felkeltette, aki az egyik filmjében külön bekezdést nyitott a számára. A szerény külső ugyanis egészen extrém attitűdöt takar.

vörösbegy erithacus rubecula

Viszonylag kevesen ismerik. Ha már „begyekről” van szó, inkább a vörösbegy népszerű. Egyrészt a vörösbegy gyakoribb, etetőknél is sűrűbben bukkan fel, és feltűnőbb. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a szürkebegy más madarak között fel sem tűnik, hanem arról, hogy rendkívül óvatos. Lételeme a bujkálás. Egy-egy példány akár egy egész telet is kihúzhat az etetőnél, és mégis szinte észrevétlen marad. Többnyire a közeli bokrokban húzza meg magát, és csak ha nincs nagy nyüzsi – általában korán reggel vagy az est leszállta előtt – ugrál elő. A földön mozog, akár egy egér, és a legkisebb zavarásra is fedezékbe menekül.

Hiába él egy szürkebegy az etetőn, előfordulhat, hogy sosem látjuk. Ilyen az a szürkebegy is, akit akit itthon fotóztam. A lesből jól láttam, milyen stratégiát követ.
A cinegék a bokrosba hordják a magokat, hogy ott kopácsolják szét őket, ám néha elejtenek egyet-egyet. A tömegével lakmározó verebek pedig minden alkalommal, ha megriadnak, a bokrosba húznak be, s ilyenkor az épp még csőrben lévő szétmorzsolt eleség is hullik. A szürkebegynek ez épp elég. Ezeket a környéken elhullott maradékokat szedegeti össze. Csak azért, hogy ne kelljen kijönnie.

szürkebegy

Jellegzetes helyzet: elől a vörösbegy, a háttérben, egészen közel a bokrosok lábánál a szürkebegy. Számára mindig fontos, hogy a pillanat tört része alatt úgy tűnhessen el, mint aki sosem volt ott. (Fotó: Centauri)


Az etetőnél tehát a szürkebegy abszolút biztonsági játékos. Másban viszont nagy kockázatokat vállal, legalábbis a hím szürkebegyek.

Nagyrészük vonuló, ám pár hím bevállalja a telelést. Kőkemény logika áll az efféle bevállalás mögött. A sikeresen telelő hím biztosan tarthatja a legjobb területet. Mikor a kevésbé bevállalós versenytársak megérkeznek, ő már helyben van, s egy területet megtartani jóval könnyebb, mint elfoglalni. Ezeket a bevállalós hímeket is vizsgálták már, és kimutatták, hogy az esetek többségében jóval sikeresebbek, mint elvonuló társaik. Más kérdés, hogy időről-időre épp ezek a hímek esnek ki a szaporulatból – általában végleg. Kedvezőtlen időjárás esetén, hosszú és kemény teleken a többségük, akár 60-70 százalékuk is elpusztulhat.

 
erdei szürkebegy

Erdei szürkebegy, akinek a tudományos neve is szép: Prunella! (modularis) (Fotó: Centauri)

Ám mindez nem lett volna elég ahhoz, hogy a szürkebegy képernyőre kerüljön. Attenborough még csak nem is e stratégiai játék miatt figyelt fel a szürkebegyre. Brit kutatók a családi életét tanulmányozva azt tapasztalták, hogy a hímek párosodás előtt a tojók kloákáját csipkedik. Első blikkre valamiféle nászszertartás részének tűnt ez, ám alaposabb tanulmányozás után kiderült: nász idején a hím szürkebegyből ismét előtör a biztonsági játékos. A hímek ilyenkor valójában ellenőrzik a tojókat. Azt ellenőrzik, hogy a tojó párosodott-e korábban másik hímmel. Kicsit paranoiás? Vagy előrelátó? Egy biztos: a hímek számára fontos, hogy a költés során valóban a saját vérvonalukat vigyék tovább, s ne egy másik hím fiókáit neveljék fel. Ebben a hím szürkebegy odáig elmegy, hogy közösülés előtt – bizarr ez, de ez van – szó szerint kipucolja a tojót. Más kérdés, hogy a tojóknak ez ellen szemlátomást nincs semmi kifogása.
Igen furcsa világ a szürkebegy világa. Közelről figyelve még inkább az.

Szép szimbóluma annak is, hogy gyakran azért nem látjuk egy lény, egy jelenség irizáló pompáját, mert nem tudunk vagy nem merünk elég közel hajolni hozzá.

A szürkebegy még küllemében is ezt példázza. Egészen közelről sem tűnik fel, gyakran az sem, hogy egyáltalán ott van. De amikor egy objektív is ráközelít, rögtön kiderül: a szürkebegy valójában igen szép és elegáns madár.
A különlegességéhez pedig még annyit: a legdurvább dolgot nem mondtam még. Ezt külön írásban adom közre, mert megér egy misét, és mert ezt a saját kutatásaim mutatták ki: ha van állatfaj, amely tudja, mi az a „fake news”, vagyis az álhír, akkor az erdei szürkebegy az 🙂 🙂
 Legyetek oly kedvesek, ha érdekesnek találtátok, osszátok meg ezt az írást! Előre is köszönöm. Üdv: Cen’

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*


    http://https://centauriweb.hu/archiv/madarakrol/madaretetessel-kapcsolatos-irasok/pszichopata-avagy-karvaly-trabantban/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/termeszet/fulemule-verseny/

    http://https://centauriweb.hu/archiv/barangolo/vandor-vezeti-vandort-szeged-2/

     


     

    29 Comments:

    1. Nagyné Ica

      🙂 Egyszer vess már számot azzal – ha még nem tetted volna meg – hogy csendes, szerény ember lévén, hányszor kerültél bajba. És persze oszd meg velünk! 🙂 Előre is köszi!

      • Ez nagyon jó felvetés. Tényleg, feltűnően sokszor kerültem bajba. Gondolkodtam is ezen az elmúlt hetekben, s arra jutottam, hogy a necces helyzetek felét én okozom, a másik fele meg fátum. Mindkettőből kicsit sok jut – s nem tudom, mi okból.

        • Nagyné Ica

          Ez a ” nem tudom mi okból ” elgondolkodtatott már engem is a saját élethelyzeteimet elemezve. Arra jutottam, a sors, vagy gondviselés ( nevezzük bárminek ) meg akar tanítani valamire. Csak még nem jöttem rá mire? … és legfőképpen, hogy miért történnek úgy dolgok, ahogy….

          • Nagyon nehéz kérdés ez. Talán épp ezért születnek rá gyakran könnyű, konzum válaszok. Hogy végre megnyugodhasson az ember. Azt az elképzelést, miszerint minden rosszban van valami jó (ezt erősen kritizálja Dan is a Jégvágóban, és Jack is a Jákobban), életveszélyes lehet. Ha ezt elhiszem, olyan helyzetekben is megadóan viselkedem, ahol harcolnom kellene. Ha viszont nagyon harcias vagyok, és az ellenállásra fűzök fel mindent, könnyen futhatok bele abba, hogy akkor is küzdök még, amikor nem kellene már. Talán kell legyen valamiféle mérce, valamiféle vízió az életről, speciálisan a saját életünkről-életutunkról, ahhoz, hogy mindig adott helyzetben döntsük el, mikor melyik az üdvös: a belenyugvás vagy a küzdelem. Hogy mondjak egy konkrét példát: ha valaki szerelmes, ám a másik mondjuk bizonytalan, mit tegyünk? Engedjük el? – és ezzel kockáztassuk, hogy épp azt engedtük el, akiért küzdeni kellett volna. Vagy küzdjünk érte – és ezzel azt kockáztatjuk, hogy elriasztjuk, rosszabb esetben végletesen a terhére leszünk és önmagunkat is feleslegesen tesszük újabb és újabb kudarcnak. Mert van olyan, hogy valaki csak bizonytalan. Egyre többen azok. Másik példa: ha valaki azt veszi a fejébe, hogy író lesz, és számos akadállyal szembesül, újra és újra, olyan az útja, mintha jeges hegyoldalban araszolna felfelé, ahol nehezen vergődik fel egy métert, néha csak azért, hogy onnan csússzon vissza hármat, ha ez a pálya, meddig próbálkozzon? Ki tudja azt megmondani, melyik csoportba tartozik? Olyan-e, mint Jack London volt, aki aztán feljutott a csúcsra, a maga idejében a világ leghíresebb írója lett, mi több, ő lett az első, aki dúsgazdaggá vált az írás jóvoltából, vagy olyan-e, mint Melville, akit a Moby Dick megírása után megsemmisítettek, mert azt mondták, hogy csapnivaló az a könyv, minek következtében elszegényedett, egész életére sértett és keserű emberré vált, s csak miután nyomorultul meghalt (amilyen nyomorultul halt meg pl. Tesla is), emelték a halhatatlanok sorába. Vagy olyan-e az ilyen utat járó ember, mint azok, akikről szinte semmit sem tudunk, akik rossz célt tűztek ki maguk elé, egyszerű fantaszták, nemritkán félőrültek vagy őrültek voltak, akik hitték valakinek magukat, ám valójában esélyük sem volt arra, hogy azzá váljanak, amivé szeretnének.

            • Nagyné Ica

              Köszönöm!
              Nem tudok nem egyetérteni veled. Bizony nagyon nehéz kérdés és a válasz is rá. Jó példákat hoztál. Mindig találunk valamiféle magyarázatot a történésekre, de hogy adott esetben jól döntöttünk e, vagy sem: talán soha nem derül ki. Szerencsénk van ha mégis.
              Tudod, hányszor jutott már eszembe Dan elmélkedése a ” minden rosszban van valami jó”-ról. Néhányszor már rácáfoltam ismerőseimre, akik ezt mondták. Mert a rossz attól rossz, hogy nincs jó benne… és ha mégis, mert tanultál belőle valamit? ….és az alap kérdés még mindig megválaszolatlan.

            • Iszonyú sok mindent tanultam Tőled az elmúlt két évben, és nem csak a madarakról, természetről, irodalomról, hanem magamról is. Pedig azt hittem magamról már mindent tudok…….. 🙁

          • Remélem, nem voltam túl hosszú 🙂

            • Szabó Edit

              Nem voltál hosszú. Sosem vagy az. 🙂
              Nemcsak a kérdés nehéz, az rá a válasz is, ha létezik egyáltalán.
              A fejtegetés pedig megérne egy posztot. Szerintem.

            • Nagyné Ica

              Dehogy voltál! Látom ez nem csak az én véleményem 🙂

    2. Ibolya Nagy

      Nem tudsz olyan hosszú lenni kedves Cen’, hogy az számomra érdektelen olvasnivaló lenne! Igaz, hogy a válasz nem nekem szólt, de most szembesültem vele. Csak arra reflektálnék: “Tényleg, feltűnően sokszor kerültem bajba.” A döntési helyzetek, amit itt felsoroltál előbb-utóbb mindenkit elérnek, vívódás, gyötrelem, rossz döntések…. Azért az egészen más, hogyha valakit majdnem lelőnek. Kérlek, az ilyen helyzeteket kerüld el, az életed ne kerüljön veszélybe! A többivel meg csak megbirkózol, nemde?😊 A lehető legjobbakat, szép hétvégét!😊☀️☀️☀️

    3. Xélia szól: aki körül ily sokat sündörög a Sötét,az igen kedves lehet a Fénynek! 😊

    4. Ibolya Nagy

      Csodálatos madárvilág!🐦🐦🐦

    5. Hmmm…, most látom, hogy van megosztás funkció fb.-ra, én meg a linket viszem a madaras csoportokba és a saját oldalamra. Persze a végeredmény ugyanaz. 🙂

    6. Nagyné Ica

      Ismét olyan ismeretre tettem szert általad, ami soha meg nem fordult volna a fejemben, hogy pl. egy kismadár ilyesféle dolgokat “művel” . Nem is tudom, lehet ezt paranoiának nevezni? Ha a biztonságra törekvés paranoia, akkor legyen 🙂

      A fotód és az írásod alapján jöttem rá, hogy ezt a kismadarat én már láttam. Csak akkor nem tudtam, hogy ő a szürkebegy. Egyik alakalommal a gyermekimtől mentem haza és a közeli parkban figyeltem fel rá, Először azt gondoltam, hogy veréb, nagyon hasonlított, de mégis más volt. A színe is némileg eltért és mozgása valóban elegáns volt, nem azaz ugri-bugri kis veréb. Köszönöm az élményt Cen’! Megosztom másokkal is! Szép hétvégét! 🙂

      • Kedves, Ica! Igen, erősen hasonlít egy verébre, legalábbis a színei, különösen a hát mintázata – az a megtévesztésig “veréb”. Ha mégis előjön a bokor alól és kiszökdécsel az etetőnél gyülekező tömegbe, akkor a verebek között vegyül el, mintha csak ott is, a csapaton belül is a láthatatlanságot keresné. 🙂

    7. marsovszki viktória

      Naná, hogy megosztottam! 🙂

    8. Gabóca-Szementné

      Sziasztok! 🙂 Jó kis álriogató kismadár. 🙂 köszönöm

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük