2018.08.05. – Az utolsó képek Gerdáékról

LUDAK madarak madárfgotók természet madárvédelem madárfotók

Fotó: Centauri

cen_logo_circleÉn sem hittem volna, hogy ilyen hamar búcsúzunk, és azt hiszem, most páran megrökönyödnek majd. Egy hete már nincsenek ludak az udvaron. Csönd van. Szokatlanul nagy csönd. Emlékeztetőül röviden összefoglalnám a kezdeteket is.

Tavaly, 2017 június elsején érkezett hozzám négy kisliba.


 

írókboltja ősz természet nature Centauri író writer author Magvető Kiadó irodalom regény könyv fotó madarak természetAznap keltek. Róluk aztán többször is posztoltam. Tavaly ősszel, mikor már felnőttek, egyikük a többiek védelmében szó szerint hősi halált halt (ITT), amikor rókatámadás érte a kis csapatot. Nem sokkal később az egyik, kicsit gyengébb lúd szintén a róka áldozata lett, így végül ketten maradtak: Anser (a gúnár) és Gerda (a tojó).

 
LUDIKŐk ketten szépen kihúzták a nem igazán kemény telet, de kihúzták az igazán kemény márciust is (emlékeztek, milyen kemény volt, hó és hó, újra meg újra, és mínusz 20 fok körüli hőmérsékletek), majd tavasszal úgy tűnt, hogy párba állnak. Erről részletesen beszámoltam többször is (ITT és ITT és ITT és ITT és ITT és ITT). Korábban például azzal nyűgöztek le, hogy milyen udvarias lények (ITT), a költés megkezdésekor pedig azzal a tökéletes összhanggal, amit ez a pár mutatott. És bár a papírforma szerint voltaképp még túl fiatalok voltak egy sikeres költéshez, miután leraktak 7 tojást, sikerre vitték ezt a projectet is.

Mind a hét tojás termékeny volt, igaz, csak 5 libus kelt ki végül.


 

kislibák

Ez volt az első fotó a kicsikről 🙂 (Fotó: Centauri)

A kislibák cseperedéséről is hoztam a nyár elején képeket, legutoljára ITT. A fonalat ott vesztettük el, amikor még minden rendben volt. Pár hete azonban az egyik kisliba megbetegedett. Bágyadt volt, és csak üldögélt. Behoztam a lakásba, itt gyógyítgattam két napig, de hiába. Pár nappal később pedig egy másik libus tűnt el az udvarról nyomtalanul. Az ok ebben az esetben valószínűleg a héja. Nem egerészölyv – mely mindenütt gyakori, és ludakra nem támad – hanem héja. Az ő kistermetű rokonát, a karvalyt sokan ismerik, főként azok, akik télen madarakat is etetnek. Mindketten vérmes ragadozók.

gif madarka 2A karvalyról épp ezért írtam is korábban (ITT). A héja legalább olyan vehemens ragadozó, mint a karvaly, de annál jóval nagyobb, ennek megfelelően erősebb is, és képes nagyobb termetű áldozatok zsákmányolására is. Nem tudom, arról írtam-e (úgy rémlik, nem), hogy amikor Gerdáék már felnőtt ludak voltak, érte már őket héjatámadás, ráadásul úgy, hogy a ludak a lábamnál voltak.

A bejárati ajtónál álldogáltunk, amikor a bokrokon át a teraszra bevágott és a ludakat próbálta elragadni egy héja.

Ez jellemző rá, ez a vakmerőség. Később is találkoztam vele, bár errefelé egyáltalán nem gyakori. Láttam például, amint a kerten kívül fácánokra vadászik. Múlt héten egy környékbeli ismerősömnél szintén ludat terített le. A héja vakmerőségére jellemző, hogy a vele egyméretű egerészölyvet is képes zsákmánynak tekinteni. Több alkalommal is láttam az elmúlt 30 évben egerészölyvet zsákmányoló héját, mi több, téli időszakban a héjától az sem áll távol, hogy egy másik héját terítsen le (ilyen szempontból egészen különös árnyalatot ad a „Héjanász az avaron” olvasatának). Szóval, szinte bizonyos, hogy a második libust héja vitte le. Ezt követően már nem voltak gondok – azaz mégis.
A három kislibus szinte már felnőtt, ugyanakkor Anser és Gerda még mindig erősen védte őket. Egyre inkább. Pontosabban az utóbbi hetekben már nem is annyira őket védte a két szülő, mint inkább a területet, az udvart; mindenki elől és minden helyzetben, egyre erősebben és egyre vadabbul. Az utóbbi hetekben már messziről is támadtak mindenre, ami élt és mozgott. Rám, a vendégekre, a többi állatra. Nagyon úgy tűnt, hogy a libusok felnevelése után sem szelídülnek vissza. Ráadásul, míg két nagy ludat simán eltartott az udvar, anélkül, hogy komoly károkat okoztak volna benne, az 5 nagy lúd már soknak bizonyult, főként az utóbbi hetekben, mikor beköszöntött a forróság és a szárazság. Rendszeres szokásukká vált, hogy az egész csapat a teraszon táborozzon, ahol egyrészt pillanatokon belül hatalmas piszkítást vittek végbe, másrészt a teraszt is úgy védték, hogy szinte ki sem lehetett mozdulni a lakásból.

Volt, akit Anser úgy megcsípett, hogy feldagadt a csípés helye. A régi kapcsolat lassan de biztosan átalakult, és a kis lúdcsapat teljesen átvette az irányítást, teljesen vadludakként kezdtek viselkedni.


 

csipetcsapat 15A három anyányi lúddal pedig semmiféle kapcsolat nem alakult ki, hisz őket már Anser és Gerda nevelte, én teljesen kimaradtam ebből a folyamatból, nem úgy, mint annak idején Anserék, akiket az ágy mellett melengettem. Lettek volna megoldások erre a problémára, ha mondjuk lekerítek egy kisebb részt, ahol ők élhetnek, de akkor voltaképp keletkezik az udvaron belül egy baromfiudvar, ami senkinek sem igazán jó. Se nekem, se nekik. Ezért múlt héten meghoztam egy döntést.
Egy közeli ismerősöm szintén tart ludakat (pulykákat és pávákat is), méghozzá tágas mezőn. Az állatai kijárnak a háztól, szabadon mozoghatnak, és nem zavarnak senkit. Épp ezért a három felcseperedett ludit és Ansert meg Gerdát, mint remek tenyészpárt, odaadtam ennek az ismerősömnek.

Múlt hét pénteken, késő délután fogtuk be a kis szabadcsapatot – és persze, ahogy hazaértem az üres és csöndes udvarra, rettentő lelkifurdalásom támadt.


 

Centauri irodalom könyv természet madarak író writer nature literature

Ó, hát volt még idő, amikor ölelgettem őket 🙂 (Fotó: Centauri és tsa.)

Nagyon furcsa volt megválni tőlük nem egészen másfél év után. Ugyanakkor másnaptól megnyugodtam. Gerdáék remek helyen vannak. Olyan helyen, ahol nem vágják le őket. Ahol az enyémnél is nagyobb területen kóborolhatnak, és ahol senkit sem zavar Anser és Gerda vehemenciája. Azt is latba vetettem, hogy nehéz lett volna így, ebben a formában, együtt a tél. Így most kicsit nyugalmasabb időszak jön, és az udvart átadhatom a vadmadaraknak, akik azóta meg is szaporodtak rendesen, itt főként a rigókra gondolok. És megkezdtem az udvar rehabilitációját – kicsit pihentetni kell, mert utóbb már kezdte elveszíteni üdeségét, zöldjét és tisztaságát. Az állandó legelés és trágyázás (a lúdtrágya nem a legjobb) hatására az udvar romlásnak indult.

Ezzel együtt hálás vagyok Ansernek és Gerdának azért, hogy testközelből láthattam – életemben először –, miként működik együtt egy tökéletes lúdpár.

A következő egy évet ludak nélkül töltöm, de ha úgy hozza a sors, talán majd épp Gerdáék jövő évi fiókái közül ismét örökbe fogadok pár libust. Meglátjuk. Sokat tanultam tőlük. Annak ellenére, hogy több mint 30 éve vagyok madarak közelében. Épp azért, mert nem vettem el tőlük a tojásokat, hogy még többet tojjanak, és keltetőben keljenek a libusok; épp azért, mert hagytam, hogy a természet rendje, a maguk rendje és akarata szerint alapítsanak családot. Ennek azonban az volt az ára, hogy elszakadtunk egymástól, végleg. És most ténylegesen is. A legjobbakat nektek, Anser & Gerda! A legjobbakat nektek, itt kelt kisludak!
Íme, az utolsó fotók róluk:

 

utolsólúd 1 utolsólúd 2 utolsólúd


 

2018.05.29. Anya az istencsászárnő, anya a minden!

A világ legudvariasabb élőlényei

13 Comments:

  1. Szabó Edit

    😮😮
    Ne legyen lelkifurdalásod! Szerintem jó döntést hoztál. Így lesz a legjobb mindenkinek.

  2. Ibolya Nagy

    Örülök ennek a búcsú-posztnak, bár eleinte elszorult szívvel olvastam, de megértem a döntésedet Cen’. Köszi a remek fotókat, csodás madarak lettek a kicsik is.🕊️🕊️🕊️

  3. Hú, én nagyon nem így gondoltam a történet végét! 🙁 Bár, talán ez csak egy fejezet volt!

  4. Nagyné Ica

    Ez is egy csodás történet. Néha pedig búcsúzni kell, még ha fájdalmas is. 🙁 A legjobbakat mindenkinek! 🙂 🙂

  5. Nagyon szépek lettek a kislibák…megrendülten olvastam a fordulatokat.. Érezhető, hogy ennek az egyetlen döntésnek az irányába mozdulhattál.. tényleg szuper, mennyire tökéletes helyre kerültek ☺️☺️

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.