Napról napra egyre többet hallani szkeptikusokról; napról napra egyre több a kétkedő; de talán csak azért, mert kevesen tanulták meg ideje korán, hogyan kell a kételyt “hidegen”, korlátok között tartani; nekem szerencsém volt; gyerekkoromban a tudomány, a tudomány hajmeresztő “képtelenségei”, és egy madár segített abban, hogy elsajátítsam a higgadt kétely alapjait.
Többszörösen is a legszebb emlékeim közé tartozik, amikor 12 évesen végleg szkeptikussá váltam. Két távoli esemény kapcsolódott össze egy adott pillanatban. Óvodás voltam még, amikor apám megmutatta kedvenc madarát, a bíbicet. Azt mondta, gyerekkorában néha a kalapot is leverték a fejéről, ha túl közel merészkedett a fészekhez. Pár évvel később egy etológia-könyvben azt olvastam: létezik olyan, mint szupernormális inger, ez irányítja például a csigaforgatót (ő egy tengerparti madár), amikor a testméretét meghaladó tojást is igyekszik kikölteni. Ráadásul ezért a felfedezésért egy holland pali (Niko Tinbergen) Nobel-díjat kapott. Még semmit sem tudtam arról, hogyan kell megítélni dolgokat, de azt tudtam: a Nobel-díj a legmagasabb kitüntetés. Azt is tudtam, hogy mit jelent: normális. Azt is, hogy mit jelent: szuper.
Na de hogyan lehet valami szuper és normális egyszerre?
Itt valami gubanc lesz – gondoltam. Teljesen valószínűtlen, hogy egy madár felpréselje magát egy akkora tojásra. Ez hülyeség. Az meg végképp az, ha ilyen baromságot díjaznak. Kétkedtem. Nem volt okom rá igazán, és mégis. Talán ez is genetika. Alkat.
Időközben jó apám az égbe katapultált, s én már nem mutathattam meg neki, amikor először találtam meg a bíbic tojásait. Viszont – mivel a bíbic is földön fészkelő madár – úgy gondoltam: most végre ellenőrizhetem, igaz-e, amit a szupernormális ingerről olvastam. Készítettem 8-10 műtojást pingponglabdából. Kifúrtam és mustármaggal töltöttem meg őket, majd áltojásaimat szétszórtam a bíbicfészekalj körül. Tudni kell, hogy a bíbic midig 4 tojást rak, ráadásul e tojások rendkívül hegyesek, s a hegyükkel befordítva szabályos alakzatot adnak, egy szinte tökéletes négyzetet fednek le. Egyszóval: sehogy sem illene a képletbe egy ötödik tojás. Ráadásul a bíbictojás földbarna-tarka, hasonló a fürjekéhez (lásd fotó), távolról sem emlékeztet a hófehér pingponglabdához. Délután szétszórtam a műtojásokat. Éjjel egyre csak forgolódtam, nem tudtam eldönteni, minek örülnék a leginkább: ha a pingponglabdákat összegyűjtené a bíbic, vagy annak, ha nem. Másnap egy iskolatársammal mentünk ki a földekre – és láttunk csodát.
A bíbic minden egyes pingponglabdát begyűjtött és buzgón igyekezte megkotlani mindet!
A szupernormális inger tehát nem blöff. A díj jogos. A holland tudós zseni. A bíbicet hamar megszabadítottuk a pingponglabdáktól, s én boldogan vágtattam haza.
Három dolgot tanultam akkor.
1. Kétkedni érdemes.
2. Valószínűtlen dolgok is lehetnek valóságosak.
3. A dolgok ellenőrizhetők. 🙂
Azt viszont jóval később értettem meg, hogy szkeptikus legalább kétféle van. A-típusú szkeptikus és B-típusú. Az „A” a gyakoribb. Ezt a típust csak későn ismertem fel. Tökéletes egyértelműséggel csak a Jack London-túra és a Zafír-túra idején. Akkor talált rám néhány ilyen kétkedő. Az A-típus örömét a kétkedés maga adja. Önmagáért, ha tetszik, cél nélkül kétkedik, akkor is, ha ezt célszerűnek, jogosnak, indokoltnak tűnteti fel. A kétkedés a célja, nem az ellenőrzés. Ezért az oly divatos és hangos A-típust az esetek többségében nyilvánvaló igazságokról sem lehet meggyőzni. A B-típus kezében a kétkedés „csak” eszköz. Míg az A-típus kudarcként éli meg, ha kétkedése nem mutat rá valamiféle hamisságra, a B-típus akkor is boldog, ha valamit nem cáfol, hanem igazol. Az A-típusú szellem (szellemtelenség) csak akkor elégül ki, ha valamit lerombol (hamisság esetén persze joggal), a B-típust viszont az ellenőrzés ténye elégíti ki.
Az A-típus ezért legtöbbször destruktív, míg a B-típus konstruktív.
Maradok B-típus továbbra is. Kétkedek mindig, ellenőrzök mindent, amit csak tudok, amit csak lehet –, de ha már ott az eredmény előttem, hiszek a szememnek. Nem fosztom meg magamat attól, hogy lássam, amit látok. Lássam azt is, amit korábban láthatatlannak hittem.
Kérlek, oszd meg ezt az írást másokkal is! Köszönöm!
Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!
Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!
Fotó: Centauri
👌💗
❤ 🙂
Nem olyan túl régen ígértél egy posztot, Cen’, egy különleges madár különleges tojásairól. Lehet, hogy a bíbic az a madár és ez az a poszt? :-O
Közben rájőttem, hogy nem ez az. 🙂
Nem ez az, csak ez szorosan kapcsolódik hozzá. A technika ördöge betett nekem húsvét alkalmából, ezért nem tudtam jönni az ígért posztokkal, de most pótolni fogom 🙂
Szia Cen’!
Öröm számunkra ( feltételezem mondhatom mások nevében is ), hogy ilyen kétkedő voltál és vagy, mert így olyan ismeretek birtokába juthatunk, ami biztosan igaz és bizonyított.
Nagyon tetszett ahogy a Nobel díj jogosságát is ellenőrizted. 🙂 Végül is jogos kétely volt 😉 ( Ismerős volt az írás 🙂 )
A tojásokról és költési szokásokról eszembe jutott: a minap láttam egy ismeretterjesztő filmet az emuk költési szokásaikról, hogy a nagy, sötétzöld tojásokat milyen hűségesen őrzi 60 napon keresztül az emu papa. Ennek kapcsán persze a te emujaid…megnéztem az instagramodon a képeket…szuper.
…és nem utolsó sorban ismét megállapítottam, rendkívüli energiával, elszántsággal és tudással rendelkezel. Most már biztos, hogy a Centauri bolygóról küldtek a Föld nevű bolygóra, hogy szebbé, jobbá tedd ezt a világot. Köszönjük, hogy vagy!
Nem lettem hűtlen, csak mostanában kevesebbet tudok itt lenni – kicsit többet vállaltam magamra mint pl. 2016-ban. 🙁 – .
Most már jöhetnének szebb napok! Ahogy szoktad mondani: A legjobbakat továbbra is! 🙂
Kedves, Ica, látom feltett szándékod, hogy újra és újra zavarba hozz 🙂 🙂
A szándékosságot nem tagadom! De semmiképpen nem a zavarba hozásodra irányul, mint inkább arra, hogy azt mondjam amit gondolok! 🙂
Van egy jó képem a B-tipusú kételkedőről, Cen. Ha majd lehet képet is beilleszteni, elküldöm neked. 🙂
Igyekszem mihamarabb lehetővé tenni ezt 🙂
😊
Most újra rátaláltam erre a Legszebb emkékre, Cen, miközben a bíbictojástól kezdve az író úrig, akit nem érdekel a természet – mindent elolvastam. Tavaszias februári napon szarvasbőgést hallgattam, …. a fb-odon polémiákat olvastam a természet súlyáról, szeretéséről, nemszeretéséről, ismeretéről, a posztod kapcsán. Most idáig jutottam, és megosztom a B -típusú kételkedőről az akkor ígért képet. Hát nem kedves? Szerintem nagyon. 🙂
https://scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/51339493_2213955462004818_4583055560273821696_n.jpg?_nc_cat=107&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=4b82485f8aec5cd6637f8983f6c36e92&oe=5CF554A8
Remélem megnyitható!!!
Sok egyéb is eszembe jutott, de most nem okoskodnék. 🙂
Kár, hogy nem lehetsz a fb-on, ott azért szélesebb körben hatottak szemléletformáló írásaid!
Még mindig B
🙂 🙂
Ha egy halk történeti megjegyzést szabad hozzáfűzni: éppen a B-típusú szkepszis az, amit Descartes módszeres kételynek/kételkedésnek (“doute méthodique”) nevezett – és amiből, aminek a módszeres követéséből aztán kikelt az egész modern természettudomány 🙂
Mit mondjak? Egyrészt, köszi az infót, nem volt meg 🙂 Másrészt szívből örülök, hogy egy platformon vagyok Descartes-tal 🙂