Homo labilis kiállításmegnyitó

Különösen nagy köszönet Ambrus Juditnak!

A színes-szagos megnyitót nem a pogácsa és a vörösbor, még csak nem is Centauri 250, egyébként – mint ígérte – finom palacsintája tette emlékezetessé, hanem az irodalmi-zenei körítés.

Szerző: homo gabilis
2009. október 5. 6.56
Október 2-án nyílt meg a Nyitott Műhelyben az álnéven alkotó író újabb fotókiállítása, mely a hónap végéig látható. Egy kiállítás képei mellett egy egész estés kultúrműsort celebrált az ezúttal is háttérben maradó Centauri (homo visualis). A többnyire fekete-fehér, szépia, illetve kisebbrészt színes felvételeket az írásművekből megismert sajátos nézőpontú fotós exponálta és komponálta tárlattá, ahogy a polifonikus megnyitóestet is, ahol nem a homo labilisok, hanem a homo habilisok és ludensek domináltak.

Németh Gábor

Németh Gábor

Aki vizslatta már Centauri (kiderült, nem cen-, hanem szentaurinak ejti a nevét***, mint az a csillagképelnevezésből következne, bár nekem a ken- áll inkább a számra) honlapját, láthatta, hogy számos felvétele van, és nála egy-egy pillanat megragadása fényképezőgéppel is pontosan sikerül. A kérdés persze akadémikus, mi lett volna, ha először fotózni kezd, majd jelentet meg írásokat. Egyes felvételeiből azonban tényleg süt a professzionális világszemlélő. Mint Németh Gábor író elmondta, aki hagyta magát győzködni a felkérés során – e-mailben kapta a képeket és a felkérést, hogy nyissa meg a kiállítást –, de végül kötélnek állt: először tamáskodott, nagyon sok művész használja/-ná ki főfoglalkozását arra, hogy szabadidős tevékenységként más művészeti ágban létrehozott műveivel is elismerést szerezzen. A képek azonban meggyőzték
 – „ügyesen fényképez, és ilyenkor az embert elfogja valami mély, sötét ontológiai rettegés…” –,
az ígért „kilenc percet” ki is töltötte egy tőle megszokott, elmés és továbbgondolásra érdemes, kultúrcsapongó elemzéssel, mely Centauri egyik legtalányosabb képét (Homo ludens, mint mondta: Hórusz-kép – ilyesformán portálunk részéről még alaposabban megnéztük) vesézte ki – a sötét árnyak előtt fürdőző kislány + kisfiú pajzán és önfeledt párosától egészen Gárdonyi Egri csillagokjának fürdőzős jelenetéig jutott. Ám mi is tartsuk magunkat az est kompozíciójához: Kardos Róbert a Homo labilis című Centauri-írással adta meg az irodalmi alaphangját a megnyitónak. Ebben a homo habilisra, ön- és világpusztító fajtánkra fókuszált – a lassan elcsépelt divatos szó, lévén fotókiállítás, itt helyénvaló –, menekülési lehetőségként nyitva hagyva az utat: még ma is vannak, akik nem állnak be ebbe a sehova nem vezető sorba, s állandóan csak szárnyalnának és nyargalnának. Majd Farkas Zoltán (gitár) és Gyulai Csaba (ütősök) következett, akik minden irodalmi-fotóelemző részt egy-egy zenés blokkal oldottak fel, mélyítettek el virtuóz, felszabadult játékkal, Farkas Zoltán pedig Erik Satie- (vagy -szerű) darabokat is játszott zongorán.
Kardos Róbert egy merész hangvételű regényrészlettel folytatta, mely a hiányzó leggyengébb evolúciós láncszemre vetített irodalmi és erotikus fényt.

Deczki Sarolta

Deczki Sarolta

Jász Attila

Jász Attila

Németh Gábor elemzése után a Homo aquaticus című képről Deczki Sarolta irodalomtörténész, az MTA ösztöndíjas kutatója beszélt, vagy inkább olvasott föl összeszedetten, szabatosan, hűvös-okosan, a két nézőpont jól kiegészítette egymást. Majd Magyar László András eszmefuttatását a Romulus és Remus című képről a moderátor Kardos Róbert olvasta föl. A fotográfia a sekély vízben háttal álló, idétlen punkfejű struccpárt (jérce mindkettő) kapta le, de nem a tíz körméről. Magyar László András nemi hovatartozásuktól a hovatartásukig (pénzfialó árucikk, tányérravaló stb.) ívelő parabolában mutatta meg, min is ábrándozhat a sekélyesben egy strucc, vagy aki a gép és a kép mögött áll.
Kardos Róbert

Kardos Róbert

Jász Attila szellemes versének (Idő Centauri fotóján) leendő poénját (na, mire gondolok?) a gyilkosnak bizonyuló Kardos Róbert rögtön lelőtte, amikor felkonferálta, melyik képről lesz is szó (A toll és motor). A vers kissé emlékeztet Tóth Krisztina szintén megrázó, elütött kutyáról szóló novellájára. Csengery Kristóf a Nihil út című képet gondolta tovább, szőtte bele egy álomba. Majd újra egy szórakoztató Centauri-írás következett (A föld árvái). A színes-szagos megnyitót nem a pogácsa és a vörösbor, még csak nem is Centauri 250, egyébként – mint ígérte – finom palacsintája tette emlékezetessé, hanem az irodalmi-zenei körítés. És természetesen a nem túl sok, ám annál mélyebb, különös hangulatú tájakra, vizekre, olykor sorsokba kalandozó fotográfia. A főfront domináns helyén a megváltásról, talán a megváltás igényével is készült felvételegyüttes képei erősítik egymást, a vizes-gyerekes, fiatal felnőttes/vizeshaj-koszorús, töviskoszorús-feszületes fotókkal. A képek fekete-fehérségükben, szépiaságukban is nagyon színesek, beszédesek. Stílusbehatárolásként pedig Németh Gábor nagyon frappánsan állapította meg, hogy Centauri képei nagy része akár egy 1936-os Pesti Napló hétvégi képes mellékletében is megjelenhetett volna, amelyek nem, azok Homoki Nagy István gyűjteményét gazdagíthatnák. Tényleg „a legjobb fajta magyar fotográfiai hagyomány van megszólítva”. Ki-ki járjon, nézzen utána! A fotók meg is vásárolhatók.

Nyitott Műhely (Budapest XII., Ráth György u. 4.)
 Gyulai Csaba és Farkas Zoltán
*** Ezt a kijelentést Németh Gábor elmondása alapján tettem, aki „fél órája beszélt Szentaurival”, én viszont öt perce cseréltem e-mailt Centaurival (2009. október 6., 14.23 – utolsó frissítés), aki Centaurinak – azaz úgy, ahogyan kell – ejti a nevét. A friss városi legendáért elnézést.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.