• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Ölbei Lívia: Találkoztunk már valahol?

Centauri döntése – a hétköznapi valóság felől értelmezhető és megragadható személyiség felszámolása – felszabadító, feszültségteremtő és mindenekelőtt radikális egyszerre. Centauri – az olvasó számára – maga az esszenciális irodalom.

Centauri: Kék angyal (Magvető Kiadó, 2008)
Vas Népe, 2008.06.21.
Centauri Jégvágó kék angyal magvető kiadó író irodalom könyv Jégvágó Jákob botja ölbei líviaCentauri betűkben rejti el – és tárja föl magát: Pátosz a káoszban című – az egyszerűség kedvéért mondjuk így – novelláskötetét tavaly adta ki a Liget Műhely, a Magvető az idei tavaszi könyvfesztiválra időzítette a második önálló Centauri-kötet, a Kék angyal megjelenését.
Az ember jelentések hálójában függő állat, állítja Umberto Eco. A jelentések hálóját önmaga alkotja meg: így rendezi be a világot. Centauri – maga a név is – tulajdonképpen nem más, mint Eco kijelentésének metaforája. A kentaur félig állat, félig ember. Félig anyag, félig szellem. Félig ösztön, félig lélek. Patáival a földet rúgja, fölvetett fejével a csillagokat verdesi. (Értelmével mondjuk csillagképet alkot: akár az Alfa Centaurit. Vagy fölfedezi, hogy az ezerjófűnek gyógyító hatása van; de legalábbis alkalomadtán csillapítja, megnyugtatja a fájdalmat. Gyógyír. Barbitálként működik. A görög mitológia kentaurját, Kheiront ezerjófű gyógyította meg.)
Centauri ír. Író. Alig egy év leforgása alatt két széppróza-kötete jelent meg: tavaly a Pátosz a káoszban (Liget Könyvek), az idén a Kék angyal (Magvető). Ez utóbbiban kapott helyet a Flaubert és a divat című (eredet)történet, amellyel a szerző – még az önálló kötetek megjelenése előtt – a 2007-es könyvheti Körkép-válogatásban hívta föl magára a figyelmet: „De gondolkodtak-e már azon, honnan ered a necc-harisnya, ez a mágikus, minden kétséget kizárólag a szexusnak szánt zseniális alkotás?; és ugyan ki volt a géniusza, az ötletgazda? Kötve hiszem, hogy sokan kutatták volna ezt, hisz a harisnya lényege épp ez: míg a harisnyát nézed, csak a lábat látod; sosem a harisnyára vagy kíváncsi, csak arra, amit csomagol; a lábra, a combra, az eshetőségekre (kész csoda, hogy a választ férfi, s nem egy nő adja meg!)”. Háló a necc is: a lábat, a combot, az eshetőségeket értelmezi.
De kicsoda valójában Centauri? Centauri ír – és nem hajlandó magáról többet mondani. Nem ő az egyetlen az irodalomban, aki álnevet hord, aki szavak fedezékébe vonul, aki elrejtőzik – hogy föltárulkozhasson. Nyilván neki is van becsületes , anyakönyvezett neve, születési helye, társadalombiztosítási azonosító jele, kedvenc étele stb., stb. És mégis. Centauri döntése – a hétköznapi valóság felől értelmezhető és megragadható személyiség felszámolása – felszabadító, feszültségteremtő és mindenekelőtt radikális egyszerre. Centauri – az olvasó számára – maga az esszenciális irodalom: kizárólag a könyveiben, történetei hálójában létezik. Tökéletes fikció. Szerző és szereplő egy személyben. Ablak, átjáró – senkiföldje – élet és irodalom között. Legföljebb nem lehet író-olvasó találkozóra hívni. A találkozás úgyis a könyv, a mű és a befogadó között jön létre – ha létrejön. „Találkoztunk már valahol?” (Pátosz a káoszban)
De különös módon éppen az életrajzi elemek teljes megtagadása, kézzel fogható hiánya (a Kék angyal belső borítóján a megszokott szerzőfotó helyén például röntgenkép látható) indít arra, hogy a szerző lehetséges képmását a szövegekből kíséreljük meg – csak azért is – összerakni. (Közben kicsit szégyenkezünk, hiszen különben egészen komolyan vesszük, hogy kizárólag a mű számít, a többi csak toldás. Még a hús-vér szerző is.) Az egyes szám első személyben íródott novellák viszonylag pontos választ adnak (ráadásul az is előfordul, hogy az egyes szám harmadik személyben megszólaló elbeszélő bizonyos Cen-t emleget): a név mögött ezek szerint harmincas – a rendszerváltás táján felnőtté váló –, saját koordinátáit kirajzolni, kitapintani, a világot megérteni igyekvő fiatal férfi rejtőzik. Garabonciás. (Ha nem prostituálódott volna a szó, azt kéne mondani: értelmiségi.)
Centauri (egyelőre) novellákat ír, de töredezettségében is teljes világot teremt, valahogy úgy, ahogy a földgömbön, ha jól megnézzük, összeilleszthetők a szárazföld világrészekké szétesett darabjai. Másképpen: a Pátosz a káoszban és a Kék angyal hátterében ugyanaz a nagyregény íródik. Profán Biblia, posztmodern Evangélium, új Apokalipszis. (Benne a felnőttkor küszöbére érő Esti Kornél – küszöb helyett a vonat hátsó ütközőjén, bodza és nád örvénylő tengerében, az eltűnő idő nyomában.) De a legfőképpen mégis Nagy Indiánkönyv.
A Pátosz a káoszban – a két szó manapság külön-külön is fölér egy robbanótöltettel – gyönyörűen indázó mondatokban, gyakran szinte prófétikus (jó: álprófétikus) és esszéisztikus-filozofikus hangon megszólaló elbeszélője a világ végét kerülgeti. Pedig meg lehetne – talán meg is lehet – menteni. A tizenhárom történet szívében, közepében a címadó Pátosz a káoszban ragyog: az apostoli tizenkettő között a tizenharmadik. „Ő az, aki bár nem tudja, nagyon is közel jár a genezishez – mert aki a finishez ér, az érinti meg a kezdeteket is! Őbenne pedig már nagyon közeli – mindkettő. Még ha nem is tud róla, Hisz éppen ezért! Mert nem tud róla.”
Lenn a kentaur, fönn az angyal. (Ez önmagában: pátosz a káoszban.) Kettős természet itt, kettős természet ott. A Kék angyal jelentése a (tömeg)kulturális térben egyértelműen foglalt: láttán-hallatán százból kilencvenkilencen (ezerből kilencszázkilencvenkilencen) Marlene Dietrich-re meg a híres filmre gondolunk. Centaurinál szó sincs erről – bár, hátha mégis. A Kék angyal itt is, ott is beszippantja a teljes személyiséget. Bohóccá tesz. Megöl és éltet. Úgy hívják, szerelem, úgy hívják, vágyakozás; úgy hívják, írás (művészet?). Lehet, hogy semmi jelentősége nincs, mégis: Centauri kék angyala mintha erősen hasonlítana a monitorokon, billentyűkön, számítógépes vezérlőegységeken feltűnő környezetbarát termék emblémára.
A Kék angyal-kötetet indító Kút a nap alatt – a történet ironikus, finoman érzelmes Eco-paródia, egyúttal Thomas Mann-parafrázis – a szerzetesi mélyből röpíti föl a vallomást, miszerint az élet írás: az író számára a nap alatt egyszerűen nem létezik más. (És könyvtár az egész világ.) A címadó történet a magasban, virtuális-spirituális térbe zárja a kötetet – és teljesíti be az írói sorsot: „Bekapcsoltam. Akkor se. Huszadszor se. Ötvenedszer se. Arra gondoltam, hogy most elszállt minden, amit addig nem mentettem diszkre. (…) Gondoltam: bár volna valaki, akinek mindig mindent átküldenék, aki mindig mindenre azt mondaná: jó, jó, jó! Akkor most nem fájna, hisz nála megvolna minden.”
És akkor megjelenik az Angyal (világító kékben): „Ha menni akarok mégis? Leteper és meggyaláz. Üt és ver. Ujja, mint a penge. Karja, mint az acéllánc. Lihegése, akár a hajnali fagy. Angyal-kápó. Addig ütlegel… Meddig is? Órákon át? Napokig? Hetekig? Nem, itt nincs ilyen. Szakadatlan – alighanem az örökkévalóságig.”
Nekünk meg nincs más dolgunk, mint várni: az újabb Centauri-könyveket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük