Németh Zoltán: Maszkulin nyelv és ökokritika

MASZKULIN NYELV ÉS ÖKOKRITIKA

A Kék angyal elbeszélései egyfajta maszkulin irodalmi nyelv kialakításával és a nem-emberi irányába fordított figyelem által nyernek egészen sajátos színezetet, ez a két rétege teszi egyedivé.

Centauri: Kék angyal. Magvető, Budapest, 2008
(Németh Zoltán, Kalligram)
Centauri Jégvágó kék angyal magvető író irodalom sikerkönyv Németh ZoltánA Kék angyal című elbeszéléskötet egyik „szereplője”, a „lápi antropoid” különös lény: „Nem egy, hanem két hosszú farkúszója volt, s mint a füsti fecske farka, mindkettő elágazott. Közöttük épp olyan péniszt hordott, mint én vagy apám, méretarányosan rendkívül nagyot, nem borították pikkelyek a testét, csupasz volt, mint az angolna, de annál jóval rövidebb és tömzsibb, az arca egy csecsemő arcára emlékeztetett (…). Úgy másfél kiló lehetett, legfeljebb kettő, erősen reszketett, talán a félelemtől, neon-zöld bőre lüktetett, különösen a halántéka körül (…) varangyszerű zöld magzatra hasonlított… (92–93.)
A kötet elbeszéléseinek többsége is valamiképpen az emberi lét állati tartományaival, az állati lények szinte emberi magatartásmintáival, illetve tágabban az ember–állat interakciók természetével foglalkozik. A kötet első elbeszélésének, a Kút a nap alattnak a főszereplője, Krizosztóm atya kóros viszketegsége nyomán kényszerül félállati létbe: egy kút mélyének ólszerű terében talál menedéket önmaga betegsége és a külvilág elől. A Flaubert és a divat című elbeszélésből az derül ki, hogy a neccharisnya feltalálásában elévülhetetlen érdemei vannak egy papagájnak, illetve a híres francia író kezében tartott Világvizek élőlényei és szörnyszülöttjei című könyv sellőt ábrázoló képének. Az Úszó sziget meghökkentő meséje szerint egy fóka szinte tudatos önfeláldozása menti meg a jégszigeten sodródó felfedezőt. A Morgen és Norman történetének egyik szereplője halmozottan hátrányos, mentálisan sérült, félállati, öntudatlan tulajdonságokkal. A Bróm-robbanás titkának kulcsa szintén az állatokban keresendő, egy fémpénzeket gyűjtő szarkára erősített jeladó és egyéb, „állati” ötletek összjátékaként felrobbanó detonátor formájában. Az In vitro veritas a „Kellene egy kutya mindenképp…” igazságát járja körül, míg a Trolibusz és Brossgida címbe emelt főszereplőinek sorsában a patkánylét irányába vivő lelki-fizikai deformációkra figyelhetünk fel. Végül a kötet utolsó, címadó novellájának zárt világa sokban emlékeztet a hangyák, méhek és földikutyák társadalmából ismert szociálparazitizmusra. Nem véletlen, hogy a címbe emelt lény, a „kék angyal” kettős természete is inkább az állati és emberi kontaminációjának tűnik, s nem annyira a metafizikai távlatok felé mutat.
A Kék angyal című kötetnek ez a vonulata az emberi és állati lét többszintű, összetett egymásba játszásán alapul. Amikor egyetlen szereplőben összpontosul az emberi és állati létre jellemző problematika, akkor olyan hibrididentitás jön létre, mint például Krizosztóm atyáé vagy Normané, akiknek szeparált, zárt világa egyszersmind az értelmezés és a kommunikáció lehetőségétől való megfosztás jeleneteivel társul. Nem véletlen, hogy a föld alatti kútban, bunkerjében íróvá váló Krizosztóm atya műveit hónapokig senki sem olvassa, s mikor Gigász apát végre értő olvasójává válhatna (értsd: eretnekséggel vádolja), a svédek támadása nyomán elnéptelenedik a kolostor, s így megpecsételődik Krizosztóm sorsa is, illetve lehetősége a kommunikációra. A Morgen és Norman narrátora is akkor indul el Norman látogatására a kórházba, amikor az már haldoklik, s így nincs lehetősége párbeszédet folytatni vele.
De nem járnak jobban azok a „lények” sem, amelyek nem az emberi lét, hanem az ismeretlen Másik identitása felől épülnek fel. A Lápi antropoid halszerű figurája szintén képtelen megszólalni, kommunikációs viszonyt kialakítani elfogóival. Túlélésének egyetlen lehetősége, hogy páni félelmet vált ki elfogóiból, s azok valóban minél gyorsabban igyekeznek megszabadulni a szörnyetegtől. A félig állati, félig emberi lénnyel való találkozás eredményeként olyan kommunikációhiány jön létre, amely a „valódi” interperszonális kapcsolatokra is kiterjeszti érvényességét, s a beszédképtelenség általános mintázataként, a dolgok elmondásának lehetetlenségeként jelenik meg:
 „– Senkinek egy szót se!
Nem mentünk el többet a Kacaj-tóra, kerültük a környék mocsarait, és nem beszéltünk a lápi antropoidról; ahogy jó pár egyéb dologról se; sose adott alkalmat arra, hogy megkérdezzem, mit is fogtunk aznap éjjel valójában; sose kérdezhettem meg tőle, hogy amikor napokig, étlen-szomjan a bezárt könyvtárszobában dolgozik, amikor tilos őt háborgatni és Eunice úgy őrködik a nyugalma fölött, mint egy templomos lovag a Grál-szekrény előtt, akkor valójában mit csinál; és azt se tudtam megkérdezni tőle, hogy miért hagyta el anyámat.” (95.)
 A lápi antropoidhoz hasonló különös, megmagyarázhatatlan, titokzatos, értelmezhetetlen figura a „kék angyal” is, azzal a különbséggel, hogy az emberi és állati lét a metafizikai lények aurájával egészül ki. E három identitás közötti ingadozás eredményezi a központi figura alakjának összetettségét, amely az egész szöveg „lehetséges világ”-ára sugárzik ki: „Angyal sokáig az anyámnak tűnt. Bár nem nő volt. Igaz, nem is férfi. Finomnak, hozzáértőnek, megértőnek gondoltam.” (332.); „Angyalnak nagy hatalma van, nem vitás. Ha csókol, ha legyint, ha etet.” (333.); „Angyal kiborította a székből, a nyakára állt, hosszú mutatóujjával beletúrt vértől buborékos orrába, oly mélyen, ahogy csak bírt; a fiú rémülten meredt a sötétbe és Angyal azúrkék aurájába, és hagyta, hogy Angyal ujja teljes egészében tűnjön el az orrában, hogy olyan erőszakosan kanalazzon onnan sűrű, csimbókos vért, amitől az orrcimpái beszakadnak, majd a véres ujjal írjon valamit egy tiszta lapra, végül a hajánál fogva felrángassa, és a lap fölé tartva elolvastassa vele.” (334–335.) A rabszolgaként, kötelező penzumként szövegeket írók fogolytábora a mennyország és a pokol bugyrain túl a társas rovarokra jellemző társadalomépítés mintájára épül fel, s így az Angyal isteni és ördögi jelzőin túl afféle méhkirálynőként is jelen van a kolónia szuperorganizmusában.
Vannak azonban az elbeszéléskötetben olyan esetek is, amikor nem egy hibrid vagy mutáns identitás, hanem két önálló lény találkozása ad lehetőséget az ember–állat interakcióra. Egyik legsikerültebb példája ennek az Úszó sziget című novella, ahol a találkozás különössége a klasszikus poentírozó novellatípus felhasználására ad lehetőséget. A fóka–ember közti kommunikáció és annak tragikus végkifejlete a túlélés biztosítékává válik a kockázatos útra vállalkozó utazó számára. A Bróm-robbanásban az ember–állat interakció többszörös véletlenek formájában egy rejtvény narrációját ölti magára: a robbanás értelmezői tevékenységet vált ki. Ez a tevékenység végül is az állati viselkedés értelmezésébe fut, amelyben központi szerepet kap a szarkák fémpénzgyűjtő tevékenysége éppúgy, mint a kutyák időnkénti szabadulásvágya. Az Úszó sziget és A Bróm-robbanás egymás ellentétpárjainak is tekinthetők: míg az előbbi egy szinte hihetetlenül tudatos tevékenységet tulajdonít az állatnak, s végül a főszereplő fóka halálával végződik, addig A Bróm-robbanásban az állatok öntudatlan tevékenységének teljesen véletlenszerű összjátéka hozza működésbe a robbanószerkezetet, amely az emberrel végez.
A Trolibusz és Brossgida című elbeszélés az ember–állat interakciónak azzal a lehetőségével szembesíti olvasóját, amikor az emberi fokozatosan, lassú következetességgel fordul át állati minőségbe. A regresszió logikája lép működésbe: a főemlős (ember) fokozatosan a kisemlős (patkány) viselkedési mintáit veszi át. Az elbeszélés zárójelenete aztán a visszafordított evolúció végeredményével szembesít, a „koszos, makogó, sovány, vaksi, sikoltozó” kiskölyökkel, egy „fénymérgezéstől vergődő, szappantestű, sajtfehér féreg-Maugli”-val, aki „némi rohangászás után a klotyópadlóba vájt lyukon át eltűnt – mint utóbb kiderült – a város csatornahálózatában” (289–291.).
A Kék angyalnak mint kötetnek véleményem szerint a fentebb említett ember–állat interakciókból építkező világa a legizgalmasabb rétege. Ehhez társul még az elbeszéléseknek a nyelve, amelyre szükséges külön figyelmet fordítanunk. A Kék angyal elbeszélései nem illeszkednek a magyar posztmodern irodalom nyelvi sajátosságaihoz (intertextualitás, metafikció, labirintusszerűség, nézőpontok keveredése, szubjektumproblémák), kitérnek a posztnyugatos kifinomult formakultúra, a népies irodalomra jellemző referencialitásigény vagy a minimalista próza hiperrealizmusa elől. Ezek az elbeszélések – azon túl, hogy nyomokban megjelennek a felsorolt írásmódok jellegzetességei – kívül, illetve túl helyezik magukat ezeken a nyelveken. A Kék angyal elbeszéléseiben van valamiféle nyers, kidolgozatlan erő, illetve annak igénye, hogy – mint a kötet egyik elbeszélésének kiváló önjellemzése azt bejelenti – a „kissé éretlen, rusztikus” nyelvi „gránitból” kifaragja a magyar irodalmi „nyelv rokokóját” (44.). Külön figyelmet érdemel véleményem szerint az, hogy párhuzamosan a jelenben formálódó (lásd például az Artizánok csoport tevékenységét) feminista-feminin női irodalmi nyelv kimunkálásával Centauri az egész köteten át hangsúlyozottan egy maszkulin magyar irodalmi nyelv kidolgozására fordítja energiáit. A férfiidentitás jellegzetes terein játszódnak a kötet történetei, amelyeket a férfi nézőpontján keresztül ismerhetünk meg. A Kút a nap alatt helyszíne kolostor, szereplői csak férfiak; a Flaubert és a divatban többször is hangsúlyozódik a „cölibátusban élő” (43.) író viszonya a nőkhöz; a Lápi antropoid helyszíne a nádas, a horgásztanya, ahol apa és fia élik át a különös lénnyel való találkozás megsemmisítő élményét; az Úszó sziget főszereplője egy botcsinálta sarkkutató, felfedező. A Morgen és Norman narrátora három hónapig várta Linnát, „a kétségbeeséstől és kialvatlanságtól” eszét vesztve; a Norma Lea zónatitkában a női orgazmus férfiszempontú leírását olvashatjuk. A Proszektúra operációja során a női állhatatlanság hagyományos férfivádja jelenik meg, míg a Kék angyal az anyakomplexus felől is olvastatja önmagát.
Az ökológiai gondolkodás és a maszkulin identitás mellett megjelenő irónia véleményem szerint nem tartozik ennek a prózanyelvnek a hangsúlyos jegyei közé. Főleg a nevek játékában van jelen, így találkozhatunk Koleszterin, Priusz, Papirusz, Varádics, Jodid és Trampli atyával, illetve Gigász apáttal a Kút a nap alattban, Bróm úrral A Bróm-robbanásban, Mr. Fossal, azaz Trolibusszal, illetve élettársával, Pisivel, azaz Brossgidával a Trolibusz és Brossgidában. Ez az irónia nem mindig szerencsésen van jelen, sok esetben semmilyen funkciót nem tölt be, bátran elhagyható lenne.
Ami külön érdekessége a Kék angyalnak mint kötetnek, az az, hogy benne egy elbeszélésfüzér nyomaira bukkanhatunk. A kötet közepén elhelyezkedő, kb. a könyv felét kitevő elbeszélések egyes helyszínei, de főleg a visszatérő szereplők (Tafy, Barbitál, Norma Lea stb.) nyomán kirajzolódni látszik egy elbeszélésfüzér, amely azonban – legalábbis úgy tűnik – nem készült el a kötet kiadásának idejére. Tarthatjuk ezt koncepcionális problémának, hiszen így nehezen magyarázható, mi volt a kötetté való szerkesztés elve, s miért került bele az a hat-nyolc elbeszélés, amelyek összetartó erőik miatt elkülönülnek a kötet többi novelláitól. Véleményem szerint a kötet gyengébb elbeszélései is éppen ennek az elbeszélésfüzérnek a darabjaiból kerülnek ki. Amiben alulmaradnak a kötet többi darabjához képest, az éppen az elbeszélésfüzér ismérveinek való megfelelés kényszere (a hasonló problematika bizonyos fokú monotonitása) – ez a kényszer érződik a Chumpelik és Luna, A Bróm-robbanás és az Ámorszérum soraiban.
Az írás és szövegalkotás mint téma csak a kötet bizonyos elbeszéléseiben van jelen – ezt értelmezhetjük posztmodern hatásként –, de nem ezek a kötet legsikerültebb szövegei. Főként az alkotásról szóló túlságosan direkt allegorikus történetdarabkák, illetve utalások bizonytalanítanak el e novellák értékeit illetően. A Kék angyalban, a Proszektúrában, illetve az In vitro veritasban, a Zárójelentésben és A téma titkában is jelen van ez a vonulat – ez utóbbiakban ez a „metázás” nem mindig a legsikerültebb. A Flaubert és a divat állítható szembe ezekkel a próbálkozásokkal – itt az írásról szóló passzusok egészen természetesen illeszkednek bele a szöveg menetébe, nem tűnnek kívülről bevitt, erőltetett allegorizálásnak.
A Kék angyal elbeszélései egyfajta maszkulin irodalmi nyelv kialakításával és a nem-emberi irányába fordított figyelem által nyernek egészen sajátos színezetet, ez a két rétege teszi egyedivé. A „természet föltámasztásának kísérlete” és az „ember elsőbbrendűségétől megszabadult nyelv” (Christopher Manes) által a Kék angyal egyes novellái akár az ökokritikai vizsgálódások jelentős alanyaivá is válhatnak egy lehetséges, bár még talán nem létező irodalomelméleti térben. Az ökológiai viszonyok és a maszkulin identitás együttes játékba hozásával a Centauri nevével fémjelzett elbeszélések egyéni és továbbírásra méltó hangot szólaltatnak meg a kortárs magyar irodalomban.

Forrás (Kalligram)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.