„…ezt a kettősséget sugallja a neccharisnya is, azt a takarva mutogatást, ami vonzza a kétes dolgok kedvelőit.” (Centauri: Flaubert és a divat)
Az utóbbi évek egyik legszimpatikusabb szépirodalmi vállalkozásának lehetünk tanúi, ha kezünkbe vesszük Centauri Kék angyal című novelláskötetét, mert Sárbogárdi Jolánnal vagy Csokonai Lilivel ellentétben nem egy poétikai játékként értelmezhetjük az álnévhasználatot.
Centauri nem egy új identitást épít fel magának, amely mögött sajátos történetmondás és nyelvhasználat válik a borítón szereplő név sajátjává. Tulajdonképpen a Centauri név is csak azért kerül a borítóra, mert megkövetelik a könyvkiadás játékszabályai. De végső soron a szerző személyének jelentéktelenségére is utal, hiszen a Kék angyal misztifikált szerzőjének nincs is egyetlen, sajátnak mondható hangja, csak elbeszélői vannak. Így a Centauri név azért válhat olyan szimpatikussá, mert a szerző személyének felfüggesztésével azt sugallja: az írások sokkal fontosabbak. Centauri elbeszélője már a kötetbe való belépésnél a mélységbe ránt, és ennek csak egyik vetülete A rózsa nevét idéző középkori hangulat, majd az apátság feneketlen kútja, ahol Krizosztóm saját lelkébe is alászáll. Leginkább a cinikus hiteltelenséggel megalkotott nevek zökkentenek ki az olvasásból, mint Trampli, Kripli és Koleszterin atya, de már ezek is azt engedik sejtetni, hogy a középkori háttér a kiváló környezetrajz ellenére csak a kimódolt felszínt jelenti. Ahogy a viszketés testi kínjaitól szabadulva Krizosztóm eljut az önmegértés egyre magasabb szintjeire, az olvasó is láthatja, hogy Centauri kiváló történetépítése mögül, akár az élve lebomló Krizosztóm testi szövetei mögül, fel-felbukkannak a kiteljesedő lélek és szellem legbelső rétegei. Centauri azonban éppen ott zárja legtöbb történetét, ahol egy ezópuszi példázatban a tanulság következne. Ez pedig arra kényszeríti az olvasót, hogy amiként a történetbeli szerzetes saját testének lebomlásával hámozza ki a létezésen túli belső lényeget, úgy bontsa le a történet szöveteit a szövegekről.
Az olvasóval csevegő elbeszélő a Flaubert és a divat című novellával nemcsak klasszikus témájával, hanem klasszikus történetmondásával is legmesszebbre távolodik attól az elbeszélői nyelvtől, melyet a kötet későbbi darabjai képviselnek. A könnyeden fecsegő narrátor csattanóra kihegyezett anekdotával próbál a neccharisnya ürügyén áldokumentarista történetet alkotni, ám gyakran arra lehetünk figyelmesek, hogy éppoly elszántsággal keresi a neccharisnya alatt megbúvó lábat. Mindazt a lábat, amelyet a hálószerűen összeszövődő, de már magában is az irodalom könnyed élvezetével megajándékozó elbeszélés talán elrejt. Ez a kettősség biztosítja az egész novelláskötet többrétegű olvashatóságát és élvezhetőségét: ugyanúgy élvezhető a felszín, mint a mélység, akár az a neccharisnya, amely magában megkapóvá teszi a lábat, de igazán közel csak az kerülhet a meztelen lényeghez, aki ügyesen lefejti a külső szépséget. Amíg az első két történet akár a novellák olvasásának egyik kulcsa is lehet, a kötet lépésről lépésre új elbeszélői hanggal lepi meg olvasóját olyannyira, hogy a sejtelmes Centauri név akár a kissé stílszerűbb Caméleon névre is cserélhető lenne. A Lápi antropoid gyermekelbeszélője memoárszerű beszámolóként adja elő az emberszörny megtalálásának történetét, amely éppolyan célzatosan jeleníti meg a szörny(űség)ről való hallgatást, mint azt, ahogyan mindez az írás segítségével elmondhatóvá válik. Az Úszó sziget pedig a végletesen egyszerűnek tűnő számkivetett történet parafrázisa lehet, ahol a szörnyember helyét átvevő emberszörny az állati mércék alá süllyed, megbukik az önzetlenség próbáján. A történetekben érezhetően fontos a 20-21. századi háttér, hiszen a modern Robinson Crusoe részletező környezetrajzából az okokra is következtethetünk. Centauri novelláinak sajátos csoportját alkotják azok az írások, melyek a variációk emberi kapcsolatokra címet is viselhetnék, és ebben a témában vonultatnak fel hangnemileg is figyelemreméltó kísérleteket. A Morgen és Norman a lelki és a testi-szellemi beteg kínjait állítja mértéktartó hangon mellérendelő viszonyba, a Chumpelik és Luna az elviselhetetlenségig fokozott gondoskodás elemző megidézése, amely az alkotói életformához való magány szükségességét is megjeleníti. Mindezen kapcsolatokat ellenpontozza a Norma Lea zónatitka erotikus fülledtsége, amely a testiségre épülő egymáshoz tartozás kérdésének időtállóságára kérdez rá. A variációk sorát a Trolibusz és Brossgida tökéletes egymásra találásának története zárja, amely a kortárs irodalom egyik legerősebb próbálkozása a szatíra újragondolására. A cím, amely Shakespeare egyik legkeserűbb komédiájára referál (Trolius és Cressida), tökéletesen ülteti át a 21. századi szórólapozók világába azt a tragikomikumot, amely a kisemberi kiszolgáltatottság ambivalenciájáról beszél: a túlzott tökéletesség és elégedettség egyenlő a pusztulással. A mágikus realista szál, amely a Bróm-robbanásban a véletlenek harmóniájával válik valóság felettivé, azt engedi sejtetni, hogy a világban működő lehetőségek megvalósulásához kell valami realitáson túli gyújtópont. Ez a metafizikai szikra pedig az Ámorszérumban válik mindent áthatóvá, ahol a fát ölelő Tafy úgy várja a fatörzsben lakó leányt, ahogy a történet elbeszélője a havat istenként tisztelő Trin Trinnel találkozott az útszéli erdőben. Az Ámorszérum szerelemmentesítő tanfolyama pedig az ideák világához képest tart görbe tükröt a valóságnak. A kötetben itt érezhető legerőteljesebben az a váltás, ahogy a szöveg a metonimikus, oksági kapcsolatokról áttér a metaforikus viszonyok ábrázolására, azaz hirtelenjében a klasszikus történetépítés a későmodernség irányába mozdul el. A Centauri-novellák mindenesetre a változatos formavilág mellett afelé mutatnak, hogy metafizikai érzékenység nélkül nem lehet talpon maradni a (szövegbeli) valóságban. A kötet leggyengébb szövegei közé éppen azok a novellák sorolhatók, amelyek a túlzott önreflexió miatt válnak mesterkedővé, idegenné. A téma titka és a címadó Kék angyal is túlbeszéli az alkotásmód működésének lehetséges boncolgatását ahhoz képest, amilyen tökéletességgel ülteti át gyakorlatba a kötet legváltozatosabb darabjaira. A Kék angyal kafkai befejezése így nemhogy a magaslatokba emelné a kötetet, hanem éppen a művészieskedés, a túlbölcsészkedés taszító erejével utasítja ki saját világából. Amilyen hirtelen találja magát az olvasó a középkori apátság kútjának és a középkori történetnek a mélyén, éppolyan távol kerülhet a záró novella elolvasása után a nyomasztó világtól (amely maga a Pokol), ahol az íráskényszer miatt saját szellemétől idegenedik el az elbeszélő. Ebből a szempontból még szerencsésnek is mondható, hogy a kötetet a visszatérő szereplői nevek ellenére lehetetlennek tűnik egységes szöveggé olvasni. A címek, elbeszélők, történetek, stílusok szinte megkövetelik a lassú feldolgozást, amelyek szünetért kiáltanak az egyes darabok között. A széttartó szövegek ellenére azonban a kötet kiváló felépítése a felszínében is élvezhető történetektől a kizárólag mélységében feldolgozható novellákig ível, így egyszerre bevezetés és kivezetés is az irodalomba és irodalomból. Bevezetés, mert az olvasás nyújtotta kényelemtől eljutunk az írás pokoli rabszolgamunkájáig, ahol az elkészült szövegeket „talicskába rakják Angyal segédei és áttolják a Mennybe”. Így akár az is fokozatosan nehezedő olvasmányokat talál a novellák sorában, aki a kortárs irodalomtól idegenkedve eddig távolságot tartott a (poszt)modern prózától. Kivezetés pedig éppen azért, mert a történetközpontúság felszámolásával úgy terelődik nyelvre a hangsúly, hogy a zárónovella a word halálával és az infernális alkotásmóddal már csak önmaga kényszerességéről és korlátozottságáról tud beszélni. Az írás maga tehát üdvözítő út lehet, melyben Krizosztóm is megtalálja maga kiteljesedését, de veszélyeket is rejt, hiszen éppen hatóerejénél fogva az önmagáról szóló beteges és függőségszerű fecsegés is lehet. Azt pedig majd eldönti az olvasó, hogy végső soron a Kék angyal záró példázatával az írás mint tevékenység megkérdőjeleződik-e. Mert ahhoz képest aztán valóban minden fecsegés, hogy Centauri rétegzett történetei hogyan folytatódnak a befogadókban: megmaradnak díszes neccharisnyáknak, vagy olykor a felszaggatott szövetek alatt megpillanthatók lesznek a rejtett bájok is.
KÖNYV KARÁCSONYRA :-) “A Jákob botja a kortárs magyar prózának hasonlíthatatlan darabja, mely egyetlen regény erejéig képes visszahozni ifjúkori olvasmányélményeink, úgy hihettük, talán már örökre hátrahagyott izgalmát. (ÉLET ÉS IRODALOM)
Egy jó hétben reménykedem :-) 2019.12.09. 14:47
KÖNYV KARÁCSONYRA :-) “Bár stílusában valóban hasonló a Zabhegyezőhöz, Centauri nagyot alkotott a Jégvágóval. Ezt bizonyítja, hogy amint befejeztem a könyvet, kedvem lett volna rögtön újrakezdeni.” (Olvasókuckó)
"Sorra érkeznek a madáretető-kutatóhálózat tagjaitól a kérdőívek. Jól látszik, hogy szinte mindenütt ezekben a hetekben indult be a madáretetés igazán. Most nyílik lehetőség egy kis trükközésre is Ezért adom elétek ismét ezt az írást,
hisz az erdők megújulása fontosabb, mint valaha, főként az ökológiai szempontból legértékesebb tölgyerdőké.
Osszátok meg másokkal is, hátha mások, másutt is alkalmazzák az erdő felújítás természetes módszerét. Ha valaki azért aggódna – találkoztam ilyennel is – , hogy a szajkó elriasztja a kisebb madarakat, ettől nem kell félni."
"Az írás magasabb rendű működése a kissé alantas dicsvágy alól a talajt kihúzza. Ehhez viszont tudni kell írni, ahhoz pedig, hogy az írás legalább egy kicsit működhessen, legalább részben dicsvágy nélkül kell az asztalhoz ülni. Paradoxon ez, de működhet. Első körben azt kell tudomásul venni, hogy az írás nem az ego hízlalását szolgálja."
"Sok szó esett azóta erről, ám viszonylag kevés arról, hogyan hatott ez az élővilágra. Március elejére sok vonuló ért vissza Európába. A hosszú úton elfáradt madarak nem tudtak megküzdeni a márciusi tél kihívásával. Aznap én is autóban ültem."
"FONTOS: Azok a napok is borzasztó fontosak, amikor váratlanul eltűnnek a madarak, amikor csak lézengés megy. Ezekről a napokról pontos adatokat gyűjteni legalább olyan fontos, mint a nagyforgalmú napokról. Szóval: ha gyér egy napon vagy héten a forgalom, akkor is írjuk össze a madarainkat!"
"Mindig eszembe jut ez december hatodikán. Sok emlékezetes utam volt, túrám, madarászatom, de ez a legszebbek közül való, bár éppenséggel ezen a napon nemigen láttam madarakat. Gondoltam, ne legyen üres ma reggel a csizma, elétek hozom, már csak azért is, mert sokan nem olvasták még. Fogadjátok szeretettel, és legyen jó napotok!"
"Míg a legelején egyáltalán nem lehettek elképzeléseink arról, hogy mi rajzolódik ki ebből, kirajzolódik-e egyáltalán valami, most már határozott körvonalakat látni, s egyre izgalmasabb. Egyre inkább otthonosan mozog az olvasó és azt hiszem az író is ebben a sok kéz alatt születő, hétről hétre fejlődő regényben."
"Madarakat etetni télen nemcsak hobbi. Sokaknak már-már hivatás. Időről-időre még szakemberektől is elhangzik, hogy a madáretetés voltaképp „csak” a saját örömünket szolgálja. Ezt erősen vitatom, s erről részletesen írok hamarosan. Most csak szeretném leszögezni, hogy a madáretetés legalább három dolgot szolgálhat.
1. Természetesen a madárszerető ember örömét, ez nyilvánvaló
2. Ugyanakkor igenis jelentős segítségnyújtás ez a vadon élő madarak számára
3. Végül a madáretetés remek lehetőség madaraink kutatására is."
"Magyarországon az Írók Boltjában biztosan megkapjátok.
IRODALMI SZEMLE – ÁLNÉV: Már csak néhány nap, és itt az Irodalmi Szemle decemberi lapszáma, amelynek témája az álneves-maszkos irodalom, Sárbogárdi Jolán, Centauri, Rosmer János, Csendes Sirály Toll és Speigelmann Laura mellett felbukkan Lill Emília és Mandra Gora, Poszt Péter, Fekete Anna és Kozmár Klára… és mindez csak a kezdet..."
"A maga nemében ez a legnagyobb szabású ilyen kutatás.
“Azt akartuk megtudni, hogy a különböző klímaváltozási előrejelzések miként hatnak egyes térségekre, azok miként válnak klimatikusan alkalmatlanná az ott élő fajok számára. A biodiverzitásra leselkedő kockázatokat úgy mértük, hogy számba vettük azokat a fajokat, amelyek esetében már jelezték, hogy a klímaváltozás miatt földrajzi elterjedésük több mint felét elveszítik” – idézte Rachel Warren professzort, a tanulmány vezető szerzőjét a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál. "
"Van, aki gyűlöli a karácsonyt. Ez visszaköszönt a tavaly karácsonyra az Élet és irodalomnak írt elbeszélésemben is (Chatkarácsony). De a többség számára a karácsony a legnagyobb, legfontosabb ünnep. Nem is arról van szó, hogy mindig a többség számít, csupán azt szeretném rögzíteni: én is a karácsonyt tartom a legszebbnek. Tartsuk, ünnepeljük bármiért.
Az adventi időszak pedig talán azok számára is fontos, akik nem tartják az adventet az eredeti értelemben. Készülődni, várakozni, felkészülni bárki akarhat. Egy estére. Bárhogy van is, fontos és szép időszak ez."
"Pontosan tudtam, mire megyek – amennyiben bármely előadás esetében pontosan tudhatjuk – mégis a táncost akartam látni. Talán hiba volt. Nem szeretnék tipikus kritikussá válni. Ugyanakkor azt sem titkolhatom, hogy kicsit csalódtam. Ezzel egyébként sikerült teljesen kiakasztanom azt a rajongót, aki elcsalt Bécsbe. Nehéz ezt korrekt módon megfogalmazni. Nagyon tipikus művész-színházat láttam; olyat, amely sok szempontból a rajongók imádata miatt működik. Még érthetőbben: a színész személye, ez esetben Baryshnikov nimbusza hitelesít minden mozzanatot, nem pedig az adott percben leadott teljesítmény, nem az adott pillanat meggyőző ereje."
"Érdekes cikk jelent meg a napokban a vándormadarakról a 24.hu-n. Korábban én is írtam arról (többször is), hogy például a szajkó milyen jelentős szerepet játszik az európai tölgyesek fennmaradásában, amikor a tölgy makkját nemcsak fogyasztja, hanem eltárolni is igyekszik. Épp az idén írtam arról, hogy ebben az esetben ráadásul a szajkó tárolási szokásai, kombinálva a szajkó vonulásával olyan rendszert alkot, ahol Közép- és Nyugat-Európa tölgyerdőinek megújulását vendégmunkások, Ukrajna és Oroszország felől érkező szajkók tízezrei teszik hatékonyabbá."
"Éttermünk számos pihenésre alkalmas búvóhelyet kínál, tujáink, borókáink és fenyősorunk tökéletes menedéket nyújtanak karvaly-támadás esetén is.
Ha valaki éjszakára is maradna, az étterem körül számos odúból választhat, három különféle méretben és három különböző röpnyílással, mások pedig kényelmes helyet találhatnak másfél kilométer hosszú galagonyával vegyes kökénysorainkban, ahol akár nagyobb csoportok is biztonsággal és kényelmesen szunyókálhatnak."
"A kísérletekből konklúziókat vonunk le, megnézzük, mi hogyan működik, működik-e egyáltalán, aztán – ha elég kísérletet végeztünk – levonjuk a konzekvenciát, és lépünk. Változtatunk valamin. Létrehozunk az új tudás birtokában valamit.
Ez az, ami az új kor elhatalmasodó kísérletezőkedvében és égig növekedő individualizmusában gyakran elmarad."
"Viszonylag sok helyről hoztam képeket, például Bécsből, bár azokat a képeket nem novemberben, hanem tavasszal lőttem. Mégis, ezek is színesítették a felhozatalt. Három hónapon át haladtunk előre. Képben és szövegben. Ez alapvetően nem hosszú idő, de a semmiből fenntartani, feltölteni a honlapot napról napra kemény kihívás, higgyétek el. Nem vinnyogásra akarok hegyezni, csak magyarázom az elégedettségemet. Ami oly ritka. Boldog vagyok, hogy nem omlott be a honlapépítés folyamata ebben a három, gyönyörű őszi hónapban. Három hónap háromszoros növekedést hozott."
"„Nézze, Rudolf! Látja, eljöttem magához. Bécs ősszel a legszebb, s hol vagyok most? Itt vagyok immáron egy hete. Még erre a kopár hegyre is feljöttem, de tudja, mit? Nem bánom. Itt, ahol senki sem hall, lehetek őszinte. Magánál nincs fontosabb, rájöttem. Maga a legszebb, leghősiesebb férfi, akit valaha láttam, esküszöm, nincs magához fogható az egész udvarban, egész Európában, sehol a világon! Nem is értem, hogy nem csaptak le még magára, de tudja, mit? Kész szerencse! Istenem, mekkora tragédia lenne, ha másé lenne már a szíve!"
"Ma pár perc erejéig ránéztem a Balatonra. Papírforma szerint ez volna az ideális hétvége megcsípni a balatoni madárvonulás csúcspontját. Ráadásul az évszakhoz mérten kedvezőek voltak a feltételek. Semmi köd, szél is csak módjával, ragyogó napsütés. De a Balaton viszonylag csöndes. Még a legforgalmasabb helynek számító tihanyi szorosban is. Talán a hosszú, enyhe ősz miatt késnek a sarkvidéki madarak. Ahogy a birding.hu adatai alapján látom, mások sem akadtak bele ordenáré csapatokba vagy ritkaságokba."
"Ahogy a természeti világ felosztása megtörtént – a történelem során többször is – úgy a virtuális tér is felosztásra kerül. Hozzászokunk ehhez is. Észrevétlenül. Nem is gondolnánk, hogy a legártatlanabbnak tűnő, fizikai térben létrehozott objektumaink miként rontják le a természet gigászi rendszereinek átjárhatóságát. Természetesnek vesszük, hogy sztrádák, kerítések, légkábelek, árkok, csatornák, vasútvonalak, légifolyosók hálózata szab milliárdnyi darabra évmilliók alatt tökéletesre csiszolt, komplex rendszereket. Megszűnnek az átmenetek, az átjárók. A hatalmas, szabad tér mozaikokra hullik szét."
"Van bárki is, aki esélyesnek gondolja a csíkosfejű nádiposzáta visszatérését?
KGK: Sokkal könnyebben el tudom képzelni, mint a keselyűk természetes visszatérését. De a hód visszatelepülése is pl. egy irracionális folyamat, mégis megtörtént. A fajt tudatos, célzott pusztítás nem fenyegeti, a Hortobágy van akkora, hogy költőhelyet néhány madár biztosan talál, a korábban említett negatív dolgok egy 700 éneklő hímes állomány meglétét teszik kétségessé. Igen, én gyerekkoromtól kezdve minden évben láttam, ismerem a hangját, megismerném az énekét, ha hallanám. Még fényképeztem is, gyér eredményekkel."
"Nagyon fiatal voltam, ráadásul a tanáromtól valami kissé homályos instrukciót kaptam arra vonatkozóan, hogy illedelmes legyek, és ne tévesszen meg, ha a „mezítlábas doktor” nem lesz velem nyájas. Úgy éreztem, hogy most egy mozdulaton, egy gesztuson múlhat minden. Egy túzok. Hogy láthatok-e gulipánt. Láthatok-e kígyászölyvet vagy ugartyúkot.
Vagyis, ezen múlhat minden. Mert akkor ez volt nekem A MINDEN.
Oda sem értem a házhoz, s már tudtam: jó helyen járok. A ház pusztára néző teraszán spektív állt. Ráfordítva a pusztára. Amúgy sehol senki."
"LASER: Nem semmi? Megmondom én neked, mi a nem semmi. Éjjel odamenni.
C.: Mert ezzel a lánnyal éjjel mentetek oda?
LASER: Aha. Állat vagány csaj volt, raftingolt, ejtőernyőzött, motorozott, meg minden. Én mondtam, tudok egy jó helyet az erdőben, de gondoltam, elviszem majd másnap délután, de ő meg mondta, menjünk most. Nekem az ilyesmi kicsit para, meg kényelmetlen is, ősz volt, szóval annyira már nem volt meleg sem, de ha menni akar, menjünk! Egy ilyen csajjal? Naná!
C.: Éjjel nem is olyan könnyű odatalálni a fához. Könnyű elkavarni a fenyves sűrűjében."
"Eleinte sokat tépelődtem azon, vajon nem visszás-e emlékekkel bíbelődni, s miért is lenne fontos egyik vagy másik emlékem bárki másnak. Csakhogy író vagyok, és mint ilyen, sok egyéb mellett épp az emlékeimből dolgozom, szóval, úgy tenni, mintha nem volnának az emlékeim fontosak, képmutatás lenne."
"Történeteket írni több mint remek. De vannak kész – ahogy mondani szokás: igaz – történetek is. Meghökkentők, elgondolkodtatók, izgalmasak, tanulságosak, szépek. Rövidek. Egyszeriek."
"Miért nem repül el a hátára fektetett madár?
A természet nem fukar, de nem ismeri a pazarlást sem. Van egy képlet, amellyel pontos számításokat végez egy-egy faj jellemzőire, hogy azokat optimalizálja. Mondhatnánk például, hogy bár a vakond a föld alatt aligha venné hasznát a látásnak, mégiscsak jó volna, ha nem volna szinte vak."