Weiner Sennyey Tibor: Centauri mesél

Szerezzétek meg, ha nincs pénzetek, akkor lopjátok el, jobb esetben kérjétek ajándékba karácsonyra, aztán kezdjetek végre saját életetek főszereplői lenni. Mert a történet tanít és ennek a könyvnek története van.

Centauri: Jégvágó. Magvető, 2013

Kultúrpart.hu

Megjelent a magyar Zabhegyező amerikai köntösben.
centauri jégvágó weiner sennyey magvető kiadó regény irodalomKiderül, hogy a prózában mégis számít valamit a történetmesélés, hogy Joyce ritka nagy állat volt, a posztmodern irodalom meg átverés. Hogy is jelenik meg ez a Jégvágóban?
Centauri mesélte – miközben Balatonalmádi felett üldögéltünk a tábortűz körül barátainkkal, egymást rémtörténetekkel szórakoztattuk javaslatomra, és a Tambora vulkán 1815-ös kitörésére emlékeztünk, no meg Byronra és Shelleyre –, hogy vannak emberek, akiket annyira idegesít, hogy nem tudják, ki ő – melyik nagy magyar író rejlik neve mögött –, hogy még fenyegető leveleket is kap. Sőt, a minap egyenesen olyan levél érkezett, hogy egy olvasója nem csak egyszerűen elküldte a francba, hanem könyvét a Pest felé tartó vonat ablakából kihajította.
A titokzatos szerző
Ezen nagyot nevettem, majd elmeséltem neki, hogy pár héttel korábban levélben megkeresett egy nagyon kedves leányzó, azzal a hihetetlen történettel, hogy Füzesabony környékén, a vasútállomástól nem messze, a sínek mellett talált egy novelláskötet, amelynek a címe Kék angyal volt, s bizonyos Centauri írta. Nagyon szeret olvasni, igaz, saját magát csak amolyan laikus olvasónak tartja,  mégis úgy sejti, hogy a könyv álneves szerzője mögött én vagyok. Bár a leghatározottabban visszautasítottam állítását, sőt, közöltem vele, hogy én személyesen is ismerem magát Centaurit, akinek ez inkább szerzői-, mint álneve. Olyasmi, mint Marie-Henri Beyle-nek  volt… na mi is? Igen, az, hogy Stendhal. Higgye el… – írtam a drága olvasónak – …a Centauri név mögött nem lakozik sem Csokonai Lili, sem Spiegelmann, sem más, legfőképpen nem én vagyok, hanem csak és kizárólag önmaga. „Értem. Micsoda humorérzék! Csak önmaga!” – élcelődött válaszában a kedves kisasszony és közölte, hogy Budapesten járva meglátogatna és aláíratná a könyvet. Kezdett a történet rémálommá és karneválivá válni.
Közben eltelt pár hónap, és végre, 2013 őszén, megjelent Centauri legújabb regénye, a Jégvágó. Újra találkoztam barátommal, aki adott egy példányt, hogy írhassak most róla, sőt, dedikálta is. Még ki sem hűlt a fotel, amiben az imént még Centauri ült, amikor a kisasszony beállított hozzám. Teával kínáltam, kellemesen elbeszélgettünk, s közöltem vele ismét és határozottan, hogy Centauri nem én vagyok. Ekkor pillantotta meg asztalomon a Jégvágót, szinte felsikoltott, majd felkapta a könyvet és kinyitotta. „Nahát – mondta tündöklően kacér hangján – micsoda trükk! Saját magának dedikálta! Jellemző!”
Erre eltűnődtem és azt gondoltam, ez már tényleg kezd egészen olyan lenni, mint egy Centauri-elbeszélés. Van története, mert Centaurinak a történet a legfontosabb, s ezzel máris radikális magyar prózaíró lesz. Hirtelen kiderül, hogy a prózában mégis számít valamit a történetmesélés, hogy Joyce ritka nagy állat volt, a posztmodern irodalom meg egészen egyszerűen átverés. Hogy is jelenik meg ez a Jégvágóban?
Érdemes ezt a részt hosszabban idéznünk: „Azt szeretem, ha a könyv néha legalább érdekes. Szerintem – és a nagyi szerint is – átbaszás, hogy nem számít a sztori. Az emlék fontos, márpedig az emlék általában történet. Mégis, miről mesél az ember? Például a kocsmában. Ritkán taglalod, hogy útban Chicago felé, a Los Angeles-i reptéren, a coffee shoptól pár lépésre, a zöldségárusnál egy kivételesen kerek és piros almát láttál. (…) Legfeljebb azt gondolom: nem vagy százas. Goblin egyik cikke szerint – ezt nemrégiben olvastam – bizonyított, hogy a történetéhség genetikailag kódolt. Ezek szerint, aki a sztorikról akar leszoktatni minket, nem sokkal belátóbb, mint az, aki a légzésről. Nem véletlen, hogy lassan ez az átlátszó vaker is kifullad. Páran azért még mindig azt hajtogatják: megírtak már mindent. Ugyan, honnan veszik ezt? Akik ezt mondják, ott voltak minden ember sarkában. Ha jól tudom, egy Rimbaud nevű suttyó állt elő ezzel. Kérdezem: tizenhat évesen honnan tudhatta, hogy megírtak már mindent? Rendben, tizenhat évesen én is úgy gondoltam, hogy mindent tudok. Tudom, hogy szar az egész. Ultraszar. Csak épp aztán – nagyinak is volt ebben némi része – rájöttem, hogy nem ilyen egyszerű az ügy. Vékony jég ez, megmondom” – szól a regény huszonéves főhőse.
A könyv nem öncélúan trágár, hanem az elbeszélő generációja, a mai huszonévesek egyszerűen így beszélnek. Zabhegyező ez, magyar zabhegyező, amerikai köntösben, telis-tele utalásokkal és más könyveket kontextusba hozó sztorizással. Mert az egész életét és világot unó huszonéves elbeszélő srácból lesz a könyv végére főhős. Beavató könyv Centauri Jégvágója, jobb, mint az érettségi vagy a diploma. Mibe avat be? Abba, hogyan legyünk saját életünk főhősei. Abba, hogyan próbáljuk leküzdeni a szüleinktől ránk hagyományozott őrületet. Hogyan kezdjünk el végre élni. Igen, sok könyv szól erről, talán van pár olyan, amit fiataloknak írtak és az ő nyelvükön is szólal meg, de szerintem nagyon kevés teszi ennyire mesterien. Álruhában van a könyv, a nagymagyar álvalóságból kirántva, álruhás szerzővel mögötte, mely éppen azt a rengeteg negatív és kanonikus tudatszűkítő hátsó gondolatot és jelentéstapadást teszi lehetetlenné, ami a kortárs magyar irodalom rákfenéje. Ezt a könyvet olvashatod nyugodtan úgy, hogy fogalmad sincs, ki a szerzője, vagy hogy most ez magyar, vagy nem magyar. Hipokritáknak, mániákus unatkozóknak nem ajánlott, de kötelező. Fiataloknak viszont, akiknek teli a töke a hipokritákkal és az unalmasokkal, igen-igen jó cucc. Szerezzétek meg, ha nincs pénzetek, akkor lopjátok el, jobb esetben kérjétek ajándékba karácsonyra, aztán kezdjetek végre saját életetek főszereplői lenni. Mert a történet tanít és ennek a könyvnek története van, még akkor is, ha nem én írtam.

Forrás: Kulturpart.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.