Csodálatos dolgok vannak, titokzatos összefüggések

Az uralom és hatalomgyakorlás egyik jellegzetes módja – a szerző megállapítása és továbbmagyarázása szerint – az emberi biológia megfosztása a szellemtől, értelmes gondolkodástól. Ennek egyik módja a manipulatív, irányított társadalom és benne az ember kiszolgáltatott élete utolsó pillanatáig. „Sors? Véletlen? Nem, szó nincs erről.” (92). A beavatkozás által tudományos puritanizmus valósul meg, mely az embert tisztán biológiai és fizikai lénnyé fejleszti vissza, elveszi tőle egyetlen evolúciós többletét: az intelligenciáját, szellemét.

Hörcher Eszter

Megjelent a VÁR UCCA 45. számában

Centauri: Jégvágó (Magvető, 2013)

Centauri Jégvágó Magvető Kiadó 2013 irodalom író Kék angyal könyv Ice Pick novella„Labda vagyok, és csak pattogok, hol az élet, hol a halál oldalán” (386). Az elbeszélői hang a világról, annak jelenségein keresztül életről és halálról mesélő figura. Állítása szerint az emberiség abnormális romhalmaz. „Lövésem sincs, mi történik, minek képzelem magam, egyszerűen eszelős vagyok. Azt hiszem.” (262). Az embert filozófiai, antropológiai szempontok és főként morális szempont szerint mutatja be, ítéli el, magyarázza viselkedésének sajátos voltát, majd emelkedik felül minden anyagi köteléken. A narrátor Dan Coolbirth nemcsak ítélkezik, de megmondja a tutit az emberekről, saját családtagjainak elemzésétől a legperverzebb alakokig. A társadalomban jelenlévő uralkodó abszurd dolgokat kritizálja, próbálja a racionalitás, vagy logika alapján kiemelni ezeket a maguk ál-természetességéből és ál-normalitásából, és visszahelyezni valós kategóriáikba. Ezek a dolgok: a beteg elme jótékony hasznosítása, szadista hajlamok, agresszió, az ostobaság megnyilvánulása a mindennapokban, vagy abszolút mértékű önkényeskedés, mások kihasználása. Centauri ezeknek a jelenségeknek a lehető legszélsőségesebb gyakorlati megjelenését, az orvostudomány iszonyatos példáit hozza példaként. (Moniz doktor és Walter Freeman tevékenykedései) vagy az első emberpár történetének érdekes parafrázisa által a szerző tükröt állít az ember gyilkos, ártó, háborút szító, (nemcsak vér-) fertőzött mivoltához – a történet első felében. Centauri álláspontja szerint a minden rosszban egyáltalán nincs valami jó. Illogikus és kifejezetten szerencsétlen megoldások léteznek, melyeket nehezen lehet kompenzálni. A hatalomgyakorlás és alávetettség kettőssége szinte maga a világ. Centauri ábrázolásában tömegkritika jelenik meg, induktív módon kialakítva, az egyéntől az egész társadalomra kiterjedő illusztrációkkal. Szándékosan fogalmaz laza hollywoodi stílusban. Közli az olvasóval saját életének fontos és megdöbbentő pontjait: ebből tanulhat mindenki. A társadalomban létező balsorsú és abszurd események párhuzama a későbbiekben felbukkanó megmagyarázhatatlan jelenségek sora. A történet maga is az Egyesült Államok több helyszínén játszódik, ahol az ember lehet isten és eszköz egyaránt.
A főhős fiatal srác, aki eljut mindenféle hülye szituációkig, különböző jellegű konfliktusokig. A mindennapok alapvető átlagosságából azonban rendkívüli alkalmak keletkeznek. Nem mindennapi élethelyzetek. Centauri Quentin Tarantino és Oliver Stone elképzeléseinek egyvelegét kreálja meg írásának bizonyos pontjain. A testnedvek gyakori emlegetése bántalmazások vagy a nagyon intenzív szexualitás kapcsán merül fel, a misztikum már Phineas Gage pokoli pálfordulásánál megnyilvánul. Az uralom és hatalomgyakorlás egyik jellegzetes módja – a szerző megállapítása és továbbmagyarázása szerint – az emberi biológia megfosztása a szellemtől, értelmes gondolkodástól. Ennek egyik módja a manipulatív, irányított társadalom és benne az ember kiszolgáltatott élete utolsó pillanatáig. „Sors? Véletlen? Nem, szó nincs erről.” (92). A beavatkozás által tudományos puritanizmus valósul meg, mely az embert tisztán biológiai és fizikai lénnyé fejleszti vissza, elveszi tőle egyetlen evolúciós többletét: az intelligenciáját, szellemét. Másik lehetősége a szellem végleges átalakulása ugyancsak a testi állapot megváltozása révén, de pozitív irányú, transzfiguratív, felemelő módon. Centauri prófétaszerepe az igazságkeresés és igazságszolgáltatás kapcsán a legjelentősebb. A vaker kifejező és az igazat mondja, nem csak a valódit. A hang a celebritás és sznobizmus kigúnyolója. Valóságos storyteller, aki szerepében jól érzi magát, közlése őszinte, felvilágosító, magyarázó. Benne megtalálható a filozófiai mondanivaló. Centauri tankönyve, sajátosan megírt Evangélium, próféciáinak gyűjteménye egyfajta lexikonná, bibliává válik, melyben az élet mindennapjaihoz köthető viszontagságok, gonoszságok, gyarlóságok találhatók meg gyűjteményesen, példamutatóként. Szócikkeiben, szövegrészleteiben, gondolati egységeiben tanmeséket állít fel. Közlésének értelmezését, pozitív fogadtatását a recepcióra bízza, bevonja az olvasót ebbe a világba, mely tulajdonképpen az olvasó világa is. Centauri jégvágója a konkrét agyműtétektől az általános emberi agymosásig, kollektív lobotómiáig vezető úton haladva jelenti az ominózus, mindenkori eszközt. Majd saját lékének kialakítójává válik a tárgy, melyen keresztül, a jeges tóba merülés által, a halál felé veszi útját a test és a szellem.
Történeti kronológia nincs meghatározva a történetben, de megjelennek olyan tárgyalási pontok, mint az emberi faj keletkezése, az ember- és társadalomkritika alapvető kiindulási pontja. Centauri a Biblia kérdéses eseményei alapján következtetési, értelmezési lehetőséget biztosít arra, hogy a társadalmi ámításnak Isten is csak egy aspektusa. „Nem hiszek semmiféle túlvilági lényben. Szerintem, ha game over van, nincs már semmi, totál vége mindennek…” (204). A narrátor-főhős ateizmusa, egzisztencialista hozzáállása mindenféle transzcendenciát kizár a világból, nemcsak a monoteista világnézetet. Nem különböztet meg isteni, de emberi létmódokat sem. Az embert ál-identitással rendelkező, sokszor önző figuraként ábrázolja. mely a másikat (ki)használva létezik saját érdekérvényesítésben.
A történetátadás szerepe, a szájhagyománnyá alakított, valaha megtörtént események a mitizálálsnak, történetírásnak a funkcióját is betöltik. Az olvasónak folyékonyan, akadálymentesen, szabadon adja át saját élményeit, viszontagságait. Az ember, mint egyén állandó veszélynek van kitéve. Anarchikus viszonylatok között kénytelen létezni. A veszély az egészséges és a beteg agy kettősének fényében keletkezik. A kettő folyamatosan kapcsolatba kerül egymással a társadalom zárt egységében, ez a kapcsolatteremtődés hozza magával a konfliktusokat, a szerző által legérzékletesebben, a pamutgyárnál előkerülő alak szavaival kifejezve: „Veszel téglát, buzi?” (175). Centauri a narrátor személyén keresztül magyarázza, egyúttal megérteni-megértetni is próbálja ezt a jelenséget. Történetmesélése, történetbontása részletes, önmagáért beszélő képiséggel társul, története végén a test átlényegül egy másik létmódba, és megszabadul a társadalom adott kötelékeitől (a szürreális víz alatti zárójelenetben). A vizuális élményt a hangulatábrázolások és a filmszerű motívumok, képek segítik. A részletekben szimbolikusság is rejlik (a könyvtár leégése az emberiség hanyatlása, apokaliptikus pusztulásának metaforikus képe), Koestler művére is utalva: a városra „sötétség borult délben” (169). A gondolattal, emlékekkel játszadozó, az azokat felidéző tudat manipulált mivoltát hangsúlyozza: „Az a legszarabb, amikor rádöbbenek, hogy álmodtam. Ember! A legszebb emlékeimet álmodtam csak.” (205). A tudatátalakítás és az utólagos megváltoztatások módja, folyamata és az ehhez kapcsolódó emlékmegsemmisítés (az apa verseinek elégetése, és a hírességekkel kapcsolatos legendás események) Orwell 1984-ének mondanivalóját idézi. A legenda- és mítoszcsinálás hazug megnyilvánulásainak komolyságába Centauri ugyanakkor humorral, élénk, felrázó szóhasználattal kíséri a történteket: „[Jim Morrisont] szerintem nem szívroham vitte el, egyszerűen csak beleszorult a kádba. Ennyi.” (88). Érzékletes, finoman és mélyen lappangó filozófiai aspektusokkal egészíti ki az események felszínen játszódó láncolatát.. Elsősorban szóhasználata, fogalmazása, filmjének szinkronizálása adja meg a gördülékenységet. A szerző ezzel és a közéleti fellegvárak lerombolásával újraracionalizálni igyekszik dolgok valóságosságát, valódi alapjait.
Centauri áthelyezi a történetet egy egészen távoli pontba. Átvitt értelemmel rendelkező részletei, fontos mozzanatai között ennek jelentősége az életből egy másik létezésbe való étkerülés módja, mely nemcsak fizikai szempontból valósul meg, hanem a Téával való misztikus szellemi-testi egyesülésben, átlényegülésben is. A főszereplő szerettei ugyanúgy halottak, mint az indiánlány családjának tagjai. A misztikum helyszíne maga a városka, ahová Dan elutazik. Itt történnek meglepő és ijesztő dolgok, melyek előrevetítik a halált, az átalakulást. „Valószínűtlen lények és azok valóságai vesznek körbe anélkül, hogy tudnék róluk. Megszűnik minden bizonyosság.” (315). A szerző konkrétumokkal is megerősíti, sugallja a jövendő eseményeket: csontok megtalálásával, rémálommal, mely a birkadöggel etetett hollókról szól, a hallgatag helybeliek viselkedésével, de főként a bolond lány társaságával és a faház környezetének furcsa atmoszférájával. Nem is beszélve a Holdban lévő bizarr figuráról, melynek pszichikai-vizionált létezése eleven ómenné változtatja a teliholdat, és viszolyogtató gömbként van jelen a főhős felett. A szóbeli beszélgetést, beszédet felváltja a telepatikus kommunikáció. A tó a lány halottainak temetője, természeti közegből később a saját és a főhős új közegévé válik. Az ember „a világ alapjához ér” (414).
A főhős számára vergiliusi kíséret és pokolbéli utazás veszi kezdetét ezen az új helyszínen. Egy egészen más világban jár. Dan maga dantei szereplővé, jellemmé alakul. Egyéni színjátékában „a halál sem sokkal rosszabb”. Érzékletes és szürreális hangvétele teszi különlegessé, szervesen összefüggővé a teljes mértékben racionális, anyagi hozzáállású karakter és a történet második felében ezzel ellentétes, misztifikáló hangnemet hordozó stílus kettősségét. A titokzatos jelleget fokozza az időbeliség bizonytalansága, nincs hiányérzet, igény vagy akarati modul. „Csak ez van, az itt és most… A perc, amiben nyakig vagyunk” (409). Emlék, álom és valóság mosódik egybe, és lesz a környezet sajátos metafizikai tér, ahol köd és gondolat szinte egy.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.