Boldog Zoltán: Meglékeli a koponyát

A Jégvágó szavaival élve a magyar prózában „valami zsírúj történik” – ezt érezheti az olvasó, amikor kézbe veszi Centauri első regényét.

Centauri könyve fordulatokban gazdag, az élet problémáira megoldásokat kereső munka, amely egyszerre szórakoztató és beavató olvasmány. A felnőtteket a fiatalok világába vezeti el, a kamaszokat pedig az unalomból rángatja ki.

Centauri: Jégvágó. Magvető, 2013

Irodalmi Jelen, 2014, január 12

centauri jégvágó magvető irodalom író kék angyal bestseller ice pickA Jégvágó szavaival élve a magyar prózában „valami zsírúj történik” – ezt érezheti az olvasó, amikor kézbe veszi Centauri első regényét. Már a Pátosz a káoszban és a Kék angyal című novelláskötetek megjelenése után sejteni lehetett, hogy a szerzőt nem érdekli a prózadivat, a díjaktól és sérelmektől, pajtáskodástól és ellenségeskedéstől hangos irodalmi élet. Az olvasóközönség máig nem tudja, ki Centauri, de annyit megnyugtatásul elárulhatunk, nem egy más szerzői néven befutott irodalmi nagyvad rejtőzik neve mögött. A szerző inkognitója ellenére 2008-ban „az év nagy felfedezettje” címet kapta a Könyvesblogon, ezután évekig dolgozott nagyregényén, amelyet egyik első kritikusa „a magyar Zabhegyezőnek” nevezett – Salinger kultikus művére utalva.
Mitől és mihez képest „zsírúj” a Jégvágó? A cselekmény az Amerikai Egyesült Államokban játszódik, San Fransiscóban és Montanában. Ez önmagában is kellemes felüdülést jelenthet a hazai regények után, amelyek megpróbálják szembesíteni az olvasót a magyar valósággal, esetleg felidézik történelmünk nosztalgikus vagy kevésbé szívmelengető pillanatait. Centauri könyve erősebben hasít az agyba, ha a kortárs próza népszerű darabjai, Barnás Ferenc Másik halál, Benedek Szabolcs Focialista forradalom, Borbély Szilárd Nincstelenek, Tompa Andrea Fejtől s lábtól vagy éppen Tóth Kriszta Akvárium című regényei után vesszük kézbe. Ekkor tűnik fel igazán a kontraszt. A Jégvágó ugyanis egy magyar nyelven íródott amerikai nagyregény, amely a mai tizen- és huszonévesek szófordulataival szólítja meg olvasóját. Azon a nyelven beszél, ahogy a mindennapokban „oltják” egymást a fiatalok. Gyakran érezhetjük, hogy valójában egy ifjúsági regénybe lapoztunk bele, és csak kukkolók vagyunk azok között, akiket egy szabad szájú és szellemű srác beavat saját és családja történetébe.
A regény főszereplője és történetmondója Dan Coolbirth, egy 21. századi, magányos kamasz, aki kezdetben bosszantó lezserséggel beszél unalmas és haszontalan életéről. Eddig a Jégvágó a helyszínt leszámítva egy átlagosan lehangoló magyar regény is lehetne, de Dan nagymamája és apja halála után nekiindul a világnak, és a természethez közel kerülve megtalálja a megnyugvást. Az ide vezető úton többször meg kell küzdenie a családját is érintő koponyalékelési mozgalom (a lobotómia) emlékével, amelyért „tökéletesítője”, Moniz 1949-ben Nobel-díjat kapott. A pszichiátriai eljárás a homloklebeny szétzúzásával a személyiség megváltoztatására törekedett – ezzel több tízezer ember életét tette tönkre.
A regény ügyesen játszik a koponyalékeléssel és a jégvágó motívumával az Elemi ösztön című film kultikus jelenetétől kezdve a modern világ zombigyártó tevékenységének érzékeltetéséig. A zárlatban teljesen új értelmet nyer az eszköz, miközben a négyszáztizennégy oldalas könyv is jégvágóvá változik, a szemüregen keresztül észrevétlenül hasít az ember agyába, és felülírja korábbi olvasmányélményeinket.
A Jégvágó nemcsak azért „zsírúj”, mert témájával, helyszíneivel és nyelvezetével lelóg a kortárs magyar prózát megtartó, igencsak túlzsúfolt, képzeletbeli könyvespolcról. Centauri könyve leteszi a voksot a klasszikus történetmondás mellett, hiszen „bizonyított, hogy a történetéhség genetikailag kódolt”. Legalábbis a regény egyik szereplőjének cikke szerint. A szerző viszont az Új Könyvpiacban megjelent interjújában maga is temeti a posztmodernt: „Lassan már a posztmodern »hívei« is azzal kezdik esszéiket, hogy korai a posztmodernt temetni. Ez egy kicsit olyan, mint amikor egy kórházban fekvő aggastyán vállát veregetjük: együtt horgászunk még húsz év múlva is! Ha az illető nem tudta még, abban a pillanatban megérti: jó, ha napjai maradtak. Persze a posztmodern még mindig kap virágot, de már nem az öltözőjébe, hanem a ravatalára.”
A Jégvágó azt is igyekszik bizonyítani, hogy a mese segít élni, és magát az olvasót is megpróbálja kitessékelni a lapostévék képernyője elől: „Még szerencse, hogy már mindent elmeséltem, mert ha minderről hallgatok, most rohadtul nem értenék semmit, és jól megnézhetném magam, amikor a világ alapjához érek… Tudod, mit? Még ha nincs is kinek, mondj el mindent te is, legalább egyszer, addig, amíg teheted, ember.” A történet jelenti az egyetlen kapaszkodót Dan Coolbirthnek, aki Dantétól kezdve Jack Londonon keresztül Salingerig mindenbe belekóstol, és közben leszámol azzal a nézettel, hogy a szerző halott. Dan ragaszkodik az egykori hús-vér írókhoz, és kényszeresen próbálja életüket és szereplőiket egymásra vetíteni. Hitelesnek csak azt a művet fogadja el, ahol a szerző és az általa alkotott karakter összhangban van egymással. Ezért is idegesíti fel Salinger, akinek semmi köze a Zabhegyező főszereplőjéhez, Holden Caulfieldhez. Érdekes és zavarba ejtő, hogy éppen Centauri regénye érinti ezt a problémát, hiszen rejtőzködésével ő az, aki esélyt sem ad ennek vizsgálatára. Itt pedig felébredhet bennünk a gyanú: Centauri megvezet minket. Talán éppen azt akarja sugallni, hogy a történet fontosabb szerzőjénél?
A kortársak mindenesetre megkapják a magukét: „A modern szerzőket is kedvelem, de nem annyira a műveiket, hanem a figurákat. Például azt a Rimbaud kölyköt. Sok hülyeséget hordott össze, de legalább vagány srác volt. Az újabbak viszont éppoly unalmasan élnek, ahogy írnak, szóval a klasszikusoktól a műveiket olvasom, a modernektől az életrajzaikat, az újaktól inkább semmit.” A Jégvágó tehát szemtelen regény, amelyet az irodalomórákon ráerőltetett Jókai-mondatokon felcseperedett olvasó valószínűleg gondolkodás nélkül hajít ki a vonatablakon, és ha a magyar írók olvasnának, talán ők is hasonlóképpen tennének.
A nagyvárosi értelmiségi is felemás szájízzel forgathatja a könyvet, hiszen a San Fransiscótól Montanáig ívelő történet az urbánus életforma kudarcát is pedzegeti. Dant a barátság mellett nagyapja egykori vidéki háza menti meg, az ott végzett munka és a történetben kulcsszerepet kapó, néma indián lány. Az utolsó oldalakon azonban egy hatalmas csavarral új megvilágításba kerül az addigi történetmondás, és rájövünk, hogy Dannak miért jelentett olyan sokat az élet megtalálása.
A Jégvágó hatása a legtöbb érdekes regényhez hasonlóan a szöveg teremtette atmoszférában keresendő. Centauri könyve fordulatokban gazdag, az élet problémáira megoldásokat kereső munka, amely egyszerre szórakoztató és beavató olvasmány. A felnőtteket a fiatalok világába vezeti el, a kamaszokat pedig az unalomból rángatja ki. Ez az egyik legnagyobb csapdája is, hiszen a tizenévesek a könnyedebb irodalmat kedvelik, a könyvre áldozó magyar ember pedig mit sem törődik egy felvágott nyelvű tinédzser történetével. A Jégvágónak jelen állás szerint nincs elég nyitott olvasóközönsége Magyarországon. Reménykedjünk, hogy ez csak téves feltételezés, de azért számítsunk arra: a majdani fordítás még fellendítheti a hazai keresletet is.
Egyébként Ön elég érett ahhoz, hogy meglékeljék a koponyáját?

 Forrás: Irodalmi Jelen

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.