• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

2016 – Jégvágó (Könyvjelzoo blog)

Örülnék, ha Centauri lenne a szomszédom.

2016.04.29.
Centauri Jégvágó Magvető KiadóSzépirodalomba oltott kalandregény, fejlődésregény, ars poetica, amerikai. Ezek jutottak eszembe összességében a könyvről. 4/5, ha értékelnem kellene, ezt már így rögtön az elején elárulom. Sokáig kerülgettem, beleolvastam, de nem tetszett a nagyon direkt megszólaló elbeszélői hang, a kamasz hangja és a gondolkodása sem jött be. De semmi vész, hátha lesz még szerethető karakter (nem lett). Kimondom hangosan is: nem lett. De honnan is lenne egy olyan környezetben, ahol a család egy csődtömeg, de annak tök átlagos, hiszen alkoholista ám viccesnek tűnő családtag, aztán rendmániás frusztrált családtag, tehetetlen bocshogyélek balfasz családtag simán jut szinte mindenkinek, ennek a srácnak meg ebből áll az egész család. Aztán kihalnak, és kiderül számunkra, hogy általában az emberek is eléggé csődtömegek. Csak Oaklandben kicsit másképp, mint pl. Montanában.
A könyv első fele jelentős részben családi anekdota és a késő kamasz szenvedései; néha szívesen kiszálltam volna a srác fejéből. Olvastam valamikor a Zabhegyezőt, nyilván nem véletlen Salinger emlegetése, de nekem az nem jött be, rosszkor talált meg, és nem is emlékszem túl sokra belőle emiatt. Ha engem kérdezel (ez még a könyv hatása), a Jégvágó végülis egy fejlődésregény, amiben kiderülhetne, hogy egy nem túl szeretetteljes, ámde problémás családi környezetből fel tud-e nőni ez a srác. Többször felsejlik az esély, hogy igen, aztán mégsem.
Kb. kétharmadnál átmegy kalandregénybe, a töréspont mondhatni hollywoodias, ami nem baj. Úgyis kicsit kevés olyan magyar regény van, ami szórakoztató módon izgalmas és leköt. Úgy értem, valami, ami a ponyván túl, de a szépirodalmon innen van. Nem csak hogy az USA-ban játszódik, szerintem egészen amerikai is ez a regény, nem érezni rajta a magyar regény sajátosságait, teljesen más az atmoszféra és máshogy dolgozik. Már Centauri novelláiban is megmutatkozott, hogy tud sodrón írni, burjánzó képekben utaztatni, szereti a csattanókat, akár hatásvadász is tud lenni. Nem bánja, ha szórakozik az olvasó, nem akar nyomasztani (ami eléggé átitatja amúgy a mai magyar irodalmat), bár a regény végét cseppet sem mondanám vidámnak, de a helyzetet feloldja a továbbra is változatlan elbeszélői hang, nincs itt semmi bánni való érzéssel. Nekem a vége ettől eltekintve nem annyira tetszett, mert túl sok lett a hatásvadászatból. Úgy éreztem, hogy a regénybeli karakterhez ennyi fejlődés mellé valami profánabb befejezés dukál, de hát nem én írtam 😀
Egyébként szeretek olyan regényeket olvasni, amelyek elvisznek valahova, és új helyek atmoszféráját szívhatom magamba legalább addig, amíg elalvás előtt a könyvet olvasom. Márpedig úgy tűnik, Centaurinak van helyismerete, így különösen Montanából ismerhettünk meg valamit. El is kezdett érdekelni, Google Mapson nézegettem, a képeket is ennek az utánanézésnek köszönhetitek. Ezek annál a tónál készültek, ahol a regény második fele játszódik. Flathead-tó, vicces egy név.
Vannak hegyek, nagy erdők, tér, víz, hideg, a távolban kisváros, aztán kemény tél. Van még  a regényben véletlen kettős gyilkosság, lobotómia, rejtélyes családi szálak, szerelem idősebb nővel, kocsma, utcai fegyverhasználat, roadmovie a kanadai határhoz fel Montanába, van még eltűnt tata, van neki háza, van indiánlány, van kis mágikusság, van grizzly, van megőrülés.
Olyannyira sok minden kezd összegyűlni, hogy egy ponton ki is szól a regényből az író, igen a pánikhelyzetben hirtelen a falban megjelenő rejtekajtó nem a kedvenc húzása, de hát ha egyszer ez történt… illetve nem a falban volt, hanem a padlóban, és egy rejtett dolgozószobához vezetett, ahol előkerült egy holttest is…
Mihez kezdetek mindezzel spoilerezős részletek nélkül? Túl sok mindent kellene elárulnom ahhoz, hogy értelme legyen a cselekmény részéről beszélni. Picit eszembe juttatta Thomas Pynchont, de csak egész picit, annyira nem elvetemült és kusza.
Az is eszembe jutott még, hogy milyen jó, hogy magyar a szerző, és hogy Izlandon például minden 5. ember ír könyvet, rengeteg meg is jelenik, és megy Hans, megveszi a szomszéd frissen megjelent könyvét, aztán talán beszélgetnek róla, vagy másképp néznek egymásra. Örülnék, ha Centauri lenne a szomszédom.

További bejegyzések ezen az oldalon:

2015.05.16.
köldöknézős
Ezt a Centauri interjút csak most olvastam. Nagyjából egyet is értek vele – arról a részéről szólva persze, hogy mi is van a kortárs magyar irodalommal.
Szerintem is unalmas a felhozatal, és már sokszor gondolkodtam ezen, hogy mi is a bajom, és főleg az utóbbi néhány évben miért nem csigáz fel a hazai újdonságok listája. Én úgy hívom ezeket, hogy köldöknézős irodalom. Nem csak a nagy hazai szerencsétlenkedésünkről írókat sorolom ide, hanem a közepesen megírt hangulatplecsniket, amikből rengeteg van, meg az olyan történetecskéket, amikben nincs semmi több annál, mintha a szomszéd lány elmesélné egy napját. Más helyzet azért, ha valami jól van megírva, én szeretem a nyelvi játékokat, a leleményt, és vannak írók, akiket csodálok azért, ahogy írni, mesélni tudnak (pl. Krasznahorkai László – vele egy friss interjú itt). Legtöbbször viszont inkább csak az a baj szerintem, hogy nincs miről írni. A magyar irodalom önmagába szorult, maga körül forog, nem néz a világba, nem reflektál, nem tükrözi vissza, hozza el az emberek életébe a változatosságot. A kánon számára az a valaki, aki beletartozik egy bizonyos bölcsészi körbe, ez viszont behatárolja a lehetőségeket, a témákat, az érdeklődést, és egy idő után mindenki hasonlítani kezd egymásra – ma van egy csomó fiatal író, akinek a dolgait egyszerűen nem lehet megkülönböztetni szerintem. Na és a humor. A mocskos humorra még van példa, általában a mocskos dolgokra van, ferdeségek, erőszakosságok egyre gyakrabban kapnak helyt az irodalmi szövegeinkben, de én mondjuk attól nem élvezem jobban ezeket a továbbra is köldöknézős írásokat, hogy naturalista megborzongató módon vannak benne ilyen témák, beszédstílusok stb. Attól nem lesz jobb vagy érdekesebb, hogy mocskosabb. Lehet, hogy krimi terén jobb a helyzet, de hát nem szeretem a krimit.
Valahol egyszer azt olvastam, hogy három lehetőség van: 1. van miről írni – de nincs elég jó írói készség = lesz mondjuk egy rossz könyv
  1. nincs miről írni – de van írói készség = nem lesz könyv, vagy lesz, de téma hiányában pocsék
  2. van miről írni – és van írói készség = bingó! Gondolom addig pedig gyakorolni, gyakorolni és gyakorolni kell azt az írói készséget, amíg el nem jön A TÉMA.
A témahiányos irodalmi felhozatal miatt örültem egyébként annyira Péterfy Gergely Kitömött barbárjának, ami aztán elég nagy csalódást okozott. Abból a szempontból persze jó volt valóban, hogy végre egy érdekes téma, ami önmagáért is érdekel, nem csak azért, mert lássuk, mi jelent meg aktuálisa a könyvhéten… A szerző blogján olvastam hosszasan a doktorihoz gyűjtött kutatásokból, és nagyon felcsigázott a Kazinczy és a néger barát kapcsolatáról született mű. Az időszerűsége is valahogy nyilvánvaló volt, nagyon jó érzékkel rá lehetett volna taposni az irodalom eszközeivel az emberekben ücsörgő, lappangó xenofób kisördög tyúkszemére. De aztán… a Barbár is inkább lett egy hangulatplecsni, igen kevés hitelességgel. A regény túl fikciós lett, túl sokat foglalatoskodik olyan dolgokkal, amiket nem tudhat, olyan narrációt választ, ami nem igazán passzol vagy hiteles, és végül úgy ábrázol egy ismert magyar személyiséget, ami nem igazán adekvát szerintem. Na meg az a több száz ún. sajtóhiba, ami iszonyú irritáló volt. Így végül a regényből számára a legérdekesebb és legmaradandóbb élmény az maradt, amikor még csak olvastam a témáról, az Angelo Soliman körüli kutatásokról, a bécsiek hozzáállásáról sok-sok év után a témához stb. Azóta inkább külföldre figyelek, és a külföldi irodalmat keresem. Csak már a fordításokkal sem vagyok mindig kibékülve. De erről majd máskor. És ismét: én nagyon örülnék, ha tényleg kinőne egy jó kozmopolita magyar író a rengetegből, úgyhogy hajrá Centauri 🙂

2015.04.03.
szomorúság
Nooooooo, ez nem lehet igaz! Miért? Ááá, annyira nem akarom elhinni. Talán még meggondolja magát. Mégis ki beszélte rá? A kiadó gondolta, hogy ez milyen jó ötlet, hogy majd jönnek a kíváncsi emberek? Meg akarják nézni, szagolni, tudni, hogy miféle ember ez a rejtőzködő író, meg hátha valami ismert nagyágyú álruhában?
Ez a csoda biztos csak három napig fog tartani, és nem éri meg szerintem. Nem maradhatna Centauri továbbra is Centauri? Annyira szépen elmondta korábban, hogy nem az ő személye a lényeg, nem lényeg a kánon. Igen, látom, hogy ebben az interjúban (ami linkelve fent) épp arról van szó, hogy de az írók személye is milyen lényeges lett. Hát höhö. Amennyire hallottam eddig, azért az írók nem lelkesednek magukban annyira azért, hogy majomkodniuk kell, hogy érdekesek legyenek, és eladják magukat. Szerepelni, sokszínűnek lenni, énekelni, táncolni, bohóckodni, hogy az olvasó ingerküszöbét átvigyék. Fog-e valaki ezért Centaurit venni? Hogy mert kiderül, ki is ez a vidéki birtokos…
Persze, mit reklamálok én itten. Úgyis csak a Kék angyalt olvastam eddig, a Jégvágó még mindig a polcon vár, és hamarosan jön az új kötet, amit nagyon várok, és lehet, hogy hamarabb elolvasom, mint a Jégvágót.
Egyébként az a helyzet, hogy szerintem Centauri olyan ritka unikum a magyar irodalomban, hogy vigyázni kellene rá. Olyasmi nekem, mint Krasznahorkai, csak más stílusban. De mindketten univerzális, egyetemes, kozmopolita írók. Olyanok, akik túl jutottak a 3F (family, friends, fools) és a sznobkultúra területén, és mindenkihez tudnak szólni. Nem köldöknézősek, nem a kánonnak és a kánonban írnak. Olyan írók, akik látnak kifelé, és így még jobban át tudják adni egy külső tükör által is azt, ami itt van. Meg néha nem, mert nem az kell. Hanem, hogy valami más legyen, hogy fel tudjuk fogni, mérni, hogy lehetne máshogy. Hogy ez csak egyféle valóság, de a világ kínál sok másmilyet. Sok magyar írót kedvelek még többé-kevésbé, de ilyen mindent vivő magyar író számomra csak kettő van eddig a kortársak közül: Krasznahorkai és Centauri.

 

FORRÁS

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük