• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Ahol a tengert pocsolyává zülleszti a szemét – Apokrif

Kevésbé a nők s szexualitásuk, inkább a valahová, valakihez tartozás mozgatja Jack karakterét

Centauri Jákob botja regény Jack London 100 Magvető Kiadó író irodalom kalandregény szerző wrtiterA titokzatos Centauri regénye, a Jákob botja, egyszerre kaland- és életrajzi regény, útmutatás nőknek matrózokról – valamint matrózoknak gésatanoncok szüzességének illő elvételéről –, korrajz az iparosodó Amerikáról, lélektani regény, illetve egy hosszú és pontos forgatókönyv, egy dramaturgiailag igencsak működő szöveg. És ezzel még keveset mondtam, de az egyszerűség kedvéért maradjunk ennyiben.
„Képzelheted! Veszett órákon át moccanni se mertem, vér serkent a körmöm alól, úgy martam az esőlécet, s mikor végre lehiggadtam, újabb probléma merült fel. Vajon az a bizonyos Roseville-Junction, amitől a sacramentói Bob óvott, ahol a zsaruk kész állatok, az első megálló vagy a második?” (298.)
A kalandregényt itt tehát hogy kéne érteni? Nagyon egyszerű és klasszikus módon. John Griffith (avagy Jack London) csavarog, a nála jó pár évvel idősebb könyvtáros nővel, Ina Coolbirth-szel hempereg, hajóra száll, tiltott vizeken vadássza össze a mindennapi kenyeret családjának. Az újságkihordástól sebes a talpa, a tanórákon elalszik, és a kávéra is kölcsön kell, hogy kérjen, majd New Yorkot is háta mögött hagyva tarhál. Szeretné elhitetni, hogy ő már az a férfi, aki visszavonhatatlanul elromlott, akin se nő, se pénz, se kocsmázás nem segít. De mindezek ellenére a regényben nem egyszerű kalandokról van szó; minden probléma, s annak ilyen vagy olyan megoldása egy-egy lecke az életből. Minden lecke újrahasználható, és minden gyakorlati alkalmazás újabbat szül – mint egy tökéletes perpetuum mobile. Azonban a leckéknek, mint az ifjúság első színes tanulságainak, szépsége példátlan marad. Centauri keze alatt a karakter élővé lesz – mindazt a dühöt, önállóság-keresést, és lázálmos rajongást örökíti meg, amit nehéz szavakba önteni.
„Mégis ki látta Ina Coolbirtht rajtam kívül? Ki látta így? Senki! Ezért bizonyos értelemben én vagyok az egyetlen, aki joggal tartja magát a múló időt nem ismerő öröklét polgárának, mert ugye az képtelenség, hogy Ina Coolbirth érintése után én még egyszer – ha csak a távoli jövőben is – meghaljak.” (198.)
 S mi bizonyíthatná jobban, hogy a regény él, a szöveg működik? Az egymásra zsúfolt verekedések, utazások, szerelembe esések és megaláztatások nem bomolnak epizodikus egységekre – sőt, a regény kezdetén felmerülő kérdéseidre úgy kapsz választ, hogy Jack szinte kiugrik a lapok közül, a konyhaasztalodra nehézkedve tölt neked, sodor egy újabb cigarettát, és egy nagy sóhajjal belekezd; „Bevallom, nem emlékszem a nevére.”
„ – Téved, már hogyne lenne közöm hozzá?
  – Te tévedsz, Jack. Tiéd a gyönyör, miénk a gyerek.” (377.)
A kalandok közt megbújik a fő vezérfonal – naná, hogy a nők! Mégsem mondható, hogy a regénycselekmény egy az egyben függ Ina Coolbirth, Mrs Sweney vagy Chieka alakjaitól, döntéseitől. Kevésbé a nők s szexualitásuk, inkább a valahová, valakihez tartozás mozgatja Jack karakterét, hiszen Oakland-et se hagyná ott Ina Coolbirth elhidegülése nélkül, s vissza sem térne ugyanoda a Chiekában való csalódás után. Folyamatos keresés hajtja karakterét; gyerekkori szerelmei láncolatának felfejtése. De hiába a matrózélet, Jack London közel sem olyan rossz és veszedelmes, mint amilyennek mutatja magát.
„…de aznap is csak az ópiumig jutottam el. Hajnalban azt mondtam a judzsónak:
– Veled voltam, érted?
– Hai, hai – felelte a judzsó, de egy szót sem értett.
– Szexeltünk egész éjjel, ha valaki kérdezi, világos? Szex, szex! Én meg te. Oké?
– Hai, hai – hajtogatta mosolyogva.” (497.)
Az életrajzi jelleg ellenére, amelyet a Jack London név konnotál, Centauri nem adja kényszeresen tudtunkra  a figura kilétét. A sorok közt kevés az időreferencia, az irodalmi munkásságról, s magáról az írás aktusáról nagyon keveset szól, csak az utolsó bekezdés teszi világossá, hogy a narrátor, Jack London, csupán tizenkilenc éves a regény idejében, noha az elbeszélői hang nagy adag nosztalgiával és lemondással meséli el nekünk a gyerekkor meghatározó emlékeit, a fiatalkor eddigi eseményeit, és azt a barbár tettet, amitől a figura élete végéig nem szabadul.
Ennél a pontnál értünk el a dramaturgia, a szerkesztésmód sikeréhez. A kötet eleje egy hosszú, és kíméletlen bevezető, melyben feltűnik a szellemekkel társalkodó Flora Wellmann. Álljunk csak meg, mit csinál? (Rögtön a második bekezdésnél nem szabad megakadni egy ilyen apróságon.) Ezután párat lapozunk, s máris ott áll Chieka neve. Na de ki az a Chieka? Választ erre még 400 oldalon keresztül nem kapunk, ellenben máris esik pár szó egy bizonyos Pottiról és Coyote-ról, aki Mia elcsábítása miatt ízekre akarja szedni Jack-et. Tehát eddig Flora Wellmann, Chieka, Potti, Coyote, Mia…
Egészen úgy fest, mintha a bábeli zűrzavar közepébe csöppentünk volna. Mi, naiv olvasók egészen úgy érezhetjük magunkat, mint költözéskor a számkivetett tinédzserek; sehol egy ismerős arc, egy otthonos járdaszakasz – javunkra válik azonban az a különbség, hogy Jack London rögtön karon is fog minket, és körbevezet. Hiszen mind az az információhiány, ami az első 30-40 oldal során frusztrálja a befogadót, feloldódik, s a válaszok idején, az alaposan besűrített utolsó 150 oldalban újra előkerül, és szédítő gyorsasággal állnak össze egy képpé a kirakós darabkái.. Így egy ismerős világban zárul őrült hajszával a vaskos kötet:
„…mit akarsz, ordítom, látom az arcát, vérágas a szeme, kidüllednek a homlokán az erek, vicsorog, felém kaszál a késsel, hülye vagy, ordítom, visszhangzanak a falak, de ez itt Oakland, sok efféle kiáltás visszhangzik itt hajnalban, nem törődik vele senki, az istenit, majdnem megvágtam magam, te hülye, higgadj le, jobb, ha tudod, nálad különbekkel is elbántam a Sing Singben… (558.)
A kötet címében elrejtett szimbólum, a Jákob botja végigkíséri az utazásokat, s megannyi jelentést hordoz magában. Valakinek a távolság szubjektív mércéjét jelentheti, valaki másnak a tengert, a bolyongást, a matrózéletet. Van, aki a hitre gondol majd, bibliai történetekre, s párhuzamokat keres. Én, személy szerint mindet végigzongoráztam – s vadászok tovább, valami újra.
Kustos Júlia
Megrendelhető itt
Vélemények a Jákobról

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük