Drágakő és kézirat az olvasóknak

jákob kézzel írtcen_logo_circleKedves Mindenki! Egyszerű dologról van szó, mégis keresgélem a szavakat. Mielőtt adnék nektek valamit, engedjetek meg pár sort.
Ez a honlap – ahogy azt korábban írtam már párszor – a nevéhez hűen kicsit olyan, mintha az otthonom volna. A tényleges otthonnal szemben azonban ide nem kell meghívó. Bárki jöhet, bárkit örömmel látok – fogalmazhatnék úgy is: látunk. Veletek együtt. Én és Ti. Sok olvasata van ennek. Hasonlít, pontosabban hasonlítani igyekszik ez az oldal abban is a tényleges otthonomhoz, hogy itt is fák nőnek, virágok tenyésznek, s időnként e honlap fölé is csillagos ég borul. Ha esik odakint, esik a honlapon is. Ha fúj a szél, itt is fúj – legalábbis azt szeretném. Kísérletezem ezzel. A helyet, ahol élek, öleli erdő, öleli légkör, felhők jönnek-mennek fölötte, mossa víz, tépi vihar, kihajt ez a hely, majd meghal itt is szinte minden –

végső soron, bár az elme nem képes rá, hogy ezt minden megveszekedett percben tudja, de ez az otthon, az én kis udvarom is a galaxis ködjei között ül, s ami körbeveszi, bárhogy is vonzza a szemünket ezernyi részlet, az nem más, mint a roppant kozmosz.

Ha kimegyek és felnézek az égre, nemcsak ezt a kozmoszt látom-érzem, hanem ott van az orrom előtt az idő maga, ezer és ezer múlt, és talán ezer és ezer jövő is. A honlappal ugyanez a helyzet, bár sok szempontból jóval tágasabb. Igaz, itt nem érinthet meg egy virágot egy ujjbegy, ám elvileg jóval több látható abból, amit egy mégoly tágas udvar nyújt, mint amilyen az enyém. Itt elvileg együtt gomolyoghat szaharai homok és sarkvidéki hó, itt akár egészen messziről is ránézhetünk a helyre, ahol élünk, s benne önmagunkra.
earth gif 2Itt nem múlik el minden – mint ahogyan a virtuális tér nagyrészében, mostanában, már csak percekig él egy gondolat, egy érzés, egy érzet. Értékes szabadság ez, s bizonyíték: a Facebookon túl is van élet.

A múlandón túl ott van, ami örök.

Megtisztelő, hogy nem vagyok itt egyedül. S nemcsak olyanok tévednek ide, akik aztán egy hang nélkül tovább mennek – vagy itt vannak újra és újra, ám nem hallani, nem látni őket. Ne mondjátok rájuk, hogy kukkolók. Másutt talán az vagyok én is. Tiszta sor az is, hogy aki itt jár, akár rendszeresen is, jár persze másutt is. Mégis, most, hogy az oldal hozzászólásainak száma egy honlaphoz mérten igen szép, s kerek számhoz közeledik, köszönetet mondok nektek azért, hogy úgy érezhetem: talán még annak is van értelme, hogy időnként csak egy hangulatot osszak meg a főoldalon,

hogy időnként csak a közös udvarunkat mutassam meg, a Földet, ahol élünk. A nagyszerű Földet, nappal és éjjel.

Külön köszönöm, hogy akkor is itt vagytok, amikor én nem. Olyan ez, mintha volna egy kandalló a virtuális házban – s mindig akadna olyan, aki legalább pár fát dob a parázsra. Még mielőtt az végképp kihűlne. Ez több, mint ajándék, több mint gesztus. A dolog praktikus oldala pedig az, hogy látogatásaitokkal, folyamatos jelenlétetekkel, hozzászólásaitokkal nemkülönben, támogatjátok ezt az oldalt. Nektek köszönhető, hogy egyre több embert ér el – hogy egyre több és több poszt tűnik fel a keresőkben. Mert még egy olyan halott rendszer is, mint amilyen alapvetően az internet, azt észleli ideküldve a keresőrobotokat, hogy itt van élet. Nincs itt ezer és ezer ember egy adott pillanatban, de nagyon is él, aki itt van. Rólatok beszélek.
Épp ezért arra gondoltam, hogy azoknak, akik megtiszteltek folyamatos figyelmükkel, sokszor türelmükkel is, készítenék egy kis ajándékot. Van néhány név, amely már szinte ehhez a honlaphoz tartozik – ti is tudjátok, kikről beszélek, hisz lassan már egymással is jóban vagytok. Volt már példa arra, hogy kézzel írt kéziratot adtam ajándékba. Ezért aztán talán nem túl invenciózus ajánlat, hogy ilyen oldalakat ajándékozzak,

de azért is van ez bennem nagyon erősen, mert az írásnak, gondolatnak, érzésnek ez a kézművessége jelenti számomra a legtöbbet.

giphyDe hogy ne legyek féktelenül elfogult vagy igazságtalan, 1-2 ilyen kéziratot majd sorsolok is. Azonban az az 5-10 ember, akivel itt rendszeresen találkozunk, mindenképp kap kéziratot (ha akarja, ha nem 🙂 ). De nem szeretnék random kiválasztott részleteket kalligrafálni. Rendszeresen olvasom, hogy „ez a kedvencem, az a kedvencem”, ezért arra kérek mindenkit, hogy hozzászólásban rakja fel, mely írás mely részletét kapná meg szívesen kéziratban. Lehet többet is, majdcsak dűlőre jutunk valahogy. Ha lehet, akkor igyekezzetek akkora szövegrészleteket kiválasztani, melyek nagyjából ráférnek 2 db. A/4-es oldalra. Ha valaki netán több kicsi részletből, amolyan torost szeretne, részemről az is mehet! Választhattok bármelyik regényből, novellából, de esszéből vagy a honlapon található posztok közül is

– tökéletesen szabad a pálya.

S ahelyett, hogy azt írnám: „Drága olvasó!” – inkább azt mondom: Drágakő is dukál nektek.

Minden kézirathoz jár egy olyan gránátkristály, amit annak idején a Zafír-túrán mostam ki a patakokból.

Abban a reményben, hogy ez az oldal is tud egy kicsit olyan lenni, akár egy patak. Törekszem rá, hogy kevés hordalékban kelljen keresgélni 🙂 Húzós idők előtt állok, de szeretném, hogy ne száradjon ki ez a meder. S ha így lesz valóban, abban megint csak oroszlánrészetek lesz.
Még egyszer köszönöm a jelenléteteket, aktivitásotokat, kitartásotokat és türelmeteket!
Barátsággal: Cen’

 
Centauri almandin gránát Börzsöny Jack London túra irodalom

Ezeket a gránátkristályokat mostam ki annak idején – nem kétlem, hogy sokan emlékeztek. Ezek közül “csatolok” egy-egy mutatós darabot a kéziratokhoz. (Fotó: Centauri – 2016. Zafír-túra)

FRISSÍTÉS – 2018.10.05. 16:21 Nézzétek! Ezekből a színekből választhattok! Hamarosan eléri a honlapon a hozzászólások mennyisége azt a számot, ahol egyrészt jövök egy kis beszámolóval a honlapról, másészt hozzálátok a kért részletek másolásához. Kinek melyik szín a legkívánatosabb? Ezek finom anyagú. puha, merített papírok 🙂 A válogatásnál nem érvényesítettem a saját ízlésemet, változatosságra törekedtem,

hogy mindenki megtalálhassa az ízlésének, kedvének, szívének és szövegének leginkább megfelelőt.

Igazán csak egy szempontot tartottam szem előtt keményen, hogy az írott szöveg jól lássék. Jó válogatást! Üdv: Cen – s jövök ma még, hisz gyönyörű hétvége áll előttünk.

 
gyönyörű merített papírok 

 

Centauri – Készülő kötetek (részletek)

77 Comments:

  1. Szabó Edit

    Hűha! Nagyon szépen írtad! Ez meglepő és rendkívül megtisztelő is egyben.

    Ha esetleg én is a szerencsések között lennék, akkor Az ötlet halmazállapota c. esszédet szeretném. (Tényleg az egyik kedvencem! 🙂 ) Ráfér az egész 2 db A4-es oldalra? (Vicceltem! 🙂 )
    No, nem akarok ám telhetetlen lenni. Ezt a részt kérem:

    “Ekkor arra gondolok, talán azért van bor a Földön, hogy otthon lehessünk itt – annak ellenére, hogy egy egész kozmosz vesz körül. Ám ha ezért van körünkben a bor, akkor nem lehetett hamarabb, mint a világ, még az embert sem előzhette meg. Először így szólt az úr: Nem jó az embernek egyedül – s amikor ezt a gondot (úgy ahogy) megoldotta, látta, hogy az ember még párosával, sőt, csapatban, hordában, tömegben is szorong. Nem jó a tömegnek egyedül – mondá az úr, és megteremtette a bort. Istenítik is sokan, amint én is. Általa a kozmosz jelentéktelen kis sarkában kitüntetett lénynek érzem magam. Olyasmit ihatok, ami – bárhogy volt is – valóban lehetett volna egy másik világ ötlete. Amint a borban évről-évre, évjáratnak, időjárásnak, kedvnek, párának, gazdának köszönhetően és megfelelően mindig valami vadonatúj ér tetőpontjára.”

    S amíg itt nyitva az ajtó, mi jövünk!! Akkor is, ha nem vagy itthon. 🙂

    • Edit! Remélem, csak udvariaskodtál, vagy irónia volt a részedről, és nem én fogalmaztam homályosan. Neked – ha szabad így fogalmaznom – automatikusan jár 🙂 S még páraknak is – szerintem látjátok is egymást, tudjátok kiknek, de ha kell, hamarosan össze is szedem 🙂 Az ötlet halmazállapota könnyen lehet, hogy felfér egyetlen lapra az egész – megnézem. De azért, ha vannak még kedvenceid, jöhetnek még. 🙂

    • Az első fotón pontosan olyan méretű lap/kézirat látható, amit kaptok; ez egy A/3-as méretű merített lap, szóval jó nagy. Mutatós. Ergo: egészen komoly részletek is ráférnek. Nem fukarkodunk. 🙂

      • Szabó Edit

        Rendben! Akkor legyen még a legújabb netes felfedezéseim egyike is: Ellenéden az ellenfényben. Ez sem hosszú. Lehet? (Ez is nagyon tetszik. Tényleg! 🙂 )

        • Felrakom ide is, mert ez speciel nem olvasható a honlapon – megpróbálom előkeresni a hozzátartozó fotókat is 🙂

          • Szabó Edit

            Igen, tudom, hogy nincs fent még a honlapon. Egy mailben kérdeztem is, hogy nem akarod-e feltenni. (Majd ha eljutsz a mailekig, akkor megtalálod ezt is biztosan.)

            Egyébként augusztusban megjelent megint a Ligetben. Tudtad? Ott találtam. 🙂

  2. “Apám sötét erdői”
    Lehetséges?

    “Úgy 15 éve arra ébredtem: rég halott apám erdőivel álmodok. Utoljára 6 év körüli gyerekként jártam arra. Apám sokfélét gyűjtögetett, hogy üvegházat építhessen, többek között trombitagombát. Jó, ha vele tartottam kétszer. Az álom – szemben a szokványos álmokkal – végtelenül egyszerű és tiszta volt: ott az erdő, ott van apám, ott vagyok én, és ott a gomba. A trombitagomba, amiért szép pénzt fizettek. Ennyi. Szabadnapos voltam, ültem az ágyon. Ilyenkor persze az a kérdés: miért álmodok apámmal? „Békés, szép, céltalan álom. Nincs gond vele” – gondoltam. Talán kávét főztem, talán ücsörögtem még, nem tudom, viszont tisztán emlékszem, hogy váratlanul az a hit kerített hatalmába, hogy az álom alapján megtalálnám azt az erdőt. Azt az erdőt, ami addig egyetlen egyszer sem jutott eszembe. Gombát se szedtem soha. Csak 6 éves gyerekként, talán ha kétszer, apámmal, abban a nevesincs, távoli erdőben. „Igen – gondoltam –, megtalálnám.” Szabadnapos voltam, de nyilván lett volna épp elég dolog. Mégis megnéztem, tegnapról mennyi benzin maradt. „Épp elég – gondoltam –, bár a gomba inkább ősszel nő, mintha hajdanán, 6 éves gyerekként is ősszel jártunk volna ott. Igen, rémlik a vörös avar, a friss levegő, a tágas-kék ég. Sebaj. Az erdő fontos, nem a gomba.” Tisztán emlékszem: úgy gondoltam, egy kis autózás, még ha eredménytelen is, épp rám fér. Nem gondoltam, hogy ez marhaság. „Ki tudja, hová megyek? Ki kéri számon, hogy eredménnyel járok-e? Senki. Hát akkor, hol itt a gond?” Beültem a Lanciába és megcéloztam azt a körülbelül 25-30 kilométer átmérőjű környéket, ahol apám erdője volt, valaha, valahol, azon belül is egy 300-400 méter sugarú kör, ahol a trombitagomba nőtt. Úgy 25-30 évvel azelőtt.
    Egy óra múltán már ott autóztam, ahol az ország egyik legnagyobb erdején nyílegyenes, bukolikusan hullámzó út hasít át – akár a nagy amerikai utak.
    Egy ponton – 35-40 kilométerre a háztól – úgy éreztem: „erre lesz, itt valahol”. „Ilyesmi volt” – gondoltam, holott „ilyesmi” ezerfelé akad. Ráadásul a környék is változott: új irtások, új telepítések, új idő, s fölötte új Nap, más Ég. Jobb kéz felől földutak indultak befelé, szabályos közönként, s mind ugyanolyan volt. Pár napja – amikor ismét visszamentem oda – kettőt is megnéztem, hogy biztos lehessek a dolgomban. 15 évvel ezelőtt, az álom utáni délelőttön viszont nem bizonytalankodtam. Láttam az egyiket. „Nem. Nem ez.” Jött a másik. „Nem, valahogy ez sem.” Egyszer aztán gondolkodás nélkül rákanyarodtam az egyikre. Leállítottam a motort, behúztam a kéziféket. Gőzöm se volt róla, hogy jó helyen vagyok-e. Azt se tudtam, mi fán terem a gomba. Csak azt tudtam, hogy párszor, valahol, valaha apámmal is szedtem. Később, felnőtt fejjel láttam gombaszedőket. Azoknál kosár volt és kés. Ezúttal nálam is. Életemben először. Kivettem a kosarat. (Nevetséges önbizalom.) Rágyújtottam, kifújtam az első slukkot, megkerültem a kocsit, s lenéztem. A csizma orra előtt szép csokor trombitagomba nőtt. Lehajoltam, felvettem, aztán – oly alacsonyról, amilyen alacsonyan vihar előtt a fecske száll – végignéztem az avaron. Ameddig a szem ellátott, trombitagomba borította az erdőt, 35-40 kilométerre a háztól, pont úgy, mint 25-30 évvel azelőtt, apám kifürkészhetetlen és sötét erdejében, 6 éves gyerekként, amikor a vastagabb ágak fölött még neki kellett átemelnie.”

    Tudom nem rövid. 🙂 Első, amit olvastam tőled, úgy emlékszem, egyik gombás csoportban. Több okból megfogott. 🙂 Utána jöttek a könyveid. 🙂

    • Ez épp annyi, ami nagyjából ráfér egy ilyen oldalra 🙂 Nagyon érdekesek a választásaitok – ezért ha van más kedvenc, azért arra is kíváncsi vagyok 🙂

      • Rendben, holnap jövök egy rövidebbel. 🙂

        • Jégvágó

          “-Látod, apa? Ide hoztál gombát szedni – csakhogy gombaszedésen se voltam soha, nemhogy abban az erdőben. Vörös fák alkotta, ménkő nagy és széles erdő. És hogy megfejeljem, álmomban akkora voltam csak, mint egy hatéves. Azért volt ez pokoli fura, mert a fatert kézen fogva vezettem lépésről lépésre, holott csak a derekáig értem. Átvittem egy vízhez, de ne hidd, hogy a Tahoe tóhoz, és ahogy megálltunk egy szakadt stégen, így szólok:
          -Látod, apa? Itt tanítottál horgászni. A fater meg csodálkozó szemet mereszt és ragyog a boldogságtól:
          – Csakugyan?
          Aztán megállunk a városban valahol egy sarki cukrászdánál. “

  3. Stílusosan… hogy hű legyek magamhoz 😉
    “Szeretkezni sem volt rendkívülibb, mint lélegezni, inni és enni, mivel lélegezni, inni és enni is kaland volt vele. Már én sem kérdeztem tőle azt, amit az első éjjelen még igen: „Mit akar?” Nem érdekelt. Történtek a dolgok, és úgy éreztem, jól történnek. Ha épp csak fekszünk egymás mellett, és olvasok, rendben van, ám ha a legforróbb pontokon csókolgat, az is helyénvaló. Helyénvaló minden új, és minden új ismételgetése, szakadatlan próbálgatása is. Volt, hogy bő óráig időztem az ágyékában félálomban, mereven és forrón, míg egymásba érve aléltunk, majd arra ébredtünk, hogy belélövellek. A második héttől már a mosakodást is hanyagoltuk. Ha van a henyélésnek radikális formája, a miénk bizony radikális volt a javából, s mégis andalító illat szállt Miss Coolbirth összes testtájáról.”

    a második rövidke lélegzet:

    “Nem vagyok magamnál. Falom Angelicát, mivel ő is zabál engem. Mint amikor majd megveszel, úgy gyötör az éhség, mégis szépen villára tűzöd a falatot, és bárhogy csorog is a nyálad, minden egyes falat után szalvétával törlöd a szád. Azért eszel, hogy élhess, de bárki lát is, azt hiheti: kedvtelésből falatozol, ínyencként rágod a falatot, és bár napok óta nem ittál, mégis megforgatsz most minden kortyot, akárha bort innál nagyival, méghozzá a legjobb kaliforniai óborokat. És végre nem félsz, hogy más irányít, nem félsz, hogy elröppen és nem tér vissza a pillanat. Tudod, hogy ez most nemcsak alamizsna, nem, ember, ez adomány, a bőség maga, az egyetlen lehetőség, hogy a halált cáfold, ne maradj csontra aggatott hús és húsra húzott ruha. Angelica úgy ereszkedik rád, úgy fogad be, mint a bizonyság maga, most megszülettél, mártír és rakéta vagy, hadakozhatsz a halállal, azt minden további nélkül megteheted, de ellene nem küzdhetsz, nincs értelme, mert ma végre örök lehetsz.
    Meg sem moccanok, csak hagyom, mert akarom, mert kívánom, pont azt, pont úgy, ahogyan ő, hogy hosszan, lassan, brutálisan keféljen. Csak rám ül, emelkedik, lassan süllyed, köröz, aztán leszáll, és mit mondjak? Amit tökéllyé tett lovagolva, szenvedéssé alakítja nyalogatás közben, aztán kezdi az egészet elölről, és tudom, csak akkor érünk révbe, ha ő akarja, és ő akkor akarja majd, ha én akarom, pontosan – ahogy a nap sem kel fel este, és nem nyugszik le reggel.”

  4. Ibolya Nagy

    A betyárját, drága Cen’, most nagyon megleptél. Eddig is ajándéknak éreztem a pősztjaidat, fotóidat és minden munkádat, amit velünk megosztottál, de egy igazi kézirat, az már elérhetetlennek tűnt, le is mondtam róla. Eddig. 😊 De most felcsillant a remény.
    Nem tudok választani és nem szeretnék szomorút, mert amig írod, addig te is szomorú leszel. Ezt nem szeretném. Nincs olyan, aminek ne örülnék. Ketten eszembe jutottak kapásból, azt hiszem egyik sincs a honlapon.
    Az egyik: A meccs hőse sorozatban a Literán jelent meg 2016 június végén
    a másik talán a Ligetnél, a Pokoli lábbeli.
    Ha valamiért egyik sem menne, akkor a Jégvágóból bármi, illetve bármelyik posztod lehet!
    Még soha nem írtam ilyen hosszan, bocsánatodért esedezem. Ezer hála mindenért!🙂📚

  5. Hú nagyon izgalmas és ellenállhatatlan a lehetőség hívása, Kedves Cen`, hogy kéziratodhoz juthatnék kis szerencsével…Mondom is a választásomat minden esetre: a regényekből bárminek, de különösen a Jégvágó fináléjából eredő részletnek örülnék. Vagy a Nevető harmadikat kérném. Vagy a Héja novellát. Amelyikhez a leginkább kedved támad. Erősen köszönöm, nagyon sokat jelent, hogy járhatok az oldaladra, ebbe a különös ragyogású mikroklímába, hálás vagyok minden posztért, képért, az egészért 🙂 🙂

    • Kedves Melinda, köszönöm 🙂 Ha a Jégvágó fináléjából szeretnél részletet – az ugye nem biztos, hogy itt van a honlapon – add meg az oldalszámot, kezdő- és zárósort, és én majd felrakom ide. Aztán másolom kézzel és mellékelem a gránátkristályhoz 🙂

      • Kedves Cen’, köszönöm szépen, értem…nagyon boldog vagyok..még ma este idemásolom a szöveget ☺☺❤

  6. Patai Mária Zsuzsanna

    A bőség zavarával küzdök! Azt hiszem, a Jákob botjából fogok választani…

    • Kedves Zsuzsanna, van idő bőven – ezt a posztot a főoldalon tartom, egészen addig, míg ez a kis ajándékozás le nem zárul (amikor egyrészt úgy látom, hogy már minden kérés beérkezett, másrészt amikor a honlap hozzászólásainak száma elérte a posztban is említett szép kerek számot 🙂 ) Ha a Jákobból szeretnél részletet, akkor neked is azt javaslom, amit Melindának, aki pedig a Jégvágóból szeretne egy részletet: “az ugye nem biztos, hogy itt van a honlapon – add meg az oldalszámot, kezdő- és zárósort, és én majd felrakom ide. Aztán másolom kézzel és mellékelem a gránátkristályhoz” Kíváncsian várom a döntésedet 🙂

  7. marsovszki viktória

    Ó, én most úgy izgulok, mint egy kisdiák! Máris kezdem a lapozgatást.. Nem lesz könnyű ez erdőből egy ágat! 🙂 De szép ajándékok ezek, Cen! 🙂 Írom majd!

  8. marsovszki viktória

    De hiszen, már meg is van az egyik legszebb ág! Gerbaud a Golgotán. Tudom, hogy nagyon hosszú, de… Tudsz vele boldogulni, Cen? Ha így egyben sok, választok mást.

  9. “Igaz ez? Azt mondtad, induljunk, tisztán szóval? Sátrat von fölém a hangod, nem hiszed el, de akkorát, hogy alá kerül a csillagos ég is, bárhogy szédülök, felülök, tenyérbe veszem az állad, érinteni akarom az ajkad, látod, finoman tartom a fejed, úristen, hát Te voltál és megszólaltál végre? – ám Téa kissé elfordítja a fejét, billent magán, elillan a kézből, egy szem hó sem olvad így el, és a lékbe csúszik lágyan; nem, ilyen nincs, ez kizárt, ez nem történhet, nem hagyhat itt egyedül ebben a világban. Világ?, ugyan mi az?, hisz épp most süllyed el; nincs több petárda, nem száll már rakéta, és a lékben sem mozdul a víz, a kezem még a levegőben, pont ott, ahol az arca, de aztán úgy jön fel, akár az árnyék, el sem hiszem, itt van, megint itt a lékben, hullámot vet, vállára hullik a holdfény, hang és ruha nélkül tér vissza, tiszta sor, semmi hézag, kinyúl a vízből forró kézzal, ez húzós, őrült egy lány, mondjuk, ezt tudtuk, de kit érdekel, fő, hogy itt van, a tarkóm fogja, és míg csókol, hogyan, nem is tudom, belehúz a vízbe”
    Kedves Cen`, szeretném kérni ezt a részletet a gyönyörűséges Jégvágóból. Ez már sok? Esetleg kérhetek hozzá még egy rövidkét? Ha igen, ez lenne az:
    “mi a halál?, amikor nincs hová hátrálni, kerek lesz a sors, és Téa bemutat az elveszett családnak, és most nagyon úgy fest, hogy meglátogatjuk a nagyit, a fatert, és a tatát, még szerencse, hogy már mindent elmeséltem, mert ha minderről hallgatok, most rohadtul nem érenék semmit, és jól megnézhetném magam, amikor a világ alapjához érek…Tudod, mit? Még ha nincs is kinek, mondj el mindent te is, legalább egyszer, addig, amíg megteheted ember.”

  10. Helyesbítek, mert a második idézet így indul 🙂 : “és tudod, mi a halál…”

  11. marsovszki viktória

    Ezt a részletet, egy, még csak gondolatban tervezgetett képhez, (műalkotáshoz) szeretném fölhasználni. a gránitkristállyal együtt. Olyan művész kezébe adom, akiben megbízom. Előre is köszönöm, Cen!

    Egy gyerek nem töpreng a múlton. Tanulni sem akar, a múltból főként nem. Számára olyan nincs. Vannak tapasztalatai, észlelései arról, hogy félelmetes ez a világ – és jó esetben arról is, hogy ez a félelmetesség az őt nevelő felnőtt társadalom mérgező kebléből fakad. Fakad a családból, az iskolából, a szomszédból, ismerősök és ismeretlenek közelségéből. De nem fakad az emberen túli világból. Persze,
    a felnőtt társadalom ügyesen exportálja saját gyártású borzalmait a legvédtelenebbek elméjének minden zugába,
    így azután a kisgyermek hamarosan rettegni kezd az erdőtől, a sötéttől, a kígyótól, a póktól, az emberszülte szörnyektől – míg a közeli patak valójában továbbra is békésen és hűsítően csobog. Ezügyben a finom, kulturált, elegáns, stílusos, szépen csomagolt hazugságok a legpusztítóbbak: miért is kétkedne bennük a psziché, ha egyszer kultúráltak, elegánsak, stílusosak? Ebből a szempontból azok a legszerencsésebbek, akik vagy ultraérzékeny szenzorral születtek, és a legrafináltabb, igazságbeszédnek álcázott hazugságokat is detektálják, vagy azok, akik mindjárt röpke életük legelején olyan brutalitással találják szembe magukat, melynek gyalázatosságát lehetetlen nem átlátni ott rögtön. Ha egy élet nyitánya már az első pillanatban a legbrutálisabb valóságot mutatja az emberről, a fajról, amelynek köreiben szerencsétlen „újszülött” majd élni kényszerül, könnyen veszhet el már az első pillanatban, törhet össze végleg, veszítheti el hitét és életkedvét, még mielőtt az voltaképp kifejlődött volna benne. Ám ha ezt megússza, akkor akár kiváltságos helyzetben is találhatja magát. Igaz, bizalmatlan lesz és szkeptikus, így – némi túlzással – elveszti azt a gondtalan, átgondolatlan, másokra hagyatkozó (majd csalatkozó) „én”-t, amely hozzásegítette volna egy átlagos, emberléptékű, és épp oly gyarló, beszűkült tudatú léthez, amelyben fajtársainak többsége él, így azután bármit tesz is – legyen azután bármilyen nyitott és befogadó környezet – osztályrésze egész életében a kirekesztés.
    Még ha nem rekesztik ki, akkor is.
    Így tehát az ilyen gyermek, rögtön élete elején hatalmas veszteséget könyvelhet el. Valójában már nem tartozik sehová. Se családhoz, se osztályhoz, se városhoz – soha egyetlen iskolához sem. Ez szomorú…

    • Köszönöm Viktória. Most először nem ugrik be, hogy ez honnan való – ez ugye egy posztból vett idézet? Megtisztelő és izgalmas,, hogy egy képhez fogod felhasználni – ha úgy alakul, s mód lenne rá, örömmel vennék egy fotót róla majd 🙂

      • marsovszki viktória

        Az öldöklő civilizációból való, Cen. Mindenképpen elküldöm neked, ezt biztosra veheted. Lehet, hogy tavasz kezdetével, de addig megy. 🙂 a rigókkal 🙂

  12. marsovszki viktória

    Ja, és azért, Centauri, Szabó Edit az Ellenéden az ellenfényben-t azért a napokban itt keresném, ha megtalálnátok . Azt is megköszönném ám 🙂

  13. Szabó Edit

    A 3.-at szeretném. Köszi!

  14. Kedves Cen’, el vagyunk kényeztetve teljesen..hálás örömmel köszönöm megint. A 4-es számút kérem.

  15. Patai Mária Zsuzsanna

    Kedves Cen’, ha még nem zárult le a kézirat- választási határidő, az Egy gésa jó tanácsa című részletet szeretném kérni.

  16. Patai Mária Zsuzsanna

    Köszönöm szépen!

    Ez is egy ág az erdőből, ahogy egyik olvasód pontosan szépen írta.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.