Karl May, a Winnetou szerzője zseniális csaló

Karl May

Ismerünk olyan írókat, akik civilben rettentő szélhámosok voltak. Ilyen volt sokunk gyermek- és kamaszkorának szeretett szerzője, Karl May is.

2019.10.10. Számos szélhámossága közül kiemelkedik egy, ami egyúttal esettanulmány minden korok minden csalójáról, és arról is, hogy mi az a két tényező, ami az áldozatokat áldozattá teszi: a hiszékenység és a félelem. Karl May is e kettőre épített, nagyon sikeresen. Az ő bűnét, trükkjét varrtam a Jákob botjában szegény Jack London nyakába – nem mintha ő szeplőtelen életet élt volna. Fogadjátok szeretettel az alábbi részletet:


  

Felvettem a peckes rendőrjárást. Kikanyarodtam a főútra és lassan, kimérten sétálgatva teszteltem, hogy valóban zsarunak tűnök-e.
– Jó napot, biztos úr! – köszöntek a járókelők.
– Viszont – mondtam erre én kedvesen, ám némi szigorral.
Jó tíz percig sétálgattam így, közben persze ezerrel járt a szemem, nehogy igazi zsaruba botoljak, gondoltam is rá, be kellett volna venni Pottit is a buliba, hogy biztosítsa a terepet, de igazán csak később bíztam meg benne. Mikor kellőképpen elsajátítottam a szerepet, párszor így szóltam magamban:
– Üdvözlöm, Arnold Freeman, közrendőr.
Úgy találtam, hogy a hangnem elég hivatalos. Menni fog, jó lesz ez, gondoltam. Kipécéztem egy jómódú házat és bezörgettem. Bíztam benne, hogy délelőtt inkább csak az asszonyok vannak otthon, magányosan sütnek-főznek, suvikszolnak. Az első házban, valahol a Foothill Boulevard-on, valóban egy lisztes kezű nő nyitott ajtót.
– Jó napot! – köszöntöttem kellő szigorral, hátrakulcsolt kézzel, enyhén ringatva a felsőtestem, ahogy az a rendőröknél szokás. Az asszony, holott még egy szót se mondtam, máris megszeppent, tán azt hitte, baj ért valakit a családból. Hagytam időt, hogy jó pár szörnyűség peregjen le előtte.
– Miben segíthetek? – kérdezte remegve.
– Kérem, asszonyom, bizonyára hallott a San Quentin-i pénzhamisítókról.
– Hogyne – felelte.
– Remek. Kénytelenek vagyunk átvizsgálni a háztartásokat, hogy kiszűrjük a hamis bankókat. Ugye, önnél nem lelhetők fel ilyenek?
– Nem, dehogy.
– Rendben, ám kötelességünk átvizsgálni az összes készpénzt.
– Hogyne, semmi akadálya – válaszolta a hiszékeny asszony, és már szaladt is a konyhába, megmosta a kezét, behívott és leültetett.
– Egy pillanat – és eltűnt a szobák mélyén…
– Rögtön! – kiáltotta, majd pár perc után egy irtó nagy pénzköteget hozott ki. Nem hittem volna, hogy efféle lisztes kezű, pogácsát dagasztó, kiflit söndörgető, levest rotyogtató asszony ennyi gubát tart a díszpárnában.
– Kiterítené az asztalra?
Meglepetten bámult rám.
– Kérem, ez a szabály. Csak akkor nyúlhatunk a polgárok pénzéhez, ha az hamis.
– Persze – motyogta az asszony, és mint a kártyákat, kiterítette, bár idegességében elég rendetlenül. Erre én közelebb hajoltam, alaposan szemügyre vettem a bankókat, és az egyik húszashoz érve így szóltam:
– A fény felé tartaná ezt a húszast?
– Természetesen.
– Fordítsa meg, kérem.
Az asszony megfordította, de akkor már izzadság csillogott a halántékán.
– Asszonyom, megmondaná, honnan származik ez a bankó?
– Esküszöm, nem tudom, de ugye nem hamis?
– Sajnos az – és azzal kivettem a kezéből.
– Jézusom, esküszöm, semmi közünk hozzá, ugye nem gondolja, hogy közünk van hozzá?
– Én azt nem tudhatom.
– Most feljelentést tesz? De hisz ez pont olyan, mint a többi, honnan tudhattuk volna, hogy hamis. Bárkitől kaphattuk, nem igaz?
– Igaz, igaz – dünnyögtem –, de még ha most nem is kísérem be, a hamis bankót le kell foglalnom.
A nő megkönnyebbült.
– Persze, vigye csak!
– Megmutatná azt a két tízest is?
A nő felvette a két tízdollárost, és rutinosan a fény felé tartotta.
– Megfordítsam? – kérdezte egy perc után.
– Megköszönném.
Hosszan nézegettem a bankókat.
– Ugye ezek is hamisak.
– Sajnos igen.
– Tessék, biztos úr, vigye csak.
És ez így ment délután négyig. Volt, ahol még levest és almáspitét is ettem. Négyszázhetven dollárnál álltam le, és baromi büszke voltam. Ennyi pénzt keresni egy nap alatt!

 

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Jákob botja (Magvető Kiadó, 2016)

Mitől fél Stephen King? – a félelemnepper

Öt rejtélyes haláleset a világirodalomban

2016 – Egy csavargó író – Vasárnapi Hírek

Hemingwayről (Jégvágó, 2013)

 

3 Comments:

  1. Ibolya Nagy

    Istenem, amikor olvastam, szegény Jack nyakába varrtam. Hja, az írói szabadság.🤠

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.