Chieka, a hokkaidói gésa (Jákob botja, 2016)

Először láttam Chiekát meztelenül, mégsem éreztem semmit. Csodaszép volt, csak épp Miyako, a segédgésa és Chieka gépiességétől ledermedtem.

Centauri Jákob botja regény Jack London 100 Magvető KiadóMásnap este hatkor már Chieka szobájában vártuk az okaszánt. Chieka feszült volt, s árva szót sem szólt, így aztán jobbnak láttam, ha én is hallgatok. Bő fél óra múlva megérkezett Miyako s vele egy másik gésa is. Chieka felállt és meghajolt, amint én is. Az okaszán arca nem mutatott semmit, csupán a másik gésán láttam, hogy zavarban van. Miyako üdvözölte Chiekát, majd hosszú, pattogós beszédet tartott. Chieka megállás nélkül bólogatott, ahogy a vendég gésa is, s néha annyit mondott:
– Hai.
Az okaszán végre elhallgatott, Chieka pedig hozzám fordult.
– Miyako azt mondja, hogy nincs kedvére, ami történni fog, de ha már egyszer beleegyezett, be kell tartani a szertartás minden pontját.
Miyako pillanatra se vette le rólam a szemét, s ezúttal ő bólogatott.
– Az okaszán azt mondja – folytatta Chieka –, az ő felelőssége, hogy ne legyen baj, ezért ő felügyeli a szertartást.
Elkerekedett a szemem. Jól értem? Velünk lesz az okaszán is?
– Az okaszán és a segédje ügyel a szertartásra – ismételte meg Chieka, aztán ő is, Miyakóhoz és a segédgésához hasonlóan rám várt.
– Rendben – mondtam.
– Joideszu – fordított Chieka, mintha ugyan az okaszán ennyit sem értene angolul.
– Tudod, mi a dolgod? – kérdezte jóval melegebb hangon Chieka, és megragadta a kezem. Miyako máris próbált közbeavatkozni, ám Chieka ráförmedt, mire az okaszán visszahúzta a kezét.
– Tudom – válaszoltam bizonytalanul.
Chiekát az okaszán és a segéd-gésa levetkőztette. Először láttam Chiekát meztelenül, mégsem éreztem semmit. Csodaszép volt, csak épp Miyako, a segédgésa és Chieka gépiességétől ledermedtem. Chiekát lefektették, azt is mondhatnám, kiterítették, akár a holtat, s intettek, hogy térdeljek a csípőjéhez, selyembe takart fürjtojást és két tálkát raktak elém, aztán pár lépésre tőlünk letelepedtek és vártak.
– Onsa! – intett az okaszán.
– Azt mondja, kezdd el – fordított Chieka.
Kibugyoláltam a fürjtojást, feltörtem és elválasztottam a sárgáját a fehérjétől. Miyako és a kísérő faarccal figyelt, s én hiába próbáltam megfeledkezni róluk, nem sikerült. A sárgáját összekevertem pálcikával, és megittam. Miyako bólogatott. Felvettem a másik tálkát, és átmelegítettem a tenyeremben. Mikor a tálka átmelegedett, a fehérjét – akár a mézet – Chieka lába közé csorgattam lassan, s még mielőtt lefolyt volna, hozzáláttam bemasszírozni.
Megrendelhető itt
Vélemények a Jákobról
További részlet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.