Az okkultizmusról (Jákob botja, 2016)

Úgy gondoltam, ilyesmiben kizárólag a felnőttek vesznek részt, ám egy éjjel két magamfajta gyereket találtam a konyhán. Két sápadt, karikás szemű lányt. Nem tudtam eldönteni, hogy zombik-e, vagy csak szomorúak.

Centauri Jákob botja regény Jack London 100 Magvető KiadóRendszerint tíz-tizenöt idegen ült anyám asztalánál, rigmusokat mormoltak, világító köveket pakolgattak a nagy intarziás asztalon, de olyan is volt, hogy meztelenül ültek körbe, a folyosón látott égimeszelő az étkezőasztalon feküdt, enyhén görbe farka akkora volt, mint egy angolna, s hét ezüstkarikát hordott rajta. Hol egy nő, hol egy férfi tartotta függőleges helyzetben, ha meg épp nem adjusztálta senki, ütemesen ugrált a pali lapos hasán. Később megtudtam, hogy a médiumok némelyike „ektoplazma” segítségével materializál szellemeket, s ez a plasztikus, többnyire fehér, enyvszerű anyag a testnyílásokon keresztül árad ki a valóságba, a fülön vagy a szájon át. Legalábbis így tartják. Utólag azon tépelődöm, a San Rafael-iek azt hihették, hogy a langaléta péniszéből spriccelő ondó is ektoplazma? Louis farka olyan volt számukra, mint kereszténynek a szent Grál? Merész elgondolni, mi mindent teljesíthettek Louisnak, csak hogy a materializálást, az „ektoplazma kiáradását” sikerre vigyék.
Anyám sűrű lila füstöt okádó lombikot hordott körbe, lampionok lógtak a kandalló előtt, s míg a kis szekta nagy buzgón Louist ösztökélte, beteg apám a szomszéd szobában feküdt ájultan, s maga alá csinált, ha Eliza késett. Csak később jöttem rá, hogy a San Rafael-ieket hittem gyerekkoromban démonoknak. Úgy tűnt, mindnyájan holtak, Flora Wellman a leginkább. Fejfájás gyötört a házban, fullasztott a mindent elárasztó füst, fojtogattak a hangok, a falak már nem is kattogtak, hanem zúgtak, s a kicsi lakás furfangos labirintusnak tűnt.
Úgy gondoltam, ilyesmiben kizárólag a felnőttek vesznek részt, ám egy éjjel két magamfajta gyereket találtam a konyhán. Két sápadt, karikás szemű lányt. Nem tudtam eldönteni, hogy zombik-e, vagy csak szomorúak. Ikrek voltak, tök egyforma, fekete csipkés, inkább felnőttekhez illő ruhácskában. Szőke, csaknem fehér hajukat egy-egy csat fogta oldalra, és oly egyformák voltak, mint két tojás. Amikor beléptem, egyszerre pillantottak rám, aztán egyszerre pislantottak, s egyszerre fordultak vissza a tálhoz, hogy felfalják a vacsorámat. Belőlük is épp az a sötétség áradt, mint anyámból. Jobban féltem tőlük, mint a banánfarkú égimeszelőtől. Úgy szürcsölték a paradicsomot is, mintha nyers húst marcangolnának. Nem csoda, hogy éjszakára is a tengerre menekültem.
Megrendelhető itt
Vélemények a Jákobról
További részlet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.