Alkoholról (Jákob botja, 2016)

Egy akkora kölyök még semmit sem tud, de azt nagyon is, hogy az a legborzasztóbb, ha ő meghal.

Centauri Jákob botja regény Jack London 100 Magvető KiadóEkkor megjelent Eliza és Ida. Lerogytam a kőre, és semmi mást nem akartam, csak aludni, életem első kocsmájának hideg, csirizes kövezetén. Eliza vett ölbe, de egyrészt alig bírt el, másrészt rögtön elájultam. Egyre csak nógattak.
– Használd a lábad, használd a lábad!
Ezt hajtogatták, és pofozgattak zsibbadásig. Hol léptem, hol csak hagytam, hogy vontassanak. Végül hazaértünk, pirulákat tuszkoltak a számba, itattak, hánytattak, kitakartak, betakartak – nem voltam olyan rosszul a diftéria óta –, s végül, mint egy magasból leszálló sas, megjelent fölöttem Flora Wellman. Szigorúan nézett le rám. Elégedetten, és egyszersmind csalódottan is. Öregen, magabiztosan és magányosan. Akkor tűnt fel először, hogy milyen szép, komoran csillogó, szénfekete szemet örökölt ő is.
Később gyakran vettem részt ivászaton, többek között a Lagúnában is, s nemegyszer a halálfélelem állapotáig vedeltem. Életem első berúgása viszont minden későbbi esettől különbözik. Gyerek voltam, fogalmam nem volt, mi történik. Felnőttként, ha a sör vagy a whisky repített az alvilágig, tudtam, hogy egyszer vége. Megszűnik a halálfélelem, minden helyrejön, elalszom majd, és bár majd anyátlanul heverek valahol, míg kifosztják a Zenebonát, a nap minden egyes lerészegedés után kisüt. Ez az, amit gyerekfejjel nem tudtam még.
Hittem Flora Wellman igazának, és hittem, hogy a kopasz megöl. Azért ittam, hogy meg ne haljak, s lám, az élet, Flora Wellman és a tudatom becsapott! Ittam, hogy meg ne haljak, és amikor a szesz szélesre tárt előttem egy addig ismeretlen kaput, épp az várt rám, amitől menekültem. A halál állt előttem teljes harci díszben. Egy akkora kölyök még semmit sem tud, de azt nagyon is, hogy az a legborzasztóbb, ha ő meghal. Hisz jóformán meg sem született. Ma sem tudok mit kezdeni ezzel. Találkozik-e a halállal minden gyerek? Vagy csak én láttam már hétévesen? És Eliza, amikor Flora Wellman órákig verte, székhez kötözte, és apám metszőollójával tépte-vágta a haját, és ő sírni se mert, csak makogott, aztán a szuterén sarkában guggolt, a körmét, a szemöldökét tépkedte, akkor vajon nem volt ott benne, a kicsi, riadt szívében a halál? Kétszer is láttam a halált. Láttam, hogyan ülteti el Flora Wellman Elizában, és láttam színről színre az első pohár után.
Megrendelhető itt
Vélemények a Jákobról
További részlet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.