2015 A kritikáról – Könyvesmagazin (2015/3)

Frissítés: 2019.09.30. Felraktam a hétvégén egy Jégvágó-kritikát a honlapra (Demeter Zsuzsa, Irodalmi Szemle) melyre páran reagáltatok. Marsovszki Viktória például rákérdezett, hogy én mit gondolok a kritikáról, mennyire hat rám. Voltaképp ugyanezt megkérdezte már tőlem a Könyvesmagazin is (más szerzőkkel együtt). Az alábbiakban az akkor adott válaszomat olvashatjátok. Ez nagy vonalakban ma is érvényes, és jól tükrözi, hogy amolyan mérlegelős fajta vagyok. Odafigyelek, elfogadok, de azért vannak határok. Válasz helyett fogadjátok szeretettel ezt a részletet. Üdv: Cen’

Van, aki még a művéről szóló kommenteket is elolvassa, van, aki gondosan előszűri az elé kerülő kritikát. Van, aki azt állítja, nem vágja földhöz mások szigorú, negatív, esetleg sértő véleménye. Van, aki szerint az ilyen író egyszerűen nem mond igazat. Öt író, költő mesélt a kritikához való viszonyáról, és arról, hogy ők mit tanulnak belőle.
Centauri író irodalom Jákob botja irodalomCENTAURI: Olvasom a kritikákat és a honlapomra is feltöltöm őket. Eddig nemigen volt ok panaszra, sok pozitív olvasatot kaptam, főként a Jégvágó után, bár néha úgy tűnik, hogy lassan alakul ki egy átfogó percepció. Ugyanakkor megértem azt is, ha egyre inkább a rövid írások dominálnak. Sokat tanulok a kritikákból, rendszeresen olvasom a más szerzők könyveiről írottakat is. Többségük fontos új szempontokat hoz be. A legnehezebb feladat épp az, hogy a szerkesztés során távolabbról nézzek rá a szövegre.

Az első kritikusom a szerkesztő, aki épp egy ilyen külső nézőpontot képvisel. A jó szerkesztő az írót a saját hibáitól védi meg, és a szerző ezt megköszöni.

A jó kritikus – bárcsak utólag – szintén jelezhet gondokat, így például a kritika hatására az első kötetem után „tisztább” mondatokkal operáltam. Viszont nárcizmusnak tartom, amikor áthallások vélelmezésével labdázgatnak, és az sem rokonszenves, hogy az abszolút elismerő kritikának is „kötelező” a végén hozzátenni valami ilyesmit: A 76. oldalon halványabb a nyomás, a nyomdász igazán megtörölhette volna a gumilapot. Igazán csak egyszer bosszantottak fel 9 év alatt, mert a kritikus arra sem volt képes, hogy bizonyos szavakat beüssön a Google-ba, ezért aztán hajmeresztő baromságokat írt. Jól látszott, hogy nem a könyv volt a fontos, hanem önmaga.

Joggal várható el a szerzőtől, hogy az írás ne az önmagunkban való gyönyörködés intellektuális színtere legyen, de ugyanez méginkább elvárható a kritikustól.

Sok szépet írtak a Jégvágóról, nem is szerencsés kiemelni egyet, de mégis, az egyik legkedvesebb, rövid mondat ez: „Centaurinak külön polcon a helye.” (Könyvesblog). És még valami. A kritika általában eszezik, hisz ez a dolga, viszont legalább ilyen fontos, hogy az olvasó viszont érez.
Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára! 🙂

Centauri Észtország Prima Vista irodalom könyvfesztivál

Fotó: Centauri

Többi szerző itt

Utazás a koponya (lékelés) körül

Tökös. Vagány. Kihagyhatatlan regény.

KÖNYV

2016 legmaradandóbb könyvélményei – Ekultura

2016 – Visszavenni a szabadságot (Könyvesblog)

LEGSZEBB EMLÉKEIM

10 Comments:

  1. “az olvasó viszont érez”…..- bizony, bizony ! 🙂

  2. Ibolya Nagy

    Kedves Cen’, anélkül, hogy sejtettem volna, (honnan is sejthetém?) hogy még visszatérsz a kritika rögös tájára, belebotlottam Almási Miklós (nem kis név a műfajban!) Jákob kritikájába, 2016. március 15. a dátum.
    Én még nem találkoztam ezzel az írással, te bizonyára igen, ha mégsem,íme a link:

    https://art7.hu/irodalom/egy-iro-kamaszkora/

    Csatlakozom a fentiekhez: az olvasó érez, sőt átél, megél, sőt foglyul is ejtheti néhány darab. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.