2016 – Megkérdeztük Centaurit (Bárka)

Földi halandó nem kényszeríthet égi lényt semmire! Jákob mégis megteszi.

2016. augusztus 02.
Centauri Jákob botja regény Jack London 100 Magvető Kiadó író irodalom kalandregény szerző wrtiterA Jákob botja mindenekelőtt letehetetlen olvasmány. Ha mégis kategorizálni kellene valamilyen irodalmi műfaj alapján, minek neveznéd regényedet? Pikareszk? Életrajzi regény? Fejlődésregény?
Leginkább kaleidoszkóphoz hasonlítanám, olvasói megközelítéstől függ, kiben melyik vonal tűnik erősebbnek. Kompozit-regénynek is mondhatnám. A félig fából, félig fémből épült hajókat nevezték kompozit-hajóknak. A Jákob többszörösen is az. Például nemcsak abban az értelemben életrajzi, hogy Jack London fiatalkori évei adják az alapjait, hanem jelentős mértékben az én életem mozzanatai is. Ugyanezen az alapon viszont azt is mondhatom, nem Jack London életrajz. Épp azt találtam szépnek Jack történetében és ebben a vállalkozásban, hogy sokféle szál futhat együtt. Jack fiatalkora egy svédasztal, ahol a húsevő, a vegetáriánus, és az édesszájú is jól lakhat, de ahol a mindenre nyitott mindenevő jár a legjobban.
A regény atmoszférája magával ragadó. Mintha az olvasó is látná a robogó gőzmozdonyokat, hallaná az Első és utolsó kocsmazaját, érezné a tenger sós illatát. Akármit is mondanak később az irodalomértők a regény egyik legkiemelkedőbb tulajdonsága, hogy az olvasó benne érzi magát a szövegben. Hogyan sikerült ezt ilyen remekül megteremteni? Gyakran jársz San Franciscoban a 19. század végén?
Köszönöm! J Az írás során gyakorlatilag ott éltem, amint hamarosan a 19. század végi Monarchiában élek majd. És ez csak félig tréfa. Írással kapcsolatos egyik legszebb emlékem, mikor egyszer arra riadtam fel, hogy egészen valóságosan érzem az egyik szereplőm, egy néma lány, Lea illatát. Az írás lehet annyira intenzív, hogy szinte ott jár az ember a regényben. Remélem, hogy az olvasó is valóban ott érzi magát. Sok tényező kell ehhez, de kettőt kiemelnék. Sokat segíthet, hogy képekben gondolkodom. Íráskor addig-addig gyötrök egy-egy jelenetet – már ha gyötörni kell –, míg meg nem látom az apró részleteket is. A másik, kevésbé egyértelmű tényező, hogy jóval többet kell tudnom a történetről, mint amennyit végül a regényben hagyok. Az amúgy is vaskos Jákob eredeti kézirata a kétszerese volt, ám a kimaradó rész sem felesleges. Amint gyakran egy első kézfogásból is tudjuk valakiről, mi mindent élt túl, úgy a regényen is érződik, mekkora a hátország. A regény hitel, az asztalfiókban maradó rész a fedezet.  
Mennyiben más, mennyiben új ez a regény az eddigi regényeidhez képest?
Eddig két novelláskötetem és két regényem jelent meg. A Jákob botja és a Jégvágó testvérregények, sok szálon kapcsolódnak, de a legkisebb gond nélkül olvashatók külön is. A legerősebb kapocs köztük nem is annyira Jack London, mint inkább egy élethelyzet: mit kezd magával egy fiatalember, ha a családtól, a társadalomtól vajmi kevés segítséget kap? Viszont ezt két különböző kor, két jellemében is különböző ember esetén nézhetjük meg. Részint ebből fakad az a különbség is, hogy a Jégvágóban egy sehová sem tartó fiatal srác szlenges, laza elbeszélését halljuk, míg Jack fegyelmezettebb, ha tetszik, irodalmibb nyelvet beszél, végtére is olyasvalakiről van szó, aki majd író lesz. Az erős egymásra utalások ellenére a Jákob radikálisan más. A Jégvágóhoz képest majdnem egyenes vonalú, tehát formailag is különböző. A Jákob női szereplői jóval fajsúlyosabbak, itt legalább hét, egymástól is merőben különböző nőalak bukkan fel, érthetően, hisz Jack érettebb Dannél, így természetesen a nőkhöz fűződő viszonya is komplikáltabb. Dan elszenvedő alkat, Jack viszont aktív, harcos természet. A Jégvágó inkább Salingerre reflektál – egyfajta ellen-Zabhegyező –, a Jákob Jack Londonra. Danhez voltaképp semmi közöm, Jackkel viszont szegről-végre rokonlelkek vagyunk. Az egyszerű szembeállításoknál komplikáltabbak az olyan esetek, mint Dan szerelme a nála idősebb Angelicával, és Jack szerelme a szintén idősebb Ina Coolbirth-szel. Utóbbin át beleláthatunk abba is, mi történhetett volna a Jégvágóban, ha Dan nem lövi le véletlenül Angelicát, és még sorolhatnám.
A főszereplő meghatározó olvasmánya a Moby Dick. Még idéz is Melville-től („Ha az ember hatalmas könyvet akar alkotni, hatalmas témát kell választania. Nem lehet nagy és maradandó kötetet írni a bolháról, bár sokan megpróbálták már.”). Mennyire érthető ez ars poetica-ként?
Annak szántam, bár kicsit lejjebb Jack azt mondja: Melville nagyszerűsége épp abban rejlik, hogy akár a bolháról is tudna maradandót írni, mégis hajlok arra, hogy az idő a „nagy témákat” kevésbé tépázza meg. Lassabb az érés, bajosabban kerül a helyére egy ilyen regény, eklatáns példa erre épp a Moby Dick, ami romlásba is döntötte Melville-t, akkora bukás lett belőle, és csak a szerző halála után vált elismert klasszikussá, mégis a „nagy téma” megéri a kockázatot. Annál is inkább, mert ha az irodalomra, mint funkcionális dologra tekintek, akkor látni kell, hogy az olvasók és az írók jelentős hányadát továbbra is ugyanazok a kérdések foglalkoztatják. Joggal. A válaszoktól nem kevesebb függhet, mint a boldogságuk és szabadságuk. Míg nem tudjuk garantálni a boldogságot és szabadságot alanyi jogon mindenkinek – márpedig nem tudjuk! –, addig a „nagy témák” a legmaradandóbbak maradnak. Érdekes lehet egy olyan figura is, akinek legfőbb vágya egy kisfröccs, érdekes lehet a második ilyen is, de a harmadik már aligha lesz az. Viszont ha például szerelmes emberről van szó, izgalmas a századik is. Ez kényes kérdés. Néha úgy tűnik, hogy a kortárs irodalom – különösen a posztmodern –, a nagy témákra éhes olvasókat a ponyva térfelére evakuálja, a hátramaradottakból pedig túlképzett ínyenceket nevel. Az egyik oldalon: gyorskaján tengődő túlsúlyosok. A másikon: büszke és kifinomult éhezők, esetenként fényevők. Én még hiszek abban, hogy a két „tábort” egy asztalhoz ültetheti a regény. Bár az sem mindegy, hogy az utolsó vagyok, aki ebben hisz, vagy az első.  
A főhős, akit hívjunk csak Jacknek, különleges, ellentmondásos személyiség. Okos, művelt, tehetséges, de ha pénzre van szüksége, gondolkodás nélkül kifoszt másokat. Romlott és érzékeny, bűnös és áldozat egyben. Küzdeni viszont Jákob módjára küzd. Te milyen személyiségvonásait emelnéd ki saját hősödnek?
Tántoríthatatlan boldogságvágyát, ami annyira erős, hogy újabb és újabb buktatók után is úgy gondolja, van még tovább. Erre utal a cím is. A Jákob botja egyrészt egy a tájékozódást segítő tengerészeti eszköz. Másrészt a hosszú vándorúton használt botot mondták Jákob botjának. Harmadrészt itt speciel fegyver is. Végül Jákob történetét idézi fel, aki épp úgy küzdött a boldogulásáért, mint Jack. Olyannyira, hogy akár egy angyallal is birokra kelt, sőt arra kényszerítette, hogy áldja meg őt. Egy angyalt kényszeríteni abszurd, ahogy mondtad is, Jack pont annyira ellentmondásos, mint a jákobi helyzet. Földi halandó nem kényszeríthet égi lényt semmire! Jákob mégis megteszi. Amint a maga módján Jack is a családjával, és egy önkényes, a gyengébbek elnyomására épülő társadalommal szemben.
A Jákob botja Jack London kalandos és hányattatott ifjúkorát dolgozza fel. Mennyit tett hozzá a Jack London túra a regényhez?
A túra nem tett hozzá, mivel akkor már a Magvető Kiadónál, a szerkesztőmnél, Turi Timinél volt a kézirat. A 20 napos túra végén, 2000 kilométeres vándorlás után mindössze annyit állapítottam meg, hogy a túra tapasztalataival együtt is így írtam volna meg.
A regény vége nyitva marad. Jóllehet az első oldalakon felvetett témákhoz kacskaringós és izgalmas utakon visszatér a szöveg, mégsem tudjuk meg mi lesz a főszereplő további sorsa a különös gyilkosság után, amivel esetleg hiányérzet maradhat az olvasóban. Miért ez a zárlat? Készül második rész, vagy Jack London története innentől kevésbé izgalmas?
Nem követem tovább Jack Londont, ami aztán következett az életében, ismert. Jack egy alaszkai kitérő után valóban író lett, méghozzá a világ első igazán sikeres és gazdag szerzője. A történet vége ebből a szempontból ismert, nem is gondolom elvarratlannak. Azt sem gondolom, hogy végül mindent zipzárral kell hermetikusan zárni, akár egy hullazsákot. A regény élő szövet, bizonyos válaszok időt igényelhetnek. Szeretem, ha egy történet vége nem jelenti a halálát is, például azért, mert kérdéseket tesz fel vagy hagy nyitva.
Min dolgozol most?
A Jégvágó és a Jákob újabb testvérrel egészül ki. Ez is olvasható majd függetlenül az első kettőtől, de akár egy trilógia tagjaként is. A Jégvágó és a Jákob esetén a helyszín és az alaphelyzet ugyanaz, csak épp a Jákobbal visszaugrunk 100 évet. A harmadik regénynél a korszak marad, csak épp átjövünk a Monarchiába, és bár itt is egy fiatalembert látunk, ám ezúttal olyat, aki jólétből jön. Ő az ifjú Rudolf Portestein gróf a Hórvölgyi-köd című regényben. Hármójuk közül ő indul a legbiztatóbban, többek között gazdagsága okán is, mégis ő kavarodik el a legjobban. A számos dilemmával küzdő gróf mindössze egy muflonvadászatra érkezik a hegyvidékre, ahonnan sosem tér vissza, mivel racionális és felvilágosult jellemét foglyul ejti a számára tökéletesen irracionálisan működő, mágikus hegyvidék. Elsőként egy évszázadok óta mozdulatlan felhő. Szeretem írni ezt a regényt. Úgy vonz, akár a grófot az a bizonyos felhő, szóval nem bánom, hogy „visszaköltöztem” az ódon, különös felhőkkel terhelt Európába.    

 

Kérdezett: Dávid Péter

Megrendelhető itt
Vélemények a Jákobról
Forrás: Bárka online

Hozzászólások lezárva.