INTERJÚ 2016 – Jack London-túra ötezerből (Népszabadság)
2016 – Jack London-túra ötezerből (Népszabadság)
Jó esetben olyan lesz az egész, mint egy tündérmese, sok segítővel, jószívű és segítőkész emberrel találkozik majd, vagy épp hogy nem, és megtapasztalja az emberi közönyt
Megőrült? – aligha lehet mást kérdezni attól az embertől, aki a legnagyobb télben köt útilaput a saját talpára, hogy autóstoppal bejárja az országot ötezer forinttal és néhány deci whiskyvel a zsebében. A kérdést finomabb formában mi is feltettük a Jack London-emléktúrára induló írónak, Centaurinak.
Jack London – gyerekkorunk állócsillaga – száznegyven éve, 1876. január 12-én született. Halálának az év végén lesz a századik évfordulója, ezért 2016 minden szempontból a világhírű, amerikai kalandorvérű szerző éve.
A tizenhét éves Jack 1893-ban elszegődött egy Japánba tartó fókavadászhajóra, ez volt az első kalandja
Pontosan így gondolja ezt Centauri is, a különös magyar író, aki nem titkoltan nagy rajongója Jack Londonnak, akivel rengeteg hasonlóságot érez magában. Mi több, még a családjukban is több közös vonást fedezett fel, arról nem is szólva, azaz pont, hogy igen, mennyire szereti ő maga is a kalandokat, a természetet, és ha nem lenne logisztikailag túl bonyolult, még a kalózkodásba is belekóstolna nagy elődje nyomán – persze szigorúan szakmai érdeklődéstől vezérelve.
Centauri, akinek márciusban jelenik meg negyedik könyve Jákob botja címmel Jack London ifjúkori csavargásait követve, éppen a könyv miatt marad a kalandtúra során országhatáron belül, mondván, sok dolga van itthon, és nem szeretne másfél év múlva Kazahsztánból előkerülni.
A pillanatokon belül startoló Jack London-emléktúra lényege, hogy Centauri minimális holmival – ez öt tábla csoki, öt deci whisky, egy kis gázpalack, ötezer forint és a kapcsolattartáshoz meg az útiparancsok vételéhez szükséges laptoppal és egy telefonnal – a hátizsákjában kiáll az út szélére, méghozzá annak az országútnak a szélére, amerre az író Facebook-oldalán szavazók többsége küldi. És onnantól kezdve szó szerint lesz, ami lesz.
Jó esetben olyan lesz az egész, mint egy tündérmese, sok segítővel, jószívű és segítőkész emberrel találkozik majd, vagy épp hogy nem, és megtapasztalja az emberi közönyt, a rosszindulatot, a gonoszságot. Nem titkolja, hogy izgatott, de bízik magában. Könnyen barátkozik, ennek hasznát veheti, miként annak is, hogy egész gyerekkorát erdőben, lápban töltötte, és éjszakázott már hóban, a szabadban, és tudja, hogy fagyban éjjel is menni kell.
– Rosszul nem tud elsülni ez a kaland – véli Centauri, aki nemcsak muníciót gyűjt későbbi írásaihoz, hanem igazi élettapasztalatokat, mint Jack London, aki ugyan alig negyvenévesen meghalt, de 19 éves korára többet élt, mint sokan egész életükben. A valódi nevét és saját arcát titkoló magyar író – közösségi oldalán sem látható belőle több a hátánál – még sosem tartott Magyarországon író-olvasó találkozót, ezért a február 2-ig tervezett kalandtúráját az olvasókkal való különleges találkozásnak is tekinti. Nem fogja hát eltitkolni kilétét, és azt sem, hogy mi járatban van, azok előtt, akik felveszik őt az autójukba, vagy bárhol szállást adnak neki, esetleg munkát is, hogy némi zsebpénzre tehessen szert. Bármi történik is vele az úton, az valódi lesz. Nem előre eltervezett és nem fűtött szobában kitalált történet, hanem jórészt sorsszerű történés.
Centauri rejtőzködő önportréja. Öt tábla csokival vág neki az országnak
A vészforgatókönyv is elég vázlatos csak, ha komoly veszélybe kerülne az író, ugyanúgy észnél kell lennie, mint amikor néhány éve tucatnyi kóbor kutya elől menekült a holdfényes erdőben.
Igazából nem a veszélyt keresi, hanem arra kíváncsi, hogy tényleg olyanok vagyunk-e mi, magyarok, mint amilyennek tartjuk egymást. És magunkat.
"Az idei hőhullám idején, amikor 39 fokon vibrált az ájulat, a teraszomon mindössze 30,5 fok volt. Mit jelent ez a 8,5 fok különbség? Hogy míg 39-en elillan az életkedv is, addig itt, a teraszon a legvadabb hőhullám idején élni és dolgozni egyaránt lehet. A házról nem is szólva. A déli oldalra ültetett gyorsnövekedésű fáknak hála a nyári hőmérsékletingadozás a házban mindössze két fok, s 24 fölé egyszer se ment. Büszkén mondom:
kereken 5 fokkal hűtöttem le az udvart 13 év alatt. ."
"Ezt követően minden alkalommal a kengyelbe rakta a lábát legalább egy órára. Volt, hogy kettőre is. Mikor hogy érezte. S ez idő alatt a gondját viseltem, itattam, igazítottam a párnáján, süteményt hoztam a konyháról és kávét, máskor meg a kukoricanemesítésről diskuráltunk.. "
"Utazni jó és én mostanában Montanában jártam. A Musselshell River mellett egy farmon, közelebbről a Deadman Lake partján. Imádtam. Ott töltöttem egy egész nyarat. A levegő mindig friss, a hegyek közötti préri oly tágas, akár az ég, és mint a Jákob botjának szerkesztése folyamán ellenőriznem kellett, valóban hemzseg a vizeiben a hal. Láttam bölényt, igaz, nem csordát, csak három borjút, viszont megismertem az igazán szép és veszettül magas, jankton sziú lányt, Dowanhowee-t, aki oly ügyesen emelgette a Musselshellből a pisztrángot, mint senki más"
"Elzártság hatására kialakuló fantázianyelvről korábban is tudtunk, egészen az ókortól kezdve. Már a görögök is úgy hitték, hogy amennyiben egy gyereket a külvilágtól elzárva, sötét szobában nevelnek, soha senki nem beszél vele, a külvilággal mindössze annyi kapcsolata lesz, hogy az életben maradáshoz szükséges ételt-italt megkapja, akkor a gyermek végül az angyalok nyelvén szólal meg. Ha jól rémlik, Hérodotosz is ír erről valahol, de a modern irodalomban is visszatér ez a mítosz, épp egyik legkedvesebb szerzőmnél, Paul Austernél, ahol ugyanerre az elképzelésre alapozva nevelnek elzártan egy gyermeket."
"Tegnap, Budapesttől nem is oly messze, Apajon egy hosszúcsőrű cankógodát láttak (Takács Ádám). Ha a Nomenclator Bizottság hitelesnek fogadja el a megfigyelést, akkor ez lesz az ötödik hazai előfordulása. Tisztában vagyok azzal, hogy sokak számára az is kérdés, hogy mi az a cankó, és mi az a goda (hát még a cankógoda!), de ebbe most nem mennék bele részletesen."
"Csöndes. A víz többnyire nyugodt. A fények élesek, a levegő tiszta. Együtt van még zöld, őszi vörös, és levendulakék. Bukolikus nyugalom. Járnak még a hajók. Ugrik még a hal. A Balaton többnyire zöld árnyalatú vize gyakran vált át tengerkékbe. Seregélygomolyagok jönnek-mennek.
Gyönyörű parkok, kertek, berkek, melyeket ekkor már szinte senki se lát.
Töprengésre, meghittségre, tervezésre és beérésre csábító sétányok, ösvények, tisztások, melyeket ilyenkor már szinte senki se jár. Képzavarral élve: a Balaton ilyenkor a nyugalom szigete. Sose kapcsol ki jobban, mint épp októberben."
"Jó. Ha ez egy ébredés kezdete. Én viszont, mivel végig ébren voltam, szeretnék látni valamit abból is, amit az „újzöldek” eddig tettek, ültettek, írtak, csak azért, hogy megnyugodhassak, és azt hihessem, ennek az ébredésnek valahol valóban van hitele és fedezete. Mutassátok ti is a fákat, amiket eddig elültettetek! Mutassátok a földeket, amit a vadonnak visszaadtatok! ."
“A Jákob botja a kortárs magyar prózának hasonlíthatatlan darabja, mely egyetlen regény erejéig képes visszahozni ifjúkori olvasmányélményeink, úgy hihettük, talán már örökre hátrahagyott izgalmát. (ÉLET ÉS IRODALOM)
"Nem az a döntő, hogy mi áll készen, hanem az, hogy egy nagyobb összefüggést nézve mi volna az ideális sorrend. Erőteljesen befolyásol az is, hogy melyik időszakban mit érzek a leginkább aktuálisnak. Amikor úgy döntöttem, hogy a Jégvágó jelenjen meg először, és nem egy másik regény, akkortájt gyakran szembesültem azzal, hogy sokan képtelenek kilépni az egyéni vagy közösségi traumák köréből. Próbálkoznak mindenfélével, többek között jól kidolgozott hazugságokkal is..."
"A szellem csúcsra járatása egyértelműen az írás, de nem vitatom, hogy más is lehet, zeneszerzés, szobrászkodás, bármiféle alkotó tevékenység, sőt az olvasás is, mint szekunder alkotás. A test esetén egyértelműbb a helyzet, ott kevesebb az alternatíva. A test létezése a szexualitásban srófolódik fullra, s nehéz volna párhuzamba állítani, versenyeztetni vele bármi mást. Testérzékelésünk módja is lehet ezer és egy, léteznek finomabb, árnyaltabb módjai, de hogy a szexualitásban valamiféle csúcspontot ér el a testérzékelés, nehezen vitatható."
"Nem tudni, pontosan miért gondolták, hogy jön a világvége. Egyáltalán milyen végre számítottak? Isten ítéletére? Meteorra? Ufótámadásra? Hogyan oldhatták fel magukban azt az ellentmondást, hogy 9 év alatt nem történt semmi, s a világ áll még?
Hogyan láncolhat egy ember magához és egy félelemhez, egy tévképzethez másokat is? Erőszakkal? Meggyőzőerővel?
Az biztos, hogy ez nem mindenkinél sikerült hibátlanul, vagy talán épp a fenti ellentmondás ütött rést a pajzson, amikor az egyik fiú – talán a férfi fia – megszökött a minap, és a helyi kocsmában elmondta az egész sztorit. ."
"A Ponyvaregény meghökkentő, számos ponton abszurd és bizarr gengszter sztori. Úgy tűnhet, hogy mint oly sok Tarantino film esetén, a Ponyvaregény legfőbb erénye is ez: mielőtt kényelmesen hátra dőlnénk, mindig jön valami mellbevágó. Tarantino fantáziája kifogyhatatlan, nem ritkán beteges is. Ez önmagában azonban édeskevés.
A Ponyvaregény olyan eszközöket vonultat fel, észvesztő vérprofizmussal, melyekre egy regényírónak is égető szüksége van."
"Az október nemcsak szép, de az egyik legmozgalmasabb hónap is. Nemcsak a darvak száma tetőzik ilyenkor, hanem sok egyéb madárfajé is (ahogy a minap arról részletesen írtam, még a közönséges szajkóé is), s lassan elérkezhet az ideje annak is, hogy októberben keselyűket keresünk majd az égen. Ez akár már az idén is igaz lehet, hisz az utóbbi napokban egymástól függetlenül három helyszínen is felbukkantak keselyűk Magyarországon. A birding.hu adatai alapján
október 12.-én 3 példányt Budapest felett láttak, másnap pedig egy-egy madarat Kecel illetve Balmazújváros felett."
"Műterem. Az olyasmi, mint számomra a dolgozószoba. Egy festő számára talán hétköznapi helyszín, de nem nekem. Festészet. Titok, mágia, megfejthetetlen, legalább annyira, mint ahogy másoknak az irodalom vagy az írói létmód lényege. Vannak kedves-kedvenc képeim, de a keletkezésük épp akkora titok a számomra, amint mások számára egy regény keletkezése."
"Úgy gondolod talán, hogy vadonról beszélni túl kalandos, de engem nem a város fénye nevelt, s hidd el, nem tehetek róla. Fogadd el: a gang, a beton, a lámpaoszlop sem létezőbb, mint a sziklapárkány, kopár fennsík vagy egy barlang sztalagnitja. Elfogadom, hogy egy régi könyv illata a legjobb parfüm, de fogadd el, hogy a tízezeréves láp illatában is őserő van. A víztorony tetején tollászkodó sólyom neked talán nem mond semmit, elfogadom. Nem kell, hogy a sólyomlét átírja a létformádat..."
“Bár stílusában valóban hasonló a Zabhegyezőhöz, Centauri nagyot alkotott a Jégvágóval. Ezt bizonyítja, hogy amint befejeztem a könyvet, kedvem lett volna rögtön újrakezdeni.” (Olvasókuckó)
"Dickensnek volt egy imádott madara, Grip, aki még a Barnaby Rudge című regényében is megjelenik szereplőként. 1841-ben egy levelében azt írta George Cattermole nevű barátjának, hogy azt akarta, hogy a könyv címszereplőjét “mindig kísérje egy szelíd holló, amely sokkal okosabb, mint ő maga. Emiatt részletesen tanulmányoztam a madaramat és azt gondolom, hogy nagyon érdekes karaktert csináltam belőle.” Miután a madár még ebben az évben elpusztult ólomfesték mérgezésben, Dickens szerzett egy másik hollót, akit szintén Gripnek keresztelt, és aki egyben Edgar Allan Poe A holló című művét is ihlette. "
"Azon túl, hogy érdekes ezt tudni, és számos kérdést szülhet (például, mi oka van egy orosz vagy ukrán szajkónak ilyen nagy útra, ha egyszer a mi szajkóink például nemigen mennek pár kilométernél messzebbre), van-e más jelentősége a szajkók vonulásának? Nem is kérdezném, ha nem volna Korábban részletesen írtam róla, hogy a szajkó jelentős szerepet játszik az európai erdők fenntartásában. Ma hozzá kell tenni, hogy ennek jelentőségét nem lehet túlbecsülni, hisz az erdők a klímára is jelentős hatással vannak."
"Handke 2014-ben a Nobel-díj eltörlését kérte, mivel arra az irodalom hamis kanonizálásaként tekintett. A tény, hogy megkapta, mutatja azt, hogy igaza volt. Ez Svédország ma: a háborús bűncselekmények mentegetője Nobel-díjat kap, miközben az ország teljes mértékben részt vett korunk igazi hőse, Julian Assange karaktergyilkosságában. A reakciónknak a következőnek kellene lennie: nem Handkének adni irodalmi Nobelt, hanem Assange-nek Nobel-békedíjat"
"Velem együtt négy, merőben más élet, más hivatás, és más habitus. És mégis úgy ültünk egy asztalnál, mintha régóta ismernénk egymást. Mintha túl a rokonszenven, túl a vacsorán, túl a finom borokon, volna egy jól meghatározott közös ügyünk. S nyilván van is, de az oly egyértelmű, hogy szóba sem került, és deklaráltan talán sosem beszélünk majd róla. Nincs szükség rá. Elég annyi, hogy amikor egy asztalnál ülünk, fokozottan létezünk - én legalábbis több voltam velük, mint nélkülük."
"hol van már az egyistenhit?
s mennyi isten jött és ment itt?
Zeusz, Héra, Vénusz, Apolló?
rosszabb, mint víz alatt a vízipóló
volt gabona, hús, és pattintott kő
tűpontosan tudtuk, nekünk mi kő’
márvány, selyem, drachma
ma se tudni, ki akarta
bőven dőltek ránk a dénárok
s támadott köztünk várárok"
"Ez két dolgot is megmagyaráz. Részint magyarázat lehet a bizalmatlanságra. A bizalmatlanság meg már csak olyan, hogy nemigen korlátozza önmagát, általában rátelepszik mindenre, s igen, akár a nyelvet is érintheti, akár egy író esetében is (ettől függetlenül erre a kérdésre visszatérek még). Ha ez a bizalmatlanság ötvöződik azzal az élménnyel, hogy többnyelvűség esetén (hisz ebben a családban legalább két nyelv számított anyanyelvnek) a nyelv esetleges, abból kijöhet egyfajta negatív “csúcshatás”.
"Eleinte sokat tépelődtem azon, vajon nem visszás-e emlékekkel bíbelődni, s miért is lenne fontos egyik vagy másik emlékem bárki másnak. Csakhogy író vagyok, és mint ilyen, sok egyéb mellett épp az emlékeimből dolgozom, szóval, úgy tenni, mintha nem volnának az emlékeim fontosak, képmutatás lenne."
"Történeteket írni több mint remek. De vannak kész – ahogy mondani szokás: igaz – történetek is. Meghökkentők, elgondolkodtatók, izgalmasak, tanulságosak, szépek. Rövidek. Egyszeriek."
"Miért nem repül el a hátára fektetett madár?
A természet nem fukar, de nem ismeri a pazarlást sem. Van egy képlet, amellyel pontos számításokat végez egy-egy faj jellemzőire, hogy azokat optimalizálja. Mondhatnánk például, hogy bár a vakond a föld alatt aligha venné hasznát a látásnak, mégiscsak jó volna, ha nem volna szinte vak."
