INTERJÚ 2016 – Jack London-túra ötezerből (Népszabadság)
2016 – Jack London-túra ötezerből (Népszabadság)
Jó esetben olyan lesz az egész, mint egy tündérmese, sok segítővel, jószívű és segítőkész emberrel találkozik majd, vagy épp hogy nem, és megtapasztalja az emberi közönyt
Megőrült? – aligha lehet mást kérdezni attól az embertől, aki a legnagyobb télben köt útilaput a saját talpára, hogy autóstoppal bejárja az országot ötezer forinttal és néhány deci whiskyvel a zsebében. A kérdést finomabb formában mi is feltettük a Jack London-emléktúrára induló írónak, Centaurinak.
Jack London – gyerekkorunk állócsillaga – száznegyven éve, 1876. január 12-én született. Halálának az év végén lesz a századik évfordulója, ezért 2016 minden szempontból a világhírű, amerikai kalandorvérű szerző éve.
A tizenhét éves Jack 1893-ban elszegődött egy Japánba tartó fókavadászhajóra, ez volt az első kalandja
Pontosan így gondolja ezt Centauri is, a különös magyar író, aki nem titkoltan nagy rajongója Jack Londonnak, akivel rengeteg hasonlóságot érez magában. Mi több, még a családjukban is több közös vonást fedezett fel, arról nem is szólva, azaz pont, hogy igen, mennyire szereti ő maga is a kalandokat, a természetet, és ha nem lenne logisztikailag túl bonyolult, még a kalózkodásba is belekóstolna nagy elődje nyomán – persze szigorúan szakmai érdeklődéstől vezérelve.
Centauri, akinek márciusban jelenik meg negyedik könyve Jákob botja címmel Jack London ifjúkori csavargásait követve, éppen a könyv miatt marad a kalandtúra során országhatáron belül, mondván, sok dolga van itthon, és nem szeretne másfél év múlva Kazahsztánból előkerülni.
A pillanatokon belül startoló Jack London-emléktúra lényege, hogy Centauri minimális holmival – ez öt tábla csoki, öt deci whisky, egy kis gázpalack, ötezer forint és a kapcsolattartáshoz meg az útiparancsok vételéhez szükséges laptoppal és egy telefonnal – a hátizsákjában kiáll az út szélére, méghozzá annak az országútnak a szélére, amerre az író Facebook-oldalán szavazók többsége küldi. És onnantól kezdve szó szerint lesz, ami lesz.
Jó esetben olyan lesz az egész, mint egy tündérmese, sok segítővel, jószívű és segítőkész emberrel találkozik majd, vagy épp hogy nem, és megtapasztalja az emberi közönyt, a rosszindulatot, a gonoszságot. Nem titkolja, hogy izgatott, de bízik magában. Könnyen barátkozik, ennek hasznát veheti, miként annak is, hogy egész gyerekkorát erdőben, lápban töltötte, és éjszakázott már hóban, a szabadban, és tudja, hogy fagyban éjjel is menni kell.
– Rosszul nem tud elsülni ez a kaland – véli Centauri, aki nemcsak muníciót gyűjt későbbi írásaihoz, hanem igazi élettapasztalatokat, mint Jack London, aki ugyan alig negyvenévesen meghalt, de 19 éves korára többet élt, mint sokan egész életükben. A valódi nevét és saját arcát titkoló magyar író – közösségi oldalán sem látható belőle több a hátánál – még sosem tartott Magyarországon író-olvasó találkozót, ezért a február 2-ig tervezett kalandtúráját az olvasókkal való különleges találkozásnak is tekinti. Nem fogja hát eltitkolni kilétét, és azt sem, hogy mi járatban van, azok előtt, akik felveszik őt az autójukba, vagy bárhol szállást adnak neki, esetleg munkát is, hogy némi zsebpénzre tehessen szert. Bármi történik is vele az úton, az valódi lesz. Nem előre eltervezett és nem fűtött szobában kitalált történet, hanem jórészt sorsszerű történés.
Centauri rejtőzködő önportréja. Öt tábla csokival vág neki az országnak
A vészforgatókönyv is elég vázlatos csak, ha komoly veszélybe kerülne az író, ugyanúgy észnél kell lennie, mint amikor néhány éve tucatnyi kóbor kutya elől menekült a holdfényes erdőben.
Igazából nem a veszélyt keresi, hanem arra kíváncsi, hogy tényleg olyanok vagyunk-e mi, magyarok, mint amilyennek tartjuk egymást. És magunkat.
"Fél órám maradt. Nem sok, de egy medvére épp elég. Vissza a váróterembe. Figyelem a konténereket megint, amikor váratlanul felbukkan a két kislány, épp a konténereknél. Odébb mennek, bottal piszkálnak valamit, majd az egyik jól láthatóan almacsutkát hajít a fák közé.
Nem félnek? Nem tudják, hogy itt medve jár? Nem mondták nekik, hogy ételmaradékot ne dobjanak el?
Hisz még azt is kiplakátolták, hogy a hullott gyümölcsöt se hagyja kint senki. Persze, eszembe jut, mit tennék, ha épp most tűnne fel medve? Mióta itt vagyok, most először azt kívánom: ne tűnjön fel..."
"Van az a helyzet – sőt ismétlődő helyzet is –, amikor visszavonulásra kényszerülhetünk; ha egyszer előáll ez a helyzet, tegyünk úgy, mint a fák; tervszerűség, és semmi pánik Tartalékoljuk azokat a forrásokat, melyek az újrázásnál kapóra jöhetnek.
A tervszerű visszavonulás lényege épp ez: számol már az újrakezdés lehetőségével és feltételeivel is.
Ráadásul a fák összevonják két probléma megoldását. Ugyanebben az időszakban a rovarok is tervszerű visszavonulást hajtanak végre, lehetőleg a gazdanövényekre."
"Ugyanezt a kérdést tettem fel egy vendéglátómnak is, aki erre azt mondta: „A medvével nincs nagy gond, nem kíván az látni minket, fél tőlünk, csak az a gond, ha bevackol a bokrosba, mi meg ott gombászás közben fellökjük, akkor persze megijed és lekever egyet az embernek, aztán továbbáll. Jobb, ha hangosan közlekedünk akkor is, ha egyedül bóklászunk gomba után.” Értem.
De mi van akkor, ha az ember mégis csak belefut egy medvébe, és mi van akkor, ha keresi is a medvét? – amint esetünkben én szeretném..."
"Kedves Mindenki! Nyilván várjátok, mikor kerül sor a kéziratok másolására és küldésére. Először is köszönöm, hogy választottatok, és köszönöm eddigi figyelmeteket. Mivel ITT már részleteztem az indokaimat, most rövid leszek. Ami miatt egy kis ajándékozásra gondoltam, az volt, hogy láttam:
ahhoz mérten, hogy ez a honlap szerény szerzői oldal csak, mégis élő felület,
ami többek között a hozzászólások számában is megmutatkozik."
"Nem azért kell a múlt, s minden a múltból, hogy rezervátumba-múzeumba zárjuk, hanem azért, hogy éljen. Dohogjon, forogjon, burrogjon, pöfékeljen.
Nálunk a múlt és a jelen között éles cezúra van az esetek többségében, s a viták nagyrésze is arról folyik, hol kell legyen egyik vagy másik cezúra. Ott viszont, ahol ezek a gépek még lélegeznek és élnek, ahol ezekre az élő masinákra hömpölygő tömeg kíváncsi, ott valójában nincs ilyen éles cezúra; ott organikus még a múlt a jelennel, és vélhetően a jövő is az lesz."
"Ez a felszólalás a tudománytörténet, de talán az emberiség egész történetének egyik legjelentősebb felszólalása volt.
Akkor azonban csak egy feszélyező pillanatnak tűnt, amit hamar el kell hárítani. Az ifjú zseni tehát, összekaparva maradék önbizalmát, magabiztosságot erőltetetett magára, s megtartva a beszéd zavarosságát és homályát, magabiztosan cáfolta a kifogást, míg a közönségen jól látszott, hogy nem hülyék, tudják, hogy az ifjú Nobel-díjas ködösít"
"Egy olyan, mára hatalmas területekről kipusztult fajról van szó, amelyről elsőként az óvatosság jut eszünkbe. Óvatos persze minden vad, de például a farkas az átlagnál is óvatosabb.
A szóban forgó állat szintén ragadozó, ám óvatossága a farkasén is túltesz, egyedül talán a hiúzéhoz hasonlítható.
Ha utánajártok, szinte mindenütt azt olvassátok majd, hogy szinte láthatatlan. Ha él is valahol, nagy mázli vagy sok türelem kell ahhoz, hogy rátaláljunk (esetleg jó pár vadkamera ). A legtöbb helyen észrevétlen marad, s keresi az olyan területeket, ahol ember nem jár."
"Tegnap elég későn, délután ötkor mentem ki a kamerákhoz, ahol is legnagyobb meglepetésemre felvertem egy szarvast, ám pechemre a kamerák mögött szaladt el. Ezek után különösen csalódott voltam az sd-kártyák üressége miatt. A szarvas vélelmezhetően már az kora esti mozgásban jött ki a kamerákhoz. Tanulság: nagyjából a délelőtt 10 és délután 3 közötti időszakban szabad csak lemenni. Ma így is tettem. 14 óra tájt baktattam le, de így is megugrasztottam egy szarvast a 4. kameraállástól alig 4-5 méterre."
"E kitettség elleni küzdelem az egész életünk. Egy ilyen vert helyzetben kell megteremtünk azt, amire a leginkább vágyunk: a biztonságot – míg olyanok vagyunk, akár a légkör nélküli bolygók, melyeket megállás nélkül bombáznak forró meteoritok.
Szar ügy. Ugyanakkor gyengeségünk lehet az erősségünk is. Kitettségünk tudatosítása sokat lendíthet rajtunk – például az a tudat, hogy a minket érő hatások nem mindig belőlünk fakadnak, nem mi generáljuk őket."
"Ma délelőtt már jóval kisebb reményekkel baktattam le a kamerákhoz, ám miután letöltöttem a kártyákat, boldogan láttam, hogy megszületett az első vadkamerás „produkcióm”! Különösen szép, hogy a rövid felvételen szarvasbőgés, macskabagoly és egy megriadt fácán is hallható. A letöltések után megírtam egy viszonylag részletes posztban, hogyan és miért változtattam tegnap a stratégián (ITT) – úgy tűnik, nem hiába."
"Ne tudjátok meg – azaz jobb volna, ha megtudnátok –, milyen különös, édes és nyugtalanító érzés először berakni a kamerákból kivett kártyákat a laptopba úgy, hogy gőzöm sincs róla, mire számíthatok.
Rögtön érzem, hogy még ha üres is az első körben, ez vonz, erre hamar s könnyen rákattanhatok – ez egy pozitív kábszer. Attól pozitív, hogy nem az illúzióról szól, hanem a valóságról. S amikor látom, hogy valami van a kártyán, történik bennem valami; valami kaotikus, megmagyarázhatatlan, olyasmi, ami nem történt még bennem..."
"Külön köszönöm, hogy akkor is itt vagytok, amikor én nem. Olyan ez, mintha volna egy kandalló a virtuális házban – s mindig akadna olyan, aki legalább pár fát dob a parázsra. Még mielőtt az végképp kihűlne. Ez több, mint ajándék, több mint gesztus."
"Nem állítom, hogy írás közben nincsenek az embernek érzései, hogy is állítanám, hisz akkor a szöveg hidegen racionális, vagyis halott lenne. Nehéz megindokolni, hogy az ember mégis mitől jókedvű, ha egyszer egy nagyon durva vagy szomorú történetet ír. A legkönnyebben talán úgy férhetünk hozzá ehhez a jelenséghez, ha a mostanság oly divatos jobb- illetve balagyféltekés működés alapján vizsgáljuk ezt."
ITT A JÉGVÁGÓ ÚJ KIADÁSA – ŐSZRE IS :-) 2018.09.03.
"Urak! Tíz éve próbáljuk helyrebillenteni nemzetünk kizökkent történelmét. Ez idő alatt temérdek pénzt áldoztunk Önökre, nyomatékosan kérem tehát, hogy huszonnégy órán belül jelöljék meg, ki legyen a meccs hőse. Csak annyit kérünk, mint eddig, de elég a képletekből. Be kell látniuk, hogy a támogatóink jogosan szállnak ki a projectből, ha egyszer tíz év után sem lehetnek biztosak az eredményben."
"Szeretném, ha a honlap fotói könnyen kezelhetők és kereshetők, de ami a legfontosabb, nézegethetők volnának. Erre tett kísérlet az új galéria bevezetése. Remélem, így élvezetesebb a képnézegetés. Egyelőre korlátosak a lehetőségeim, de remélem, hogy ez is egy kis előremozdulás. Láthattok egy “diavetítés indítása” feliratot, használhatjátok ezt is, de én úgy látom, szebb és jobb, ha rákattintatok az első képre, s aztán lapozgattok. Próbáljátok meg mindkettőt, és osszátok meg velem a véleményeteket!"
"…épp, amikor a legnehezebb, a kamaszkor elején, megszületett bennem egy erős felismerés: a világban valójában rend van. Van ritmus és kiszámíthatóság, ami megnyugtat, ami biztonságot ad és tudhatod a világról, hogy működik, ráadásul jól és pontosan. Az pedig, hogy speciel az én családom nem működik olyan jól, vagy az iskola, vagy egy ország, az egy dolog. Peched van. Születhettél volna olyan családba is, ahol úgy van rend, mint az erdőn."
"Herr Donau a legkülönösebb ember, kivel a sorsom valaha összehozott. Elmondása szerint a Duna eredésének helyén, réges-rég csak egy kopár sík volt található, hol víz egyáltalán nem járt, s még fű sem nőtt. Herr Donau, kinek neve akkortájt nem volt még, később pedig Isterként ismerték, majomemberek elől menekülve észak felé tartott..."
"…mintha mindenki hinne valamiben; mintha senki sem volna a parton, aki számára kétséges, hogy ezek itt, a fejünk fölött, mind a tíz- és mind a húszezer az ég küldöttei, s valami olyasmi képviselői-hírnökei, amit mi, földi halandók, lecsóevők, matraconheverők, sátrazók, szánalmasan kicsi és füstös kocsikban zötyögők ésszel fel nem érhetünk. "
"Visszatekintésünk és előrelátásunk nem más, mint az egy és oszthatatlan idő jelenléte bennünk. Hát nem megnyugtató, hogy egy olyan megfoghatatlan és öröktől fogva létező, mint az idő, képes elférni erősen korlátos ember-mivoltunkban? Addig jó, míg vissza-visszalapozhatunk. Ha már nincs miért, akkor élőholt az ember. Ha már nem képes rá, akkor valóban halott. Maradjunk csak élők, és rövidke létezésünk maradjon csak a végtelen idő átmeneti otthona."
"A legfontosabb feladat azonban az lesz, hogy ezt valamiként a fiatalabb generációkkal is megértessük; azokkal, akik most épp 30 fokos sarkvidéki kánikulákba nőnek bele. Muszáj lesz megoldani ezt a feladatot; muszáj lesz valahogy megértetni velük is, annak ellenére, hogy számukra nincs, nem lesz ezzel kapcsolatosan összevethető élettapasztalat. Muszáj lesz, mert az új világ, az új klíma kihívásaira nekik kell majd választ adniuk. Az én generációm, és az én generációmat megelőző generációk ezt már elnyesték..."
"Csodálatos volt látni a többieket is, hogy nem törődve semmivel, olyan helyeken is próbálkoztak, ahol talán évek óta nem horgászott ember. Akkor is, ha nem volt kapás, egy mozdítás sem, újra és újra és megint. Megérdemeltünk volna kicsit többet is, de az érzés, hogy nem adtuk fel, nem adtuk magunkat könnyen, ez az érzés a miénk. A tudat, hogy most aztán már igazán ismerjük ezt a vizet, az is a miénk. Ahogy a fáradtság is, és a fájdalmak, a félájult állapotok, a remények, a sikerek és kudarcok is.
A közös igyekezet, a közös latolgatás, a közös kitartás. Sokszor éreztem megtisztelőnek, hogy azokkal lehetek, akikkel ezt a próbát kiálltuk."
"...igyekezzünk megőrizni a hidegvérünket, s bármennyire is fájó minden egyes fa eltűnése – főként abban a fakitermelési dühben, amit az utóbbi években tapasztalatunk és amiről a sajtó is rendszeresen ír – tartsuk fent magunkban továbbra is a mérlegelés képességét."
"A rendszerváltást követő pár évben egyre-másra nyíltak az antikváriumok, és – nem túlzok – tonnaszám vitték ezekbe a néha egészen kicsi boltokba a könyveket. Tömegével számolták fel a szakszervezeti könyvtárakat, ahonnan elsősorban persze Lenin, Marx és Engels művei árasztották el az épp csak éledő piacot, de azért tonnaszám kerültek utcára értékes és régi könyvek is.
Hátizsákkal jártunk akkoriban könyvet vásárolni! Fémvázas túrahátizsákkal, és volt nap, hogy háromszor is fordultunk!"
"Itt már dörög – mozgalmas időszak van megint. 2016-ban is hasonlóan mozgalmas volt a nyár, felhők jöttek-mentek, és akkor sikerült villámokat is fényképezni. Erről készült az alábbi videó (villámképek a videó végén). Azoknak, akik esetleg nem látták még :-) "
"Kipakolhatják és gépiesíthetik, hibriddé tehetik, ötvözhetik varrógéppel vagy porszívóval, ahogy épp az igény hozza, blokkházak radiátoraiba vezethetik drága teste melegét, meghitt érzéseiből szigetelőanyagot préselhetnek. Magas profitot termelő erőmű turbináira vezethetik rá minden rohadt gondolatát."
"Mi a jó a bakancslistákban? Egyrészt: pontosan tudjuk, mi mindent szeretnénk látni még a világból. Másrészt: mindig bővül. Az én listámon vannak nehezen kivitelezhető tételek is (ilyen például az Antarktisz meglátogatása), de épp a bővítés ad lehetőséget arra, hogy könnyebben elérhető, de semmivel sem izgalmasabb tételek is felkerüljenek. Ilyen új és elérhető cél lett nálam a tiszavirágzás."
"Vagyis: ha eléggé – s deklaráltan – félsz tőlem, nagyon megvédelek. Ha nem, nagyon kinyírlak. Milyen üzenet ez már? Hányszor üzentek már hasonlót.
Hányszor próbál a nagyobbik hatalom így manipulálni. Megmaradást ígérni behódolásért cserébe – hogy aztán az esetek többségében, a behódolás után ezt az ígéretét az első adandó alkalommal kacagva megszegje. "
"De jó lenne egyszer egy ilyen invázióban befogni párat, és műholdas követéssel lecsekkolni, hogy egy ilyen villámlátogatás után – amely több ezer kilométeres vargabetű a számukra – merre vezet az útjuk, s ha ebben az évben nem találták költésre alkalmasnak a Kárpát-medencét, akkor vajon hol másutt álltak meg végül, s mondták: álljunk meg, itt van már a Kánaán. Rakjunk fészket, rakjunk tojásokat, neveljünk ezer és ezer fiókát, s ne menjünk tovább."
"Ügyes, sőt nagyon ügyes, de legyen valaki bármennyire is az, nem jelenti azt, hogy egy idő után átlépi a zsenialitás határát. Nem minden esetben igaz, hogy a mennyiségi növekedés egy idő után minőségi változásba megy át.
Bármennyi sót rakok is a levesbe, az sosem lesz édes. A Facebook épp ilyen leves. Nagyon durván elsózták. És ami a legvérlázítóbb, hogy csak sózzák és sózzák tovább."
"Nem lehetett nem látni, hogy milyen intenzív a kapcsolat a szülők, főként Gerda és a kicsik között. Gyakran hajolt hozzájuk, csipegetett az orruk előtt, amit a kicsik utánoztak is (ahogyan minden mozdulatot-lépést). Ha nem történt semmi, gyakran bámultak fel Gerdára, várva, hogy mi lesz a következő lépés, mutat-e még valamit."
"Az is eszembe jut, hogy lúdpárok és egyéb állatok kellenének minden iskolába – többet érne, mint száz bemagolt lecke. Illetve azt is gondolom, hogy ha a gyerekek ilyesmit látnának, örömmel foglalkoznának aztán már a leckével is. Mert volna tétje. Mert tapasztalatokhoz, történetekhez, személyekhez (Gerda és Anser személy!) kötődne. Mert látnák, hogy ami első közelítésben száraz tananyag, az valójában az életről szól..."
"Egészen elemi ösztönöket mozdít be egy ilyen kacsaraj, mert az embernek minden erejét össze kell szednie, hogy ne vigyen haza belőlük. Ne vigye haza az összeset. Nekem könnyebb dolgom volt ma az átlagnál, hisz gondolhattam arra is, hogy talán már holnap kislibák kelnek nálam."
"Az utóbbi napokban a csapatméretben jelentős elmozdulás már nem volt, viszont tovább növekedett a megfigyelések száma, tovább erősödött a jelenlétük a Hortobágyon és annak térségében, de már eljutottak Vasba, Zalába, Győr-Mosonba, Fejérbe is. Jelentősebb mozgalmaik pedig már Budapest alatt járnak!"
"Arról a vizes, szikes, erdős-sztyeppi hangulatról, amelyben a légtérben hemzseg a madár, csöndesen lemondok. A tó felé közeledve nagyon szép pusztai részeket találok, s már ennek is örülök nagyon, de amikor a tó mellé érek (a műút szinte a partjára visz!) mellbe vág a látvány.
Ehhez foghatót eddig csak a Hortobágyon láttam.
Már messziről fehérlik a tündérrózsa-mező és a madársereg. És itt egészen más a helyzet, mint a Fehér-tónál. Itt gondoltak az erre vetődő madárbarát vándorra is."
"A GDPR rendelet 2018. május 25-étől hatályos, célja a felhasználók adatvédelme. A rendelet céljával egyetértek, és eleget téve az ebből fakadó kötelezettségnek, az alábbiakban közre adom az idevonatkozó tudnivalókat. Halkan jegyzem meg, hogy azt azonban sajnálom, hogy ugyanakkor a Facebook pont magasról tesz mindre és mindenkire – minden látszat ellenére is."
"Emiatt volt esélytelen gyermekkoromban, hogy találkozzak vele. A DDT nemcsak a vándort, hanem általában minden ragadozót megtizedelt, és sokáig remény sem volt rá, hogy ezek a fajok talpra álljanak még. Szerencsére a természetvédelem szigorodása és a DDT részleges betiltása, lassan bár, de eredményt hozott, és a ragadozók, így a vándor állománya is erősödésnek indult..."
"Éled az az éjjeli élet, amely a világot vadul és titokban, erős kézzel nappal is irányította. Gazdát cserélnek ma a város negyedei, már csak néhány óra. Kifutnak a rendőrautók szirénázva, már csak néhány óra. Terjed a csönd, terjed a suttogás, terjed a félelem, tudja már mindenki, aki számít, hogy hamarosan sok lesz itt az zsír új hulla – csak türelem, már csak néhány óra."
"1961 és 1994 között tehát például 33 éves szünetet tartottak, mondhatni: erősen hanyagoltak minket.
Szórványosan akkor is előfordult, de inváziót és fészkelést nem produkált. Ugyanakkor – és ez talán az egyik legérdekesebb, ebben a madárban – a vonulás menetében észvesztően pontos. Mindig májusban érkezik, és sok év átlagában május 20-25. között. S lőn csoda, az idén is! "
"De voltak olyan fajok, amelyek elérhetetlennek tűntek. Egyrészt a ritkaságuk miatt, másrészt azért, mert azok az élőhelyek messze eső tájakon voltak.
Nem tudom, van-e alföldi gyerek, akik olthatatlan vággyal gondol a Dunántúlra, de én a Dunántúlról ezzel a vágyakozással sóhajtottam az Alföld felé, valahányszor egy képet láttam róla, valahányszor a túzokról olvastam."
"Érdemes figyelni a pusztákat, a legelőket, főként az Alföldön, de a cseresznyefákat is, mert néha seregélyekkel vegyesen bizony a pásztormadár is meglepi a fákat. Tudom, a legtöbbek számára ez inkább bosszúság, de bevallom: sokat adnék most egy olyan cseresznyefáért, amit pásztormadarak kopasztanak meg. :-) "
"Első hallásra „a jó és a rossz harcának” tűnik ez is, de azért hozzátennék ehhez a hírhez, ehhez a győzelmi jelentéshez egy kis adalékot – akkor is, ha a favágás leállításának joggal örülhet minden természetkedvelő és bölényrajongó, s erre joggal koccinthatunk egy Żubrówkával :-) "
"Siralmas látvány, kibukkant a fák takarásából minden műtárgy, mindenütt zölden száradt gallyak, tönkök, rönkök, olyan lett az egész, mint egy iparterület. A fakitermelés időszaka az erdészeti törvény szerint is szeptembertől március elejéig tart – semmiképp sem májusig! Ront a helyzeten az is, hogy a korán jött nagy melegek hatására a vegetáció május elejére fejlettebb állapotban volt a szokásosnál."
"Mától online is olvasható egy rövid novellám egy nőről, aki legalább két, de lehet, hogy három férfit szeretett. Vagy egyiket sem. Ezt az írást két harmincas évekbeli fotóra írtam annak idején, és most teljes egészében olvashatjátok a Liget Műhely oldalán"
"Vágyni a múlt, érintetlen, gazdag és virágzó kulisszái után tehát kettős vágy. Elvágyódás valahonnan. Elvágyódás onnan, ahol 3000 éve boldogságot ígérnek, és ezen ígéret égisze alatt újra és újra boldogtalanná tesznek, milliókat kínoznak meg és pusztítanak el, családokban, iskolákban, háborúkban. Ha csak ennyi volna, bajban lennénk."
"Fanyar, ironikus, sci-fi-be illő, valóban Merle-t idéző téma, hogy a Krím elcsatolása után az oroszok kezébe kerülő, korábban az ukrán hadsereg által kiképzett palackorrú delfinek olyannyira nem kommunikáltak az új gazdáikkal, az orosz kiképzőkkel, hogy még ételt sem fogadtak el, s így végül éhen haltak. Számomra azonban az a leginkább mellbevágó, hogy ezeket a delfineket nem csupán keresésre idomították, hanem gyilkolásra is."
"Amikor egy-egy percre találkoznak az udvaron, Anser szemlátomást újra és újra biztosítja Gerdát a figyelméről és törődéséről. Ilyenkor egészen közel hajol hozzá, és valamit nagyon magyaráz, és szinte hermetikusan elzárja a külvilágtól – amit Gerda igényel is. Gerda semmiről sem vesz tudomást, kizárólag Anserről és a tojásokról.
Anser olyan, akár egy fal – s Gerda e magas és erős fal takarásában és védelmében készül arra, hogy anya legyen."
"És én még abban a hitben éltem, hogy évszázados küzdelmet vívtunk az emberi jogok, az emberi méltóság, nem utolsó sorban a legnehezebb helyzetben lévő harmadik világ és a kiszolgáltatott munkavállalók érdekében. Micsoda képmutatás ez!"
"Ez a hetedik ilyen alkalom, de a korábbi esetekben általában háborúk kellettek a díj elmaradásához vagy elhalasztásához. Zárójelben jegyzem meg, hogy a Nobel bizottsággal azért akadtak korábban is komoly gondok. Az itthonról is jól ismert, személyeskedő viszonyokhoz jó adalékokat szolgáltatott a bizottság korábbi titkára..."
"Az újabb kutatások szerint ennek a kontinensek fölött átívelő homokforgalomnak óriási szerep jut abban, hogy a dél-amerikai esőerdők olyan burjánzók. Bizonyos értelemben a Szahara a dél-amerikai esőerdők kertésze, hiszen évente 22 ezer tonna foszfort ad ennek a területnek – ez körülbelül annyi, amennyit az esőerdőkből az esők és árvizek kimosnak."
"Kétféle a szakadár. Az egyiket nem érdekli semmi, csak a vad vagy a hal vagy az aranymosás. A másik nemcsak vadakra vár, hanem – mondjuk egyelőre így – egy álomra is. Utóbbiak szintén kétfélék. Van aki, bevallja ezt, s van, aki nem."
"Kissé érzelgős lett ez a felvétel, de az a helyzet, hogy van olyan lény, akihez igen nehéz másként viszonyulni, főként amikor élete első útján, újra és újra hozzád rohan biztonságért."
"Olyasfajta átgondoltság ez, amihez hasonlót mi sosem leszünk képesek létrehozni, annak ellenére sem, hogy talán az ember az egyetlen faj, amely más fajok mérnöki megoldásainak elmélyült tanulmányozására képes. Ugyanis a természetnek van egy behozhatatlan előnye velünk szemben. Számunkra egy-egy mérnöki fejlesztés évtizedeket vesz igénybe, amely egyrész hosszú idő, másfelől töredéke annak az időnek, amit a természet évmilliók során fektetett a fejlesztéseibe. A mi időnkbe egyszerűen nem fér bele annyi teszt. Mert a természet is tesztek tízezrei és milliói során tökéletesítette rendszereit, így a bíbictojást is. De olyan sok teszttel, ami számunkra nem lehetséges."
"A hazai irodalom másik híres rejtőzködője tulajdonképpen már nem is rejtőzködik annyira: szinte minden pályatársánál erőteljesebben van jelen a közösségi médiában, köztudott róla, hogy egy nagyobb földbirtokon él a Dunántúlon, és komoly madárrajongó, sőt kiállt már a közönség elé is, előbb külföldön, majd idehaza."
Természetesen még ezek az adatok is változni fognak, de annyit máris mondhatok: a saját több évtizedes megfigyeléseimmel szinte tökéletesen szinkronban van. Csak itt már azt mondhatjuk: ezeket az arányokat jóval nagyobb merítés rajzolja ki a számunkra, vagyis tudományos szempontból is nagyobb súllyal esnek latba. Fogadjátok szeretettel ezt a kis kedvcsinálót! Ha nem küldtétek még vissza az ívet, legyetek oly kedvesek, küldjétek! Annál is inkább, mert madáretető-térkép és egyáltalán madáretetőügyben hamarosan egy igen szép meglepetéssel szolgálhatok.
A beérkező ívek feldolgozása gőzerővel folyik, nem túlzás azt mondanom, hogy megfeszített tempóban, de a feldolgozás így is sok időt vesz igénybe. Mindenesetre a dolgok jelenlegi állása szerint sok következtetésre lesz módunk, ha továbbra is ilyen ütemben jönnek az ívek. A feldolgozás előre haladásával régebben közzétett adatok is jelentősen módosultak. Így például korábban úgy tűnt, hogy átlagosan 9.000 forint körül költünk a madarainkra. Az új számok szerint egy szezonban átlagosan 14.000 forintot fordítunk rájuk (14.051), ez azt jelenti, hogy
csak azok, akik regisztráltak kb. 21 milliót költöttek el az idén.
"Aki madarakat etet, szinte biztosan találkozott karvallyal, még ha nem ismerte fel, akkor is. Erről tanúskodnak a madáretetős kérdőívek is. Arra a kérdésre, hogy melyik volt a legemlékezetesebb esetetek a madáretetőn, meglepő gyakorisággal említettétek a karvalyt, sőt a legkedvesebb madarak közé is felkerült :-) Épp ezért gondoltam, mesélek róla pár dolgot."
"Ez a diagram két dolgot is látványosan demonstrál. Az egyik az, hogy a madáretető népe mennyire színes!
Meggyőződésem, hogy a madarakat etető ember TERMÉSZETénél fogva a tarkaságot szereti. Ki ne akarná, hogy az etetőjén felbukkanjon még egy új madárfaj?
Ez az igazi sokszínűség! – amit az ökológia diverzitásnak mond. A másik, ami nagyon látványos, és ami annak ellenére meglep, hogy ha jobban átgondolom a dolgot, várható volt: milyen sokfélék vagyunk. Ez valami leírhatatlanul szép. És akkor nincsenek még itt az indoklások. Ugyanazt a madarat két tucat különböző dolog miatt kedveljük. "
"Ilyenkor úgy tűnik, hogy talán odafönt nincs is senki, mintha csak az égből szivárogna-csobogna az ének. Ez egészen megbabonázó,
és ha egy ilyen réten áll az ember, valami okból egészen felszabadul, egészen bizakodó lesz – ahogy a pacsirták emelkednek, úgy benne is egyre nagyobb távlatok nyílnak."
"Látnom kellett volna. Ha látnom nem is, legalább hallanom. Én azonban olyan süket voltam, mint a dürgő fajdkakas. Amikor először magamhoz tértem, közvetlenül a hátam mögül jött a hang: először a fegyverek rideg, fémes felzörgése, majd egy kiáltás..."
mégis ott vagytok a Tejút örvényében, mécsként pislákoltok az Univerzum szupersötétjében, s csak azért gyújthattak életre titeket, mert a Föld szelíd és kitartó, és nem áll meg. A Hold sem lassít, és nem zuhan le rátok. A Nap sem hűl ki hirtelen. A szív sem hagy cserben álmotokban, s nem áll le, pedig: Föld, Hold, Nap és szív is örömmel pihenne. Ki kérte a Földet: „Ne állj meg ma éjjel!” Ki könyörgött a Holdnak: „Ma még ne zuhanj rá a Földre!”
Erre egyenként és közösen is büszkék lehetünk!
De most jönne a java. Ezek egyrészt megközelítő számok, tehát előttem áll az a feladat, hogy minden etetőt felvigyek egy olyan adatbázisba, amely halál pontos számokat ad (ez már folyamatban). A könnyebb kezelhetőség végett minden regisztrált etetőhely kap egy „fantázianevet”, amelyről mindenki értesítést kap.
Páran talán felfigyelnek arra, hogy bármerre járunk, bárhová érkezünk is, élnek-élhetnek ott mások is. Az üzenet jó: Ne taposs le mindent! És bár erről nem szól a fáma, de kódoltan ott van az az üzenet is, amire én is gyakran, sok helyzetben hivatkozom: a pacsirta volt ott előbb. Ez pedig csaknem minden fajról elmondható, minden olyan területen, ahová az ember beteszi a lábát.
gyűrűzést eredetileg arra találták ki, hogy megtudjuk, hová vonulnak a madarak, ám ennél jóval többre képes. Mit gondoltok, azon az etetőn, ahol 70 széncinegénél többet sosem láttam, hányat fogtunk? Pontosan 555-öt!! Vagyis – szemben a megfigyelésekkel – minimum 555 széncinege járt az etetőn. De a helyzet ennél is bonyolultabb.
A madarat etető ember nyitott és figyel másokra. Ablaka nem elválaszt a külvilágtól, hanem kilátást biztosít. A madarat etető ember önzetlen, hisz soha semmit nem kap cserébe. A madarat etető ember univerzális nyelvet beszél, és tökéletesen érti, hogy a köszönet a madarak jelenlétében van.
Kevés idő, és egy forintba se kerül. Ráadásul kényelmes is. Akár fűthetünk is benne, és mivel igen közel kerülhetünk a madarainkhoz, akár egy amatőr géppel is remek felvételeket készíthetünk. Egészen közelről figyelhetjük meg az óvatos fajokat is.
"...tegnap hajnalban mínusz tizenhetet mértek, de akkor nem volt ennyire nyílt az ég, a csillagok se nyüzsögtek így, tehát most még hidegebb lehet, megvan talán mínusz húsz is, abban pedig reggelre úgy megfagyok, hogy három napig forgathatnak a kemencén, míg végre kiolvadok."
Ez a fiatalember 32 évesen lát várost életében először, és amit lát, nem akármi.
"Értem, miért mondja apám egyre többször, hogy északra kell menni, ott kell építeni egy szerény faházat, isten háta mögötti, lakatlan zugban..."
"Mire 80 leszek, még messzebbre jutok és 90 éves koromban behatolok a dolgok titkaiba. 100 évesen bizonyára elérkezem majd a legmagasabb mesterségbeli tudás stádiumába, és mire 110 leszek, minden, amit alkotok, minden pont és vonás élővé válik. Aki addig él, ameddig én, megláthatja, hogy betartom a szavamat."
A tél utolsó napja – ám holnap, március elsején lesz a tél legkeményebb hajnala. Nem tudom, előfordult-e már ez valaha. A mai nap is cudar volt, pedig zavartalanul sütött a nap. Ez is megkönnyítette, hogy 6 órát feküdjek a fűtetlen lessátorban.
Ezt a napot mások szemével láttam, mintha a madárcsapat egy tagja volnék én is. Elképesztő forgalom volt, élet és színek – kemény küzdelem az elemekkel. Pár képet gyorsan kiválasztottam, és most örülök. Alig élek, de boldog vagyok. Higgyétek el, ez az: boldogság.
"...háton fekve bámultam a csillagokat, s úgy gondoltam, most, ahogy itt fekszem, igazolást nyer a világegyetem tágulásáról szóló tan, mivel látom, tisztán látom, ahogy tágul a kozmosz, nem, nem a szokott szédülés jön rám, hanem látom tágulni az eget, méghozzá hihetetlen gyors tágulás ez, és persze tudom, mert hülye azért nem vagyok, hogy veszélyes így feküdni, akkor is, ha úgy érzem, egyáltalán nincs hideg..." (In vitro veritas)
Most van szükség leginkább a madáretetőkre. Több okból is. Először is a telelés pokoli próbatétel az apró madaraknak. Másodszor: főként az olyan extrém télben, ami a következő napokban köszönt ránk. Végül: a tél végére a természetes tartalékok teljesen kimerülnek, így még kedvező körülmények között is bajba kerülhetnek.
