A SZERZŐ

Centauri Jégvágó kék angyal magvető irodalom regény novella pátosz a káoszban ice pick jákob botja fotók jack london melville moby dickCentauri 2006 márciusában publikált először. Első elbeszélésével (Flaubert és a divat) bekerült a 2007-es Körképbe (Magvető) és ugyanebben az évben az Ünnepi Könyvhétre jelentette meg novellás kötetét a Liget Műhely Pátosz a káoszban címmel. Második könyvét, a Kék angyalt (2008) a XV. Nemzetközi Könyvfesztiválra a Magvető adta közre. Ezt követően viszonylag hosszú szünet után jelent meg szintén a Magvető Kiadónál a szerző első regénye, a Jégvágó (2013). Jelenleg a Jégvágó “testvérregényén” (Jákob botja) dolgozik, amelynek megjelenése 2015 tavaszán várható.
Centauri a kortárs magyar irodalom egyik legrejtélyesebb jelensége, prózája pedig kívül áll mindenen, amit eddig ismertünk. Ha nem tudnánk, hogy magyar, könnyen hihetnénk, hogy nagy amerikai regényíróval van dolgunk, máskor azt, hogy komoly sci-fi szerzővel, megint máskor a franciákat kellene emlegetnünk. Prózájának ereje épp a stílusok közti ugrándozásban rejlik, minden írásában újabb személyiséget ölt, lehetetlenné téve, hogy valaha is tetten érjék. (Könyvesblog)
Az Új-Könyvpiac interjújában Bán Magda kérdezte a szerzőt:
Még két fontos és hangsúlyos fogalom van a műben: az emlék és a történet. Erről, mármint a történet szerepéről egész esszét olvashatunk. Azaz jól elmondja a véleményét mindarról, ami szóba kerül.
A sokáig szinte általános történetellenesség épp olyan tévedés volt, mint annak idején Nobel-díjat adni a lobotómia „feltalálójának”. Az ember, ha megpróbálja elképzelni az életét, történetben képzeli el. Az irodalomnak volt egy óriási sansza arra, hogy ebben partner legyen, de egy ponton az írók jelentős része kifordult ebből a partnerségből. Ráadásul pár éve azt is tudjuk, hogy a történetéhség genetikailag kódolt. Ha nem kapunk történeteket, a sajátunkat sem tudjuk felépíteni. Akár tetszik, akár nem, ez van. Robinson története nem véletlenül népszerű. Alig akad ember – ha akad egyáltalán –, aki élete során ne érezné magát legalább egyszer lakatlan szigeten, olyanhelyzetben, ahol senkire sem számíthat. Az a kérdés, hogy akkor miből dolgozhat: Robinson esetéből, vagy abból, hogy egy csodaszép mondatot talált egy posztmodern mű 77-ik oldalán? Az utóbbiból aligha. Ez persze sokaknak túl darwinista, túl haszonelvű felfogás, mégis, aki a történet ellen apellál, valójában fényevést propagál. Az evésről is gondolhatjuk, hogy roppant gusztustalan a felső testnyílásba idegen anyagokat tömködni, ettől függetlenül enni még annak is muszáj, aki az egész eljárást alpárinak érzi. A nyelv nem a gyönyörködtetésünkre jött létre. Csodálatos eszköz, de mégis csak eszköz. De ma már ezt talán nem is kell nagyon hangsúlyozni. Lassan már a posztmodern „hívei” is azzal kezdik esszéiket, hogy korai a posztmodernt temetni. Ez egy kicsit olyan, mint amikor egy kórházban fekvő aggastyán vállát veregetjük: együtt horgászunk még húsz év múlva is! Ha az illető nem tudta még, abban a pillanatban megérti: jó, ha napjai maradtak. Persze a posztmodern még mindig kap virágot, de már nem az öltözőjébe, hanem a ravatalára.
Magvető Kiadó
Jákob botja
A szerzőről készült fotósorozat

Hozzászólások lezárva.