3. 18 éves pezsgő

TÖRTÉNT EGYSZER, hogy a barátaimmal szokásos péntek esti borozásunk alkalmával (régen minden második hétvégén együtt főztünk és boroztunk) arról beszélgettünk, hogy miután kiismertük a borokat, nemcsak a hazaiakat, hanem az olasz, francia, argentin, kaliforniai borokat is, miért maradt ki a pezsgő. Hogyan lehet, hogy egyikünk sem szereti. Büszkén mondom: olyan társaság volt az, mely nem azon örvendezett, hogy együtt nem szeretünk valamit, inkább úgy okoskodott: ha egyszer oly sokan szeretik, mi viszont nem, akkor valószínűleg nem találkoztunk még igazán jó pezsgővel. El is határoztuk, hogy a számos tematikus este után (egyszer csak tokajit ittunk, másszor csak rizlingeket, harmadszor késői szüretelésűeket hasonlítottunk össze) tartunk pezsgős pénteket is, és felhajtjuk a legjobbakat. Így is lett. Mert akkortájt, ha elhatároztunk valamit, nem volt kecmec. 15-20 pezsgőt kóstoltunk az ominózus pénteken, s találtunk is egyet, ami vetekedett a legfinomabb borokkal is.
Abból az időszakból maradt a pincében egy palack. Az ünnepi készülődés némi pezsgéssel jár, néha pezsgővel is. Mint ezen az aranyvasárnapon. Sajnos nem tudom, miféle pezsgőt bontottam tegnap, mert 18 év alatt lemállott a palackról a címke, csak a hátcímkén maradt olvasható annyi: „válogatott hárslevelű”. Mindenesetre elsöprő erejű ízek jöttek a tegnapi pezsgőből, s ahogy a nagykönyvben meg van írva, a legjobbakhoz méltó, tűszúrásnyi buborékok szálltak-örvénylettek benne. Az ünnep mindig jó alkalom arra, hogy elővegyünk valamit, amit mindig is szerettünk. És arra is, hogy találjunk valamit, amit mától ismerni és szeretni fogunk.
VIDEÓ ÉS HOZZÁSZÓLÁSOK ITT

Hozzászólások lezárva.