Az eltévedt hegy

Akkor szerettem belé, amikor azt olvastam, hogy egy szőlőfajta kizárólag ott él. A nagy világfajták – cabernet sauvignon, pinot noir, chardonnay – sokfelé adnak remek bort, épp ettől váltak világfajtákká, de a juhfark sokáig egyedül ezen a hegyen élt. Amikor áttelepítették a Balaton-felvidékre, hamar kiderült: igazán csak a Somlót szereti. Ennek egyik magyarázata, hogy a juhfark azon a kicsi, formás hegyen alakult ki. Itt már a rómaiak is bort készítettek, talán ők ültették az első töveket. Egyes források szerint a juhfark eredete visszanyúlhat 3000 évre is! Összecsiszolódott a heggyel; azokkal a talajbéli adottságokkal és klimatikus viszonyokkal, melyek közül nem is látunk mindent pontosan – a juhfark viszont érzékeli. Vadonélő növényeknél is ismert ez, ökotípusnak mondják. Ha a nádat az egyik mocsárból áttelepítem a másikba, koránt sem lehetek biztos abban, hogy megmarad. Még a leginkább hasonló mocsarak sem azonosak egészen, és ezeket a nüánsznyi eltéréseket a nád detektálja. Így tesz a juhfark is. Van valami abban a hegyben, amitől egészen különleges. Amikor először jártam ott, rögtön tudtam ezt. Ha nem olvastam volna róla, akkor is tudtam volna. Méghozzá csalhatatlanul. Tanúhegy, akár a Badacsony, de a balatoni tanúhegyektől távol, egyedül áll. Egyszer olyan, mint aki eltévedt. Máskor úgy tűnik, szándékosan „parkol” a többiektől távol – így is jelezve: ő nem egy a sok közül  Bárhogy is, a Somló borát tartották a nászéjszakák borának, fiú utód nemzését leginkább elősegítő italnak. Somlói (ahogy régen mondták: somlai) a Vatikán misebora is. De minderre akár legyinthetünk is. Viszont ha ott jár az ember, lehetetlen nem látni: a Somló egy sziget. Átvágunk az őt övező síkságon – szántók, mezők, kukoricatáblák – a teljesen kontinentális környezetben, de a hegy lábánál már mediterrán hangulat árad szét a vérben. Nem kell sokat kapaszkodni felfelé, hogy a délvidék-hangulat ne csak utánérzés legyen, hanem színtiszta mediterrán varázslat. Tegnap is gyakran gondoltam arra, hogy ennél délvidékibb tájon még sosem jártam. A dalmát tengerpart nagy része ehhez képest észak! Talán túl könnyen mondjuk: „ez egy gyöngyszem”. A Somló viszont bizonyosan az. Gyöngyszem. Eltévedt hegy. Sziget. Vagy három az egyben. Vagyok is szerelmes ebbe a magányos, rég kihűlt kis vulkánba. :-)
(A Somló legalább három, markánsan különböző szintből áll. Most azokból válogattam, melyek az első szintet, a szőlők szintjét mutatja.)
MÉG TÖBB FOTÓ ÉS HOZÁSZÓLÁSOK ITT

 

Centauri író természet természetfotó gyönyörű képek

Fotó: Centauri

Hozzászólások lezárva.