• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Magyarország első madáretető – térképéről röviden

 

 
12.22.

Magyarország első madáretető-térképe

MAGYARORSZÁG ELSŐ MADÁRETETŐ-TÉRKÉPRŐL RÖVIDEN 🙂
Ezt a kezdeményezést 2017. novemberében indítottam útnak a Facebookon, de nem hittem volna, hogy ezrével jelentkeznek majd a madáretető-tulajdonosok. A project sajnos épp karácsony napján megfeneklett, mivel a Facebook-elérhetőségem önhibámon kívül megszűnt. Ma is az a helyzet, hogy folyamatosan levelezek a Facebookkal a félreértés megoldása érdekében, egyelőre nem sok sikerrel. Tanulságos látni, hogy ilyen banális dolgokon, a Facebook (és általában a közösségi oldalak) által létrehozott függőségek miatt egy ilyen remek lehetőség is elakadhat. Én azonban nem adom fel, se az oldalam visszaszerzéséről (amely elérhető, csak épp nem írhatok rá), se a térkép fejlesztéséről nem tettem le.
Első lépésként a karácsonyig kapott eredményeket és Fb-posztokat telepítem ide, épp abban a sorrendben, ahogy azok a közösségi oldalon megjelentek. Arra kérek mindenkit, hogy ossza meg a térképpel kapcsolatos írásokat és infókat a Facebookon is, és kísérje figyelemmel ezt az oldalt. Ha esetleg nem regisztrálta még az etetőjét, írja meg a madáretető helyét az enisetetek@gmail.com címre. A térkép fejlesztése és a regisztrált etetők madarainak kutatása nem szezonális feladat, vagyis a térkép fejlesztését és az adatok gyűjtését 2018-ban és azután is folytatjuk. Nagy köszönöttel a madarak nevében is: Cen’

2017.11.25.
ÍGY INDUL A HÉTVÉGE (Fotó: Centauri – itthon ma)
Remek idővel indul a nap 🙂 Remélem nektek is. S volna egy kérésem hozzátok. Hozzászólásban jelezzétek legyetek oly kedvesek, ha szoktatok madarakat etetni vagy ezután szeretnétek. Szeretném felvenni a kapcsolatot mindenkivel, aki madarakat etet. Este írok erről részletesebben is, addig is a legjobbakat, s szép hétvégét! Üdv: Cen’
HOZZÁSZÓLÁSOK A FACEBOOKON ITT

2017.11.25.
SZERVEZZÜNK ETETŐKBŐL HÁLÓZATOT! (Fotók: Centauri)
(Ezt a felhívást pár napja tettük közzé – azóta 9 ország több száz madáretetője regisztrált – köszönet érte!)
Együttműködésre hívlak most benneteket, egyrészt a madarak érdekében, másrészt a magunk örömére, harmadrészt egy kis tudományra. Örömmel látom, hogy sok ismerős, olvasó, és barát eteti a madarakat. Ez több szempontból is nagyszerű. Azon túl, hogy segítjük a telelőket, a madáretetés amolyan búfelejtő is. Nekünk is jó, mert a téli napokon életet hoz a házhoz, szemet gyönyörködtető és örömteli foglalatosság. Jómagam nemcsak etetem a madarakat, hanem bő 15 évig kutattam is őket. Ezt most nem részletezem, de ezen a grafikonon például azt láthatjátok, hogy 93/94 telén hogyan alakult a pintyfélék létszáma nálam. Efféle grafikont számos télről és minden etetőre járó madárfajról mutathatnék, ezt most mindössze példaként hozom (rögtön látni, hogy a pintyek a tél végén jönnek tömegesen, hisz addigra kimerülnek a természetes táplálékforrások). Számos dolgot tudhatunk meg a madarainkról, ha kellő mennyiségű adat áll rendelkezésre. A Facebook lehetőség arra is, hogy segítsük egymást, és arra is, hogy sok helyről gyűjtsünk adatot. Ha sokan vagyunk, bepillantást nyerhetünk akár a madaraink vonulásába is. Ebben a posztban nem célom mindent részletezni, de ígérem, hogy minden kérdésre válaszolok, az adatokat – ahogy korábban a sajátjaimat is – feldolgozom, az eredményeket pedig megosztom veletek (az első térképet már láthatjátok is a hozzászólások között 🙂 ). Fontos, hogy a pár cinegének otthont adó etető éppoly fontos, mint az, ahol több száz madár telel. Méretes poszt lenne, ha most felsorolnám, mi minden derülhet ki, ha sokan vagyunk. Annak is örülnék, ha volnának új “étteremtulajdonosok” is. Arra kérlek titeket, hogy kedveljétek és osszátok ezt a posztot. Akik madarat etetnek, jelezzék az enisetetek@gmail.com címen. Csak annyit kell megírni, hogy melyik településen van az etető 🙂 Hozzám eddig 110 madár jár. Erősen remélem, hogy hamarosan képet kapunk arról is, mi a helyzet az országban, az Alpokban, Erdélyben vagy Londonban. Legyen ez a karácsonyi ajándékunk a madaraknak, önmagunknak és egymásnak! Üdvözlettel: Cen’
HOZZÁSZÓLÁSOK A FACEBOOKON ITT

 
 2017.11.27.
HOLNAPTÓL FOLYTATJUK
(Fotó: Centauri – őszvégi alkony itthon)
Ma csak egy fotóra futja 🙁 🙂 Kutyafáradt vagyok. Sok munka jutott a hétvégére, és még sosem volt olyan magas az egy hektárra eső irodalmárok száma az udvaromban, mint tegnap és ma délelőtt, hajnalig beszélgettünk, 8-kor keltünk, alig aludtam valamit, tehát most összecsúszok kicsit, de mihelyst feltámadok hamvaimból, jövök és posztolom az első madáretetős eredményeket. Addig is nagy köszönet azoknak, akik már jelentkeztek a felhívásra. Az alábbi posztnál továbbra is várom-várjuk a telelő madarak segítőit!
ITT: https://www.facebook.com/centauriweb/posts/1689457857751624
Szép estét, s a legjobbakat! Üdv: Cen’
HOZZÁSZÓLÁSOK A FACEBOOKON ITT

 
2017.11.28.
NE CSINÁLJA EZT SOHA TÖBBÉ! (Legszebb emlékeim 20.)
Ezt mondta nekem egy művelődési ház igazgatója egyszer, amikor madáretetés-ügyben aktivizálódtam. Történt egyszer, hogy komolyan nekiálltam a téli madáretetők kutatásának, s ehhez sok napraforgó kellett. Felhívtam egy olyan szövetkezetet, amely hatalmas napraforgó táblákkal dolgozott. Elmondtam, hogy ez a kutatás miért fontos. Abban a tudatban, hogy veszteni semmit sem veszthetek. Tudjátok, mit válaszoltak? Értik ők, hogy ez fontos, támogatnák is örömmel, ám a lehetőségeik végesek, ezért 5 TONNA napraforgónál többet nem adhatnak. Elismétlem: 5 tonna! Mármost miután további támogatóktól még pár tonna napraforgó összejött, ismét elgondolkodtam: ezúttal nem a madarakon, hanem az embereken. Nap mint nap láttam az embereket sorban állás közben a boltban. Ahogy türelmesen várakoznak 4 zsemlével és 10 deka párizsival a kosárban. Mondani se kell, akkortájt sem fürdött mindenki tejben-vajban. Aztán ahogy átvágtam a lakótelepeken, ahol jellemzően nem a jómódú nép élt, mindenütt kiakasztott szalonnákat, kis etetőket láttam az erkélyen, ablakban. És támadt egy olyan érzésem, hogy sok olyan ember lehet, aki a saját éhségét is bajosan csillapíthatja, mégis kiteszi azt a pár falatot két didergő cinkének. Igaz, a kutatás rengeteg eleséget igényelt, úgy számoltam, hogy jó pár mázsa elosztogatható volna. Felkerestem egy újságírót és meghirdettem egy eleségosztást nyugdíjasoknak. Az ominózus napon a többnyire csöndes műv.házban reggeltől estig megállás nélkül mértük a boldog öregeknek a napraforgót, és szüntelenül szóltak a telefonok. De tudjátok mi volt a legszebb? Rengetegen jöttek be csak azért, hogy elmondják, milyen madarak járnak hozzájuk. Amikor idős nénikék letették a cekkert és órákra ott ragadtak az irodában, amikor egymással kezdtek beszélgetni az emberek, az volt a legszebb. Ebbe az örömteli felfordulásba egyszercsak berontott a portás, mondván: azonnal menjek az igazgatóhoz, aki pedig azzal fogadott, hogy ilyet többé ne csináljak, mert a ház reggel óta – a túlterheltség miatt – nem kapcsolható 🙂 Az a nap jut eszembe most, ahogy óráról órára emelkedik a regisztrált madáretetők száma. És bár napraforgót a Facebookon nem oszthatok meg (szívem szerint persze osztanék), információt annál inkább, és meggyőződésem, ha ilyen ütemben jelentkeznek be etetőtulajdonosok, végül csakugyan olyasmit is megtudhatunk a madarainkról, amit eddig nem tudtunk. Azokat, akik madarakat etetnek továbbra is arra kérem, hogy menjen az alábbi posztra:
https://www.facebook.com/centauriweb/posts/1689457857751624
Az alábbi térkép az első eredményeket mutatja, azóta a regisztrált etetők száma megduplázódott, és már 8 országból vannak jelentkezőink. Folyamatosan viszem fel az adatokat, és jövök majd egy európai térképpel, és egy frissebb kárpát-medencei térképpel is. Nagy köszönettel, bizakodva: Cen’
(Megosztásoknak továbbra is nagyon örülök
HOZZÁSZÓLÁSOK A FACEBOOKON ITT

 
11.28.
2017.11.29.
KÉSZÜL MAGYARORSZÁG ELSŐ MADÁRETETŐ-TÉRKÉPE
Kedves madáretető-tulajdonosok! Ez itt az utóbbi 4 nap eredménye. Ez idő alatt 9 ország több száz madáretető tulajdonosa regisztrált a térképre. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen sokan lesztek, ezért a regisztrálás módján is változtattunk (erről később). A térképen a regisztrált etetőknek csak egy részét láthatjátok, de az adatok feldolgozása folyamatos, és időről időre közreadjuk az újabb térképeket (a Centauri Facebook-oldalon). A pirossal jelzett etetőket tegnapig regisztráltuk, a sárgák maiak. Pár dolog máris látszik. Kellemes meglepetés, hogy Budapesten (főként a II. kerületben) milyen sokan etetnek. A budapestiek regisztráljanak bátran továbbra is, Budapest és Pest megye hamarosan külön térképet kap. Vidéki városok közül Pécs és Szeged emelkedik ki pillanatnyilag a mezőnyből. Az első európai térkép várhatóan 8-10 nap múlva készül el. A most közreadott térképet felváltja majd egy interaktív, jobban átlátható verzió. Arra kérünk minden természet- és madárszerető embert, kedvelje és ossza meg ezt a posztot! Ha sokan regisztrálnak, akár arról is reális képet kaphatunk, hogy az önzetlen madáretetősök körülbelül mennyi madarat tartanak el telente. Aki szeretne felkerülni a térképre, mától mailben regisztrálhat az enisetetek@gmail.com címen. Csak annyit kell megírni, hogy melyik településen van a madáretető. Mindenki kap visszajelzést, akár korábban Facebookon, akár mától mailben jelentkezik, csak kis türelmet kérünk. Szerencsére olyan ütemben jönnek a regisztrációk, amivel egyelőre nehéz lépést tartani.
Hajrá, és sok szép madarat minden etetőre!
HOZZÁSZÓLÁSOK FACEBOOKON ITT

 

11.29.
2017.11.30.
AKI A MADARAT SZERETI…. (Fotó: Centauri)
Tegnap hajnali ötig etetőket regisztráltam 🙂 “Unalmas” időszak jön, úgy néz ki, kénytelen leszek újra és újra köszönetet mondani nektek. Élmény veletek létrehozni ezt az egyedülálló térképet. Holnap este hozom a legújabb verziót. Meglátjátok majd, mennyit gazdagodott, és már néhány megállapítást is tehetünk majd. Kérlek benneteket, hogy továbbra is regisztráljatok (küldjétek el, hogy hol van etetőtök az enisetetek@gmail.com címre) és osszátok meg az alábbi linket.
https://www.facebook.com/centauriweb/photos/a.913866455310772.1073741829.913824748648276/1693890420641701/?type=3&theater
Ha van madáretetős ismerősötök, hívjátok fel a figyelmét erre a most formálódó térképre. Akik, ismernek, tudják, hogy sok minden elképzelésére vagyok képes (hisz mégiscsak író volnék), de most azt mondom: ez a térkép, ez a hálózat sokkal többre lesz képes, mint azt pár napja hittem volna.
A legjobbakat nektek és a madaraknak is az év első igazán havas napján! Üdv: Cen’
HOZZÁSZÓLÁSOK FACEBOOKON ITT

2017.12.01.
ENNYIT FEJLŐDÖTT MAGYARORSZÁG ELSŐ MADÁRETETŐ-TÉRKÉPE 5 NAP ALATT!
(Térképek: Centauri és több száz társa)
Fantasztikus hét volt! Nagy köszönet mindenkinek! 🙂 Ma egy újságíró azt kérdezte, mivel lennék elégedett, s azt mondtam: én már az vagyok. A Facebooknak nincs erre jele: ultraboldog. Két térképet mutatok, az első az 5 nappal ezelőtti állapot, a második a jelenlegi kb. 60 százalékos feldolgozottság mellett. 9 ország kb. 400-500 madáretetője regisztrált, s mindegyik mögött egy ember, egy család, s megannyi madár. A leginkább meglepő, hogy az etetők eloszlása egyáltalán nem egyenletes. Budapest nagyon hasít, persze ott élnek a legtöbben, de azt hiszem, ennél azért többről van szó. Rendkívül erős a Pilis vidéke, a Dunakanyar, a Balaton körzete, városok közül pedig Pécs. Persze, ahogy haladunk, ez még nagyot változhat. Felfedezett minket a sajtó is, hamarosan jönnek a térképünkről híradások (természetesen szólok előre mindenről). Továbbra is azt kérem, kedveljétek és osszátok ezt a posztot. Akik nem regisztrálták még az etetőjüket, írják meg, melyik településen van az enisetetek@gmail.com címre. Regisztrálhattok több etetőt is, ahogy azt sokan meg is tettétek, hisz vannak családok, ahol sok helyen sok etető van. Külföldi etetőhelyeket is szeretettel várunk, lesz majd egy „ahol magyarok madarakat etetnek a nagyvilágban” térkép is 🙂 , csak az utóbbiak feldolgozása kissé nehezebb. Puncsolás nélkül mondom: nagyszerűek vagytok. Továbbra is jövök a fejleményekkel, a legfrissebb térképpel legkésőbb vasárnap. Barátsággal, szép hétvégét kívánva a tél első napján: Cen’
HOZZÁSZÓLÁSOK A FACEBOOKON ITT

12.01.

2017.12.03.
MAGYARORSZÁG ELSŐ MADÁRETETŐ-HÁLÓZATA 7 NAP UTÁN 30.000 MADÁR BEFOGADÁSÁRA KÉPES!
(Térkép: Centauri és több száz társa 🙂 )
Íme, egy hét alatt ennyit etető került fel Magyaroroszág első madáretető-térképére (kb. a regisztrált etetők 70 százaléka) Az utóbbi 2 nap újdonsága (fehér pöttyök 🙂 ), hogy sok új település jelent meg és a vidék kissé erősödött. Továbbra is úgy tűnik, hogy az eloszlás koránt sem egyenletes. Elnézést kérek minden regisztrálótól, hogy a sok biztatás és gyönyörű képek és adatok ellenére csak egy rövid köszönetre futja, de most örülök, ha lépést tudok tartani a beérkező adatokkal. Bocsánat azért is, mert átmentem szajkóba, és elismétlem: ha valaki nem regisztrált még, írjon az enisetetek@gmail.com címre, csak annyit, hogy melyik településen van az etető (lehet regisztrálni több etetőt is!). És továbbra is arra kérlek benneteket, kedveljétek és osszátok meg ezt a posztot! Ma estig 9 ország közel 700 etetője regisztrált, így tehát minden esélyünk megvan arra, hogy ez a hálózat egy több mint ezer etetőhelyből álló hálózat legyen hamarosan. A legtöbb helyen 3-4 etető is van, tehát ez ezer hely esetében kb. 3-4000 etetőt jelent. Ha csak 10 madárral számolunk etetőnként, akkor elmondható, hogy 1000 etetőhely legalább 40.000 madár fogadására képes! Ez egyelőre egy nagyon szerény becslés. Épp azért érdemes tovább bővíteni a térképet, hogy még pontosabb képet kapjunk. Nem győzök csodálkozni és nem tudom eléggé megköszönni az eddigi segítséget! A legjobbakat kívánva: Cen’
A térkép következő frissítése szerda estére várható 🙂
HOZZÁSZÓLÁSOK A FACEBOOKON ITT

Magyarország madáretető-térképe 2017.12.03.

Magyarország madáretető-térképe 2017.12.03.

2017.12.06.
40-45.000 MADÁR MENEDÉKE
Továbbra is szép számmal jönnek a regisztrálások. Amint látjátok, a térkép struktúrája alapvetően nem változott (az elmúlt három napban felvitt etetők a rózsaszín pöttyök). Bár a vidék kissé feljött, továbbra is Budapest és környéke, a Balaton vidéke, megyeszékhelyek közül pedig Pécs uralja a terepet (utóbbi helyen szerintem madáretető-lobbi működik). Örvendetes, hogy ismét sok új település került fel, és sok hely erősödött. Lassan már mondhatjuk a Kárpát-medence térképének is. Külön köszönet a külhoni regisztrálóknak. Továbbra is arra kérem a madáretetővel rendelkezőket, hogy jelentkezzenek. Csak azt kell megírni az enisetetek@gmail.com címre, hogy melyik településen van az etető. Lehet regisztrálni több etetőt is! Mindenki mást pedig arra buzdítok, hogy továbbra is kedvelje és ossza meg ezt a posztot, így komoly esélyünk van rá, hogy már a héten meglegyen az 1000 etetőhely. Így is sok minden sejthető már, de 1000 etetőhely regisztrációja után jöhet a lényeg, az etetőkről származó adatok feldolgozása. Így akár karácsonyra nagyon komoly adatok birtokába juthatunk. Próbáljatok meg elérni olyanokat is, akik nincsenek itt a Facebookon. Továbbra is azt mondom: fantasztikusak vagytok! Legalább 40-45.000 madárnak adtok menedéket! Barátsággal: Cen’
HOZZÁSZÓLÁSOK A FACEBOOKON ITT

Magyarország madáretető-térképe 2017.12.06.

Magyarország madáretető-térképe 2017.12.06.

2017.12.07.
REKORDOT DÖNTÖTTÜNK!
(Térkép: Centauri és tsai. – Fotó: Centauri)
Különös nap volt ez. Egész éjjel azon dolgoztam, hogy kicsit gatyába rázzam a térképünket, hogy egy kicsit tetszetősebbé tegyem (új pontok nem kerültek fel – kivéve egy bécsi etetőt –, viszont egységesebbé tettem a színeket). Délelőtt aludtam kicsit, és mire felébredtem, több mint 100 új etetőhely regisztrált. Ilyen rövid idő alatt, ilyen sokan nem regisztráltak még! Halvány gőzöm sincs, mi történhetett, hisz a tegnapi poszt nem „pörgött” annyira, mint a korábbiak. Voltaképp nem is kell ezt érteni. Örüljünk csak! Ha ezt a posztot kirakom, dolgozok tovább, többek között azon is, hogy Budapest és Pest megye külön térképet kapjon a hétvégére – mikor is remélhetően megünnepelhetjük együtt azt is, hogy 1000 etetőhely kb. 5000 madáretetője lesz látható a térképünkön. Addig is kedveljétek és osszátok. Regisztrálni továbbra is az enisetetek@gmail.com címen lehet. Szabad több etetőhelyet is!
Borongós, ködös, jeges, igazán téli nap volt nálam – ennek ellenére vagy ezzel együtt is, ez a legragyogóbb napok egyike. Köszönet érte! Jó tudni azt is, hogy azok a madarak, akik az egyre növekvő hideg elől a Kárpát-medence felé veszik az irányt, ennyi etetőre, ennyi jó és önzetlen emberre számíthatnak. Jöjjenek Lengyelországból, Ukrajnából, Finnországból, a tajgáról vagy a tundráról, legyenek cinegék vagy fenyőpintyek, meggyvágók vagy csízek. Nézzetek csak rá a térképre! Annyi máris látható, hogy mondjuk egy délnyugati irányba vonuló aprómadárnak nem kell száz és száz kilométert mennie ínségben-pusztaságban, hisz lépten nyomon etetőkre talál! Ez valóban egy hálózat. Olyan hálózat, amit spontán hoztatok létre, s amelyre a madarak számítanak. A saját eredményeim is azt mutatták, hogy a madaraink számon tartják ezeket az etetőket, és akár igen nagy távolságból is, teszem azt Norvégiából, Svédországból, Csehországból is, évről évre visszatérnek ugyanarra az etetőre. Van, aki felszállva a sarkkörön túl egy budapesti etetőt céloz meg, s van aki egy pécelit, pécsit, kolozsvárit vagy bármelyiket azok közül, amely most már ténylegesen is e hálózat tagja.
HOZZÁSZÓLÁSOK A FACEBOOKON ITT

madáretető térkép magyaroroszág 2017.12.07.

2017.12.09.
EZER ETETŐ VIDÉKE
(Térkép: Centauri és 1000 társa; Fotó: Centauri)
Így néz ki térképen az a táj, ahol 14 nap alatt 1000 etetőhely regisztrál kb. 5000 etetőt. Az a táj, ahol a térképen látható etetőhelyek körülbelül 100.000 madarat látnak vendégül minden télen. Azt is mondhatnám: SOK JÓ ETETŐ KIS ORSZÁGBAN IS ELFÉR. Nagy köszönet illeti a külhoniakat is, az erdélyieket, a felvidékieket, vajdaságiakat, és azokat, akik ugyan még nincsenek ott a térképen, de madarakat etetnek Skóciában, Ausztriában, Németországban, vagy épp Párizsban, Stockholmban, Londonban. Térképünk változatlanul nagy területi különbségeket mutat, de sok vidék felébredt, szépen jön fel Debrecen, Eger és környéke, Zala, és az Alföld is sokat erősödött. Külön üdvözlöm azokat, akik a „végeken” etetnek, akik kis szigetet képeznek a kevésbé etetős vidékeken! Nagy köszönet mindenkinek elsősorban azért, mert önzetlenül gondoskodtok – milyen jó, hogy ezt már költői túlzás nélkül mondhatjuk – SZÁZEZERNYI MADÁRRÓL! Másodszor hadd köszönjem meg, hogy egy meghatározó élménnyel gyarapodhattam. Ha nem lett volna már hitem semmiben, most újra volna. És higgyétek el, ezek csak az első számok. Most jön a java! Folytatjuk a hálózat és a térkép bővítését – utóbbi fejlesztése nem kicsi, s nem várt, de imádott feladat. Az új etetők regisztrálása mellett megkezdjük a madarakra vonatkozó adatok összegyűjtését is (erről részletesen kicsit később). Keressétek azokat az embereket, akik nem facebookoznak, de etetnek, és regisztráljátok őket is. Továbbra is számítok rá, hogy kedvelitek és megosztjátok a posztokat. Ez hatalmas segítség. Azt hiszem, 2 hét alatt összeállni 5000 etetővel nem akármi. Legyetek büszkék magatokra, s mindegy egyes madárra, aki rátok számít! Ahogy a tegnapi posztban írtam: tiétek a jövő. Minden etető, minden madár mögött ott egy ember, aki az élet oldalán áll. 🙂
Aki még nem regisztrált, továbbra is megteheti az enisetetek@gmail.com címen.
Köszönöm azok támogatását és türelmét is, akik nem etetnek madarakat! Mindenkinek a legjobbakat kívánva: Cen’
HOZZÁSZÓLÁSOK A FACEBOOKON ITT

 12.09.
2017.12.22.
ENNYIT FEJLŐDÖTT MAGYARORSZÁG MADÁRETETŐ-TÉRKÉPE 12 NAP ALATT
(Térkép: Centauri és 1297 társa 🙂 )
Itt tartunk most: 12 ország 1297 madáretetőhelye regisztrált eddig. Remélem, kapott már visszaigazolást mindenki. Nagy köszönet a temérdek fotóért, videóért, a bíztatásért. Én ennyi kedves és lelkes ember levelét nem olvastam még! Megdöbbentő, milyen sokan vagyunk, és milyen odaadóan gondoskodtok a madaraitokról. Ahogy azt korábban írtam már, a legtöbb helyen több etető is van. Alaposabban átolvasva a leveleket, szembetűnő, hogy rengeteg az olyan etető, ahol százával lakmároznak madarak, és a többség már évtizedek óta etet (az egyik helyen több mint 50 éve!!!). Az újabb becslés szerint a regisztrált etetőkön a tél folyamán TÖBB MILLIÓ MADÁR is megfordulhat! A térkép és a hálózat lényege épp az volna, hogy erről is többet tudjunk meg. A két ünnep között – abban a reményben, hogy akkor jobban ráértek – igyekszem küldeni mindenkinek egy levelet, néhány az etetőre vonatkozó kérdéssel. A válaszokat összesítve sok mindent megtudhatunk. A térképhez még annyit: ilyen sok etetőhely mellett inkább már csak az vehető ki jól, hogy mely régiók járnak az élen. Bár a vidék nagyot hasított ebben a 12 napban, feltűnő, hogy a területi aránytalanságok alig csökkentek. Szintén írtam már, de megismétlem: mindent megteszek, hogy elkészüljön a térkép interaktív, böngészhető, átláthatóbb, nagyítható verziója. Ám ehhez idő kell. Kérem tehát továbbra is a türelmeteket. Ha szabad kérnem egy karácsonyi ajándékot is: kedveljétek és osszátok sokan ezt a posztot!
A madáretető-tulajdonosokat változatlanul várjuk a madáretető-térképre! Csak a település nevét kell megírni az enisetetek@gmail.com címre 
Remélem, örültök. Vége a hétnek, jönnek az ünnepek. Pihenjetek, érezzétek jól magatokat! Míg tovább gyűlnek az etetők és az adatok, addig én rendszeresen posztolok az etető madarairól – úgy amint tegnap és tegnap előtt is tettem. A legjobbakat! Üdv: Cen’

 
12.22.
   

 

2 Comments:

  1. Nagyné Ica

    Üdv. Cen’! Nagy Gratula! Már megint jó sokat dolgoztál! Aludtál egyáltalán? Egyrészt a térképes posztok “begyűjtése”, másrészt a kommentelési problémák kiküszöbölése miatt! Hogy látod az oldaladat, már félsiker. Szép napot neked! Van egy kis lemaradásom, nézem a további bejegyzéseket is 🙂

  2. Köszi, Ica! Tény, hogy nem sokat aludtam mostanában 🙂 Jó barangolást, most dömping van az oldalon, és nagyjából ettől a hétvégétől teljesen új anyagok is jönnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük