2. Az első honor

giphy szupiA múlt is patak. Kevés arany, sok hordalék. De érdemes kimosni belőle azt a keveset.
15-16 éves lehettem, egy panelház földszintjén éltünk, akkor kezdtem rendszeresen és sokat írni, és akkortájt lakott velünk szemben a Kelei házaspár. Kelei bácsi régen bokszolt, ezért puha és hajlítható volt az orra. Amikor kisebbek voltunk, ha jól viselkedtünk, Kelei bácsi lehajolt hozzánk és hajtogathattuk kicsit az orrát. Ha annál is jobbak voltunk, Kelei néni hozott át süteményt vasárnap. Különösen a képviselőfánkot készítette úgy, hogy a mai napig nem ettem olyat. A krém volt a titka. Sűrű volt, lágy, és bódító. Mint minden ilyen étellel, csak az volt vele a gond, hogy sosem tudtam eleget enni belőle.
Történt egyszer, hogy rákaptam az írásra. Anyám hosszú ügyeletben volt, én pedig egyedül otthon. Először fordult elő, hogy huzamos ideig, megállás nélkül írtam, még éjjel is. Három nap és három éjjel. Amikor anyám hazaért, rémülten nézett rám és azt kérdezte: „Mikor ettél utoljára?” Mivel nem tudtam megmondani, benézett a hűtőbe, ahol minden ételt érintetlenül talált. Anyám a legrosszabbra gondolt. Talán joggal, hisz korábban kis híján a lábamat is levágták. „Öltözz fel!” – mondta, és irány a rendelőintézet. Hiába mondtam: „Semmi bajom, csak megfeledkeztem róla.” Anyám nem tudott elképzelni semmit, ami miatt az ember 3 napra megfeledkezhet az étkezésről. Pedig van olyan. Például az írás. Mindegy. Gyerünk a rendelőintézetbe! A folyosón beleakadunk Kelei nénibe. Kérdi, mi a gond, hová rohanunk ilyen kétségbeesetten, mire anyám elmondja, hogy a gyerek 3 napja koplal. „Na, majd készítek neki képviselő fánkot” – szólt Kelei néni. Ezt követően anyám, mint a véres kardot hurcolt végig rendelőről rendelőre, vért vettek, röntgeneztek, kopogtattak. Órákig tartó tortúrában volt részem, míg én végig tudtam: semmi bajom, csak írtam. Végül az eredmények is igazolták, hogy kutya bajom. Anyám elvitt enni, intéztünk még valamit a városban, s mire hazaértünk, Kelei néni két tálca képviselőfánkkal várt. Összesen vagy 40, jól megtermett, mágikus krémmel töltött képviselőfánkot kaptam. Életemben először annyit ehettem, amennyit nem szégyelltem. Az a képviselőfánk nem akármi volt, nem véletlen, hogy oly gyakran gondolok rá. Persze azért sem feledem azt a napot, mert volt benne valami abszurd. Egy félreértés miatt jutottam hozzá álmaim adagjához. Újabban azt is gondolom már, hogy ez volt az első írói fizetségem. :-)
Fotó: Centauri (Itt épp drágakövet mosok 2016 tavaszán :-)
HOZZÁSZÓLÁSOK ITT

 

jack london ARANYMOSÁS Centauri irodalom író writer goldenwash vadon természet patak wild

Fotó: Centauri

Hozzászólások lezárva.