12. Az önzetlenség íze

„Apám imádja a földet” – mondja az ifjú Jack London a Jákob botjában. Az enyém is imádta. Jack többször is dicséri az apja eprét. Az eperről nekem is apám jut eszembe. Akkoriban nem árulták a ma szokásos nagyszemű epret, inkább csak a háztájiból került a boltokba némi „szamóca”. Apám kertész (is) volt, értett a növényekhez, a legújabb fajtákhoz. Nála már akkor hatalmas, szív alakú eper termett, amikor az még újdonságnak számított. Az eper sosem volt olcsó, apám mégsem spórolt vele, legalábbis ha kiskatonákról volt szó. A birtokról hazavezető út mentén állt egy őrbódé, benne elanyátlanodott, éhes, ázó-fázó kiskatonák. Sokszor mentünk el előttük terménnyel megrakott kocsival – s olyan nem volt, hogy apám meg ne állt volna, hogy a kiskatonáknak ne adjon valamit. Nem is keveset. Eperből mindig egy egész rekeszt, jusson belőle a laktanyában maradottaknak is. Kisebb vagyont „herdált el” ott az útszélen, de egészen biztosan tudom, nem számolta, eszébe sem jutott. Ez az önzetlenség is ott volt abban az eperben, amihez foghatót azóta sem ettem.
HOZZÁSZÓLÁSOK ITT

apákról önzetlenség cENTAURI irodalom jó sztorik szép történetek regények

Fotó: Centauri


 

Hozzászólások lezárva.