• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Megannyi kicsi isten – gyermeknap

 

centauri gyermeklélek 1

Fotó: Centauri


gyermeknap ÁLLATOK fiókák madárfotók természet szeretet cukiság

Fotó: Centauri

Különös egybeesés. Épp egy éve ezen a napon, az első könyvemből vett részlet mellé ezt a kislibás fotót választottam gyermeknapra 🙂
2017.05.27. Van egy híres mondat: “Engedjétek hozzám a gyerekeket!” A szülők is ezt gondolják, amikor gyermeket vállalnak, de eljön az idő, amikor a gyermekek magunkhoz láncolása megbocsáthatatlan bűn. Hagyjátok szabadnak a gyermekeket! Engedjétek, hogy ne váljanak a szülői sikerek és kudarcok meghosszabításává.
Részlet a Pátoszból (Centauri, 2007, Liget Műhely):
“Amikor 17.45 körül bekanyarodtam a benzinkúthoz, kis híján elütöttem egy bicikliző kislányt! Túlzás. Messze voltam attól, hogy elüssem, hisz végig láttam, ahogy velem párhuzamosan kerekezik, s le nem vettem a szemem róla, így nagyon is jól láttam, hogy nem áll meg; épp időben, hét-nyolc lábnyira, hirtelen, fékezés nélkül álltam meg. De a csukott ablakokon keresztül is hallottam az üvöltést, amint mögötte az anyja a nevét kiáltja! Szörnyű hang volt. Az egyik pillanatban csak cangáznak ott, a járdán, a napsütésben, tán ők is igyekeznek a térzenére, s a következő másodpercben, minden átvezetés nélkül, az anya azt hiszi: a lánya meghal most! A hangból világos volt: azt hitte. Az a démonikus sikoly szállt ki rajta, valami űrbe ordított NE! Állati pillanat. A teste is megnyúlt, mintha utánanyúlna… Én meg se ijedtem. Talán csak a kiáltás borzongása futott végig rajtam, de az is szelíden. A kislány megállt, mondani se kell, a legrosszabb helyen, épp az út közepén, én pedig lezártam a forgalmat a keresztbe álló kocsival. Az asszony rám nézett, én rámosolyogtam, nyugtatóan és egy kézmozdulattal jeleztem: jól láttam a kislányt. Nem tudom, mi volt az a mozdulat, de – ritka pillanat – valószínűtlenül sok mindent tudtam kimondani vele: „Láttam a lányod és messze voltam tőle, de megértem az ijedtséged. Ha a volán mögött ülök, a gyerekeket mindig látom! Az útmenti gyepen játszó gyerekek minden mozdulatát követem, elég egy gyanús passz, egy út felé vezetett támadás, legyenek öt kirúgással arrébb, akkor is lassítok. Meg nem mondom, mi ez nálam. Úgy látom őket, mint megannyi kicsi, útszéli istent – nemcsak féltem, de félem is őket. Így hát láttam a lányod is, és tudtam, éreztem, hogy nem áll meg!” Sőt, talán az is a mozdulatomban volt: „Szeretem a lányod! Ha kárt tennék benne, nem élném túl!” – és lássunk csodát!, az asszony, vallásos áhítattal, a bűnbocsánat örömével mosolygott vissza, s küldött nekem egy boldog legyintést is – akkora ima szállt az égig, mintha az elmúlt évtizedek elmaradt penitenciáiból adódott volna össze. A forgalom torlódott, ahogy keresztbe álltam az úton; kivártam, míg az asszony és a megszeppent bakfis komótosan átkelnek előttem, aztán beálltam a parkolóba, bezártam a kocsit, és tankolás helyett sietve a törzshelyemre indultam. A kereszteződés lámpáinál, a zebránál még egyszer, utoljára láttam őket. A kislány rábukott a bicaj kormányára, az asszony hozzáhajolt, egészen közel. Féltem, hogy korholja. Gondoltam, odamegyek; mondok valamit arról, amit az imént éreztem; vagy csak annyit, hogy nyugodjon meg: messze, nagyon messze volt a végzet! De ahogy közelebb értem, látom: a kislány arcán könnyek folynak; megrémült; olyasmi történt, amiből ő semmit se látott, az anyjából pedig az a félelmetes üvöltés szakadt ki! Mindez megrémítette. A tudat, hogy olyasmi történhet, amit nem látni előre, ahogy ő semmit se látott a kocsiból; hogy létezhet ilyen, amikor egyszer csak – hipp-hopp! – mindennek vége!; mikor rémálommá válik egy pillanat alatt a legszebb délután is!; anyját pedig olyan fájdalom érheti, amit ő, csapkodó varkocsai mögött elképzelni se tud; amitől így, abban az ijesztő, magas-mély tremolóban sikoltja nevét! Mindez bizonyára ijesztő egy csitrinek. Az anya nem korholta, épp ellenkezőleg. Az arcához bújt, úgy törölgette minden egyes könnycseppjét, cirógatta arcát, igazgatta szemébe hulló, borzalmas frekvencián rezgő árvalányhaját, és ölelte; oly meghittségben álltak ott ketten, a délutáni csúcs kellős közepén, a bábeli zűr eltipró káoszában, a bűzlő bacchanália járdaszigetén, mint soha senki. Nincs az a park mélyén összegabalyodó, egymásba karoló, csókoló és ölelő pár, aki oly tökéletesen szigetelné el magát, mint ebben a pillanatban anya és lánya. Járdasziget? Lakatlan korallzátony az Arafura-tengeren? Hivalkodó nyüzsgés, tomboló bűn földje mind, ehhez a szigethez képest, ahol akkor anya és lánya álltak különös aureolában, mint két túlélő; két túlérzékeny, s néhány percre megkínzott Robinson!”
A legjobbakat minden gyermeknek és a felnőttekben élő gyermekeknek is 🙂 Üdv: Cen’


 

gyermeknap ÁLLATOK fiókák madárfotók természet szeretet cukiság

Fotó: Centauri

Centauri Mayer Miklós író irodalom Jákob botja zafír túra Jack London

Fotó: Centauri

CENTAURI HOMO IGNORATUS

Fotó: Centauri

100 PARTRAVETETT GYEREKEK

Fotó: Centauri

természetszeretet állatbarátok

Fotó: Centauri

http://https://centauriweb.hu/archiv/fb-rovat/jeles-napok/hiszek-egy-foldben-fold-napja/

http://https://centauriweb.hu/archiv/madarakrol/madarakrol-mindenkinek/bennunk-elo-fioka/

http://https://centauriweb.hu/archiv/fb-rovat/jeles-napok/nonapi-valogatas/

12 Comments:

  1. Na persze, hogy újra elolvastam! 🙂

  2. Nagyné Ica

    Köszi Cen’, újra! Nagyon szép vasárnapot és boldog gyermeknapot a benned élő gyermeknek is! 🙂 🙂 🙂

  3. Nagyné Ica

    Még valami! Képzeld Cen’, tegnap, itt Debrecenben- mindegyikünk nagy örömére – találkoztunk Szabó Edittel. Beszélgettünk egy jövőbeni lehetséges találkozóról is hármasban, netán négyesben 😉 – mondjuk a Somlón – 🙂 🙂 🙂

  4. Zilahi Lívia

    Mint egy film úgy peregnek a sorok-látom a sajátjaimat kicsinek, mennyire aggódtam értük és hogy szorítottam a kezüket a köves út mellet – köszönet Cen, csodaszép írás:-)

  5. Zilahi Lívia

    A kislibás fotótóról meg eszembe jutott az ikertestvérem, amikor kicsik voltunk és játszottunk a kacsaúsztató mellett, annyira szerette őket , hogy a megfulladtak a szorítástól a kezecskéiben. Kedves Cen minden sorodban van egy olyan szó, ami hihetetlen történeteket, érzéseket csal elő.

  6. marsovszki viktória

    Remek képek, remek írás, Cen, kár, hogy a Pátosz…-hoz egy éve nem jutok hozzá, pedig módfelett kiváncsi vagyok az első írásaidra. 🙂

  7. Ibolya Nagy

    😇💗

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük